Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-17 / 268. szám
1993. november 17., szerda B ŰNBE(L)ESÉS — írékés megyei hírlap Szombatonként orvosi ügyelet a biharugrai halboltban A biharugrai halastavak 1600 hektárnyi vízfelületének „tenyérnyi” részlete Újabban szombatonként is nyitva tartják a Hidasháti Állami Gazdaság Biharugrai Kerületének helybeli halboltját. Ekkor indulnak ugyanis az ugraiak kórházi beteglátogatásra. Azt mondják, az ugrai atyafiak hagyományosan nem whiskyvel, márkás konyakkal kopogtatnak be a disztingvált ajtókon, hanem harcsával, süllővel, mert ezt szeretik a főorvos urak. A gazdaság alkalmazkodott a vásárlói szokásokhoz, ezért megszervezte halboltjában az orvosi ügyeletet. „Meg kell értenie a gazdaságnak: Ugrát mindig is a halastó tartotta el. Ez jár az ugrai népnek.” — ily mesterien szokás a polgárok érdekében szónokolni némely falugyűléseken. Hogy a halgazdaságiakat kellőképpen utálhassa az istenadta nép, még azt is hozzáteszik a szegények kevésbé elesett „felkarolói”, hogy „mai vezetői tönkretették a gazdaságot, eltűnt a hal a tavakból”. Információikat alighanem első kézből szerezték: az orvhalászoktól. Aztán kiderült, hogy csupán arról van szó, hogy a halakat a faluhoz közelebb eső tavakból — nem véletlenül — áttelepítették a távolabbiakba. A vád ezzel módosult: eldugták a halat az ugraiak elől... Képzeljék el, ha nem halat, hanem gumimatracot termelne a gazdaság! Vajon akkor is természetes lenne, hogy a falu lakói kényük-kedvük szerint vihetik haza a derék úszóalkalmatosságokat?! A gazdaság meg fújhatná a matracokat, mint most a halait. — Nem eszik az itteniek a halat, inkább forgalmazzák — mondja Mikics Imre, a kerület igazgatója. — Ha minden ugrai megenne évente egy mázsa halat, s azzal kész, nem lenne itt semmi baj. Nyomban átszámolom magamban e mennyiséget úszógu- mira, de a helyzet komolysága miatt azon nyomban el is hesse- getem magamtól a tiszteletlen gondolatokat. — Kialakult itt egy halvállalkozói réteg -— folytatja az igazgató. — A most lebukottak már korántsem jattolásra használták a halat. Persze ez a direkt kereskedés a kevesebb, a halak többségéből borravaló, kenőpénz, paraszolvencia lesz. S így van ez a környékbeli őzekkel is. A jatt céljából megfogott hal megfoghatatlan: nem őrizgetik mélyhűtő ládákban. De gondoljanak bele: egy fél zsák hal. beszorozva többszáz emberrel, hetente akár többször is — ez már tétel. A környező falvak lakossága persze „árnyaltabban” látja ugyanezt: „azt a kis halat is sajnálja tőlünk a cég”. Az igazgató meggyőződéssel vallja, hogy már abba is belementek volna, hogy az érintetteknek egy bizonyos mennyiségű halat ingyen adjanak. A halkereskedelemmel, vendéglői értékesítéssel foglalkozók természetesen a szabad rablás fenntartására ösztönzik az embereket. — A „vállalkozók” Biharug- ra, Geszt, Mezőgyán, Zsadány vendéglőiben, kocsmáiban adják fel megrendeléseiket, ott zajlik az áralku is. Csak a környéken 70-80 megbízóról tudunk. A megye halat is kínáló vendéglőinek többsége ugrai halat használ, de nem tartozik vásárlóink közé. Ha meg egy itteni betéved a kórházba, nyomban azt kérdezik tőle: „Biharugrai?! Halat hozott?” (Beszélgetőtársaim valamelyike e ponton közbeveti: „mintha a halat Ugrán találták volna fel...”) S ha a törvény oltalmát igényli a gazdaság? Kész a válasz (ha nem, akkor meg valaki gyorsan fabrikál egyet): a gazdaság rendőröket küld a nép nyakára. — Másfél hónapja megszúrták egy halőrünket — újságolja az igazgató. — Mi kedvezményesen kínáljuk a halat. A napokban az egyik párt helyi hatalmassága vásárolt nálunk halat, nagykereskedelmi áron adtuk. Borzasztóan sokallta... A helyzetet elemezve megtudtuk; hogy a haltolvajok, a „keresztapák” többsége a gazdaság egykori középvezetőiből, dolgozóiból kerül ki. A jelenség persze nem új keletű, mindig is lopták a halat, csak éppen szemet hunytak fölötte. Egy korábbi főnökféle kollégájuk a mai vezetők szemébe vágta: „Bizonyítsátok be, ha tudjátok!” Nem állítanám, hogy az ő óhajára történt, de történetesen az őt is érintő, milliós nagyság- rendű lopási ügyben sikerült bizonyítékokat beszereznie a rendőrségnek. (A rendőrök az utóbbi időkben kellő komolysággal foglalkoznak a hallopásokkal. A zsadányiak például állandó készenlétben állnak, éjszakáik jó része arra megy, hogy orvhalászokra horgásznak.) A lopott hal nem csak hiányzik, hanem konkurenciát is teremt a piacon. Nincs rajta szinte semmi költség, olcsóbb, mint a gazdaság kínálata. A rendőrség aktívvá válásával nőtt a kockázat: a sarkadi kapitányság rendőrei nem hunynak szemet sem a kis halak, sem a nagy halak felett. (Melyek például szép számmal kerülnek elő az éjszaka ellenőrzött kocsik mélyéből.) A gazdaság dolgozói közül is többen összejátszottak a vállalkozókkal: szerény honorárium ellenében, például 8 mázsa hal kimérésekor hajlamosak voltak megfeledkezni arról, hogy az úr csak 5 mázsát fizetett. Igaz, ez országos jelenség, nem csupán az ugrai gazdaság halát lopják. Érdemes tudni — Nádvágók pihenőben és füstben — pedig szívesebben melegednének egy ügyészi véleményezés is megerősíti —, hogy áld engedély nélkül a halgazgaság területére lép, s halat visz el, bűncselekményt követ el. Az ugyanis körülkerítettnek számít. A kerítés többnyire nem kolbászból, nem drótból fonott: a vízzel telt árkok képezik. — A csatornákat erős vaskapukkal zártuk le — emlékezik vissza az igazgató. — Éles kaszák álltak ki belőle. Egy reggelre lefűrészelték valamennyit. A balhét mindig a szegény emberrel vitetik el. Mi nem rájuk haragszunk, hanem az őket fillérekkel kifizető megbízóikra. A korrupt dolgozóinktól megszabadultunk, a halőröket a legjobb minőségű kézi rádió adó-vevő készülékekkel szereltük fel, melyek segítségével állandó összeköttetésben állunk a rendőrség járőreivel. Tettenéréskor öt percen belül a helyszínen vannak a rendőrök, s odaérnek a gazdaság vezetői is. Magasfigyelőket építettünk, 14 szolgálati kutyát tartunk. Most télen pedig halőreinknek — egymás között így mondjuk — kommandós kiképzést tartunk. A halőröket gázfegyverrel is felszereljük. Volt olyan nap, amikor 17 hallopáshoz riasztottak bennünket. A nyáron egykét órányi alvásra futotta az időnkből. Nyolcvanharmadik éve fekszenek a tavak az ugrai határban. S most — végre — meg kell szokni, hogy a többszáz milliós értékű halállomány nem mehet ebek harmincadjára. S ha valamely falu vezetése aduként használja „a halhoz való ősi jogot” a gazdaság néki nem tetsző vezetői elleni hangulatkeltéshez, könyen „elkártyázhatja” az emberek bizalmát: elébb- utóbb meg kell értenie mindenkinek, hogy egy gazdálkodó szervezet manapság meghal, ha Aki a nádba suhint: Barta Imre fotó: lehoczky péter nem őrzi vasmarokkal — amúgy is szegényes — vagyonát. így is olcsóbban mérik Ugrán a halat: a ponty kilóját például 155-ért (a dolgozóknak 105 forintért). Valakiknek fáj a foguk a halgazdaságra. Nem pályáztak egyszer sem a megvásárlására (háromszor is megtehették volna): a kezüket szeretnék rátenni, kockázatmentesen, a falu nevében szónokolva. S meg kell küzdeni a kellemetlenkedőkkel is: most éppen egy tisztázatlan házrongálási ügyet akarnak a gazdaság nyakába varrni. — Mennyi káruk keletkezik évente a hallopásokból? —Legkevesebb 15—20 millió forint. Hoppá! Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy e vidéken az orvvadászat is hagyományosan dívik, s a két „ágazat” között szoros kapcsolat mutatható ki, akkor értjük meg igazán, hogy milyen érdekeket sért, aki belegázol az ugrai tavak zavarosába. Azt hallani, hogy néhány hivatásos határőr is belekeveredett a helybeli halász-vadász históriába. De ez — mint mondani szokás — már egy más történet... Kiss A. János Olaszország legszebb bútorai és lakástextíliái tuttoMohili BÉKÉSCSABA A tuttoMobili BÚTORÁRUHÁZ SZERETETTEL MEGHÍV MINDENKIT ÚJ BÉKÉSCSABAI ÁRUHÁZA MEGNYITÓJÁRA. ♦ HATALMAS ÁRUKÉSZLET ♦ ♦ SZUPERKEDVEZMÉNYES ÁRAK ♦ ♦ TOMBOLA MINDEN LÁTOGATÓNAK ♦ VÁRJUK 1995. ROY. 20-01) M’°-TÓI éiréiiG. / / BÉKÉSCSABA ♦ 5600. Kétegyházi út 7. ♦ Te!.: 66-442-666 ♦ Fax: 66-442-777 ^__________________________________________