Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-09-10 / 236. szám

MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1993. október 9-10., szombat-vasárnap Varázslat a Mágnáskertben A képen balról az ünnepelt Turay Ida, az est háziasszonya, Speter Erzsébet és a Madridból érkezett Muráti Lili Exkluzív meghívást kaptunk Speter Erzsébettől egy bensősé­ges ünnepségre. Nevezetesen: Turay Ida 85. születésnapjára. A jeles színésznő és a művészeti alapítványtevő Speter Erzsébet több évtizedes barátsága közis­mert. Szűkebb körben az is, hogy barátnője születésnapja alkalmából Erzsébet asszony minden évben ünnepi vacsorát ad, amelynek ő a háziasszonya. A rá jellemző precizitással ké­szíti elő az estet, a terítéstől (Miamiból hozott „díszletek­kel”) a menü összeállításán át (a hazai ízeket előnyben részesít­ve) a meghívottak körének meghatározásáig. Ez utóbbiban természetesen az ünnepekhez közel állók, pályatársak, bará­tok jönnek számításba. Az est vendégei: Muráti Lili, a régi idők mozijának csillaga, Psota Irén Kossuth-díjas, érde­mes és kiváló művész, Tamási Aronné Vermes Aliz, Kállai Fe­renc Kossuth-díjas, kiváló mű­vész és felesége, Melis György Kossuth-díjas kiváló művész, Mendel György Amerikában élő erdélyi rendező és felesége, Tarján Tamás irodalomtörté­nész és felesége, Gát György, a Família Kft. tévés sorozat pro­ducere, Végh Alpár Sándor Táncsics-díjas publicista, Mo­hai Gábor, a tévé népszerű be­mondója. Nem kis büszkeség­gel állapítjuk meg, hogy a Bé­kés megyeiek számszerű fö­lényben vannak, hiszen Kállai Ferenc (Gyoma) és Melis György (Szarvas) is innen szár­mazik. (Vele nyomban el­kezdünk szlovákul „povedál- ni”, s megállapodunk abban, hogy a csabai és a szarvasi kol­básznak nincs párja a világon.) Erzsébet meg is jegyzi, de jó megye lehet ez... Akkor most az ünnepel tről. Gyermekkorom első igazán nagy filmélményének hőse, Ja­nika, tőlem karnyújtásnyira. Ha becsukom a szemem, ott ülök az olajos-padlós falusi mozi rozo­ga székén, és bámulom a fehér vetítővásznat, ahol a pajkos Ja­nika épp lóvá tesz valakit. Ha kinyitom, itt áll előttem, szeme, hangja, mosolya most is elbű­völő. Turay Ida, az örök szí­nésznő. Megszámlálhatatlan film, színdarab (Péntek Rézi, Déryné, Lili bárónő, Bal négyes páholy stb.) főszereplője, aki alig másfél évtizeddel ezelőtt tért haza hosszú távoliét után, és láthatóan boldog, hogy visszatalált. Számos elisme­rést mondhat magáénak, közülük a legkedvesebb az életműért kapott Erzsébet-díj. Meghatottan fogadja a gratu­lációkat, szellemes poénokkal fűszerezve válaszol az őt kö­szöntőknek. A helyszín a Mágnáskert, va­donatúj, hangulatos budai kis­vendéglő. Elsőként Psota Irén érkezik egy öl virággal, széles mosollyal köszöntve az ünne­peltet, és az est háziasszonyát. Muráti Lili és Vermes Aliz már itt vannak. Azután jön Melis György, Kállai Ferenc és felesé­ge, meg a többiek. Nem sokkal hat óra után körbeüljük az Er­zsébet közreműködésével feldí­szített asztalt. Az a szerencse ér, hogy Muráti Lili mellett ülhe­tek. A hajdani Belvárosi Szín­ház, Magyar Színház, Művész Színház nagy nemzedékének tagja, a Tűzmadár, A kőszívű ember fiai és sok más remekmű főszereplője 44 éve él Spanyol- országban, de oly gyönyörűen beszél magyarul, mintha csak néhány hetes turistaúton járt volna az Ibériai-félszigeten. Madridban játszik, hétfő kivé­telével minden nap két előadás­ban, délután négykor és este hétkor. Férjével, a színműíró Vaszary Jánossal 1945-ben me­nekülniük kellett az országból. Pajkosan csipkelődnek Turay Idával, nemcsak a hivatásuk, a befutott pályájuk is közel azo­nos. Turay Ida férje ugyancsak író volt, Békeffy István, és nekik is sokáig távol kellett élni hazá­juktól. Nem is szívesen beszél­nek erről, sokkal inkább anek- dotáznak a régi időkről. Pártos Erzsi, Szeleczky Zita, Jávor Pál, Csortos Gyula, Kabos Gyula, Kiss Manyi, Kiss Ferenc, Páger Antal mintha itt ülne köztünk. Filmek, szerelmek, történetek elevenednek fel. Kállai Ferenc elmeséli, hogy amint egyszer a rádió Pagodájában magába ros- kadtan találja Páger Antalt, odalép hozzá, és megkérdezi: Mi baj van, Téni (így nevezték barátai), miért szomorkodsz? Mire ő sajátos fejhangján vála­szol: Tudod, láttam ezt a leg­utóbbi Páger-filmet, mondha­tom, szörnyű, és nem tudom, hogy fog bemenni erre a közön­ség a moziba! Turay Ida azt meséli el, amint egyszer Szege­den Kiss Manyi kétségbeeset­ten rohan hozzá a hírrel: férjhez megy. Mi ebben a borzasztó?— kérdezi Turay. — Hát az, hogy azt már tudom, mit kell csinálni az ágyban, de azt nem, hogy mit a konyhában !... Azután Erzsébet elkezdi a köszöntők sorát, s olyan frap­páns, rímekbe szedett mondó­kát tart, hogy vastapsot kap a színészektől. Psota Irén követ­kezik, majd Kállai Ferenc mond szívhez szóló szavakat. Melis György nem a szavak embere, így hát dalban köszönt, a végét egy kicsit „elrontja”, és bocsá- natkérően hozzáteszi: hiába, ilyen rossz a hangom... Aztán Turay Ida pajkosan odaszól pá­lyatársának: Liliké, te nem mondasz nekem egy-két kedves szót? Muráti veszi a lapot, pergő spanyol nyelven adja elő mon­dandóját, amiből egy kukkot sem értünk. Turay Ida meg­nyugtat mindannyiunkat: Lili­ké nagyon szépeket mondott... A rögtönzött műsornak ezzel még nincs vége. Egymásnak játszanak oly kedvesen és meg­hatón, ahogyan csak azok tud­nak játszani, akik igazán tiszte­lik a játékot és egymást. Hajdani matinékról esik szó, versekről — és akkor szinte csak úgy maga elé, Kállai Ferenc Adyt kezdi idézni, majd az ihletett csendben Turay Arany verssel válaszol. Felpattan Muráti Lili és zeng megint Ady: Vér és arany! Vér és arany! Kivételes ajándék ez a né­hány perc... Azután mint a színházban, legördül a függöny. Az Elő szín­háztörténelem című előadás vé­get ér. A közönség feláll helyé­ről és „jövőre veletek, ugyanitt” köszöntéssel búcsúzik. Turay Ida megköszöni a háziasszony figyelmességét, a vendégek kedvességét és mindannyiunk meglepetésére közli, tulajdon­képpen nem is 85 éves, hanem már 86... Slusszpoén. Karon ra­gadja Muráti Lilit, először ők távoznak, majd a többiek. Mi maradunk egy kicsit Erzsébet­tel, és csak úgy, „lazán” meg­eszünk még egy madártejet. Varázslatos este volt. Seleszt Ferenc Speter Erzsébet és Melis György Kállai Ferenc Tamási Áronné Vermes Aliz Ahol mindig felbukkant egy tehetséges fiatal... Jubiláló orosházi festők Horváth János: Ildikó REPRODUKCIÓ: KOVÁCS ERZSÉBET „Emlékszem, hogy valamikor a 60-as évek végén láttam először kiállítását a Fiatal Orosházi Fes­tők Csoportjának. Ezután, ha tehettem, minden kiállításukat megnéztem, s végül a sors úgy hozta, hogy napi kapcsolatba kerültem velük. Maradandó, el­szakíthatatlan élmények kötnek hozzájuk”—mondta bevezető­jében Gonda Géza még az au­gusztusi kiállítás megnyitóján, amit a jubileumi alkalomból rendeztek az orosházi festők, hiszen az idén ünnepük fennál­lásuk 30. évfordulóját. Rövid számvetésre, emlékezésre kértük Gonda urat, aki jó isme­rője a Fiatal Orosházi Festők Csoportjának. Az ő gondolatait adjuk közre az alábbiakban. A csoport 30 évvel ezelőtt alakult egy olyan városban, ahol mindig felbukkant egy te­hetséges fiatal, hogy elinduljon — elhagyva szülővárosát — hímevet szerezni önmagának és ezáltal szűkebb hazájának is. Az 50-es években kiváló művé­szek és rajzpedagógusok dol­goztak a városban, akik egy életre szóló, meghatározó lö­kést adtak a tehetséges fiatalok­nak. A tehetségek közül akik itthon maradtak, először egyedül dolgoztak, majd rájöt­tek arra, hogy a közösség mi­lyen erőt rejt magában. Rend­szeresen találkoztak, vitáztak, álmokat szőttek, s végül létre­hozták a Fiatal Orosházi Festők Csoportját. Kiállításokat ren­deztek és bekapcsolódtak a kép­zőművészeti szakmai életbe, rendszeresen látogatták az al­kotótáborokat. Elismeréseket kaptak, de nekik az volt a legna­gyobb, hogy barátokat szerez­tek és taníthattak tehetséges fia­talokat. Nevükhöz fűződik a gyopárosi képzőművészeti tá­bor, ahol évek hosszú során gyerekekkel foglalkoztak. A csoportnak jelenleg hat művész a tagja. Feldmann Ti­bor, Fekete János alapítók és a később csatlakozónak: Hor­váth János, F. Varga Mária, Tóth Bálint és Molnár János. A csoporthoz az elmúlt 30 év alatt többen kötődtek, de vala­milyen ok miatt ők elmarad­tak. A 80-as évek közepén csatlakozott hozzájuk Verasz- tóné Adász Katalin, akit né­hány éve elragadott a halál. Három évtized egy ember életében is nagy idő, de még nagyobb egy kö­zösség életében, ahol együtt kell dolgozni, együtt kell maradni a legneheze bb időkben is. Ok azonban a nehéz­ségeken úrrá let­tek, és ennek volt köszönhető az au­gusztusi jubileu­mi kiállításuk is. A csoport tagjai elmondhatták végre, hogy mindazt elérték, amit alakulásuk­kor megfogal­maztak. „Képe­ket akarunk feste­ni” — mondták és egyre jobb képe­ket festettek, esztétikai él­ményt adva valamennyi tárlat­látogatónak. Munkáik egy sajátosan oros­házi, alföldi világot mutatnak be még akkor is, ha spanyolor­szági, finn és szlovákiai élmé­nyek fogalmazódnak meg egy- egy alkotásukon. Munkásságuk maradandó, Orosháza szellemi­ségéhez ők, a festők sokat adtak, adnak önmagukból. Formálták és formálják ma is a város mű­vészeti életét. Ez fogalmazódik meg álmaikban, amik egybees­nek konkrét terveikkel is. Sze­retnék, ha a Zombai utcán lévő műtermük olyan alkotóház len­ne, ahová más városból, más országból hívhatnának meg művészeket. Szeretnének tehet­séges gyerekekkel foglalkozni, de elsősorban festeni akarnak és kiállításokat rendezni. Fő cél­juk továbbra is egymást megér­teni, elismerni és megtalálni másban a jót. Lejegyezte: Csete Ilona Molnár János: Tanya télen A Művészetek—Társadalom oldalakat Niedzielsky Katalin szerkeszti

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom