Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-07 / 208. szám
MS MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. szeptember 7., kedd Egy lóerős ügyről-az 500 lóerős Forma—1-esek kapcsán Győri Ferenc előrébb lépett a ranglistán A lépő ló hátának lengése három dimenzióban Az autós világversenyen Baracskai Sándor megvásárolt 200 ezer forintért egy kismotort, amelynek árát egészségkárosult gyermekek megsegítésére fordítják. Nem kis meglepetésre a segítés formája: lovaglással történő gyógyítás. Mindez érdekességekről beszélgettünk Bőké Gyulával, a lovastorna sportág Békés megyei szakértőjével. — Kezdjük talán annak tisztázásával, hogy pontosan mire is fordítják a kismotor árát? — Az összeg egy jótékony hozzájárulás az idén alakult Hippoterápia Gyógylovaglás és Lovastoma Alapítvány pénzügyi alapjainak megteremtéséhez. Ehhez további befizetésekkel lehet csatlakozni. Az alapítvány fő célkitűzése a gyógylovaglás és lovastoma magyarországi párhuzamos elterjesztése, támogatás, a szakképzés és a színvonalas munka kereteinek megteremtése. A sportágat 1984 óta jegyzik — Mi a párhuzamos elterjesztés szándékának az oka? — Egyrészt az, hogy a lovastoma sportágat hazánkban még csak 1984 óta jegyzik, s a szélesebb körű elterjesztést illetően még igen sok a kihasználatlan lehetőség. Másrészt pedig az, hogy a gyógylovaglás és a lovastorna hasonló felszerelést igényel, s leginkább a kiképzett lovak alkalmasak a terápiában történő alkalmazásra. Végül a gyógylovaglás különböző ágai közül kettő (gyógylovastoma, fejlesztő lovastorna) a nevében is tartalmazza a magyarázatot. Természetesen mindezekkel összefügg, hogy a gyógylovaglás hazai elterjesztésében kezdeményező szerepet tölt be a Magyar Lovasszövetség lovastorna szakága. — Milyen stádiumban vannak az előkészületek? — A néhány elszigetelt korábbi előzmény azzal a tanulsággal is szolgált, hogy nem kerülhető meg a rendszerré fejlesztés, a szervezeti keretek kiépítése. Folyamatban van a tapasztalati és ismeretanyag gyűjtése, s az előkészítés stádiumában van — a Testnevelési Egyetemmel — a szakképzés mielőbbi beindítása. Már ebben a „beharangozó” szakaszban fontos hangsúlyozni, hogy a gyógylovagol- tatás szakképzettséghez kötött tevékenység lesz, továbbá azt is, hogy szakorvos, gyógytornász vagy gyógypedagógus, illetve lovas szakember valamiféle team-munkáját igényli. Azt hiszem, ezt indokolni sem kell. Súlyosabb esetekben a konkrét gyógyító lovagoltatás is több emberes feladat. Nemrégen részt vettem a budapesti Nemzeti Lovardában T. Lau- rencz Eszter lovastoma szövetségi kapitány autista gyermekekkel tartott gyógyító lovasfoglalkozásán. Ott ő a szakember — fogathajtókhoz hasonlóan —, hátulról irányította a lovat és a gyakorlatozást, én elölről vezettem a lovat és segítettem az eszközök (játékok) alkalmazását, a szülő pedig szintén a földről, a másik oldalról biztosította a gyermek stabil tartását. — A beszélgetés eddigi stádiuma arra utal, hogy ezt a témát talán nem is a sportoldalon kellene ismertetni. — A gyógylovaglás az egészségkárosultaknak két nagy kitörési irányt is kínálhat. Valóban kínálja bizonyos betegségek, károsodások gyógyítását vagy annak kiegészítését olyan gyógymóddal, amelynél — az állandóan változó ingerhelyzet miatt — nem lép fel az úgynevezett „terápiás fáradtság”. Egy olyan gyógymóddal, amely a lóval való bensőségesebb kapcsolat és sokféle érzékszervi hatás folytán — élmények egész sorát nyújthatja. De gyógyulás után vagy kevésbé súlyos esetekben kínálja a testmozgás, a sportolás, sőt még a versenyzés lehetőségét is. Egy Lis Hartl nevű sportoló súlyos járványos gyermekbénulás után két alkalommal olimpiai ezüstérmes lett díjlovaglásban. A ló és annak terápiás hatása —Nem esett még szó arról — pedig bizonyára az egyik legizgalmasabb kérdés —, hogy min alapul a ló, illetve a lovaglás gyógyító hatása? — Az ember már évszázadokkal korábban megsejtette a lóval való foglalkozás valamiféle terápiás hatását, de ennek mibenlétét csak az 1960-as évektől kezdték el tudományosan vizsgálni. Legkiemelkedőbb szerepe a baseli Neu- rofiziológiai Intézetnek volt abban, hogy napjainkra a gyógylovaglás ismeretköre és kidolgozott módszerei világszerte terjednek. A lovaglás élettani és pszichikai hatásai egyaránt rendkívül jelentősek. — Bizonyára más-más gyógyító hatások kerülnek előtérbe. Kérem, említsen példát az élettani hatásokra! — Az ember tartásának, járásának javításához a lónak az ember járásához hasonló lépő mozgását használják fel. A lépő ló hátának lengése három- dimenziós impulzusokat (percenként közel százat) kelt a lovas testén. Végső soron hasonlóan mozgatja a lovas testét, mint a természetes járás. Ebből következően a lovaglás pozitívan befolyásolja a járáshoz szükséges mozgásképletek kiépülését a sérült, illetve hiányos mozgásfunkciók fejlődését. A saját test érzékelésének fejlesztése, fejlődése pedig a helyes testtartás felvétele (tartáshibák korrigálása) tekintetében is igen jelentős. — Milyen betegségek, egészségkárosodások gyógyíthatók, korrigálhatok gyógylo- vaglással. — Most várom vissza fordításból azt a közel egy oldalnyi nyomtatott szöveget, amely a gyógylovaglást illetően egy ellenjavallatot jelentő betegségek felsorolását tartalmazza. Ebből egyetlen példaként a cukorbetegséget említem. Ami pedig a javallatokat illeti, hadd idézzek először a téma egyik szakírójának, Gabriele Oracnakegy cikkéből: „...Egy amputáció utáni megzavart egyensúlyérzéket sehol máshol nem lehet jobban visszaállítani, újra begyakorolni, mint a ló hátán.” Vagy: „Nagyon hatásos a példája egy német lovaglónőnek, aki születésétől fogva teljesen vak. O egy hat- személyből álló lovascsoportban lovagol és nagyon örül, hogy egy jó kis csapathoz tartozik.” És az eddigiekhez még egy kis felsorolás: féloldali bénulások, agyvérzések után, pszichoszonatikus zavarok, szív-keringési megbetegedések, infarktus utókezelése, civilizációs betegségek. Lógyógytorna Békéscsabán —Jelenleg tehát a gyógylova- goltatás hazai bevezetésének előkészületei folynak. Eközben tapasztalható-e valamilyen előzetes érdeklődés ezen újfajta tevékenység és gyógymód iránt? — Azt gondolom, hogy az országban már — legalábbis a képzést és a tevékenységet először elkezdőket illetően — szinte az igények alapján fog sor kerülni a bevezetésre. Ugyanez mondható el valószínűleg a gyógyulást keresők legelső vállalkozásra is. Tatár András a téma egyik lelkes gondozója a lovasfutás 1993. évi 2. számában olyan rendkívüli érdeklődést jelzett, amelynek alapján már indokolt lesz a folyamatos tájékoztatás. — Szőkébb hazánkban van- e visszhangja a kezdeményezésnek? — Pontos választ nem tudok adni, de személyesen is beszélgettem mind a gyógylo- vagoltatást végzők, mind pedig azt igénybevenni szándékozókkal. Amit biztosan tudok — mert ebben érintett vagyok — Békéscsabán Bajiné Somogyi Lilla gyógytornájára járó tanítványai köréből hétvégi gyógy lovaglásra előkészítő programokat szervez. Ezeket közösen kívánjuk megvalósítani. —A gyógyulási és sportolási lehetőségek szélesedésén túl esetleg más haszna is lehet a gyógylovaglásnak? — Ezek a „hasznok” sem kis jelentőségűek. A már említett Tatár András elérzékenyítő találékonysággal mondta: „Gondoljuk el, hogy például micsoda változást jelent két—talán nem tökéletes láb helyett — négy egészségeset kapni!” Talán nem alaptalanul feltételezem, hogy újabb „ágazatot” is érinthet majd a színvonalasan, gyógyító hatásúan végzett lovagoltatás. Nevezetesen: a gyógy turizmus. Ez nem tömegesen és nem holnap lesz, de talán például az Expo idejére... ki tudja? Szokatlan terep Torhoutban Belgiumban, a Brüsszelhez közeli Torhoutban rendezték meg a hagyományos 100 kilométeres országúti futó világbajnokságot, amelyen 34 ország csaknem félezer ultramaratonistája állt rajthoz. A hat főből álló magyar férfi válogatott egyike a békéscsabai Győri Ferenc volt, aki csapatban és egyéniben egyaránt leküzdötte a távot. Hazaérkezése után készséggel számolt be az eseményről. — Két szempontból is rendhagyónak bizonyult ez a verseny, ami kihatott csaknem a teljes mezőnyre — kezdte Győri Ferenc. — Ugyanis az eredeti időpontnál egy nappal későbbre halasztották a rajtot az uralkodó halálának gyásza miatt. Az időzítés így félresikeredett, ami kissé megviselt engem, mivel meglehetősen rossz alvó vagyok. No és a nagy tét is csak fokozta a feszültséget bennem is, ami ezúttal nagyobb volt az ilyenkor szokásosnál. Az is befolyásolta a verseny végkimenetelét, hogy a szokványostól merőben eltérően a tízszer tíz kilométeres körpályának csaknem fele emelkedőkkel tarkított Győri Ferenc erdei(!) terepen vezetett. Mondanom sem kell, hogy a kánikulai melegben mennyire felemésztette az energiánkat ez a nem várt nehézség. —A csapat többi tagját, illetve a mezőnyt mennyire viselte meg az erőpróba ? — Talán sokat mond, hogy az országút nagy „öregje”, Kiskirály Ernő már 15 kilométer után feladta a küzdelmet, miként Volford László is. De az egyéniben futó Vass Márta is elfáradt 70 kilométerhez közeledve, ami szintén meglepetés. De csalódott vagyok magam is, mert nekem sem sikerült a tervezett időt teljesítenem, bár a tavalyi helyezésemhez képest tizenhat hellyel előrébb végeztem egyéniben, vagyis a 37. lettem 7:20,32 idővel. Csapatunk a 9. helyen kötött ki, ám ha nem adják fel ketten is a versenyt, előkelőbb eredménnyel fejeztük volna be. De nemcsak minket viselt meg a szokatlan körülmény, hanem a világnagyságok közül például az angol Don Ritchie-t, aki világcsúcstartó, vagy a szintén brit világ- bajnoki helyezettet, Stephen Moore-t és a világ legjobbjai közt számon tartott francia Vuil- lemeont is. Ok mind idő előtt fejezték be a versenyt. Nagyon felgyorsult a tempó a marato- nisták versenyein, de ilyen terepre talán senki sem számított. Szédületes, hogy a tavalyi győztes orosz Santalov miként tudott most is elsőként célba érni 6 óra 26 perc körüli kitűnő idővel! Csak annyit: tudom, nem ezen múlott a jobb helyezésünk, de mégis hadd jegyezzem meg, hogy csapatunk szegényes sportfelszerelése kirítt a mezőnyből, míg a többiek nemzetük díszes színeiben feszíthettek... Gy. M. „Néhány őrült ember fut, mozog, s valami olyan dolgot művel, ami talán hasonlít az atlétikához” Kezdetben furcsán néztek rá az ismerősök Békésszentandráson jobbára a kajak-kenu szakosztály és a megyei I. osztályban szereplő futballcsapat jelenti a versenysport létét. A Körös-parti településen Kiss Lajos testnevelő tanár és Turcsányi Lajos, a Békéscsabai Előre egykori dobóatlétája fogja össze jó ideje a helyi fiatalok egy csoportját, olyanokat, akik érdeklődnek az atlétika iránt és szívesen sportolnak, sportolnának ebben a „műfajban”. Az őkezdeményezésük és szakirányításuk mellett biztosítékot jelenthet egy szakosztály létrehozásában az is, hogy a Békéscsabai Előre Atlétikai Egyesület bábáskodó szerepet vállalt az ügy érdekében. A nemrégiben lezajlott Colors Coop Kupán már belekóstolt néhány békésszentandrási fiatal a versenylégkörbe, s így Turcsányi Lajossal — aki tíz évi kihagyás után újra kezdte a sportolást — alkalmunk nyílt beszélgetni a tervekről, elképzelésekről, a születendő szakosztályról. — Milyen érzés újra elkezdeni a sportolást ennyi szünet után, s belevágni egy szakosztály megteremtésébe ? — Kezdetben furcsán néztek rám az ismerősök, amiért harminc éves fejjel újra kezdtem az aktív sportolást. Most úgy érzem, hogy elég időm és energiám van arra, hogy ezért az ügyért fáradozzak. Evek óta dédelgetett álmom, hogy valamikor újra kezdjem. Nos, ez a pillanat most jött el! Eddig egyéb okok miatt ez nem jött össze, nem tudtam megoldani. Kiss Lajossal együtt megpróbáljuk, bár tudjuk, hogy nehéz lesz. —A településen mekkora az érdeklődés az atlétika iránt? — Napról napra nő! Egyelőre 10—15 fiatal folyamatosan részt vesz az edzéseken, de egyre többen vannak olyanok, akik kíváncsiskodás szintjén ismerkednek a sportággal. Akadnak tehetségesek is, akikkel lehet majd valamire jutni. — Hol van edzéslehetőségük, s milyen szakágban történik a képzés? — Az edzések eléggé nehézkesek, már ami a szerek hiányosságát illeti, s a hely is meglehetősen szegényes, konkrétan ez a falu határában található legelő! Akik arra járnak, csak azt láthatják, hogy néhány őrült ember fut, mozog, s valami olyan dolgot művel, ami talán hasonlít az atlétikához. Hetente négy-öt alkalommal tartunk foglalkozást, s ahogy mondani szokás: a láb mindig kéznél van! Tehát elsősorban a futószámokat tudjuk gyakorolni, de a gyerekeket a gerely vonzza a legjobban. Ez számukra egy misztikus szer, s bár nagyon sokan még nem fogták kézbe, csak látják a televízióban, hogy milyen klassz eldobni, s máris születnek a hatalmas eredmények... Egyébként a dobószámokhoz adott a jó lehetőség. Békésszentandrás ebből a szempontból máris jó alappal rendelkezne — ezt saját vizsgálódásom alapján mondom, mert a kajak-kenu szakosztály nagyon sok jó fizikális képességű sportembert termel ki, s őket kellene, illetve lehetne valahogy beterelgetni az atlétika területére. Persze nehéz őket áthozni, s nem is a csábítás szándékával mondom. A legtöbben, ha nem is versenyszinten sportolnak majd, de legalább mozognak. — Mekkora esélyt látnak egy valóban ütőképes szakosztály megteremtésére, s egyáltalán támogatja-e valaki a törekvéseiket? — Ez a célunk, ám a honi viszonyokat látva nem lehetünk túlzottan optimisták, amikor az általános iskolai oktatásban (is) a testnevelés rovására próbálnak meg mindent leépíteni. így nehéz elindulni. A másik: településünkön két szakosztály működik, s a mostani helyzetben nehéz kiharcolni, hogy egy újonnan létesülő szakosztály is valamennyire tudjon meríteni a közös „húsosfazékból”. Egyelőre konkrét anyagi támogatást nem kaptunk, reméljük azonban, hogy ha valamilyen eredményt felmutatunk, akkor nem csupán saját erőből kell finanszíroznunk a fiatalokat. A kevés saját felszereléssel és a békéscsabaiaktól példamutatóan önzetlenül kölcsön kapott szerekkel próbálunk eredményesek lenni. Ahogy a lilafehérek is mondták: hallatlanul nagy optimizmus szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi gazdasági viszonyok között valaki egy új szakosztályt akarjon és tudjon létrehozni, pláne egy ilyen kis faluban. Tóth Sándor, a Békéscsabai Előre Atlétikai Egyesület ügyvezetője ekképpen vélekedett a sportkapcsolatukról: — Üdvözlendő és örömteli dolog, hogy a mai világban, amikor megszűnnek szakosztályok, akkor keresnek és kémek meg bennünket, hogy segítsünk. Különösen, ha egy olyan településről van szó, amelynek szomszédságában évek óta kihalt az atlétika. A szentandrásiaknak szervezeti és szakmai segítséget nyújtunk legfőbbképpen, s továbbra is figyelemmel kísérjük a szárnybontogatásaikat. Bízom benne, hogy életképesek lesznek, hiszen nagyon lelkes, áldozatokra kész társaság. Gyurkó Mihály
