Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-30 / 201. szám
1993. augusztus 30., hétfő <D iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAPSpOKV melléké Kovács „Bütyöktől” az Aidáig Negyvenéves a Népstadion. Kissé „nyugalmasabb” időben talán még több szó esne a sajtóban a rendhagyó jubileumról. Igaz, nem mindenki tudja összeegyeztetni, hogy miként lehet arról legendáriumként megemlékezni, amelyet Rákosiék építettek... De az is lehet, hogy csak arról van Jó volt oda fölkerekezni. Kit érdekelt, hogy sajgott a biciklista hátsó fele... Aki egy szer is megfordult a Népstadionban, egészen biztosan tud egy hasonló kedves történetet, valamilyen kellemes emléket. E sorok írója akkoriban ismerkedett meg vele, amikor az Eusebio és Germano fémjelezte Benfica látogatott el hozzánk, amikor Machos Feri rugdosta a hatalmas gólokat. Amikor tátott szájjal néztük a gyepet, meg a pálya szélét. Ott beszél élőben Szepesi György... Az ilyen alkalom talán megenged még személyesebb emléket is. Testnevelési főiskolás koromban történt, hogy egyszer csak úgy kimentünk, cél nélkül. Házimeccs zajlott, a sporthivatal „válogatottja” játszott valamilyen edzőcsapattal. Sok ismerős kergette a labdát. Aztán valaki elfáradt, szóltak hát: „Gyere, szállj be, jobb, ha 11- en játszunk!” így futballozhatszó, hogy majd az ötvenéves évfordulónál szól hangosabban az ének. Azt írja az ünnepfélét köszöntő kiadvány elején Gallov Rezső államtitkár, hogy jómaga kerékpárral ment fel Szegedről a megnyitóra ’53 nyarán. Benne van ebben az egyetlen mondatban is, miért is a legendárium. len meccseket, óriási atlétikai versenyeket, ahol Oerter, Lewis, Edvin Moses dobott, futott, és ahol a mi Béla Emesénk is volt Budapest Nagydíj-győz- tes! A szovjetek ellen egy alkalommal Pásztor Józseffel pedig olyan fantasztikus gólt lőtt, amelyre alig akad jelző. És sok meccsen a válogatott seprege- tője volt Kerekes Attila is. Gyarapodjék tovább a legendárium! De előbb emlékezzünk. Néhány rövidebb részlettel a jubileumi kiadványból és természetesen segítségül kérünk a megemlékezéshez Békés megyei főszereplőket is. Amíg egy sporttagozatos iskolában megkérdezi egy kisdiák Puskás Öcsit, hogy „tet- szett-e játszani a válogatottban is?”, addig időként érdemes „felhánytorgatni” a múltat és emlékezni a régiekre, tisztelegni az egykori bajnokokra. tam egy félidőt a bal szélen dr. Csanádi Árpád mellett a Népstadion gyepén. Nem mindennapi emlék! Akik közelebb laknak hozzá, szerencsésebbek. Bármikor megnézhetnek egy-egy eseményt. Mert mi tagadás, azért a hetvenes—nyolcvanas években is rendeztek itt felejthetetKosarasok a parketten „A Népstadiont lehet szeretni vagy szidni, méretein és formáján lehet vitatkozni, ez a stadion a mienk, minden magyar ember büszkesége. ...nagy a kísértés, hogy a stadionhoz fűződő élményeimről beszéljek, de itt most egyetlen, számomra felejthetetlen sporteseményt idézek csupán, azt az 1955-ös Európa-bajnoki kosárlabdadöntőt, ahol a magyar válogatott győzni tudott a szovjetek ellen. Mindig emlékezni fogok Greminger János, a „Csőrös” és a csapattársai heroikus küzdelmére, fantasztikus sportteljesítményére. Talán nem szentségtörés, hogy az elsősorban labdarúgásra és atlétikára tervezett Népstadion negyvenéves történelméből egy kosárlabdamérkőzést emelek ki, de az ott jelenlévő mintegy 35 ezer szurkoló úgy énekelte közösen a Himnuszt, hogy máig beleborzongok.” (Dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke, 1981—1984. között a Népstadion és Intézményei főigazgatója.) A SZER-nek is köszönhető „Az akkori vezetők állandóan ötleteket adtak, a pilonokra különböző íveket kértek, és amikor már javában tartott az építkezés, még. azt is kitalálták, hogy a pilonok alá autóbuszgarázst tervezzenek. Annyira erős volt a politikai befolyás, hogy a főtervezőt, Dávid Károlyt eltávolították az építkezésről, az utolsó évben nem lehetett ott a helyszíKovács József legyőzi Emil Zatopeket nen. Később, amikor változott a politikai vezetés, a Nagy Im- re-kormány Kossuth-díjjal tüntette ki, mintegy rehabilitációként. A Népstadion volt az első stadion, amelyet előregyártott elemekből építettek. Megépülése után aztán több ország szakemberei tanulmányozták a megoldást. Az ország öt különleges Kaiser toronydaruja is itt segédkezett az építkezés során: nem volt »farkuk«, így meg tudtak fordulni a pilonok között. A befejezés sikerében a Szabad Európa Rádiónak is szerepe volt: egyik adásában bejelentette, hogy megrepedtek a Népstadion gerendái, emiatt nem tudják felépíteni a létesítményt. Az adás után négy minisztert bíztak meg az építés irányításával, s közölték velük, őket teszik felelőssé, ha augusztus 20-áig nem készül el a Népstadion. Attól kezdve aztán háromszáz helyett háromezer ember dolgozott a stadionon, Farkas Mihály hon: védelmi miniszter ezer katonát rendelt ki a munkálatokra.” Az a híres 10 ezer méteres győzelem ■ ° ’ C **** • Végezetül elevenítsük fel azt a híres 10 000 méteres futást, amelyről szintén 'annyit,‘.tie annyit beszélnek azóta is. Egy évvel a megnyitó után, 1954-ben harmincezer néző látta a magyar—csehszlovák atlétikai viadalt. A nevezetes május 4-én a tízezren Emil Zátopek hiába diktált óriási iramot és tett szert nagy előnyre, jött a mi Kovács Jóskánk, a „Bütyök”. Fokozatosan dolgozta le hátrányát fél távtól és a végén hét méterrel sikerült megelőznie ellenfelét. Kovács 29:09 perces új országos csúcsa egyben azt jelentette, hogy Zátopek először szenvedett vereséget 10 ezer méteren. Az ÖSSZEÁLLÍTÁST készítette: Fábián István Eredményhirdetés az 1958. évi országos bajnokságon. A dobogó tetején a békéscsabai Medovarszki János, aki akkor a Gyulai MEDOSZ színeiben versenyzett POBUDA TIBOR FELVÉTELE Medovarszki János: a gyulai lovardából a Népstadionba A Népstadionhoz természetesen sok-sok emléke fűződik a Békés megyei sportolóknak is. Elsősorban az atléták táborából, hiszen a gyulai és békéscsabai sportolók közt számos olyan található a mai napig, akik az országos és nemzetközi viadalon egyaránt bárkinek méltó ellenfelei voltak. Közülük is talán a hatszoros magasugró bajnok, 27-szeres válogatott Medovarszki János neve kívánkozik az élre, aki a „Stadion” szó említése kapcsán így emlékezik vissza: — 1957-ben lettem válogatott. Ez az időszak a magyar atlétika legfényesebbje! Számos világklasszisunk volt, akiket csapattársaimnak vall- hattam, így Goldoványi Bélát, Kovács Józsefet, Rózsavölgyi Istvánt, Iharos Sándort, Szé- csényi Józsefet, a megyéből elszármazott Varjú Vilmost, Zsivótzky Gyulát, Kulcsár Gergelyt, Földessy Ödönt és még hosszan sorolhatnám a neveket. Visszagondolva azokra az évekre, mintha mese lenne az egész. Tízezrek jöttek ki a Népstadionba egy-egy jelentős nemzetközi viadalra, amelynek — tudom ma már ez is groteszkül hangzik—salakpályáját Európában az egyik legjobbnak tartották. Legszívesebben két versenyre emlékszem vissza. 1958-ban nyertem először felnőtt országos bajnokságot. Abban az esztendőben korán rendezték az ob-t. Azon a télen a gyulai, a mai Várfürdő helyén lévő lovardában készültem, amelyről nyilván ma már kevesebben tudják, hogy a körülményeket tekintve jó salakos pálya borította. Nagyon nagy jelentőségű, hogy a téli hónapokban ott tarthatam ugróedzéseket — szemben legtöbb riválisommal — és még az sem zavart, hogy legtöbbször fagypont alatt volt a hőmérséklet és szalmazsákra érkeztem. így viszont korábban formába tudtam lendülni Noszály Sanyi- éknál. Meglepetésre — de annál nagyobb örömömre — megelőztem őket! Noszállyal és Bodóval együtt egyformán 2 métert ugrottunk, de nekem elsőre sikerült s ez jelentette az első bajnoki aranyamat, amit aztán további öt követett, s valamennyit a Stadionban nyertem! A másik verseny, amely eszembe jut, az 1965. évi Universiade! Ötvenezer néző előtt állhattam fel a dobogóra. A 210 centis csúcsmagasságon elsőre kicsit hozzáértem a léchez, amely előbb csak mozgott, de végül csak leesett. Ha sikerül, még szebb érem kerekedik, de azt hiszem, a harmadik helyezés is szép siker. Négy nappal később Krakkóban egy nemzetközi versenyen sikerült a 209 centi, amely aztán két évig „élt” hazai rekordként. A mai, szédületes eredmények és csúcsok mellett talán nagyon szerényen hangzanak ezek a számok és adatok. De ne tessék elfelejteni, hogy akkor egészen más feltételek mellett versenyeztünk, hiszen ha mást nem veszünk figyelembe, csak azt, hogy salakról rugaszkodtunk el és homokgödörbe érkeztünk, már másképpen hangzik, ugye? A mai technikát ki sem lehetett volna találni... Mellesleg napjainkban a Népstadionról nem csak saját pályafutásom jut eszembe gyakorta, hanem Éva lányom is. Kecskeméten versenyez, biztos helye van a válogatottban, az idei bajnokságon például hármasban második, távolban harmadik lett. Az „újkor” egyik legnagyobb eseménye az Aida-elóadás volt, 1992-ben. A legkevésbé a Népstadion tehet róla, hogy erról az operaelőadásról egy képzeletbeli botrányok könyvében is sok szó esne...
