Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-13 / 188. szám

© MŰSOR/HÍREK 1993. A Gyulai Tv mai műsorából Szürke marhák Kétegyházán Lovat venni menteni a vásárba, aztán mégis ezzel a két szürkével tértem haza fotó: fazekas ferenc Kispályás foci tűzoltóknak Szeghalmon Ismét jelentkezik ma 16.00 órakor a Gyulai Tv műsora. A tartalomból: Műsorismerte­tés; Hírek; Semmelweis ün­nepség a gyulai kórházban; A szabadság napja Gyulán; A „Gyula közbiztonságáért” alapítvány ajándéka a rendőr­ségnek; Két keréken Dániá­ban; Mese; Horgász tízperc; Vállalkozók műsora; Nyugta­Szieszta Ma délben ismét jelentkezik a Szieszta című műsor. Az első órában a Naptár rovat jelent­kezik, s a műsor szerkesztői megpróbálják eldönteni: sze­rencsés nap-e a péntek 13. Ezt követően a Regtime Band úti­filmjét láthatják az érdeklő­dők. A második órában augusz­tus 20-a ópusztaszeri prog­Két székely találkozik: —Szervusz, barát! —Semmi barát! —Aztán mért? —Mert megházasodtam! —Az már jó! —Semmi jó! —Aztán mért? —Mert öreg lányt vettem. —Az már baj! —Semmi baj! lan nyugtaadók; Beszélgetés Sütő Andrással és Sík Ferenc­cel; Püski Sándor Gyulán; A Marsowszky művésztelep kiál­lítása; Fél lábbal a saját földön Gyulaváriban; Német, román nyelvű hírek; Sajtófigyelő; Böngészde; Misztériumi játék a belvárosi katolikus templom­ban; Új szolgáltatások az Erkel Hotelban; Hírek; Műsorzárás. ramjából ismertetőt, majd egy Izraelről szóló útifilmet láthat­nak a nézők. A Szieszta orvosa a pollenallergiáról tart ismer­tetőt. Ezt követi a focifórum, melyben szó lesz a Szeged SC- ről, a két nap múlva induló bajnokságról, a Békéscsaba, a Debrecen és a Nyíregyházi DVTK csapatairól. A műsor nézői a (62) 480- 534-es telefonszámon tehetik fel kérdéseiket. —Aztán mért? —Mert házat is vettem! —Az már jó! —Semmi jó! —Aztán mért? —Mert leégett a ház! —Azmárbaj! —Semmi baj! —Aztán mért! —Mert az asszony is benne égett! A Szeghalmi Széchenyi Ödön Tűzoltó Sportegyesület au­gusztus 12-13-án a sárréti vá­rosban rendezi meg a hivatá­sos tűzoltók országos kispá­lyás labdarúgó-tornáját. Az előzetes nevezések alap­ján a főváros három csapatot indít, megyei válogatottat kül­denek a Bács-Kiskun, Borsod­Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú- Bihar, Heves, Komárom, és Tolna megyei tűzoltók. Békést a megyei válogatott mellett a helybeli tűzoltók csapata is képviseli. A kiírók szándéka szerint a rendezvény a sporton kívül al­kalmat nyújt majd baráti kap­csolatok kialakítására is. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismeríetés, programajánlat 8.40: Napközben közben: 9.50: Lottósorsolás 11.05: Cigányfélóra 11.35: Tom Jones 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.15: Törvényhozó 13.30: A H. N. Adventista egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: Kerengő 15.35: Hitélet és történelem 16.00: Délutáni krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Zenefórum 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Radnóti Sándor 20.05: Népzenei feldolgozások 20.30: Határok nélkül 21.05: Kortárs-est a Fészek Klubban 22.00: Későesti krónika 22.30: Nyitott csatorna 23.05: Hangversenymúzeum PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Hajnali dallamok 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Zöld(sport)reggel 8.05: Slágerfilmek — filmslágerek 8.50: Helykcreső 9.00: Hírek, időjárás 9.03: Zöld telefon 9.10: Azénrádióm 10.00: Tűzpiros virág 10.25: Megmondtam előre 10.55: Gordiusz plusz 11.00: Hírek, időjárás 11.03: Családi persely 11.18: Népdalok 12.00: Fúvósmuzsika 12.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 13.00: Hírpercek 13.10: A mi időnkben 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00—17.00: Péntektől péntekig Közben: 14.45: Poggyász 15.00: Hírek, időjárás 16.45: Poggyász 17.00: Hírek, időjárás 17.05: Kölyökrádió 17.32: Ziccer 18.30: Szocio-krimi 18.50: liermuda-háromszög 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Hangfalfestő 19.35: Ásó, kapa, nagyharang 20.00: Bravó! 20.30: Fűtől fáig 21.00: Hírpercek 21.10: Leporoló 22.00: Kapcsoljuk a siófoki Ezüstpart Hotelt 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után Benne: 4.03—4.20: Csárdásritmusban BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.05: Európaiak Velencében 10.24: Derűre is derű 10.49: Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló 11.35: Régi magyar muzsika 12.05: IV. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny 12.46: Szimfonikus hangverseny 14.05: A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak BÉKÉSCSABA, PHAEDRA 4-kor: A szépség és a szörnye­teg (mb., am.); 6, 8 és 10-kor: Az utolsó akcióhős (mb., am.). BÉKÉSCSABA, PHAEDRA KAMARATEREM 5 és 9- kor: Jézus Krisztus szupersztár (am.); 7-kor: Arizonai álmok (am). CSANÁDAPÁCA 6- kor: Az utolsó cserkész (sz„ am.). DÉVAVÁNYA 7-kor: Halhatatlan szerelem (sz., am ). FÜZESGYARMAT 8 kor: Fenegyerekek (mb., sz., am.)*. GYOMA 7-kor: Hara­pós nő (sz., am.). GYULA, PETŐFI 6 és 8-kor: Drágám a A fészek Arra kérte a leány az édesanyját, hogy egy madaras köntöst varrasson néki, mert ez a divat. Az anyja meg is csináltatta. Pár nap múltán aztán kérdezi a lányát: —No, lányom, megnézte-e a legény a madárkákat? Tetszetlek- e neki? —Nem, anyám. Csak mindég a fészket kereste! A legboldogabb nap Gratulálok, komám, ma van életed legboldogabb napja. —Tévedsz, csak holnap lesz az esküvőm. —Tudom, azért mondom. Anyajegy Megkérdezik az egyik pajkos kisfiútól: —Mi az a kék folt a szemed alatt? —Anyajegy! Pályázati felhívás! Gyula Város Önkormányzata pályázatot hirdet az Erkel Ferenc Művelődési és Közösségi Ház (Gyula, Béke sugárút 35.) igazgatói állásának betöltésére. A megbízás feltétele: — szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség — legalább hároméves szakmai gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell: — a pályázó szakmai életrajzát — az intézmény vezetésére vonatkozó programot — az iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány másolatát — erkölcsi bizonyítványt. A pályázat elbírálásának várható időpontja: az 1993. október havi képviselő-testületi ülésen. Az állás betölthető: 1993. november 1-jétől. Az intézményvezetői megbízás öt év határozott időre szól. Bér, juttatás a közalkalmazotti törvény szerint. A pályázat benyújtásának határideje: a Művelődési Közlönyben történő megjelenéstől számított 30 nap. A pályázatokat dr. Pocsay Gábor polgármester címére kérjük benyújtani: 5700 Gyula, Petőfi tér 3. Pf. 44. A pályázat iránt érdeklődők számára felvilágosítást nyújt Gyula Város Polgármesteri Hivatala kulturális osztálya, telefon: (óó) 362-155. Ma - holnap... ...és holnapután is ebben a rovatunkban szeretnénk közzétenni minden(!) megyei kulturális rendezvény előzetesét. Ha tehát a megyében bárhonnan megkap­juk a hírt, akkor olvasóink megtudhatják, hogy milyen kulturális programok közül válogathatnak a követke­ző napokban. Reméljük, hogy Biharugrától Tótkomló­sig és Mezőkovácsházától Füzesgyarmatig élnek a le­hetőséggel a különböző intézmények, szervezetek vagy vállalkozók. Gyula Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Gyulai Várszínház igazgatói állásának betöltésére. A megbízás feltétele: — az intézmény tevékenységének megfelelő felsőfokú oktatási intézményben szerzett oklevél — a munkakörnek megfelelő szakterületen eltöltött legalább ötéves szakmai gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell: — a pályázó szakmai életrajzát — az intézmény vezetésére vonatkozó programot — az iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány másolatát — erkölcsi bizonyítványt. A pályázat elbírálásának várható időpontja: — az 1993. november havi képviselő-testületi ülésen. Az állás betölthető: 1993. december 1-jétől. Az intézményvezetői megbízás 3—5 évig terjedő, határozott időre szól. Bér, juttatás a közalkalmazotti törvény szerint. A pályázat benyújtásának határideje: a Művelődési Közlönyben történő megjelenéstől számított 30 nap. A pályázatokat dr. Pocsay Gábor polgármester címére kérjük benyújtani, 5700 Gyula, Petőfi tér 3. Pf. 44. A pályázat iránt érdeklődők számára felvilágosítást nyújt Gyula Város Polgármesteri Hivatala kulturális osztálya, telefon: (66) 362-155. Kérünk egy mosolyt Párbeszéd augusztus 13., péntek 14.20: A podolini kísértet 14.58: Kamarazene 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Az ólomkatonák parádéja 16.33: Csajkovszkij: A hattyúk tava 17.00: Operamagazin 17.50: Világlíra 18.00: Hírek, időjárás 18.05: A főszerepben: Birgit Nilsson 20.00: Hírek, időjárás 20.05: Miért írta meg? 20.20: Kamarazene 21.46: Barokk operaáriák 22.00: Hírek, időjárás 22.05: Magyar zeneszerzők műveiből 23.00: Pasziánsz 24.00: Hírek, időjárás 0.05: Lemezújdonságok TV1 6.05: Falutévé — profittal 6.25: Határtól — határig 6.35: Reggeli Mérleg 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte 9.00— 12.00: Napközi Benne: 9.30: Talmi és Tódi 9.50: Lottósorsolás 10.30: Dallas 11.20: Telis-televideo 11.30: Játék 12.00: Hírek 12.12: Stan és Pan 12.55: Forma-1 Magyar Nagydíj 15.58: Napi műsorismertetés 16.00: Híradó 16.10: Hatalom és szenvedély 16.40: Képújság 16.45: Pénzvilág 17.00— 19.00: Péntek délután Benne: 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka 17.40: Ablak melléklet 18.00: Ablak 19.00: Múmin 19.30: Híradó 20.00: Telcsport 20.13: Dallas 21.05: Panoráma 22.10: Donizetti: Don Pasquale 24.00: Híradó 0.05: BBC-híradó TV2 15.00:Műsorismcrtetés 15.05: Alpok—Duna—Adria 15.35: Cigánykerék 16.00: Ünnepiének 16.02: Titokzatos arany városok 16.28: Időjárás 16.30: Sztárnyúzó 17.00: Éghódítók 18.00: Délutáni egyenleg 18.10: Körzeti híradók 18.23: Műsorajánlat — Időjárás 18.28: Szafári a levegőben 19.25: Tévéjáték 21.20: Megáll az ész 21.50: Műsorajánlat 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.22: Nézze meg az ember! 22.27:24 óra 22.52: Zsarutörténet DUNA TV 16.00: Hírek, műsorismertetés 16.05: Évforduló 16.10: Kapásjelző 16.20: Maja, a méhecske 16.45: Egy szoknya, egy nadrág 18.10: Nekem ne lenne hazám? 18.25: Mesesarok 18.40: Dunahírek 19.00: Közép-európai magazin 20.00: Sipsirica 20.55: A trombitás 22.25: Évforduló 22.30: Hírösszefoglaló MS TV BÉKÉSCSABA Lencsési-lakótelepieknek: 18.00: MS TV-magazin 19.00: Kapcsoljuk a TV4 2. műsorát Benne: Tv4 autó-motor magazin; Divat Magazin; Európa kávéház; Harc az életkristályért — amerikai film; Mike Oldfield; Forró ágyak 23.00: MS TV-mozi Belvárosi nézőknek: 18.00: A Tv4 2. műsora 22.00: Kabala produkció kölyök (marha) nagy lett (mb., sz., am ). GYULA, KAMA­RA 7-kor: Szoba kilátással (ang.) KONDOROS 8-kor: Jól áll neki a halál (sz., am.). KÖRÖSLADÁNY 7-kor: Örömapa (sz., am.). KUNA- GOTA 6-kor: Őrjítő vágy (sz., am.)**. MEDGYESEGY- HÁZA 7-kor: Cliffhanger — Függőjátszma (mb., sz., am.). MEZOKOVÁCSHÁZA 7- kor: Az 57-es utas (sz., am.). NAGYSZÉNÁS 7-kor: Facé­rok (sz., am.)***. OROSHÁ­ZA, SZIVÁRVÁNY fél 6- kor: Kőbunkó (sz., am.). SZARVAS 8-kor: Tisztesség­telen ajánlat (mb., sz., am.)*. TÓTKOMLÓS 7-kor: Cligg- hanger—Függőjátszma(mb., sz., am.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom