Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-16-17 / 242. szám
1993. október 16-17., szombat-vasárnap 0 J y J A HAZA MINDEN ELŐTT - - - ^ 0 Q «ekes megyei hírlap hétvégi magazinja Mondták... Bevallom őszintén, arról álmodozom, hogy jobb lesz: kevesebb gond, probléma nehezedik majd mindannyiunkra. Hisz a jelen elég nyomasztó. A szomszédban háború dúl, mindenki tele van gondokkal, egyre nehezebb a megélhetés. Itt élek és együtt élek a mindennapokban a mindennapok embereivel és őszintén hiszem — ha úgy tetszik álmodozom erről —-, javulni fog a helyzet. Mondom, nem magam miatt, hiszen én elégedett vagyok. Régen sem álmodtam a világhírnévről és most sem. Számomra sokkal fontosabb, hogy a nekem oly sokat jelentő családomban mindenki egészséges. (Kovács Kati énekes) Felháborító, hogyan hagyja figyelmen kívül a munkásokat, a parasztokat ez a gőgös, úri vezetés. Kötődöm hozzájuk, és nemcsak azért, mert magam is nyomortanyáról jöttem. Egyszobás kőbányai lakásunk volt, egy első világháborús katonai kórház megmaradt barakkjában tizenegyen laktunk. De én úgy emlékszem vissza a gyerekkoromra, hogy akkor sohasem esett az eső. Nekem szép gyermekkorom volt. A háborúig. Nagyapámat, akit apámnál is jobban szerettem, a négyelemis taxisofőrt csak Öreg Sztálinnak hívták. Nagy szocdemes volt, rajta a feketelistán. Én hatéves koromban már Népszavát olvastam. És Vasas-drukker voltam. (Moldova György író) Békési tallózó A két azonos nevű folyóirat —: az aradi Arca (mely magyarul Bárkát jelent) s a békéscsabai Tevan Kiadó negyedévi lapja, a Bárka — vezetői megállapodtak abban, hogy a következő szám kétnyelvű lesz, Simo- nyi Imre és Kántor Zsolt békési költők versei románul jelennek meg Aradon, s két aradi román költő magyarul szólal meg Békéscsabán a Bárkában. (Magyar Hírlap) Fürkésző A közelmúlt árvizeiről sokan tudnak mesélni, hiszen a dráma személyes résztvevői voltak. A régebbi katasztrófákról viszont jobbára már csak feljegyzésekből és emlékiratokból szerezhetünk tudomást. Az 1925-ös vésztői árvízre talán még nem mondható el ugyanez. Lehet, hogy emlékeznek még rá néhányan. Karácsonykor tört a községre az ár. Pusztításáról a korabeli krónikás, Gönczi Béla így emlékezett: „Az elárasztott területeken mintegy 500 lakóház és lakásul szolgáló tanyaépület van, melyek közül eddig több mint fele rombadőlt, de az 1-4 méteres árvfzréteg miatt nincs remény arra, hogy a többi épület és tanya megmaradjon.” Az épületeken kívül tíz ló, száz szarvasmarha és kétszáz sertés veszett oda, víz alá került mintegy 14 000 ka- tasztrális hold, a község határának kétharmada. A legnagyobb pusztítást a legszegényebbek által lakott területen tapasztaltak. Őszi chanson Ősz húrja zsong, Jajong, busong A tájon, S ont monoton Bút komoron És fájón. S én csüggeteg, Halvány beteg, Míg éjfél Kong, csak sírok, S elém a sok Tűnt kéj kél. Oh, múlni már. Ősz! hullni már Eresszél! Mint holt avart, Mit felkavart A rossz szél... (Paul Verlaine verse, FORDÍTOTTA TÓTH ÁRPÁD) A FELVÉTELT KOVÁCS Erzsébet készítette Halló! Beszélgessünk!-— És hogy megy ez? Benne lennék az újságban? — érdeklődik a vonal másik végén bejelentkező hölgy, amikor arra kérem, legyen a „Halló”-soro- zatunk mai interjúalanya. Részletes magyarázatba fogok, mire ő igent mond. De csak azt írhatom meg róla, hogy sarkadi, 77 esztendős, és hogy H. L.-nének hívják. Megígérem. —Szereti az őszt?—kíváncsiskodom először, hiszen összességében az évszakokról szeretnék vele beszélgetni. — Én azt hiszem, minden évszaknak megvan a maga szépsége, és hátránya — válaszolja. — Ez alól az ősz sem kivétel. Ha a napfényes őszi erdőre gondolok, akkor valami kellemes érzés fog el. Alapjában azonban mégsem szeretem ezt az évszakot, mert az előbbi kép csupán egy idill, az általános valóság más. Esik az eső, lucskosak az utak, ilyen időben jobban terjednek a ba- cilusok, és egyébként is mindig az elmúlás jut eszembe róla. —Ezek szerint nem az ősz a kedvenc évszaka. — Nem bizony. A tavaszt szeretem a leginkább. Mindig úgy érzem, ilyenkor nemcsak a természet, de mi, emberek is felébredünk valami mély, nyomasztó álomból. Azonkívül a fiam is tavasszal született. Márciusban. — A két legmarkánsabb évszak mégis csak a nyár és a tél. Mi a helyzet velük? — Talán meglepő, de szeretem a telet. Szeretem, ha beáll a fagy, ha ropog a hó... Csuda egészséges a levegő ilyenkor! Sajnos a karácsonyt már nem szeretem ennyire. Évekkel ezelőtt éppen karácsonykor veszítettem el az édesanyámat, és ez mindig eszembe jut. A nyár? Szeretem a virágba borult természetet. Csak a fülledt, rekkenő hőséget nem bírom. Éppen ezért, ha most valaki felajánlaná, hogy vesz nekem a világban valahol egy kis kertes házat, hát Afrika dzsun- gelébe nem mennék. Talán Floridába. De oda sem végleg. A sarkadi szívem mindig visszahúzna... Magyar Mária „A Békés Megyei Hírlap olvasóinak sok-szeretettel emlékül Muráti Lili” A Madridban élő legendás nagy színésznő, régi magyar filmek, színpadi darabok, például a Tűzmadár, A kőszívű ember fiai, a Csak egy nap a világ, A csúnya lány kiemelkedő nőalakjainak megformálója, Vaszary János özvegye; Muráti Lili írta e sorokat emlékkönyvünkbe. Százkilencven éve született Deák Ferenc Söjtörön 1803. október 17-én született, és 1876. január 28-án Budapesten halt meg Deák Ferenc államférfi, politikus, jogtudós, akadémikus, „a haza bölcse.” Az 1830-as, 40-es években a reformellenzék vezéregyénisége volt. 1848-ban az első felelős kormányban igazságügyminiszterként törvényjavaslatot dolgozott ki a hűbéri maradványok felszámolására, amelyek azonban már nem emelkedhettek törvényerőre. 1850-től a paszszív ellenállási politika megszemélyesítője, 1861-től a Felirati Párt vezéralakja. 1865 áprilisában a Pesti Naplóban jelent meg úgynevezett „húsvéti cikke”, amely az 1867-es osztrák—magyar kiegyezés alapjául szolgált. Az 1870-es években az állam és az egyház szétválasztását és a polgári házasságkötés bevezetését szorgalmazta. Az alábbiakban Deák 1861 májusában beterjesztett felirati javaslatából, a politikai irodalom ezen remekéből idézünk: Deák Ferenc, a miniszter 1848- ban. Tyroler József acélmetszete. „A közelebb lefolyt tizenkét esztendő súlyos szenvedések kora volt reánk nézve. Ősi alkotmányunk eltöröltetett, s a korlátlan hatalom idegen rendszere nehezedett reánk. És e nyomasztó rendszert még súlyosabbá tették azok, kik azt ellenséges indulattal, korlátolt felfogással s gyakran rossz akarattal kezelték. Bűn volt előttük a szabadság érzete, bűn volt ragaszkodásunk nemzetiségünkhöz, bűn volt még a legtisztább honszeretet is. Országunk erejét kimerítették, a nemzet vagyonát jogtalanul elidegenítették, nemzetiségünket üldözés tárgyává tették. Minden nap új szenvedést hozott, minden új szenvedés egy gyökerét szakasztottá el keblünkben a hitnek és bizalomnak.” w BANK Kereskedelmi Bank Rt. békéscsabai fiókja értékesíteni kívánja a Dózsa György út 2—4. szám alatti irodaépületét. Az ingatlan valamennyi közművel ellátott, önálló fűtési rendszere van. Alapterülete 112 m2. Érdeklődni lehet az alábbi címen: Kereskedelmi Bank Rt., Békéscsaba, Dózsa György út 1. Ul. em. 301. szoba vagy a 441-646-os telefonszámon. Fekete fehéren „...de Leningrádban végzett” Az ember leírja a fenti címet és lelke belesajdul. Hogyan lehet egy igazán tiszteletre méltó, sokak által szeretett kedves asszony, a tegnap eltemetett Koszta Rozáliát, fél Gyula Rozóját azzal „kompromittálni”, hogy Leningrádban végzett. Már pedig, ha sír is a lélek, le kell írni, mert a krónikásnak kötelessége — már csak a Rozó iránti tiszteletből is — a valóságot pontosan visszadani. Mert kérem Gyulán az önkormányzat legutóbbi zárt (bocsánat: nem nyilvános) ülésén Koszta Rozónak fel- hánytorgatták azt a bizonyos Leningrádot. Történt pedig, hogy a testület a város áítal adományozható díszpolgári címről tárgyalt. Szó volt a múltról, hogy kiket fogadott tiszteletből polgárai közé a város, és arról is, megfosszák-e díszpolgárságától a nácibarátságáról ismert miniszterelnököt, Gömbös Gyulát. (Mellesleg: nem fosztották meg.) Nos, eközben vetődött fel, a „nem nyilvános” testületi ülés kávézással töltött perceiben: lehetne talán díszpolgár az idén Koszta Rozália. Akkor már eléggé köztudott volt a városban, hogy Rozó túlvilági csomagja elkészült, a batyut napokon belül fel kell vennie és kisétálnia vele az örökkévalóságba. Gyorsított eljárást kezdeményeztek többen Rozó díszpolgárságáról. Ám ekkor jöttek az ellenérvek, a szigorúan „szakmai” vélemények: „de Leningrádban végzett”, „de belekeveredett a bunda-botrányba”. Hát igen, Leningrádban végzett, az Ermitázs városában, s bármennyire hihetetlen, nem a Vörös Hadsereg Tengerésztiszti Főiskolájára járt, hanem a Rjepin Művészeti Akadémiára. S az is igaz, hogy benne volt a bundabotrányban, éppen annyira, amennyire a képviselőtestület mondjuk az ország eladósításában. Ennek ellenére győzött a vád: többségi szavazással Rozó érdemtelennek bizonyult a díszpolgári címre. A város örök szégyenére. A hivatal — talán eszmélve az elhibázott döntésből — tegnap saját halottjaként temette el Rozót. Ám festménye alatt, ott benn a városházán hiteles döntést egy ideig nem fognak tudni hozni. Árpás. Zoltán
