Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-13-14 / 265. szám
1993. NOVEMBER 13-14., SZOMBAT-VASÁRNAP ÁRA: 16,30 FORINT XLVIII. ÉVFOLYAM 265. SZÁM Molnár Erzsébet gyermekei még nyugodtan játszanak a fűtött lakásban FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Csütörtökön zaklatott női hang hívta fel szerkesztőségünket. A telefonáló elmondta, elkeseredésében szólt, mert pénteken reggel 8 órakor kikapcsolják lakásán a távhőszolgáltatást. Kiderült, nem notórius nemfizetőről van szó, hanem a lakásszövetkezetben nyilvántartott és az általa elismert tartozásban mutatkoznak jelentős eltérések. S talán még ennél is aggasztóbb, hogy háromgyermekes anyuka a telefonáló, aki a beköszöntő fagyok miatt rémülten adta elő a történetet. Molnár Erzsébet és családja 1991. október 15-én költözött a Wlas- sics sétányra, a korábbi lakó augusztusban hagyta el a lakást és a mostani tulajdonos szerint 4 ezer 854 forintos kiegyenlítetlen számlát hagyott maga után. Ez a több mint két éve húzódó kifizetetlen összeg, úgy fest, végigkíséri a panaszost. Péntektől kikapcsolják a fűtést! A távhőszolgáltatás fizetésének hátralékai és félreértései Tizennyolc százszorszép Gyulán SZÍN - KÉP A HttlIMlllÖ hétvégi magazinja 5-12. oldal Kié a Székelyföld? Turóczi Mózes kézdivásárhe- lyi szobrának leleplezésére vendégül látták a városban Jeszenszky Gézát. Meghívták Melescanu román külügyminisztert, aki korábbi elkötelezettségei, külföldi útja miatt nem tudott jelen lenni, de kifejezte készségét, hogy bármikor kész ellátogatni a megyébe, amely „ősi román föld”. Hamis hazaszeretet Az eredetkeresés, az ősök maj- molása öltözködésben, a grófi címek és a kutyabőr előkeresé- se mind fontos kellékek ahhoz, hogy valaki dobogó szívvel lehessen hazafi. Külön jó, ha az illető legalább egy erdélyi rokont fel tud mutatni, s még jobb, ha ősei között még véletlenül sincs zsidó. (3. oldal) Szoros eredményben bízik Pásztor Pásztor József, az Előre FC edzője az ősz legnehezebb mérkőzésére számít. Véleményem szerint jobbak, mint a Ferencváros. De be is indultak az ősz második felére. Míg a kezdetkor ragyogó játékuk ellenére is volt rá példa, hogy kikaptak (Vác), az utolsó négy fordulóban, ha nem is brillírozójátékkal, de 8 pontot szereztek. (16. oldal) Templomtámogatás A békéscsabai Erzsébethelyen hamarosan felavatandó római katolikus templom építésének támogatására kérte a békéscsabai önkormányzatot a PRO ECCLESIA Templomépítő AlaMeleg víz és távhőszolgáltatás díjáról van szó, s mivel ők csak október közepén költöztek be, nem érzi jogosnak és méltányosnak, hogy az ezt megelőző időszak díjszabását ráhárítsák. Elmondása szerint, a november 12-ére bejelentett kikapcsolásról szóló értesítést csak két nappal előtte postázták, ezt ultimátumnak tartja, mert ilyen rövid idő alatt sem a felmerült nézet- eltérést,, sem az esetleges fizetést nem lehet rendezni. Felháborodásának adott hangot a panaszos, hogy a fagy beálltával fenyegetőznek ezzel a lépéssel. El sem tudja képzelni, fűtés és meleg víz nélkül télvíz idején pítvány. Indokaik közt szerepel, hogy a templom környezetének tervezése és kialakítása egyben közcélokat is szolgál, bekerülési költsége pedig eléri a 2,4 millió forintot. A közgyűlés novemberben 200 ezer forintot szavazott meg az alapítvány javára. mi lesz a három gyermekével, akik közül a legkisebb kilenc hónapos. Maradandó egészség- károsodás is érheti őket, amiért — ha ez bekövetkezik — valakinek vállalnia kell a felelősséget. Számára megbotránkoztató volt a kikapcsolásról értesítő levél hangneme is, mely a jövedelem letiltásával, hatósági végrehajtással fenyegetőzött, a kikötés és az esetleges későbbi visszakötés költségeit pedig a lakóra hárítja. Emellett a szünetelő szolgáltatások ideje alatt is fizetnie kellene ahavi előírás 40 százalékát. Ugyanakkor további talány ebben az ügyben, hogy az ez év májusától 500 Talán úgy tűnik, lerágott csont a megyei sertéstartók gondjairól beszélni, hiszen a helyzetük napról napra romlik. Indulatos és fásult emberekkel egyaránt találkoztunk a minap, amikor a szeghalmi sertéstartók mondták el panaszaikat. Az apropó az volt, hogy ismét átverték őket, egyikőjük megfogalmazása szerint két éven belül immáron harmadszor. A történet — sajnos —, szintén nagyon ismerős, a felvásárló nem fizette ki az elszállított hízók árát. Nézzük először talán a szikár tényeket: A füzesgyarmati Ruzsa-Hús Szatmári Jánosnak a szeptember közepén elvitt négy hízó 56 ezer forintos árának kifizetését október közepére vállalta, de november tizedikéig az csak ígéret maradt. Hasonló helyzetben van Szalai Sándor, akinek 37 ezer forinttal, Vígh Gyula, akinek 157 ezer forinttal, Szó- ráth Gyula, akinek 102 ezer forinttal tartozik dr. Rúzsa. A felvásárláskor úgy szólt a megállapodás, hogy 30-35 napon belül fizet majd, ám sok társukkal együtt csak várják a jogos pénzüket. Azt is megtudtuk a felvásárló megbízottjától, HajFt-tal megemelt előírás szerinti havidíjról csak november elején értesült Molnár Erzsébet, így további lemaradásba került a lakásszövetkezettel szemben. A távhőszolgáltatás kikapcsolásával fenyegetett asszony többször is megerősíti, amivel tartozik, azt minél hamarabb rendezni szeretné, de a kimutatott összeg jó része — véleménye szerint — nem ilyen. Számlák sokaságát mutatja nekem, könnyeden vázolja a számok tengerében a helyzetet, hiszen foglalkozását tekintve matematika tanárral állunk szemben. (Folytatás a 4. oldalon) dú Zsigmondtól, hogy adatai szerint hetven termelőnek több, mint hárommillió forinttal adós a Ruzsa-Hús. A késedelmes fizetésért a vállalkozó először hetente és kilónként egyforintos felárat ígért, ám legutolsó levelében már mindössze négyforintos felárat helyez kilátásba, csúszás pedig — s ez még mindig csak ígéret—hét-kilenc hét lehet. Beszélgetés közben dől a panasz a termelőkből. Szatmári Jánosnak nagy gondot okoz, hogy a kifizetési ígéretben bízva ő maga is kölcsönt vett fel, amit nem tud visszafizetni. „Leég a bőr a képemről — mondja —, csak az a baj, hogy máséról nem!” Vígh Gyula házat akar venni, fizetési kötelezettsége lenne a hónap közepén, ehhez kellene a pénz. Szálai Sándor elmondja, amióta tartozik neki Rúzsa úr, több száz forinttal ment fel a takarmány ára. Az egyre csökkenő felvásárlási árakat nézve megállapították, hogy százforintos ár alatt a disznó csak veszteséget termel. Egyikük indulatosan úgy fakadt ki, hogy az a (Folytatás a 3. oldalon) Ma este hétkor Gyulán, az Erkel művelődési házban kerül sor a Miss Universe ’94 e vidéket érintő — az országban megrendezendő hat közül egyik — elődöntőjére. Talán maradt még néhány olyan csemegeszámba menő érdekesség, melyet megoszthatunk önökkel. A budapesti elődöntőn már túlvannak a szervezők. (Ott és Veszprémben a nagyszámú jelentkező miatt előszűrésre is gondolni kellett, illetve kell.) A Magyar Televízió 1-es csatornája többszörls foglalkozik a programmal. A gyulai előA Kistelepülések Szövetsége nevében tegnap délelőtt együttes ülést tartottak a med- gyesbodzási polgármesteri hivatalban, ahol a szövetség képviselői, a megye kulturális, valamint gazdasági bizottsága vett részt. Az ülésre a bizottsági tagok mellett a megyei ön- kormányzat több szakembere és dr. Simon Imre, a megyegyűlés elnöke is meghívást kapott. Napirendként a megyében levő kistelepülések alapfokú oktatásának helyzete és a medgyesbodzási falrepedések kérdésköre szerepelt. Az oktatás helyzetét elemezve Szabó Miklós puszta- ottlakai polgármester, az ülés vezetője elmondta, hogy az alapfokú oktatás egyik fő Jogállamban a jog mindenkire kötelező? — teszik fel a kérdést az Agrimill Rt. — a volt Békés Megyei GMV nagy részének megvásárlásával létrejött cég — dolgozói. Engelhardt Ferenc, a szakszervezeti bizottság titkára tegnap ki tudná megmondani hányadik sajtótájékoztatóját tartotta a dolgozókat ért jogsérelmekről, hátrányokról. Lapunkban rengeteget írtunk a több száz ember hányattatásáról, a naponta újjászülető bizonytalanságokról, az immáron rétestésztává nyúló munkajogi kérdésekről. A dolgozók kálváriája nem A békéscsabai Családsegítő Szolgálat sok olyan családdal tart kapcsolatot, ahol nemhogy ajándékra, de egy ünnepi vacsora előállítására sincs mód a szeretet ünnepén. Ezeknek az embereknek, akik eddig is gondjaikkal a családsegítőhöz fordultak, fonnak egy jelképes mentőhálót, hogy a karácsony meghitt pillanataiban feledtetni tudják velük nehéz sorsukat. E mentőháló láncszeme bárki lehet, aki pénzzel vagy élelemmel segíteni tud a rászorulókon. A felajánlásokat döntő várhatóan helyet kap a tévés nap egyik hírműsorában. Decemberelsején 20.35- kor bemutatják a döntőbe került lányokat, akikre telefonon szavazni is lehet, majd a december 3-ai, ugyancsak Veszprémben rendezendő döntő felvételeit december 10- én, 22.15-kor sugározzák. (Folytatás a 9. oldalon) gondja, hogy a létszámarányosan kapott állami támogatás nem elég, annak háromszorosa szükséges egy-egy iskola működtetéséhez. A kistelepüléseknek tehát mélyen a zsebükbe kell nyúlni, de sajnos ez a zseb már üres — hangsúlyozta. A kérdésfeltevések és az ezt követő vita során többen kihangsúlyozták, hogy az írásos tényfeltáró munka jól példázza a hátrányos települések helyzetét. Egyik megállapítás szerint a probléma oka a megváltozott finanszírozási rendszer. Az eddig előnyt élvező városok mellett meg kell nézni, hogy hol, milyen intézményi struktúra jött létre. Javaslatba került, hogy a feszültséget (Folytatás a 3. oldalon) akar befejeződni, tüntetnek az AVÜ előtt, bíróságra járnak, mert munkaviszonyuk folyamatosságát az új cég nem ismeri el. A mai napig az Agrimilltől elbocsátott dolgozók száma 150 fő, akik végkielégítés nélkül távoztak. Mindez miért? — tette föl megint a kérdést a szakszervezeti bizottság titkára. A becsapott, kiszolgáltatott helyzetbe kerülő emberek nevében egy dologban reménykedhetnek, hogy a jogállamban a jog mindenkire kötelező. (S remélhetőleg az igazságukat előbb-utóbb érvényesíteni is tudják.) advent kezdetéig, november 26-áig várja a családsegítő szolgálat, amelynek irodája a Szt. István tér 9. alatt van. A hagyományos Mindenki karácsonyát is e szolgálat rendezi meg a megyeszékhelyen. A Karácsonyi mentőháló akcióhoz és a Mindenki karácsonyához a békéscsabai képviselő-testület 200 ezer forinttal járult hozzá. Az egyének és gazdálkodók még jelentkezhetnek adományaikkal a már jelzett időpontig. B.S.E. „Királyt” jövőre választunk .Zsenge demokráciánk nagy vívmánya, hogy legszebb lányainkat megválaszthatjuk és világ színe elé tárjuk. A Miss Universe Hungary területi döntőjén ma este, Gyulán sok megyénkbéli szépleányt is megismer az országos sajtó. Ott ülnek majd a döntnökök között a szépnem nagy tisztelői és szakemberei. Azonban mindent a szemnek, fülnek, semmit a kéznek. Ezek a lányok ugyanis nem szabad prédák, üresfejű babák, tárgyak, hanem mint már az előző évek is bizonyították főiskolát, egyetemet végző, idegen nyelveken beszélő, a természet által szépséggel is megáldott, értékes emberek. A minap felháborodással hallottam, hogy Magyarország legértékállóbb exportcikkei a szépleányok. Biztos forrásból tudom, korábban olvastam a keserű valóságot, hogy a nálunk gazdagabb országokba bizony kicsábítanak tapasztalatlan, netán butácska szépségeket, akik azt hiszik, hogy magas jövedelemért csupán vendéglátói munkát kell végezniük elegáns bárokban. Kiszolgálnak az igaz, ámde alantasabb igényeket. Éppen a rendőrség jó nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően menekültek meg többen a szinte rabszolgasorstól. Elnézést a szépségkirálynő-jelöltektől, hogy ilyen profán dolgok is eszembe jutottak, de hát 13-a van, őket pedig ilyen veszély remélhetően nem fenyegeti. Most a fényben a szépnem áll, jövőre egy egész ország választ. Az lesz az igazi próbatétel... Bede Zsóka Az a marha, aki ma disznót tart! Kistelepülések jaj kiáltásai Jogállamban a jog mindenkire kötelező? L.S. Karácsonyi mentőháló