Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-19 / 270. szám

1993. november 19., péntek SPORT Kézilabdashow Békésen ? í A hétközi Colors SE Békés—Ózdi KC Magyar Kupa ; kézilabda-mérkőzés igazi csemegének számított a vá- Æ ros sporttörténetében, hiszen NB I-es gárdát fogadhatott az NB Il-es listavezető. Noha az észak-magyarországi gárda az első osztályú tabella alsó régiójában tanyázik, azt mégsem gondolhatta komolyan senki, hogy a derék békésiek gólokkal nyerik a találkozót, helyenként sziporkázó játékkal. A kezdés előtt háromnegyed órával már hangolt a közönség, szólt a zene, a kürt, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Az ózdiak alaposan bemelegítettek, úgy látszott, nem bíznak a véletlenre semmit. Csák a békési játékosokon és az edző Varga László arcán tükröződött némi elfogódottság, no nem is a játék végkimenetele miatt, hanem azért, mert egyik legjobbjuk, Fekete József nem érkezett meg Szarvasról. A többiek viszont kitettek magukért a pályán, meglepték ellenfelüket, amely csak akkor ocsúdott fel, amikor már ideje sem maradt újítani. Az egykori NB I-esek, Kiss Sándor, Oláh Béla és a kapus, Tóth Gyula emlékeztek még a magasabb osztály ritmusára, s rutinjuk­nak köszönhetően tulajdonképpen el is döntötték a találkozót. A fent említett két mezőnyjátékos ellenállhatatlan volt, kilenc- kilenc alkalommal zörgették meg a hálót, s mire kiismerték játékukat, addigra már vége lett a mérkőzésnek. Tóth immár megszokott bravúrjai most is jókor jöttek. Sietve hozzáteszem, a többiek nagyszerű társak voltak, akiket méltán ünnepelt, s dobált a levegőbe az örömmámorban úszó szurkolósereg a legvégén. És persze kíváncsiskodó is akadt bőven, hiszen a helyi polgármesteren, a szponzorok képviselőin túl ellenfélnézőben jelen voltak a Csaba Előre kézilabda-együt­tesétől is néhányan, akik minden bizonnyal hasznos útmutatást kaphattak az elkövetkezendő ózdi találkozó előtt, ahol majd pályára lépnek bajnoki mérkőzésen. Summa summárum: kézi- labdashowt rendezett a Colors SE Békés! Sikerük révén a békési kézilabdahíveknek újabb örömet szereztek, s újabb rangos ellen­felet fogadhatnak, ha Fortuna is úgy gondolja! Varga László edző véleménye a mérkőzés után: — Ezt a sikert nem kalkulálhattuk be, s már annak is örülhettünk, hogy néhány száz embernek kellemes sportprogramot biztosíthattunk. Ruti­nos játékosaink révén többször is váltani tudtunk a mérkőzés folyamán, s végül is jz Ózd nem tudott megtörni bennünket. Élveztük a játékot, különösen Kiss, Oláh és Tóth voltak elemük­ben, de a társak is többet produkáltak a szokottnál. Kiss Sándor, aki remek balkezes gólokat lőtt: — Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de sokszor volt már az úgy, hogy az erősebb könnyedén veszi a kisebbet, mint most a vendégek. Amikor szorosan alakult a meccs, akkor meg erőlködtek. Felszabadul­tabban játszottunk, hiszen remek volt a közönség, jó volt a csapat, s én is többet vállaltam a szokottnál. De csak az utolsó percben lehettünk biztosak a győzelmünkben !... (Gyurkó) Karate Viharsarok- Jamina Kupa A nagy múltú Viharsarok—Ja- mina karatekupa küzdelmeit Békéscsabán, a Szabó Pál Téri Általános Iskolában rendezték meg, amelyen hét csapat mérte össze erejét. Izgalmak, helyen­ként kemény összecsapások jel­lemezték a versenyt. A nőknél a Békéscsabai Lakótelepi SE Pa­taki Ildikó, Tőke Agnes, Hankó Katalin összeállítású taekwon- dosai nyertek az ugyancsak la­kótelepi All-Style karatésok előtt. A férfi mezőnyben első helyezést vívott ki a Békéscsa­bai Lakótelepi SE All-Style Ka­rate szakosztályának csapata {Debreceni Dezső, Rácz Attila, Palik Péter, Opauszki Tamás, Guti Zoltán). Mögöttük ugyan­csak békéscsabaiak, a taekwon- dosok, valamint az All-Style II. csapata végzett. További hír még a sportág háza tájáról, hogy vasárnap, 21-. én 10 órakor Csorváson rende­zik meg a Békés megyei Light- Contact serdülő és gyermek­korcsoportos bajnokságot. A verseny kísérleti jellegű, mert folyamatos küzdelmű semi- contact versenyt még nem ren­deztek a megyében. Felvételi előkészítő Egerben Az Eszterházy Károly Tanár­képző Főiskola Testnevelési Tanszéke felvételire előkészítő tanfolyamot hirdet, melyre 1993. november 22-éig Bócz Árpádnál jelentkezhetnek a szak iránt érdeklődők. A főis­kola levélcíme: 3300 Eger, Le­ányka u. 6. Testnevelési Tan­szék. Telefon: (36) 412—399/ 112 mellék. Nemzetközi konferencia a sízésről Budapesten a Hó-Shuw-val párhu­zamos programként rendeztek mintegy ötven érdeklődő részvételé­vel az Iskolai Sióktatók Egyesülete szervezésében — „Sízés, egészség, biztonság” címmel — egy konferen­ciát. Mint a fórum egyik Békés me­gyei hallgatójától. Vámos László bé­késcsabai síoktatótól megtudtuk, ér­dekes előadásokat tartottak a neves osztrák, svéd, szlovén valamint ha­zai szakemberek. Többek között szó esett a legújabb osztrák verseny- technikáról, a veszélycsökkentésről, a családi sízés fontosságáról, a svéd iskolai síoktatásról, a gyerekek biz­tonságos síeléséről. A konferencián — amelyen me­gyénkből részt vett még Cristián László és Pacsa Imre síoktató — je­lentősebb vita bontakozott ki az új „sarokterheléses" versenytechniká­val kapcsolatban. Nagyon kedves, megható színfoltja volt a tanácsko­zásnak, annak a Romániából érke­zett Csíkszeredái magyar oktatónak a hozzászollása, aki azért volt boldog, mert végre anyanyelvén hallgathatta a szakmai előadásokat. A hasznos is­mereteket nyújtó konferenciát jövő­re is megszervezik, s akkor remélhe­tőleg már több Békés megyei szakem­ber vesz részt a fórumon. V. L. Sportműsor PÉNTEK TEREMFOCI. Góliát korosztályos torna, Békéscsaba, 2. számú iskola, 8.00 órától. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I. A csoport. HCMI.—Orosházi MTK I„ női, 11.00. NB I. B csoport. Colors SE Békés— Pécsi EACH.,férfi, 11.00. KÉZILABDA. NB I B. Törökszent­miklósi SE—Újkígyós-Pepi KSE, fér­fi, 10.30. Körös Kupa serdülő torna országos döntője, Újkígyós, 8.30 órá­tól. KOSÁRLABDA. NB II. Debreceni EAC—Mezőberényi SDSE, férfi, 10.30. Debreceni Kossuth—Mezőbe­rényi SDSE. női, 12.30. Kiskunfélegy­háza—Békési Áfész SE, női. 16.00. Kiskunfélegyházi KC—Békési Áfész SE, férfi, 17.30. Békéscsabai ÁG SE— Szegedi Postás, férfi, 15.30. LABDARÚGÁS. NB I. Békéscsabai VÁSÁROLNA? Nem tudja, hogy hol és mennyiért kap meg valamit? HÍVION FEL ** BENNÜNKET! Aruigény Bt., telefon: (66) 455-427., munkanapokon 9—16 óráig. SZOLGÁLTATÁS- ÉS SZAKEMBERKÖZVETÍTÉS igény szerint, közületeknek is. Előre FC—Videoton, 13.00, Békéscsa­ba, Bessenyei utcai pálya, Stamler (Nyilas, Bajkai). NB HL Alföld cso­port. Szegedi VSE—Orosházi MTK, 13.00, Schneider. Gyomaendrődi FC—Cegléd, 11.00, Kérdő. Török- szentmiklós—Colors SE Békés, 13.00. Horváth J. Megyei bajnokság. I. osz­tály. Békésszentandrás—Gyomaend­rődi Barátság, 13.00, Brusznyiczki. Szeghalom SC—Tótkomlós, 13.00, Gut. II. osztály. Kondoros— Dombegyház, 13.00, Mátyás. Do­boz—Kaszaper, 13.00, Egeresi. Gyulai Magán SE—Kétegyháza, 13.00, Var­ga. Pusztaföldvár—Magyarbánhe- gyes, 13.00, Sztanojev. NB Il-es ifjú­sági bajnokság. Szarvasi Vasas— Szeged B korcsoport, 11.00, Gombár. Szarvasi Vasas—Szeged A korcsoport, 13.00, Gyekiczki. RÖPLABDA. NB II. Békéscsabai Fő­iskola DSE—Nyíregyházi Start-Spor- tulaSC, női, 11.00. TEREMFOCI. Góliát korosztályos torna, Békéscsaba, 2. számú iskola, 8.00 órától. Tata Kupa, öregfiúk torna, Mezőberény, sportcsarnok, 15.00. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Békés megye II. osztályú férfi, női egyéni bajnoksága, Çyula 5, sz. iskola, 9.30. KARATE. Light-Contact serdülő és gyermek megyei bajnokság, Csorvás, 10.00, KÉZILABDA. NB I B. HC Szarvas— KC Nyírbátor, férfi, 17.00. Körös Ku­pa országos serdülő torna döntője, Új­kígyós, 8.30 órától. KOSÁRLABDA. NB I. Egis OSC— BSC Szarvas, női, Budapest, 11.00. LABDARÚGÁS. NB II. Szarvasi Va­sas—Eger, 13.00, Győr (Ring, Hidas- si). NB III. Alföld csoport. Kiskunfé­legyháza—Mezőkovácsházi TE, 13.00, Jakus. Szőreg—Gyulai FC, Me­zőhegyes (!), 13.00, Berger. Megyei bajnokság. I. osztály. Gádoros— Mezőhegyesi SE, 13.00, Pintér. Mező­berényi FC—Medgyesegyháza, 13.00, Klembucz. Békéscsabai Jami- na—Battonya, 13.00, Pelyva. Elek- Dualflex—Kamut Mycota, 13.00, Bó- csik. Gyulavári—Nagyszénási SK, 13.00, Varga F. II. osztály. Csorvás— Csabacsűd, 13.00, György. Sarkad— Dévaványa, 13.00, Bíró. Kunágota— Orosházi MTK-Rákóczi, 13.00, Stír. Békéssámson—Újkígyós, 13.00, Zsurka. TEREMFOCI. Góliát korosztályos torna, Békéscsaba, 2. számú iskola, 8.00 órától. Mezőberényi teremkupa első fordulója, Mezőberény, sport­csarnok, 8.00 órától. , HÉTFŐ TEREMFOCI. Trexim Kupa 8. for­dulója, Békéscsaba, 2. számú iskola. Program: Tákisz—Kner, 16.00. Kö­rös Kazán—Colors Békés, 17.00. Uni- cum—Csabagyöngye, 18.00. Hetes Kft.—Trexim Colors, 19.00. Őrláng— Rádió Locomotiv, 20.00. c > Pajazzó típusú ügyességi játékgépek eladók, 150 000—380 000 Ft-ig. Telefon: 06 (60) 384-254, 06 (66) , 324-265,06(78)311-128. Mérlegen a békéscsabai női kézilabdázók Tobak Lászlóné: „Esélyünk van az előrelépésre” A fehér mezes Mezőségi Lajterné (4) és Csapó szorításában próbál kapura fordulni a Löki elleni rangadón. A két csapat békéscsabai találkozóját a listavezető', százszázalékos Debre­cen nyerte 20—16-ra fotó: fazekas ferenc A november végi A csoportos kézilabda világbajnokság küz­delmei miatt több hó­napos pihenőre vonultak az első tíz forduló után a hazai NB I-es női kézilabdacsapa­tok. A bajnokság egy harma­dánál a nyáron átalakult és új néven szereplő Békéscsabai Női KC együttese 14 pontjával a tabella hatodik helyén áll. Mi valósult meg a kitűzött ter­vekből? Kik nyújtották a csa­patból a legjobb teljesítményt az eltelt 10 forduló során? Ho­gyan készülnek a január végi folytatásra? Ezekre a kérdé­sekre kerestük többek között a választ Tobak Lászlónéval, a békéscsabai együttes edzőjé­vel. —A szakvezető hogyan értékeli az együttes első tíz fordulóban nyújtott teljesítményét? Mely mérkőzéseken játszott jól az együttes, mikor nem tudta hozni a várt produkciót? A terv 14 pont volt — Az erőviszonyok ismereté­ben jómagam az első tíz össze­csapás után 14 pontot tervez­tem, amit eddig teljesített is a csapat. A rajt jól sikerült, hiszen a nyáron jelentősen megerősö­dött Győr ellen nagyszerű játék­kal győztünk, majd Kisvárdán is megszereztük a két pontot. Ezután könnyebb találkozók következtek, néhányan le is eresztettek a lányok, közül. Saj­nos a Debrecen elleni hazai és a Dunaújváros elleni idegenbeli mérkőzésen, ahol meglepetést okozhattunk volna, nem si­került a tervünk. Dunaújváros­ban rendkívül durván játszottak a hazaiak, szinte ökölvívó-mér­kőzés jellege volt a találkozó­nak, amihez a játékvezetők partnerek voltak. A tavalyinál egységesebb Debrecen ellen, pedig a mérkőzésről szóló vide­ofelvétel alapján szintén megál­lapítottam, hogy a játékvezetők nem adták meg nekünk a hazai pálya előnyét. Egyébként ezen a két összecsapáson nem ját­szott jól az együttes. Végül a 10. fordulóban Pécsett akaratban és lelkesedésben kiválót nyújtott a csapat. Ez a jövőre nézve min­denképpen biztató. Itt szeret­ném elmondani, hogy az ősz folyamán a csapat szinte vala­mennyi tagja — más-más idő­pontban — átesett egy vírusos influenzán, emiatt gyakran két- három enber is betegen vállalta a játékot a bajnokikon. Ez a betegség nagyban hátráltatta a jobb teljesítmény elérését. — Kérem értékelje a játéko­sok eddigi teljesítményét. — Házi osztályzó könyvem­ben Hochrajter és Bohus áll az élen 6,45-ös átlaggal. Őket Gherendi követi 6,1 -gyei, majd a szülés után visszatért, Hódme­zővásárhelyről igazolt kapus, Kovácsáé következik 5,'45-el. A fent említett négy játékos telje­sítményével elégedett voltam, különösen Bohus fejlődött so­kat az elmúlt időszakban. A sor­ban ezután Kovács 5,25-tel, Bolla 4,9-cel, Mezőségi 4,6-tal, Petri 4,1-del áll. A másik újonc kapus, a Szegedről visszatért Benyovszki 3,5-es átlagot ért el, míg a betegség és sérülés miatt csak ritkán játszó Salamonnak 3,4 az átlaga. A csereemberek hiánya — A többi fiatal Viczián, Lisz­táré zki, Hodroga, Rúzs-Molnár és Valyuch olyan kevés lehető­séget kapott, hogy őket nem osztályoztam. Többet vártam Mezőségitől, aki elbizonytala­nodott és a túlzott akarás miatt nem mindig tudta a várt teljesít­ményt hozni. Érdekes eset Bol­la, akiben — úgy érzem — ko­rábbi súlyos sérülése után még mindig benne van a félsz. Ennek ellenére voltak nagyon jó mér­kőzései. Egyébként, ha az ele­jén felveszi a játék ritmusát hasznos teljesítményre képes. Hodrogát sérülése hátráltatta abban, hogy több lehetőséget kapjon a kapuban. A legna­A házi góllövőlista: 1. Hochrajter 61, 2. Ghe­rendi 52,3. Bohus 39,4— 5. Bolla, Kovács 23—23, 6. Mezó'ségi 16, 7. Sala­mon 5, 8—9. Lisztóczki, Petri 3—3,10. Ruzs-Mol- nár 2,11. Viczián 1 góllal. gyobb gondot talán az okozta, hogy Sávolt, Csenki és Kulcsár távozásával nem voltak megfe­lelő csereembereim, mivel a fi­ataloknak még sokat kell tanul­niuk, hogy pótolni tudják őket. Remény a 4. helyre —Mi a további program a janu­ár végi bajnoki folytatásig? Mit vár az őszi fordulóból hátralévő öt mérkőzésen? —Néhány napos pihenőt kö­vetően november 22-én, hétfőn kezdjük a felkészülési munkát. December 12-én, a Vas megyei Ikerváron lépünk pályára Ma­gyar Kupa találkozón, a helyi megyei bajnokságban szereplő együttes ellen. A két ünnep kö­zött aktív pihenőt kapnak a lá­nyok, ami azt jelenti, hogy ott­hon saját maguk sportolgatnak, néhányan úgy tudom síelni mennek. Január 2-án egyhetes alapozással folytatófik a prog­ram, majd Magyar Kupa mér­kőzések következnek és azután a bajnokik. Mivel az előttünk lévő vetélytársak még egymás ellen játszanak, esélyünk van az előrelépésre. Ha három hazai találkozónkat a Kőbánya, a Spartacus és a TFSE ellen meg­nyernénk, valamint Szegeden győzni tudnánk, akár a negye­dik helyet is megszerezhetnénk félévkor. A keretben egy válto­zás történt: korábbi játékosunk, Bodzás Edina visszatért hoz­zánk és néhány hete bekapcso­lódott a munkába — fejezte be gyorsértékelését Tobak László­né. Verasztó Lajos Az NB I-es női kézilabda bajnokság állása 1. Debreceni VSC 10 2. Ferencváros 10 3. Gyó'r 10 4. Dunaújváros 10 5. Vasas 10 6. Békéscsabai NKC 10 7. Bp. Spartacus 10 8. Pécsi MSC 10 9. Kisvárda 10 10. Szegedi ESK 10 11. Caola SE 10 12. BHGSE 10 13.Szekszárd 10 14. TFSE 10 15. Korányai KC 10 16. KÖFÉM 10 10­­262—154 20 9 1 . 291—149 19 8 1 i 244—180 17 7 2 i 254—196 16 6 2 2 243—178 14 7­3 228—194 14 5 1 4 221—218 11 5­5 250—256 10 4 1 5 181—213 9 4­6 227—242 8 4­6 180—223 8 3­7 185—228 6 2­8 184—265 4 1­9 175—259 2 1­9 179—287 2­­10 182—244 _ Közéleti napilap. Főszerkesztő: <lr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat; 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; telex: 83-312. Terjeszti a Magy ar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba. Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom