Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-18 / 243. szám

A HAZA MINDEN ELŐTT! MRS MEGYEI H1RUP 1993. OKTOBER 18., HÉTFŐ ARA: 16,30 FORINT XLVIII. ÉVFOLYAM 243. SZÁM Gázláng lobbant Dévaványán Szombaton délelőtt tizenegy óra után néhány perccel helyére került Békéscsabán az erzsébethelyi új templom toronysisak- ja. (Cikkünk a 3. oldalon) fotó: lehoczky péter Záródokumentum az önkormányzatokról Az önkormányzatiság lehetőségei és határai Kelet-Európábán című háromnapos konferencia záródokumentum elfogadásával ért véget szombaton a városházán. A dokumentum a konferencia kamatoztat­ható tanulságaként többek között megfogalmazza: a demokrácia működésének elengedhetetlen alapintézménye a széleskörű autonó­mián alapuló önkormányzatiság. Az állampolgárok érdekeit azok a döntések szolgálják híven, amelyek az érintettekhez minél közelebb, és azok közvetlen ellenőrzésével születnek meg. Az önkormányzatok az állami központi újraelosztás túlsúlyával, pazarlásával szemben a helyi erőforrásokat hatékonyabban működtetik. SPORT melléklet 12-16. oldal A férj mit sem sejtett Nyolc legény és egy Ford Fiesta Álba várta a hölgyeket szomba­ton ete Budapesten, a Kong­resszusi Központban, a máso­dik magyar legényárverésen. A Ford Fiestát egy kikapós feleség nyerte, akinek hollétéről a férj mit sem sejtett. (4. oldal) Különös pár a vadonban Békéscsaba és Szabadkígyós határában időnként feltűnik egy furcsa kerékpáros pár. Fa­ragó Péter és Szabados Rozá­lia már három éve erdők-me- zők lakója, otthonuk fóliával burkolt kulipintyó a vadon­ban. (5. oldal) Tanévnyitó a Studium Generálén A Munkásképviselet Alapít­vány által életre hívott Studium Generale térítésmentes egyete­mi és főiskolai felkészítője na­pokban tartotta tanévnyitóit az ország több városában. Békéscsabán a 635-ös Ipari Szakmunkásképző Iskolában Hideg András, a szocialista párt békéscsabai szervezetének el­nökségi tagja köszöntötte az 57 beiratkozott hallgatót, akik március 18-áig magyar—törté­nelem és matematika—fizika csoportokban készülnek a fel­vételikre, többségük a válasz­tott közgazdasági pályákra. Nagy Sándor, a párt pedagó­gus tagozatának vezetője is­mertette a felkészítő menet­rendjét, valamint adott tájé­koztatást arról, hogy a ma­gyar—történelem csoportba még elfogadnak jelentkezőt. B.S.E. Szombaton délelőtt ünnepség­re gyülekeztek a dévaványai- ak. Tizenegy órakor a Him­nusz hangjaival kezdetét vette a gázlánggyújtási ünnepség, melynek bevezetéseként Papp Tibor polgármester adott tájé­koztatást a földgázvezeték megépítéséről. Fontosnak tar­totta hangsúlyozni, hogy eb­ben az ügyben összefogtak a régió települései, a most az ecsegfalvi elosztótól idáig megépített gerincvezeték jö­vőre tovább épül Körösladá- nyon át Vésztőig. Az avatóbe­szédet Latorczai János ipari és kereskedelmi miniszter tartot­ta. Példa értékűnek mondta azt az összefogást, ami itt most történt, kiemelve, hogy ha nincs állandó önmarcangolás, akkor lehet eredményeket elérni. Beszéde végén a közel két­száz helybeli örömére fellob- bantotta a gázlángot, az ün­nepség a Szózattal ért véget. A Köztársaságpárt tegnap Bu­dapesten találkozót szervezett rezidensei számára. „Bemele­gítésként” Bodrogi Gyula, a párt elnökségi tagja értekezett arról, hogy milyen eszközökkel hathat egy előadó a hallgatósá­gára. Palotás János elnök nem hagyott kétséget afelől, hogy a Köztársaságpárt az 1994-es vá­lasztás megnyerésére törekszik. Az egyéni választókerületek­ben a helyi szerveztek joga a jelöltállítás. „Alkalmassági vizsgát” nem rendeznek: a po­litikai előélet, a magánélet — szélsőséges eseteket kivéve — nem megítélési alap, viszont a felsőfokú végzettséget kívá­natosnak tartják az országgyű­lési képviselőjelöltnél. Éssze­rű határt szabnak a jelölt élet­korában, s elvárják, hogy jó megjelenésűek, beszéddel is hatni tudók legyenek. Nyílt nap az Erkel gimnáziumban A Gyulai Erkel Ferenc Gimná­zium október 18—19—20-án nyitott kapukkal várja a tovább­tanulni szándékozókat, szülei­ket és minden más érdeklődőt. Hétfőn reggel fél 9-kor a gimná­zium igazgatója tart általános tájékoztatót a 105-ös tanterem­ben. Ezután bárki bepillanthat az angol, a német, a francia nyelv, a magyar nyelv és iroda­lom, a történelem, matematika és informatika oktatásának ku­lisszatitkaiba. Elfogyott a föld Battonyán Szeptember végén a battonyai földrendező bizottság elnöke, Frank Mihály az alábbiakról tájékoztatta Takács Dezső polgármestert, illetve a képvi­selő-testületet: Battonyán „az első ütemű kárpótlásra kijelölt földterület elfogyott, azt részben elárve­reztük, részben ideiglenes hasz­nálatra kiadtuk. Újabb jelentke­zőknek az igényét már nem tud­juk kielégíteni, pedig a hadifog­ság és a börtönévek után járó kárpótlási jegyek kiadása most folyik. A földrendező bizottság 1993 márciusában kérelmet nyújtott be a Békés Megyei Kár- rendezési Hivatalhoz, melyben a Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. battonyai részén lévő mintegy 802 hektár területnek a második ütemű kijelölését kérte. Bead­ványunkra eddig nem kaptunk érdemi választ. A földrendező bizottság tart attól, hogy ezt a területet a Kárrendezési Hivatal mint mezőhegyesi földet jelöli ki árverésre, így a battonyai igényjogosultak továbbra sem juthatnak hozzá. Ezzel kapcso­latban dr. Gondos József, a me­gyei hivatal vezetője javasolta, hogy Battonya forduljon köz­vetlenül a Földművelésügyi Miniszterhez, s kérje a 802 hek­tár kijelölését kárpótlásra.” A képviselő-testület egyhan­gúlag elfogadta a javaslatot M.Gy. Palotás János szerint nem lesznek előrehozott választá­sok: ha ugyanis decemberben megbukna a kormány, akkor sem választhatnánk április vé­ge előtt. A Köztársaságpárt 176 körzetben indít egyéni je­lölteket. Palotás János el­mondta, hogy valakik a nevére hivatkozva — jelentős kamat ígéretével — pénzt csalnak ki emberektől. Az eset Valószí­nűleg munkát ad majd a bűnül­döző szerveknek. A Takács László pártigaz­gató elnökletével megrende­zett tanácskozáson dr. Frenkl Róbert és dr. Csermely Gyula ismertette a párt egészségügyi programját. Szemenkár Erika, az IBUSZ vezérigazgtója pe­dig a Köztársaságpárt idegen- forgalmi koncepcióját vázolta Az aláírók között volt a három napon át elnöklő SZDSZ-es országgyűlési képviselő La- borczi Géza, a Kárpátaljai Területi Tanács magyar frak­ciójának vezetője Tóth Mi­hály, a kis-jugoszláviai De­mokrata Párt Tartományi Bi­zottságának elnöke dr. Dorde Basic, a szlovákiai Magyar Polgári Párt Önkormányzati Tanácsának elnöke Angyal Béla, és Kolumbán Gábor, a romániai Hargita Megyei Ta­nács alelnöke. (Folytatás a 6. oldalon) Mi történt a vén csavargóval? Vértócsa az utca közepén — Gondoljon bele! Éjfél van, töksötét. A vihar meg tombol. A sógornőmtől botorkálunk át a férjemmel a túloldalon lévő házunkhoz. Azt mondja a só­gornőm, várjatok, hozok egy, zseblámpát, mert az orrunkig sem látunk. Egyszer csak sikít egyet. Az út közepén vértócsá­ban egy meztelen férfi fekszik. Az ősz hajú, fiatalos asz- szonyka szív egyet a kezében lévő cigarettából. — Teljesen ruhátlanul? — kérdezem döbbenten. — Megijedtem, na! így em­lékszem. Mindenesetre a lábai csupaszok voltak, de a nadrág­ját is lehúzta valaki. — ...Aztán mi történt? — A férjem kihívta az or­vost. Ennyit tudok mindössze. ¥ Dobozon, a Zrínyi utcában ki­jönnek páran a kapu elé. Kíván­csiságból, ki az érdeklődő ide­gen és mit akarhat? Az érdeklő­dő idegen pedig azt szeretné megtudni, mi történt október 15-érői 16-ára virradó viharos éjszakán Futaki Istvánnal, akit valószínűleg kiraboltak. Bár azt Akik adnak, s akik elvesznek Több templom is épül ezekben a napokban hazánkban, s bizony hallani kajánkodó megjegyzéseket: miközben egye­seknek kenyérre sem telik, az állam sorra építi a templomo­kat. Az új szentélyek létrehozásának szorgalmazói tudnának mesélni arról, hogy valójában honnan is jön össze a pénz. Az állam egy fillért sem ad, mert úgymond nincs rá kerete (Németh Miklós kormányának volt, most nincs). Az anyagi­ak előteremtésének legfőbb forrásai a külföldi adományo­zók, a hívek és az üggyel szimpatizáló magánszemélyek. Az a fajta magatartás, ami a nyugati országokban a bankokat, gazdálkodó szerveket jellemzi (ők a templomépítések leg­főbb mecénásai, nálunk még kezdeti stádiumban van. A jaminai új templom felépüléséhez hozzájárultak vállalatok, vállalkozók is, s egy hirdetéssel foglalkozó kft. például felajánlotta, hogy a náluk hirdetőktől csak a díj kétharmadát kéri azzal a feltétellel, hogy a különbözetet az ügyfelek befizetik a templomépítés számlájára. Kedvezményéhez sajnos (szomorú, hogy ezt kell írni) bizalmát is adta: a hirdetés feladójára bízta a megmaradt pénz átutalását a közölt számlaszámra, váljon adományozóvá, s neve a temp­lom tornyán elhelyezett kereszt alatti gömbben maradjon fenn az utókor számára. . Az egyházközség türelmesen várja az adományok meg­érkezését, de az is lehet, hogy a kedvezményezetteket kénytelen megkeresni, hiszen még négymillió forint hi­ányzik az építkezésre felvett hitelek visszafizetéséhez. L.M. beszélik, a férfit csak Rutyiként ismerték a településen és annak bizony még egy talpalatnyi he­lye sem volt, ahol meghúzhatta magát, nemhogy egy petákja lett volna. Leginkább elhagya­tott romházakban vagy az álla­tok mellett egy-egy istállóban aludt. Lepusztította az ital. A roko­nai nem akarnak tudni róla. Mond­ják, érdeklődjek a kocsmákban. * A Matyi kocsmában iszogat­nak vagy öten-hatan. A kocs- márosnő szívesen segítene. — Bevallom, nem szeret­tem ha ide jött. így aztán nem is tudok róla sokat. — Úgy hírlik, megszökött a kórházból — állítja egy ma­gas, bordópulóveres férfi. — Menjen a Nádas kocsmá­ba, ott volt a törzshelye — szólal meg egy „borostás hang” gazdája. Nem hiszek a szememnek! Mintha nem Dobozon járnék. Ez a kocsma nem kocsma. A Nádas söröző egy nagyon kul­turált, ízléses hely. Ügy lát­szik, ide beengedték Rutyit. (Folytatás a 3. oldalon) Országos rezidensi találkozó a Köztársaságpártnál Sokan befizetnek Palotásra Canoiil=M5=I3 fénymásoló gépek. A világ már ismeri, ismerje meg Ön is! KAMATMENTES RÉSZLETRE IS! A kis irodai másolótól a színes, digitális másológépig választhat. Ha Ön nálunk vásárol másológépet, akkor díjmentesen kiszállítjuk és üzembe helyezzük a másológépét. 12 hónap garanciát, kellék- és szervizszolgáltatást adunk. BILT Irodagépcentrum, 5600 Békéscsaba, Bartók B, út 46—50. Telefon: (66) 44Z-6I4. Novemberben templomszentelés

Next

/
Oldalképek
Tartalom