Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-04 / 231. szám
Hűtőházi privatizáció A Békéscsabai Hűtőipari Rt. működőképességének fenntartásával és privatizációjával kapcsolatban az AVÜ Igazgató Tanácsa úgy döntött, hogy az rt. állami tulajdonú részvényeit nyilvános pályázat keretében kell értékesíteni. Az egyfordulós pályázat elbírálásakor tőkeerős szakmai befektetőt kell előnyben részesíteni, aki szerződésben is garantálja a társaság működőképességének fennmaradását. Sepsey Tamás Kunágotán Kunágotán, a művelődési házban október 7-én, csütörtökön 18 órakor—Remport Katalin meghívására— Sepsey Tamás államtitkár tart lakossági fórumot a kárpótlással kapcsolatban. Ügyfélszolgálati iroda Mezőmegyeren November 30-áig minden kedden és csütörtökön 16—18 óráig Mezőmegyeren, az Arany János Művelődési Házban ügyfélszolgálati irodát tart nyitva Békéscsaba Polgár- mesteri Hivatala, hogy meghallgassa a lakosságnak az új hulladékkezelő művel kapcsolatos észrevételeit, kérdéseit. Rajzszakkörök diákoknak Kedden délután 16 órakor tartja első foglalkozását Vágréti János vezetésével az alsó tagozatosok számára szervezett Kisfestők rajzszakköre, a felső tagozatosok viszont szerdán délután 16 órakor kezdenek a részükre indított Százszorszép rajzszakkörben, melyet dr. Tóthné Nagy Beatrix vezet. Mindkettő helyszíne a békéscsabai ifjúsági ház. Halálos baleset Tegnap este halálos közúti balesethez vonultak ki a rendőrség helyszínelői. Békéscsaba külterületén, a 44-es számú főúton, a Diófa vendéglőnél egy úttesten fekvő személyen gépkocsi hajtott át. A vizsgálat lapzártakor még tartott. Tarlótűz Lökösházán Tegnap 11 órakor tarlótűzhöz hívták a gyulai és a mezőkovácsházi tűzoltókat. Lökösházán, a Tulkán-dűlőben két hektár kukoricatarló égett, anyagi kár nem keletkezett. „UGYANAZON A RÉTEN A MARHA FÜVET KERES, A KUTYA NYULAT, A GÓLYA GYÍKOT.” (Seneca) A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 39. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták: 3,10,15,31,36,37, a pótszám 45. A jokerszám: 440086.--------------------------------------------------------------1 KÖRKÉP I-----------------------Í zelítő az ősi indiai kultúrából A keleti filozófiák, a több ezer éves védikus hagyományok nálunk is egyre több ember érdeklődését vonzzák. A tudományok, a vallás, a művészetek és a mindennapi élet elválaszthatatlan egységének szellemiségét a Krisna-tudatú Hívők Közössége őrzi és népszerűsíti ma a világon. Magyarországi szervezetük ezekben a napokban járja az országot, hogy a 3. Hare Krisna Fesztivál rendezvényeivel megismertesse az érdeklődőkkel a hinduizmus tanait, hagyományait. A hétvégén Békéscsabán, a Tégla Közösségi Házban szemet-lelket gyönyörködtető programot nyújtott át a közönségnek a színvonalas nemzetközi csapat. A Ja- gannatha Band (dobosuk az egykori Rolling Stons-ban tanulta a mesterséget) különleges hangszerek kíséretében szankszrit nyelvű dalokat énekelt; a hatéves, angol származású Nadja Bihari indiai táncának minden mozdulata külön jelentéssel bírt; egy diavetítés segítségével transzcendentális kirándulást tehettünk India szent helyeire; angol pantomimművészek segítségével ismerhettük meg a karma és a lélekvándorlás törvényeit; megkóstolhattunk néhány indiai vegetáriánus ételt és előadást hallhattunk egy magyar származású, de gyerekkorában Kanadába került Krisna- követőtől a védikus filozófiának az emberi boldogság elérését segítő gondolatairól. A megvásárolható könyvek, kazetták, egzotikus illatú füstölők és egyéb tárgyak lehetővé tették, hogy ki-ki otthon tovább ismerkedjen egy távoli világ gondolatokban, művészeti alkotásokban, az egészséges életvitel módszereiben gazdag kultúrájával. L. M. / Uj képzési formák indulnak Mezoberényben Holnap: sarkadi, gyomaendrődi, gádorosi, kunágotai és békéscsabai szupernagyik Közel kétszáz jelölt Lezárultak a nevezések a „Szupemagyi” pályázatunkra. Közel kétszáz nagymamát ajánlottak figyelmünkbe. A fényképeket folyamatosan közöljük és alkalmanként idézünk a kísérő sorokból is. A győztesek kiválasztásához Önök is hozzájárulhatnak. A megjelent képekkel szavazhatnak a következő módon: a lapunkból kivágott fotót az alatta szereplő névvel borítékban küldjék be címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5601 Békéscsaba. Pf. 111. A borítékra feltétlenül írják rá: „Szupemagyi”. Folyamatosan lehet szavazni, a végső határidő az utolsó fotók megjelenését követő egy hét. Holnap újabb szupemagyijelöltek: sarkadi, gyomaendrődi, gádorosi, kunágotai és békéscsabai nagymamák fényképét jelentetjük meg. A megyeszékhelyről több mint félszáz fotó érkezett — ezeket több fordulóban tudjuk közreadni. A beküldött szavazatok alapján díjazzuk értékes jutalommal az első tíz pályázót, s hozzá tízet kisorsolunk azok közül, akikre beérkezik akár egyetlen szavazat is. Nagy sikerű gazdanap Hidasháton A mezőgazdaság piacvesztése, a tulajdonváltás myomán a kisgazdaságok szerepének változása, fokozódó jelentősége, a termelési és értékesítési lehetőségek is terítékre kerültek a hidasháti gazdanapon, melyet szombaton tartottak a Békéscsabai Agroker Rt. és a Hidasháti Rt. együttes szervezésében Muronyban és az rt. bakuczi kerületében. A volt állami gazdaság egykori kultúr- háza megtelt, a vártnál nagyobb számban jöttek el az érdeklődők a rendezvényre. Dr. Pásztor Gyula országgyűlési képviselő megynyitójában érzékletesen ecsetelte a magyar mezőgazdaság mai, ha úgy tetszik kiszolgáltatott helyzetét. A támogatásokról szólva a képviselő kiemelte: a kormány erejéhez képest a támogatások körét kiszélesítette, mértékét megemelte, s azok előre is igényelhetők. A honatya emlékeztetett a gázolaj-, a reorganizációs támogatásra, a termelés biztonságának növelésére, szorgalmazta a körzetben az öntözésre kínálkozó lehetőség jobb kihasználását, s természetesen az ehhez kapcsolódó támogatások igény- bevételét. Pásztor Gyula kiemelte még: jó minőségű termékekkel piacot lehet hódítani, ami biztos megélhetést nyújthat a hazai farmereknek. A bakuczi kerületben a különféle szaporítómagvakból és gépekből tartottak gyakorlati bemutatót és kedvezményes vásárt. Szekeres András A város közoktatási koncepcióját s az ebből fakadó feladatokat vitatta meg többek között a mezőberényi önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén. Az előterjesztés az óvodától a középiskoláig bezárólag foglalkozott a helyi oktatással. Napirendre került a jövő tanévtől a városban bevezetésre kerülő tízosztályos általános iskolai képzés, ehhez kapcsolódóan a kismesterségek — pl. bőrdíszműves, kosárfonó stb. — oktatása, a hat-, illetve nyolcosztályos gimnázium bevezetése, valamint a két tannyelvű gimnáziumban azoknak, akik nem tanulnak tovább, érettségi után plusz egy, szakképesítést nyújtó évfolyam — pl. közgazdasági ismeretek, idegenvezető-képzés, pedagógiai asszisztens, vám-deviza ügyintéző, számítógépkezelő stb. — indítása. Megfogalmazódott: a hat-, illetve nyolcosztályos gimnázium gazdagítaná, szélesítené az oktató-nevelő munkát, jól szolgálná a reformot, miközben az átfedések megszüntetésével csökkenne a diákok túlterhelése. Szó volt a nyelvi oktatás egységesítéséről, valamint a két tannyelvű gimnázium adta lehetőség még szélesebb körű kihasználásáról. Döntés született arról is, hogy a következő tanévtől a mostani zeneiskolai tagozat önálló intézményként működik tovább. Szeretnék, ha a gimnáziumban a Békéscsabai Körösi Csorna S ándor T anítóképző Főiskola idegennyelvi tanítói szakot indítana. A Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület tenyészbírálatot, fajtabemutatót és vásárt szervezett a hétvégén Mezőhegyesen. Kovács Imre érdi tenyésztő (a képen kalapban) Helén nevű lovát Szakály István lóápoló vezette fel. Helén 19 éves (!) szentesi F—1-es nóniusz kanca. Kora ellenére „szilaj, kemény, nyűhetetlen, óriási a munkabírása”. Kesely nevű csikója elnyerte az első díjat fotó: kovács Erzsébet 1993. október 4., hétfő Németek kulturális napja (Folytatás az 1. oldalról) anyanyelv megtartásának szerepe, fontossága, szükségessége, az elődök hagyományainak, kultúrájának ápolása és megőrzése. A fórummal egy időben nyílt meg az a képzőművészeti és népművészeti kiállítás, mely a Mezőberényben élő, de messze földön ismert alkotók munkáját tárja a nagyközönség elé. Közös tárlaton mutatkozik be „Mester és tanítványa” címmel Bartóki József festőművész és Papp Zoltán rajztanár. A népművészeti kiállításon láthatók Kiszely Já- nosné népi iparművész, Várfalvi Andrásné hímző, Debreceni János textiltervező népi iparművész és Schafer László fafaragó munkái. A programhoz épp úgy tartozott a gyermekeknek szervezett játszóház, mint a felnőtteknek a játékkészítés vagy a filmvetítés. A városnézést követően a gimnázium kollégiumában léptek közönség elé a különféle amatőr művészeti csoportok, a legkisebbektől a legidősebbekig, ízelítőt adva nemzetiségi kultúrájuk ápolásából. -—sz— A képző- és népművészeti kiállítás két hétig a herényi művelődési központban várja az érdeklődőket FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET „Beijedt a pálya, tisztázatlanok a feltételek” (Folytatás az 1. oldali-ól) biztosának és igazgatónak október 1 -jétől kinevezte dr. Simon Fiala Jánost. — A megyében kevés a gyógyszerész — tájékoztat Bo- zó Ferenc, a vállalat munkaügyi vezetője. — A privatizációs feltételek még bizonytalanok, bár az AVÜ ígérete szerint két hét múlva a kidolgozott feltételcsomagot minden gyógyszerész névreszólóan megkapja. A szomszédos megyékben több a végzett patikus, elképzelhető, hogy néhányan nálunk próbálnak majd boldogulni. Más tájékozódási forrásokból tudjuk, hogy még mindig tisztázatlan a vagyon kérdése, ki a gazda a gyógyszertárakban. Amennyiben jelenleg állami tulajdont képviselnek, akkor a privatizálásra kényszerített (a gyógyszerész és kamarai törvény még elfogadásra vár, tehát erre nem támaszkodhatnak a gyógyszerészek) patikusok E- hitellel próbálkozhatnak, ha ön- kormányzati a tulajdon, akkor a Start-hitel a lehetőség. A BÉ-TA Kft. és egy svájci vállalkozásfejlesztési alapítvány Tatabánya után az országban másodikként privatizációs tanfolyamot szervezett a gyógyszerészeknek, amelynek költségeit a Sanopharma is jelentős mértékben támogatja. A szombat és vasárnaponként rendezett (most szeptember 18- ától november 15-éig 20 résztvevővel szervezett) tanfolyamra is ellátogattunk, ahol éppen Bényei Gábor vállalkozási tanácsadó okította az igen különböző korú gyógyszerészeket. „Beijedt a pálya — mondták a jelenlévők—, ez aképzés felvértez bennünket azzal a vállalkozói tudással, amivel bizony nem rendelkezünk. A korábban nyitó magánpatikák mindenképpen előnyben vannak velünk szemben, hiszen ők kedvezőbb feltételekkel, adókedvezménnyel indulhattak.” A BÉ-TA Kft.-és tanfolyam végeztével a gyógyszerészek a svájci vállakozói alapítvány által kiállított sorszámozott bozo- nyítvány t kapják. B. Zs. SafűCélra szorítva Differenciáltan Ha közlekedési kihágás miatt följelentik az embert, kap egy idézést a rendőrségre. A procedúra a személyi adatok felvételével kezdó'dik. „Van-e eltartásra szoruló kiskorú gyermeke?” A büntetés mértékének megállapításakor nyilván figyelembe veszik ezt az adatot is, azaz differenciálnak. Hosszú éveken keresztül rendőröket is tanítottam a b.-i gimnázium levelező' tagozatán. Az óraközi cigiszünetekben sokat hallottam tólük a .jogpolitikai irányelvek differenciált alkalmazásáról". Egyszer télen a Balaton déli partján 80 km- rel haladó kocsisorban autóztam... volna. A Zápor Jóska nem bírta a tempót, így egyre jobban lemaradtam. Éppen kapóra jött ez az út szélén állingáló rendőrnek. Kiintett a sorból, és közölte: „Sebességtúllépésért 500 Ft!” —Ejnye, törzs elvtárs! — mondtam megütközve.—Nem lehetne differenciáltan alkalmazni a jogpolitikai irányelveket!? Lehetett. Megúsztam 100 Ft-tal. Visszatéve a bevezetőben említett esetre, az illető mindkét gyermeke főiskolás. Dehát semmi rendkívüli nincs abban, hogy „nem érdeklődik utánuk” a rendőrség. A települési önkormányzat is csak a 6 és 18 év közöttieknek adott iskola- » kezdési támogatást. Vagyis: az is differenciáltan alkalmazta a jogpolitikai... micsodákat. Ménesi György