Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-08 / 209. szám
BOTRÁNYKÖVEK A bánkútiak nem értik: miért csak a régi kastélyt kapták vissza a privatizáció során? FOTÓ: FAZEKAS FERENC Marad a frigy Bánkúton Bánkút és Medgyesegyháza „házasságát” illetően mégis marad a frigy— újságolta, ki örömmel, ki csalódottságának adva hangot a Bánkúton tartott népszavazás után. A bánkúti lakosok júliusban aláírásgyűjtést kezdeményeztek, majd benyújtva a képviselő-testülethez, kérték a településrész közigazgatási önállóságát. A kérdés eldöntését az augusztus közepén megtartott népszavazáson tették mérlegre, amely azonban meglepőeredményt hozott. A 243 érvényes szavazatból mindössze 46 „igen”, a kiválás ellenében viszont 197 „nem” szerepelt a szavazólapokon. Az utólagos vélemények szerint a település leválása valójában csak egy szűk ' rétegnek, néhány „érintett” személynek állt érdekében. Ez a kis csoport pedig nem megfelelő tájékoztatással (sőt megkérdőjelezhető aláírásokkal) próbálta befolyásolni a bánkútiakat. Az ügyben korábban megszólaltak a kezdeményezők, de úgy fair, hogy hallgattassék meg a másik fél is. „Vihar” előtt Mint hallottuk, a bánkútiak válási szándéka nagy vihart kavart a településen, amelynek gyökerei még a történelmi múltba nyúlnak vissza. A helyi Hírlapban Nagy Béla polgármester nyílt levelére Grószné Zsóri Irén reagált, a kezdeményezők nevében megfogalmazott gondolatai pedig éles vitát váltottak ki a testületi ülésen. A tényékhez tartozik, hogy a „vihar” megelőzésére a polgármester és a jegyző is próbált megfelelő tájékoztatást adni a helyi újságon keresztül a lakosságnak. Ebben felhívták a figyelmet az önálló települések kötelezően előírt feladataira, valamint a várható költségek és az állami normatívák közötti pénzügyi különbözőségekre. Emellett részletesen felsorolták azokat a kedvezményeket, amelyekben mindkét településrész egyaránt részesül. Bár a kezdeményezők szerint a kimutatottaknál jóval több pénz került volna a településre, és okos gazdálkodás mellett esélye volt az önálló munkának, a népszavazás mégis a képviselő- testület álláspontját igazolta: a bánkúti lakosok többsége nem igazán akarta a válást. „Senki sem temette el a gondokat” — mondta dr. Gubcsó Endre önkormányzati tag, a képviselő-testület, valamint saját nevében. — A legutóbbi ülésen pedig elsősorban a Grószné által megfogalmazott véleményt érte kemény kritika — hangsúlyozta. — Ugyanis többünk véleménye, hogy Grószné érvelése alapjaiban nem helytálló. —Részle tezhetnénk ? — Medgyesegyházára 1969- ben kerültem és mindvégig közéleti munkát végeztem. Úgy érzem, van itt néhány olyan dolog, amit nagyon a helyére kellene tenni Bánkút vonatkozásában. Például itt van ez a kártyacsata. Kétségtelen, hogy Sza- lontai János, aki abban az időben a bánkúti körzet igazgatója volt, többször összehívta a járási és megyei vezetőket vadászatra, kártyacsatára. Én is ott voltam azon az ominózus estén, amikor állítólag átjátszották Bánkutat Medgyesnek. Valójában nem erről volt szó, hanem arról, ami a nagyközséggé nyilvánítás alapfeltétele, hogy a község lélekszáma eléri-é az 5000-et, avagy nem. Ekkor vetődött fel, ha Bánkút idetartozna, akkor Medgyes nagyközség lehetne. A kártyacsa résztvevői azonban hangsúlyozták: ezt hatalmi szóval nem lehet eldönteni. Másnap Szalontai behívta az érdekelteket az irodába, majd népszavazást írtak ki, ahol maga Bánkút lakossága döntött. Szó sem volt valamiféle hatalmi átjátszásról. —A bánkútiak állítják, hogy a településen valamikor virágzó gazdaság és kiemelkedően szép környezet volt. — Ezt azért túlzás. Ugyanis a felsoroltak közül pár dolog megkérdőjelezhető. Tudják mi volt például az az említett strand? A jószágigazgató birtokán egy kis medence, amolyan kacsaúsztató-féle. Igazi strand sose létezett — és ezt idősebb bánkútiak is megerősítették. A lőtér meg a falu határában egy domb volt, némi füves területtel. Azt nyilatkozta a hölgy, hogy megosztották az iskolát. Ez sem igaz. Sokáig működött egy összevont iskola, egy tanteremben, 22 gyerekkel. Először a Gazsi Bandi bácsi volt itt az igazgató és tanár, később Ko- csisné Nagy Ilona, akik ugyanúgy tanították az összevont osztályt, mint bármelyik tanyasi iskolában. A többi gyerek Kamrásra járt vagy kollégiumban volt Kevermesen. Nem kellett itt megosztani semmit. Amikor meg egybekerült Bánkút Medgyessel, az egész iskola — a tanító nénivel együtt—átkerült Nagykamarásra. Az egy későbbi folyamat eredménye, hogy a szülők kezdték Medgyesre is beíratni a gyerekeket. Jelenleg ez egyfajta kettősséget okoz. Az iskolának van is elképzelése, mely szerint célszerűbb lenne ha minden bánkúti gyerek ide járna. Vége a házalásnak? — Mi a helyzet a vasúttal és az útépítésekkel? — A vasút megszüntetéséhez se a tanácsnak, se az önkormányzatnak semmi köze. Ebben a MÁV döntött, amit nem lehetett megkérdőjelezni. Az utakhoz pedig a tanács adta az anyagot, és ahol megszervezték a társadalmi munkát, ott épült út. Akkoriban Harczi István, Simonka Tivadar és Mittnachné voltak a tanácstagok. Végül is jó néhány járda épült a faluban. Az a kijelentés, hogy „nem szólhatnak bele az ügyekbe” sem állja meg a helyét, hisz négy tanácstag és egy vb-tag tevékenykedett a körzetben. A „saját” önkormányzati képviselőt pedig a jelenlegi törvényi szabályozás nem teszi lehetővé. Ellenben kihangsúlyoznám, hogy az ülések nyíltak és ott bárki véleményt nyilváníthat. Csak élni kellene a lehetőséggel. —És afejlesztések? — Telefont, közutat Med- gyesegyházán is kizárólag lakossági hozzájárulással építenek. Ezt Bánkúton is meg lehet szervezni, ha van rá igény. Az a régi tanácsrendszerű módszer megszűnt, hogy házról házra kérdezgessék: „akartok- e beszállni vagy sem?” Visszatérve a cikkben szereplő hullaházra, szeretném megemlíteni, hogy azt a medgyesi tanács építtette egy állami rendelkezés után, mégpedig az akkori KOFA visszajuttatásával a településre. — A bánkúti kihelyezett ülésen is kitűnt, hogy igen vitatott kérdés a vágóhíd és a kastély épületének ügye. — A társadalmi változások után minden belterületi állami ingatlan önkormányzati tulajdonba került. így a vágóhíd, a Démász, a gabonaforgalmi tárház, vagy említhetem a sütőipar épületei alatti telkeket, mind az önkormányzaté lett. A vagyonügynökséggel történt egyeztetésekkor a tulajdonok cseréje-, illetve ellenértékeként került a vágóhíd az önkormányzathoz, és így kapta meg Bánkút a kastélyt, amely az ott levő ingatlanok alatti földterületek összértékét képviseli. Ez törvényes és szabályos eljárás volt — mondta Gubcsó doktor, majd ezt követően részletesen beszélt arról, hogy a 8 millió forintos fejkvóta mellett évente mennyivel többet költenek a bánkúti településrészre. Kifejtette, hogy a falu lakóit éppen az ottani aláírásgyűjtők „ugrasztották össze” megalapozatlan információikkal. A válási törekvésnek Bánkúton egyébként nincs olyan gyökere, amelyhez viszonyítani lehet, mert Bánkút soha nem volt önálló —mondta a doktor úr. Igaz volt itt egy mintagazdaság, de ott teljesen független tevékenység folyt. Sajnos idővel azt is összerombolták, széthordták az emberek. A múlton egyébként már nem tudunk változtatni. Arra mindenképp jó, hogy ráirányult a figyelem: körültekintőbben kell az információkat eljuttatnunk az emberekhez. Nem temettük el a gondokat, de úgy gondolom a lakosságnak is sokkal többet kellene tennie saját felemelkedéséért, így a település érdekében is. A szavazás eredménye egyébként önmagáért beszél. Végül az ön- kormányzat tagjai nevében állíthatom: a testület tagjai továbbra is igyekeznek megfontoltan intézni a közös település sorsát. A tényekből kiszűrhető: az évtizedek alatt keletkezett gondok felszínre törése jó alkalom az önkormányzat számára a településrész gazdálkodásának újragondolására, valamint megnyugtató megoldások keresésére. Ez pedig — mint köztudott — nem könnyű és nem mindig hálás feladat. TT ... Halasi Maria Csurka marka marta Huszonnyolc milcsi! Csurka koma ezzel aztán alaposan kárpótolta magát... Hogy miért? Például egy esetleg elmaradt Kos- suth-díjért, Nobel-díjra sem terjesztették fel, s meglehet, az elmúlt rendszer némi ügynöki díjjal is adósa maradt. Ehhez aztán pofa kell!—robbant ki egyik ismerősömből, amikor meghallotta, hogy Csurka tavaly nyáron potom 28 milliót markolt fel egy jó negyedórás epizódokból álló, tíz-egy- néhány részes, a privatizációt népszerűsítő filmsorozat díjának előlegeként. (Csak kapott hát valami díjat a két múltrendszeri mellé.) Gyakorlatilag a forgatókönyv áraként. A szerződés végösszege viszont 43 millió forint volt. A többi pénzért valószínűleg már dolgozni is kellett volna. A kérdéses forgatókönyv azonban nincs sehol. Hát ezt a 28 milliót jól elprivaázélte a háztól az Állami Vagyonügynökség! Haforgatókönyvet nem is, Csurka írt azóta néhány olyan dolgot, melyről már a miniszterelnök úrnak sem szottyant kedve azt állítani, hogy az Csurka István írói munkásságának része. így azután az AVU zöld utat kapott a pénz visszapereléséhez. Nincs ebben semmi hátsó szándék, ha egyszer Csépi ezt állítja. Jövőfebruárban kezdődik is a per, ’95ben eldőlhet, hogy kinek van igaza. Aztán egy ideig vakarhatjuk majd a kobakunkat: mikor és hogyan juthatunk a pénzünkhöz. Azért beszélek úgy róla, mint a sajátunkról, mert az AVU a fene nagy privatizációja során közpénzt ajándékozott az MDF akkori alelnökének. Szabó Tamás, aki tárcátlanul sokat beleszól az AVU döntéseibe, egy Rab László nevű újságírótól ugyancsak és ráadásul pontatlanul „privatizált" szóhasználata szerint a közpénzünk magánzsebekbe juttatása: magánosítás. Sosem vágytam még ennyire arra, hogy magános legyek-. Az Állami Számvevőszék minapi megállapítása szerint sem az Állami VagyonkezelőRt-nél, sem az AVU-néI nincsenek meg a törvényes gazdálkodás feltételei, s egyéni döntések nyomán hull a forgács az állami vagyonból. I. (Csépi) Lajost—az Á VÜ én vagyok?—a újságírók arról kérdezték, hogy vajon e gáláns ajándékozás összefüggött-e Csurka akkori pártalelnöki tisztségével? Csépi — becsületére legyen mondva—meg sem kísérelte tagadni ezt. Mire is elég csekély 28 millió? (Ha csupán évi tíz százalékot kamatozik ez az összeg, még több is.) Például—egy falucska jegyzőjének számításai szerint — ez a pénz településük három évi állami támogatásával egyenlő. Sőt, ennyiből az állam 44 évig fedezhetné jegyzői bruttó fizetését. Vagy: egy átlagos mértékű havi nyugdíjat292 évig folyósíthatnának belőle valakinek. Ha pedig a falu önkormányzata munkanélküliek támogatására fordítaná a 28 milliót, akkor egy munkanélkülijük 456 éven át vehetné fel havi törvényes járandóságát. S mondom, még nem is számoltunk az összeg fialásával, kamatozásával. Hajlamos lenne az ember szomorú tréfának felfogni ezt az egész szerencsétlen ügyet. Ne tegyük! Inkább keressünk magyarázatot arra, hogy nem kisgazdaként szélsőséges és — finoman szólva — túlzottan leegyszerűsített nézeteivel miként maradhat 1993-ban a politika csúcsain egy olyan ember, aki bevallottan spiclistátust vállalt, s ehhez képest szájtépően ostorozta mindazokat, akik beleszülettek és belenevelődtek egy adott társadalomba, jóhiszeműen hittek a hihetőnek lát- szóban, s tették a dolgukat. (Talán jobb lett volna, ha hősünk sűrűbben említ neveket és tényeket.) S közben pironkodás nélkül zsebre vágta 28 milliónkat, építgette magánbirodalmát. Úgy bizony. A Magyar Tükörben megjelent egyik cikk szerint játékszenvedélyünk vámszedője és szerencsénk kovácsa, a Szerencse- játék Rt. gavallérosan hozzájárulta Magyar Fórum című lapot kiadó Csurka-cég alapításához. Azóta is közpénzből e magánlap oldalait finanszírozza hétről hétre. Csurka fia, az Endre gyerek a Földművelésügyi Minisztérium egykori politikai államtitkárának jobbkeze lett. Vezetgette tehát a titkárságot, s közben a minisztérium privatizációs osztályán is munkálkodott. Aztán a megyénkben egyik sajtüzem körül is legyeskedőfő- nökével együtt útilaput kötöttek a talpára. Az okokról máig sem hallottunk. Sutyorognak valamit az Érdért sajátos privatizációjáról, de ez bizonyára csak amolyan szóbeszéd... A fiú is-— akár az atya — alapított egy vállalkozást, melybe a Szerencsejáték Rt. ugyancsak beleaprított néhány milliócskát. Az Érdért tárgyi apportként egy méregdrága budapesti épületet vitt be. Ha arra járnak,pillantsanak rá az Akadémia utca 1—3-ra! Ha igaz, maga Csurka István is beszállta vállalkozásával.így lön a Magyar Fórum Borháza Kft. S közben a papa zavartalanul mennydörgőit a nómenklatúra továbbélése, a nép vagyonának elherdálása, a zavarosban ha- lászgatók, a privatizáció ellen. Hány a Csurka, mármint István? A felvillantott képek mellett megjelenik előttünk a megyénkben dolgokban kérlelhetetlenül és megfellebbezhetetlenül ítélkezőnépfi is. Ott látjuk őt 1991 nyarán a szarvasi arborétumban, amint,főszállásadóként” Antall Józsefre vár. (A miniszterelnök ekkor találta azt mondani az egyik újságírónak, hogy alkotmányjogi kérdésekről egy arborétumban nem szokottnyilatkozni. Igaz—bár tudta — azt sem árulta el, hogy a mellette álló, tekintélyes helyettese besúgói múlttal dicsekedhet.) A szarvasi családi háromszög harmadik csúcsa akkor Deme Zoltán, az MDF és az SZDSZ közös akcióval parlamentbe juttatott, függetlenként azonnal az MDF padsoraiban — Csurka mellett—helyet foglaló képviselője volt. A szarvasi káderes tavaly még keményen Antall József szemébe mondta az egyik kecskeméti templomban kanyarított kis hozzászólásában: Jsten éltesse sokáig, jó egészségben szeretett miniszterelnökünket” . Ez úgy hangzott, mint egy talpbamondás. Most, hogy Deme urat — hűtlen elhagyás miatt—kizárták az MDF-ből, megtudhattuk, hogy valamikor belelépett. (Ha viszont e lépéseit folyamatosan megbeszélte választókörzete népével, vissza az egész.) Jó lenne azt is tudni, hogy a békéscsabai MDF-szervezet, mely oly karakánul és bámulatos taktikai érzékkel a választás előtt kiállt a megyeszékhelyről gomboskodó Szokolay Zoltán, majd nemrégen az azóta kegyvesztetté vált Csurka István mellett, vajon miként gondolkodik önmaga szerepéről, utóbbi védence elméleti és gyakorlati munkásságának enyhe ellentmondásairól? De ez legyen az őgondjuk. Kiss A. János Az író-politikus üzenete? fotó: fazekas ferenc
