Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-30-31 / 253. szám
© 1993. október 30-31., szombat-vasárnap HÍREK ran Szombat Ki gondolná, hogy egy olyan nyugalmas helyen, mint egy múzeum, mennyire forr az élet? A gyulai múzeum egykori igazgatói a jubileumi emlékülésen rendre a pénzszerzés huszárvágásairól, a hatalom és a helyi szellemi erők maguk mellé állításának partizánakcióiról számoltak be. Legalább ilyen tanulságos volt végighallgatni, ki miért ment el, hiszen sűrűn váltogatták egymást az igazgatók abban a városban, amelyben egyesek szerint az ország harmadik, mások szerint második városi múzeuma létesült. A ki nem mondott nincstelenségen, a megyéhez vagy városhoz tartozás őrlő helyzetén túl érdekes okokat hallottam. Lükő Gábort többek között nem fogadta be Gyula; Fél Editet, a néprajztudóst Ortutay mozdította el állásából; Dankó Imre úgy tartotta, ha beborul az ég, a dicsőség teljében jobb elmenni; Szilágyi Miklós körül elkezdték bontani a kisvárost, amellett, hogy az egyszemélyes kultúrminde- nesség egy tudósnak nem perspektíva. Igaz, mindenki itthagyott valamit, de mégiscsak elmentek. Kihasználatlanul maradt a korai múzeumalapítás ténye—ki tudja még meddig? Sz. M. IRODAGÉPCENTRUM Békéscsaba, Bartók B. u. 46-50. Telefon: 442-614 Horoszkóp SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Jó formában lesz a Skorpió október utolsó hétvégéjén. A fő hangsúlyt ezúttal a kapcsolatteremtésre, illetve a régi kapcsolatok ápolására fordítja. Ennek érdekében a szokásosnál is gyakrabban hív vendéget az otthonába. Figyeljen a testsúlyára. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Elbúcsúzik október hónap is a hétvégével. Nem árt a Nyilas figyelmét felhívni arra, hogy egészségével egy kicsit többet kell ilyenkor törődnie. Kissé elkényeztette a hosszúra nyúlt vénasszonyok nyara. Hétvégi kiránduláshoz öltözködjön rétegesen. Ma ünnepli születésnapját Horváth István orosházi olvasónk. Szeretettel köszöntjük! BAK (XII. 22—1. 20.). Baráti meghí- I vást fogadjon el, nagyon jól fog szórakozni. Vidám hétvégének néz elébe, amelyet a Telihold okoz. Gyújtson egy szál gyertyát azok emlékére, akik már nem lehetnek közöttünk. VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Rugalmasan, okosan tervezze meg a hétvégét. Magával ragadja a nap hangulata. Szomorúan emlékezik elhunyt szeretteire néhány szál virággal. Lehetőleg töltsön néhány órát a jó levegőn, fizikailag és szellemileg egyaránt feltöltődik ettől. HALAK(II.21—III. 20.). Nagy esélye van egy kirándulásnak vagy utazásnak. Meghatják az ősz színei. Vágyik az otthon melegére, a sze- retetre. Éreztesse Ón is, hogy szüksége van rájuk. Egy kis kedvesség megszépíti a napot, amit Öntől várnak. KOS (III. 21—IV. 20.). A Telihold ap- v vyp / róbb probémákat '—okoz, amit igyekezzen elsimítani. Ön átlát a gondolatokon, ezáltal intellektuális fölényben van másokkal szemben. A közelgő halottak napja alkalmából emlékezzen az elhunytakra. BIKA (IV. 21—V. 20. ). A szokásosnál \Jrf ) sokkal érzelmesebb a Telihold hatására. Kerülje a konfliktusos helyzeteket. Ha teheti, vigyen virágot szerettei sírjára, ha nem teheti, akkor gyújtson egy-egy szál gyertyát emlékezésül. Tapintat, türelem szükséges a legintimebb kapcsolatban. IKREK (V. 21—VI. 21. ). A Telihold optimizmust sugároz Önre. Erre bizony szüksége is lesz családi körben. A fontos dolgok könnyen sikerülnek és örömöt hoznak. Halottak napján emlékezzen meg eltávozott szeretteiről. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Kritikus napok várhatók a hétvégén. Nem ajánlatos tehát változásokat kezdeményezni vagy fontosabb kérdésben dönteni. Hagyjon időt magának arra, hogy a jövő hét elején végiggondolja a lehetséges megoldásokat. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). A hónap utolsó najaiban meglehetősen ingerültek, türelmetlenek lesznek az Oroszlán jegyűek. Ez a rossz hangulat szerencsére hétfőig elmúlik. Ugyanakkor sporttevékenységükre jótékony hatást gyakorol a Merkúr, érdemes e téren mozogniuk. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Jó alkalom nyílik egy alapos testedzésre a Szűz jegyű számára. E hétvégén például megkezdheti felesleges kilói ledolgozását. A friss levegőben jobban esik a mozgás, hiszen már vége a túlzottan meleg vénasszonyok nyarának is. MÉRLEG (IX. 24— Âû) X. 23.). Ezen a hétvé- gén anyagi kérdésekkel lesz a Mérleg-jegyű leginkább elfoglalva. A pénzügyek miatt kár lenne elhanyagolni szeretteit. Ne zárkózzon el, ha közeli hozzátartozója szabadidős programot ajánl, hanem fogadja el a meghívást. Társasházi folyosórészeket leválasztó (8 db) kovácsolt vasajtó és ehhez kapcsolódó villanycsengő és elektromos hálózat elkészítéséhez kérünk ajánlatokat, ármegjelöléssel. „CSAK SZÁMLA ELLENÉBEN”jeligére a kiadóba. Szénási pipás bikások Alapos a gyanú bűncselekményre Tegnapi lapunk 9. oldalán, J. V. K. tollából Szénási pipás bikások címmel írás jelent meg, amellyel kapcsolatban felhívta szerkesztőségünket Marik András rendőr őrnagy, a Békéscsabai Rendőrkapitányság megbízott vezetője, és a következőket mondta: — Amikor az ügyben érdekelt hatvan ember a békéscsabai rendőrkapitánysághoz fordult, akkor azonnal intézkedtünk, az ügyben szereplő felvásárlót gyanúsítottként kihallgattuk. Az illetőt a bíróság ezután előzetes letartóztatásba helyezte. Következésképpen semmiképp nem helytálló a cikk azon megállapítása, hogy a jogállás szerint bűncselekmény nem történt, csak szerződésszegés. Éppen a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt a felvásárló ellen büntetőeljárást folytattunk, ennek keretében minden törvényes eszközt felhasználunk azért, hogy az okozott kárt biztosítsuk, ami egyben a büntetőeljárás egyik fő feladata. (L. S.) BÉRELJEN lakást, irodái, műhelyt, raktári, garázst vagy mindezt egy helyen: Békéscsabán, a Bartók B. út 56. alatti háromszintes ingatlanban! Telefon: (66) 445-653. (Hívható: hétköznap 3—16 óráig.) BOfaíMFIIÍMI Szolgáltató és Ipari Kisszövetkezet Gyula, Szent István út 27/B: — lapostető-szigetelés — víztoronyjavítás — víztároló-javítás, szigetelés. Ügyintéző: Pfeff Ferenc. Telefon: (66) 362-143. Telefax: (66) 361-201. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapitányságtól pénteken kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 42 balesetnél történt személyi sérülés, az esetek közül kettő végződött halálos szerencsétlenséggel, 20 súlyos és ugyancsak 20 könnyű sérüléssel. Lottószámok •°p A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 44. heti sorsolás nyerőszámai a következők: 9,17,33,60,68. Sorozat Lapunk 4. oldalán Holtvágány című sorozatunk a mai nap technikai okok miatt kimarad. í? Vonalban vagyunk... mindennap 9-11 és 16-18 óra között. Hívja a (66) 441-704-et! A telefonnál ezen a héten: Fábián István. Kalendárium Október 30. Napkelte: 6.25 — Napnyugta: 16.30 órakor. Holdkelte: 16.15 — Holdnyugta: 6.19 órakor. Névnapok: ALFONZ, Alfonza, Alfonzina, Anasztázia, Arzén, Aszter, Farkas, Kolos, Norina, Pompónia, Stefánia, Zenóbia, Zinajda. Október 31. Napkelte: 6.26 — Napnyugta: 16.29 órakor. Holdkelte: 16.48 — Holdnyugta: 7.21 órakor. Névnapok: Cseke. FARKAS, Kristóf, Rodrigó, Vulfia, Wolfgang. Zöldség- és gyümölcsárak Békéscsaba Gyula Szarvas V.-csamok Zöldségbolt Sz. market 12-es ABC Andrássy u. Burgonya Ft/kg 25,— 30,— 25,— 33,— Főzőhagyma Ft/kg 30,— 30,— 38,40 29,— Fokhagyma Ft/kg 130,— 160,— 189,— 168,— Fejes káposzta Ft/kg 15,— 16,— 19,— 26,— Kelkáposzta Ft/kg 25,— 26,— 29,— 26,— Sárgarépa Ft/kg 35,— 30,— 43,50 42,— Gyökér Ft/kg 50,— 60,— 58,— 39,— Alma Ft/kg 30,— 26,— 39,— 36,— Uborka Ft/kg 60,— 150,— 58,— — Paprika TV Ft/kg/db 50,— 55,—-— 15 — Fejes saláta Ft/fej 12,— 15,— 14,50 — Paradicsom Ft/kg 50,— 120,— 87 — 65 — Karfiol Ft/kg 20 — 30,— 32,— — Karalábé Ft/kg/db 35,— 12 — 14,50 — Mák Ft/kg 350,— 360,— 382,— 400,— Szőlő Ft/kg 60,— 160,— 58,— — Banán Ft/kg 90,— 100,— — 103,— Narancs Ft/kg 110,— 110,— 105,— 106,— Tojás Ft/db 7,— 7,— 7,40 8,60 Most olcsóbb! Békéscsabán, az Élésker Kft. 104-es ABC-jében (Kazinczy-lakótelep) a Creptó egészségügyi papír 33,50 Ft helyett 27 Ft, a kristálycukor 95 Ft/kg helyett 79 Ft/kg, a jonatánalma 12 Ft/kg-os akciós áron, amíg a készlet tart! *** Békéscsabán, a „BI-UM” Bt. min diszkontjában (Berényi út 23.) Pepi üdítők 85 Ft helyett 80 Ft, a szilvabefőtt (5/1-es) 250 Ft helyett 170 Ft, az őszibarackbefőtt (5/1-es) 300 Ft helyett 270 Ft. * * ’ Békéscsabán, az Élésker Kt. 100-as ABC-áruházában (Andrássy út 5.) tovább tart az almavásár 12 Ft/kg, a földimogyoró 44 Ft/cs reklámáron kapható. Árfolyamok 1993. október 29-én: Vétel Eladás USA-dollár 98,83 99,23 Német márka 58,86 59,10 Svájci frank 66,70 66,98 Osztrák schilling 8,36 8,40 Akik megtisztelnek bizalmukkal és hívnak — mi több közérdekű ügyekben és témában —, azoknak a gondolatait egy nappal ké- sőbb közzé is tesszük, még akkor is, ha érdemi válasszal nyilvánosan vagy levélben csak később tudunk szolgálni. ■ Dombiratos nem Pusztaott- laka — mondogathatnánk saját magunknak is. Egy tegnap megjelent, Csabaszabadival foglalkozó tudósításunkban összekevertük a két település nevét, ezért telefonált a községben 30 éve gyógyító Dr. Sárosi László dombiratosi orvos, közölve, hogy ő nemhogy két órát nem tölt naponta a betegek között Csabaszabadi- ban, hanem egyet sem, nem is igen tudja, hogy a megyében van ilyen nevű hely... Mi mindenesetre elnézést kérünk az érintettektől! ■ Több olvasónk is szóvá tette, hogy szerdai lapunk lesápadt, vagyis nem a megszokott kék színben jelent meg. A nyomdától kapott információ szerint: bár a máskor is használt, négyjegyű számmal azonosított, kevert festéket rendelték meg a Budacolortól, a vezető gépmesternek még a következő napon is három dobozt ki kellett próbálnia, hogy hasonlítson az eredetihez. Egyébiránt örömünkre szolgál, hogy olvasóink ilyen figyelmesen olvassák a Hírlapot. ■ Szlávik Györgyöt Békéscsabán az érdekli, vajon az önálló lapterjesztés következtében nem lesz-e szükség áremelésre is. Szeretnénk megnyugtatni — miként valamennyi olvasónkat —, hogy szó sincs áremelésről, mi több biztos, hogy jövő ilyenkorig változatlan marad lapunk ára. Más, például a fővárosi lapok hasonló módon való terjesztése csak akkor válik lehetségessé, ha azok éjfélre a megy székhelyen lesznek. Egyelőre ezt nem tudják megoldani, ami nem jelenti azt, hogy a jövőben is elképzelhetetlen. ■ A közelmúltban a szegedi televízióban látott egy természetgyógyásszal készült riportot Szekeres Mihály (Békéscsaba), de nem volt módja megjegyezni, hol keresheti fel a sejtburjánzás megakadályozásával is sikeresen foglalkozó orvost. Hosszas nyomozás után sikerült megtudnunk — feltehetően másokat is érdekel —hogy a Németországban élő Dr. Sarkadi Ádámmal Szegeden, a (62) 324-824-es telefonszámon lehet közvetve kapcsolatot teremteni, ahol Bodnár Ildikót kell keresni. Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések : Csillag Anikó (Mezőberény) és Jaku- sovszki Zoltán László (Mezőberény), Kincses Andrea (Vésztő) és Bárdi József (Vésztő), Nagy Andrea (Kondoros) és Zahorecz István (Kondoros), Molnár Ildikó Natália (Kondoros) és Rafaj János (Kardos), Sziics Anikó (Szabadkígyós) és Kovács Zoltán (Szabadkígyós), Hoffmann Ildikó (Mezőberény) és Komócsin Imre József (Köröstarcsa), Mikó Etelka (Kö- röstarcsa) és Gyaraki Bálint (Köröstarcsa), Kruchió Magdolna Éva (Kondoros) és Bajsz Tibor (Borsfa), Matis Andrea (Murony) és Lévai György (Vésztő), Kondoros Hermina (Gyula) és Kocziha Zoltán Mihály (Gyula). Születések: Albert Miklós és Virók Anna Mária fia Krisztián, Szilágyi Antal és Zsilinszki Mária fia Péter Antal, Veress Attila és Fátyol Rita leánya Rita, Vrbovszki Mihály és Farkas Szilvia leánya Eszter, Bánszki Mihály és Nagy Éva leánya Orsolya, Vozár Imre Zsolt és Babinsz- ki Magdolna leánya Ninetta, Bérezi Gábor és Vinsze Eszter fia Gábor (Békés). Halálesetek: Erdős Andrásné Eiler Magdolna (1901, Mezőberény), Maján György (1930, Szabadkígyós), Hoffmann Jó- zsefné Bartolf Erzsébet (1909, Mezőberény), Putnoki Istvánné Turbucz Erzsébet (1912, Mezőberény), Priskin György (1910, Gerendás), Huszka Antalné Dunai Veronika (1903, Újkí- gyós). Várható időjárás Általában kevés felhőlesz országszerte, csapadék nem várható. Éjszaka és hajnalban sokfelé kell pára-, illetve ködfoltokra számítani. A délkeleti szél mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban —3, +2, kora délután 5,12 fok körül alakul.