Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-20 / 245. szám

© 1 1993. október 20., szerda HÍREK ig&l 1 Wm BF.KKS VlF.fiVF.1 HIRI.4P Szerda Csomagolunk. Na, de hogyan! Furcsa dolognak voltam részese az elmúlt napokban Békéscsaba egyik legnagyobb áruházában. Megtakarított dugi pénzemen vettem egy gyönyörű, zsorzsett szoknyát. Az ára, bevallom, borsos volt, de már hosszú ideje incselkedtem a vásárlás gondola­tával. Amikor fizetés után a csomagolásra került sor, az eladó egy hatalmas csomagolópapírt—vastag, „békebe­li”, amolyan tartós fajtát — szakított le, s megkezdte a műveletet; közégyömöszölve a zsorzsett szoknyámat. Nem bírtam tovább nézni, így halkan megkérdeztem, hogy nem lehetne-e valami másba csomagolni. Az eladó rám nézett, majd kicsit értetlenkedve közölte, hogy lehetni éppen lehet, de a nejlon táskáért fizetni kell. Három- és hat- forintos „méretű’ van. Megadóan fizettem ki a hat forin­tot, melyet ugyan nem ütött be a gépbe, de akkor ez már nem is érdekelt. Örültem, hogy a méregdrága szoknyámat nem kell rögtön vasalásnak alávetnem. Csomagolunk. így is lehet, de a mai árak mellett—úgy gondolom —, megérdemelnénk mi vevők, hogy egy kicsit többet törődjenek velünk. Hiszen ha mi nem vásárolunk, vagy nem ott vásárolunk, akkor velük mi lesz... M. K. Kalendárium Napkelte: 6.10 — Napnyugta: 16.47 órakor Holdkelte: 11.44 — Holdnyugta: 20.50 órakor Névnapok: VENDEL. A görög katolikus naptárban Artim vértanú napja. Az ortodox naptárban Szent Artémiosz nagyvértanú és Szentéletű Gera- szimosz napja. A zsidó naptárban Chesván hónap 5.-#■ Szent Artim (Artémiosz) Nagy Konstantin császár idejében császári fővezér volt Alexandriában, majd patríciusi méltóságra emelkedett, s Aptiochiába ment át. Julián császár, aki a pogány kultuszok visszaállítá­sara tett kísérletet, 361-ben ki végeztette. IRODAGÉPCENTRUM Békéscsaba, Bartók B. u. 46-50. Telefon: 442-614 Horoszkóp MERLEG (IX. 24— OJKÆ0 X. 23.). Tovább tart a jó periódus a Mérle­gek számára. Anyagi helyzete jól alakul és kedvét leli magánéletében. Sőt, ha kedve és bátorsága engedi, még egy kis kaland vagy flört is színezheti a napját. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Nemes ver­senyre, tisztességes küzdelemre szólítja a konkurencia. Legjobb taktika: türelem, kitartás, pontosság. Ezekkel az erényekkel a Skor­piók általában rendelkeznek, és segítségükkel szép sikere­ket érhetnek el. NYILAS (XI. 23— XU. 21.). Ideges, nyugtalan társada­lomban élünk, ami kihat a Nyilas életére is. Sze­rencsére a magánélet szférájá­ban vigaszt, megnyugvást ta­lálnak majd. BAK (XII. 22—1. 20.). Anyagi gondok­kal kell szembenéz­nie. A helyzete azonban nem olyan rossz, mint hiszi, s a kedvező megoldás már köze­leg. Merjen hinni az ábrándok­nak és illúzióknak. VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Végképp el­feledheti a közelmúlt kissé depressziós hangulatát. Szinte már sok jó adódik, a sors kegyeibe fogad­ta s kényezteti. Költhet utazás­ra, szórakozásra és szép öltö­zékre. HALAK (11.21 —III. 20.). Kapcsolódjon y; ^ y ki a munkából egy kellemes barátja tár­saságában. Attól még megy a munka, ha nincs ott minden apró részletnél. Bolygója kellő energiát és optimizmust bizto­sít. KOS (III. 21—IV. 20.). Túl sokat aggo- Y vví/ / dalmaskodik, keres- ' ^ sen magának kikap­csolódást, vidám társakat. Az Uránusz több szórakozásra ösz­tönzi. Felvidítaná egy új ruha, egy új frizura, s jólesne egy finom masszírozás. BIKA (IV. 21—V. 20. ). Remek nap vár ma Önre. Gyorsan re­agál a dolgokra, ki­számíthatja a lépéseket. Elég, ha megérzéseire hallgat, és Öné a győzelem, a siker. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Kerülje el a vitá­ba bocsátkozást olyan emberekkel, akiknek más a meggyőző­désük, a hitük, mint az Öné. Tisztelje mások jogait. A mű­vészetek és a kultúra élvezetes időtöltést nyújtanak Önnek. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). A Rákokból ma nem hiányzik a tenni akarás, a lendület. A legszívesebben felforgatnák az egész világot. Szívügyek­ben viszont semmiféle válto­zást ne kezdeményezzenek. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Köte­kedő hangulatuk lesz ma az Oroszlánok­nak, ezért nem lesz könnyű ma kijönni, együttműködni velük. Fogadják meg tanácsunkat: ne keressenek maguknak ellensé­get, ha nem muszáj. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Fontos meg­beszélésekre, tárgya­lásokra nem megfe­lelő a mai nap. Zakiatottabb, idegesebb, most többet hibáz­hat. Vigyázzon jobban az egészségére! Számítógép a kamuti iskolának A napokban került átadásra a Hunorg számítógépes oktatóterem a kamuti általános iskolában. A számítógépek beszerzése önerőből, illetve a helyi önkormányzat támogatásával történt fotó: lehoczky péter Ismerteti programját a VOSZ A Vállalkozók Országos Szö­vetsége Békés megyei területi csoportja 1993. október 22-én, pénteken 15 órakor a békés­csabai Fiume Szálló éttermé­ben rendezi meg a VOSZ prog­ramjának vitáját, melyet Dr. Kovács István, a VOSZ elnöke ismertet. Ezt követően Szol­noki Béla, a Pénzügyminiszté­rium osztályvezetője ad tájé­koztatást az 1994. évi adótör­vény-tervezetekről . Tájékoztatásul közöljük a Két Lotti 42. heti sorsoláson kihú­zott nyertes számait: 13,25,37 8,30,48 Még mindig nincs meg a 92 millió forint A rendőrség a nyomozás során fényt derített arra, hogy a Bu­dapest Bankban október 6-án elkövetett fegyveres rablás tettesei alig egy hét múlva újabb fegyveres rablást követ­tek el. Ezért a tettesek közül előzetes letartóztatásban lévő Krausz Péter füzérkajatai 21 éves lakos és a szökésben lévő Kovács Zoltán 21 éves buda­pesti lakos ellen a második rablás ügyében is eljárást indí­tottak. A tettesek a XIII. kerületben a Karikás Frigyes utca 6-os számú ház előtt sze­mélygépkocsival leszorítottak egy másik autót, amelyet B. P. 54 éves monori lakos vezetett. Ezután egy gázpisztollyal a járműben utazó J. I.-né51 éves budapesti lakos arcába lőttek és elrabolták a táskáját, amely­ben a Budapesti Elektromos Művek 3,8 millió forintja volt. Az asszony könnyű sérülést szenvedett. * Kikerült a rendőrség közvet­len látóköréből Kovács Zol­tán, a csaknem 92 millió forin­tos bankrablás harmadik gya­núsítottja, akinél — a feltéte­lezések szerint — a tetemes pénz is van. Dézsy Mihály, a BRFK he­lyettes szóvivője kedden az MTI érdeklődésére elmondta: amikor az elmúlt pénteken el­fogták Mezei Józsefet, aki fel­tételezhetően segített a bank­rablóknak, akkor még abban bíztak, hogy néhány órán belül kézre kerülhet Kovács Zoltán is. Azóta viszont kevés új in­formáció került a rendőrség birtokába, és azt sem lehet ki­zárni, hogy Kovácsot anyagi érdekből esetleg megölte az alvilág. A BRFK illetékese azt is közölte, hogy a nyomozás ter­mészetesen továbbra is nagy erőkkel, több szálon folyik, de cáfolta azokat a lapértesülése­ket, amelyek szerint a bank­rablás ügyében újabb szemé­lyeket is őrizetbe vettek. Anyakönyvi hírek SZARVAS MEDGYESEGYHÁZA Anyakönyvi hír nem érkezett. MEZŐKOVÁCSHÁZA Házasságkötések: Rohony Anikó és Bencsik Attila, Lita- uszki Magdolna Irén (Csabacsűd) és Melis György (Örménykút). Halálesetek: Szin Károly (1897, Békésszentand- rás), Tomonyiczka Imre (1945, Bé- késszentandrás). Házasságkötések : Papp Mónika (Almáskamarás) és Tóth József (Nagykamarás), Karlik Erzsé­bet (Almáskamarás) és Boldog Tibor (Kunágota). Halálesetek: Mile Pálné Anda Jusztina (1907, Nagybánhegyes), Hűli Béla (1943, Végegyháza). Eleinte erősen borult, többfelé esős idő lesz. Majd lassan megszűnik az eső és időnként felszakadozik a felhő­zet. Melegfronti hatásra kell számíta­ni. A hőmérséklet hajnalban 4—9, kora délután 11—16 fok körül alakul. Várható időjárás Tevan-díjazottak Megszületett a Tevan Irodalmi Szabadiskola pályázatának ered­ménye. Eszerint első díjat kapott Sztojcsev Szvetoszláv (Békés­csaba), második díjat Bene Gabriella (Gyula), a harmadikat pedig Balogh Tamás (Gyomaendrőd). A Tevan különdíját Zana Zoltánnak (Békéscsaba) ítélték oda. Dicséretben részesítették Dani Gabriellát (Okány), Mocsár Józsefet (Gyula) és Bróda Ibolyát (Kamut). A helyezettek a díjakat a Tevan Kiadóban (Békéscsaba, Luther u. 12.) vehetik át. Gyorsabban nőnek a termelői árak A termelői árak augusztusban a korábbi hónapoknál gyor­sabban, 1 százalékkal emel­kedtek. Az év első felében a termelői árak változása 0-0,8 százalék között alakult. Július­ban az árak változatlanok vol­tak. Az áremelkedés augusz­tusban elősorban az export ter­mékeknél következett be. Minderről a Központi Statisz­tikai Hivatal tájékoztatta ked­den az MTI-t. Az augusztusi 1 százalékos termelőiár-drágulás úgy ala­kult ki, hogy a belföldi árak 0,7 százalékkal emelkedtek, míg az export árak növekedése 1,9 százalék volt. Az elmúlt tizenkét hónapot vizsgálva az ipar összeségé­ben, a termelői árak 9,5 száza­lékkal növekedtek augusztus végéig. A belföldi értékesítés árai kisebb mértékben, 8,3 százalékkal emelkedtek, míg a forintban számított export ár­színvonal 13,2 százalékkal nö­vekedett. (Az export árak emelkedését befolyásolta a fo­rint többszöri leértékelése.) Múlt év decemberéhez vi­szonyítva a termelői árak 5,9 százalékkal, a belföldi értéke­sítés árai 4,6 százalékkal, a forintban számolt export árak pedig 8,9 százalékkal nőttek. A forint leértékelések hatása mintegy 10 százalékra tehető, ami azt jelenti, hogy a magyar termelők nem drágábban, ha­nem a korábbiaknál mintegy 1 százalékkal olcsóbban értéke­sítették — dollárban, illetve márkában számolva — termé­keiket külföldön. Munkanélküliekből szociális munkás Egyedülálló kezdeményezés­ként a Hajdúböszörményi Óvónőképző Főiskolán a mun­kanélküli pedagógusokat 1 év alatt szociálpedagógusokká képzik át. Az első 24 hallgató kedden vehette át diplomáját a főiskola előadótermében. A böszörményi intézmény 1984 óta képez gyermek- és csa­ládvédelmi feladatok ellátására szakembereket. Hozzáér­tésüket elismerendő fogadta el a Hajdúsági Jóléti Szolgálattal közösen benyújtott pályázatu- kataHajdú-BiharMegyei Mun­kaügyi Központ. Az elméleti tudnivalókra neves egyetemi tanárok, társadalombiztosítási és önkormányzati szakemberek' oktatták a négy óvodapedagó­gust, 11 tanítói, öt főiskolai és négy egyetemi diplomával ren­delkező hallgatót. Most olcsóbb! Békéscsabán, a Mezőker Kft.-nél (Orosházi út 32.) a 20 kg-os finomliszt 26 Ft/kg, a 20 kg-os kenyérliszt 24 Ft/kg, a rizs 53 Ft/kg. * Békéscsabán, az Élésker Kft. 104-es ABC-jében (Kazinczy- lakótelep) a 400 g-os dobozos darált sertéshús 139 Ft helyett 88 Ft, az 1,51-es Queen tonic és narancs 92 Ft helyett 45 Ft, a 0,51- es Queen tonic 52 Ft helyett 26 Ft, amíg a készlet tart! * Békéscsabán, az Élésker Kft. 100-as ABC-jében (Andrássy út 5.) a 380 g-os szilvabefőtt 68 Ft helyett 25 Ft, az alma 12 Ft-os akciós áron kapható, amíg a készlet tart! * Békéscsabán, Pál Sándor boltjában (Jókai u. 18.) a sertéscomb kilója 320 Ft, a sertéslapocka kilója 310 Ft, a sertéskaraj kilója 340 Ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom