Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-23 / 195. szám
1993. augusztus 23., hétfő o »ÉS MEGYEI HÍRLAP---------------------Az esélyes ló megbetegedett, a külföldiek nem jöttek... Verseny mégis volt! SPOKi Máris csak négy százszázalékos... Ez év augusztus 21-e valószínűleg nagybetűkkel kerül majd bele a sarkadi lovasklub képzeletbeli emlékkönyvébe. A Békés—Bihar találkozó legnagyobb sikerű sportprogramja fűződik ugyanis e naphoz. A lovasklub által rendezett kettesfogathajtó verseny már korán reggel elkezdődött a Gyulai úti sportpályán. A maratonhajtás legjobbja—sokak örömére — a gyulai Fábián Sándor lett, aki a házigazdáknak hozott dicsőséget. Második helyen az újkígyósi Kru- csai János végzett, míg a harmadik díjat megosztva kapta a sarkadi Kemecsi István és a hódmezővásárhelyi Molnár Zsolt. A délutáni akadályhajtásban szintén Fábián Sándor szerepelt a legkimagaslóbban. Ebben a kategóriában a sarkadi Sárközi Lajos, és a vásárhelyi Molnár Zsolt követte. A két szám összesítése során a következő sorrend alakult ki: 1. Fábián Sándor, 2. Molnár Zsolt, 3. Krucsai János. Mint Szabó Sándor, a sarkadi klub elnöke elmondta, a legnagyobb esélyes, Borsos Béla egyik lova a maratonhajtás közben megbetegedett, így már korán reggel kiesett a versenyből. Sajnos a várt romániai fogatok sem jöttek át, így a tervezett nemzetközi versenyből csak helyi vetélkedő lett. Nagy örömére szolgált viszont a klubnak, hogy a fogathajtó nemzeti válogatott szövetségi kapitánya, Váczi Ernő elfogadta a meghívást és egy gyönyörű kerámiát ajándékozott a klubnak. Az említett versenyszámok mellett galoppversenyt is rendeztek a nap folyamán, ahol Szabó Sándor klubelnök vitte el a pálmát. Nagy sikert aratott a voltéig bemutató, amelyet Németi István, a füzesgyarmati voltéig csoport tanára vezetett. Ennél már csak a tombolahúzás volt izgalmasabb, amikor is kiderült, hogy a gesztenyepej kiscsikót a sarkadi Tulkán Péter nyerte. Gazdáját keresi viszont a „B” 212-es tombolasorsjegy, aki egy zsák korpát vehet át a sarkadi gabonaforgalmi vállalattól... Magyar Mária A sarkadi Kemecsi István — akadályhajtás közben FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Kócsó nyerte a Miskolc GP-t A gyulaiak anyagiak hiányában nem tudták megrendezni az idén a város nagydíjáért nemzetközi versenyüket, aki azonban mindenképp salakmotoros vetélkedőt szeretett volna látni az ünnepeken, Miskolcon „találhatott”. Szombaton délután gyér érdeklődés mellett rendezték meg a 16. miskolci salakmotoros Grand Prix-t. A népkerti pályát 2000 néző övezte, de akik kilátogattak az eseményre, nem bánták meg, ugyanis változatos, izgalmakban bővelkedő, érdekes vetélkedést kísérhettek figyelemmel. Három magyar sportoló állhatott fel a dobogóra, a külföldiek (osztrákok, csehek, szlovének, ukránok és egy délafrikai) csak a vert mezőnyben végeztek. Kár, hogy az idei világbajnoki hajráversenyeken nem ment ilyen jól a mieinknek, hiszen augusztus 29- én délután a németországi Pockingban sajnos nem lesz magyar vaspapucsos az idei egyéni vb-döntőben. A végeredmény: 1. Kócsó Antal 14, 2. Hajdú 13, 3. Adorján Z. 12, 4. Schneiderwind (cseh) 11 5. Böszörményi 11,6. Petrikovics 10 pont. Búcsú Stuttgarttól - világcsúccsal A két rövidebb váltószámban a férfiaknál a várakozásnak megfelelően magabiztos amerikai siker született tegnap az atlétikai vb zárónapján Stuttgartban. A brit kvartett új Európa- rekorddal (37,77) második lett, míg a nőknél az orosz és az amerikai négyes századmásodpercre azonos eredményt ért el, ám a célfotó alapján az előbbit hozták ki győztesnek. A hosszabb távú váltóban az amerikaiak végeztek az élen, a férfiak nemcsak nyertek, hanem szenzációs új világcsúcsot is futottak. Eredmények. Férfi 4x400 m, világbajnok: Egyesült Államok (Andrew Valmon, Quincy Watts, Butch Reynolds,Leroy Burrell) Michael Johnson) 2:54.29 p — új világcsúcs. Női 4x400 m, világbajnok: Egyesült Államok (Gwen Torrence, Maicel Malone, Natasha Kaiser-Brown, Jearl Miles) 3:16.71. A magyarok eredményei A magyarok eredményei a vb-n: 3. Gécsek Tibor (kalapácsvetés, 79.54 m) 10. Urbaniloié Rosza Mária (10 km gyaloglás, 44:17 p), Ur- banik Sándor (20 km gyaloglás, 1:24:40 ó) Bagyula István (rúdugrás, 5.70 m) 11. Ináncsi Rita (hétpróba, 6188 pont) 13. Káldy Zoltán (5000 m, 13:43.02 p) 14. Alföldi Andrea (10 km gyaloglás, 45:57 p) 15. Földingné Nagy Judit (maratoni, 2:41:06 ó) 17. Munkácsi Sándor (tízpróba, 7726 pont) 20. Ilyés Ildikó (10 km gyaloglás, 46:45 p) 27. Dudás Gyula (20 km gyaloglás, 1:30:46 ó) Helyezetlenül zártak: Czingler Zsolt (hármasugrás) Czukor Zoltán (50 km gyaloglás) Káldy Zoltán (10 000 m) Kovács Dusán (400 m gát) Kóczián Jenő (súlylökés) Ordi- na Tibor (távolugrás) Pálóczi Gyula (hármasugrás) Szabó Dezső (tízpróba) Dóczi Éva (3000 m) Fekete Ildikó (hármasugrás) Kovács Judit (magasugrás) Solti Krisztina (magasugrás) Zsigmond Kinga (gerelyhajítás). Nincs mese, hozzá kell szoknunk, hogy egy-egy forduló négy napig tart majd a labdarúgó NB I-ben — így volt, illetve van most is és így lesz például legközelebb is. Meglehetősen nehéz tehát összképet rajzolni, hiszen holnap még játszanak egy érdekesnek Ígérkező találkozót Győrben. Ugye emlékeznek kedves olvasók? Ez volt az a szezonzáró legutóbb Pesten, amely után azt nyilatkozta Verebes József: nem zavarja a katasztrofális vereség sem. Őt, aki mindig győzelemre bíztatja fiait... Mellesleg máris feltűnő, hogy alig két forduló után csak négy pontveszteség nélküli csapatot találunk, ami remélhetőleg azt is jelenti: az idén kiegyenlítettebb lesz a bajnokság. Még valami kívánkozik a krónikához, nevezetesen, hogy a rekkenő hőség ellenére is meglepően jóiramú 90 percekről számoltak be a tudósítók. Lám, lehet hajtani melegben is, ami persze csak nálunk látszik újszerű felfedezésnek. F. I. ÚTE-Vasas 1-0 (0-0) Megyeri út, 2000 néző'. V.: Vad. Gól: Kovács L. (47.). Kiállítva: Mónos (76.). Jók: Molnár, Kozma, Véber, Kecskés Z., ill. Sirinbekov, Mónos, Claude. ÚTÉ: Borsos — Tomka, Aczél, Molnár — Bérczy, Kozma. Véber, Kecskés Z., Szlezák — Lovász (Belvon, 53.), Kovács L. (Füzesi, 81.). VASAS: Babócsy — Geress, Sirinbekov, Maczó (Claude a szünetben) — Mónos, Kecskés A., Szenes, Juhár, Galaschek — Zvara, Vasziljevics (Bácsi, 61.). A két egykori szövetségi kapitány által felkészített csapat közül az első 45 perc során vita nélkül Garami József mesteredző legénysége, az ÚTÉ játszott jobb, korszerűbb futballt. A 47. percben Aczél a Vasas kapuja felé csúsztatott, Kovács L. közelről, fejjel „beleszúrt”, és ez ellen nem volt gyógyszere Babócsynak, 1—0. A 76. percben a rohamozó Vasas megfogyatkozott, mert Mónos játékvezetői sípszó előtt rúgott el egy szabadrúgást. Sárgát kapott, az volt a második, így Vad elővette a pirosat is. A hajrában az újpestiek akcióit többször is tévesen lesnek minősítette a partjelző. A legutóbbi gyenge bajnoki szereplés után a Megyeri úti legénység kezd talpraállni. PMSC-Fordan—Kispest- Honvéd FC 1-4 (1-1) — Mezőgazdasági gépek és pótalkatrészek, műszaki cikkek, gumiköpenyek, tömlők, gördülő csapágyak, akkumulátorok, csavarok és egyéb vasáruk forgalmazása nagykereskedelmi áron. — Simon kosaras emelőgépek összeszerelése, javítása. Agro-Stop Ipari, Kereskedelmi Kft., 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 84. Telefon: (66) 328-588, (66) 328-232, (66) 327-964. Telefax: (66) 328-632. Pécs, 6000 nézó'. V.: Márton. Gól: Ulveczki (40.), ill. Halmai (32.), Orosz (50.), Sallói (52.), Hamar (62.). Jók: Ulveczki, ill. Bánfi, Halmai, Sallói, Hamar. PMSC-FORDAN: Csahan — Zarc — Ulveczki, Dienes, Braun, Palaczky — Csizi, Lengyel (Rózsa, 56.), Vókó (Kocsis, 56.) — Barborik, Azo- itei. KISPEST-HONVÉD FC: Brockhauser — Bánfi — Plókai, Halmai, Csábi — Vincze (Duró, 70.), Sallói, Stefanov, Pisont — Orosz, Hamar. Gyorsabban, lendületesebben kezdett a Kispest. Rohantak a bajnokcsapat tagjai, s ha voltak is gólt ígérő támadásaik, ebben a játékrészben a szerencse és Csaban kapus meghiúsította azokat. A pécsiek az első 25 percben jól őrizték ellenfeleiket, akadt is egy-két veszélyes támadásuk. De aztán jött a gól is, igaz, ezt még kiegyenlítette a hazai gárda. Szünet után tíz perc alatt összeomlott a pécsiek védelme, mert a vendégek jól kihasználva megingásaikat, szinte minden hibájukat gólra váltották. Az utolsó negyedórában már a szerdai Szuper Kupa-döntőre koncentráltak a kispestiek. Csepel-Kordax—EMDSZ- Soproni LC 3—1 (2-0) Csepel, 3000 néző. V.: Szilágyi. Gól: Balog (29.), Somogyi (38.), Jakab (88.), ill. Ördög (75. — 11-esből). Jók: Medgyes, Somogyi, Szekeres, Kámán, ill. Milchram, Chiratcu, Borsos. CSEPEL-KORDAX: dr. Szieben — Ács, Tompos, Váczi, Szabó A. (Mik- ier, 89.) — Medgyes, Somogyi, Balog (Palacian, 80.), Szekeres — Kámán, Jakab. SOPRON: Milchram — Varsányi, Udvardi, Katona, Árpási — Nagy J. (Kovács, 49.), Chiratcu, Deák, Borsos — Majoros (Szántó, 45.), Ördög. Ahhoz képest, hogy szombaton este erre az egy élvonalbeli mérkőzésre került sor a fővárosban, meglepően gyér érdeklődés mellett indult a játék. Úgy látszik, az sem bizonyult elegendő nézőcsalogatónak, hogy a bajnoki nyitányon mindkét gárda kétgólos győzelemmel tette le a névjegyét. Jelentős hazai mezőnyfölénnyel teltek az első percek, amelyből a pihenőig kétgólos előny kerekedett. Fordulás után az első félidőhöz hasonlóan jó iramban folytatódott a találkozó. A Csepel előnye tudatában sem állt be védekezni. A labdarúgó NB I állása 1. Frencváros 2 2. 7-2 4 2. Csepel-Kordax 2 25-1 4 3. Debreceni VSC 2 24-2 4 4. Vác-Samsung 2 23-1 4 5. Kispest-Honvéd FC 2 11 5-3 2 6. Békéscsabai Előre FC 2 11 3-3 2 EMDSZ-Sopron LC 2 11 3-3 2 8. Újpesti TE 2 11 1-2 2 9. MTK 111-1 1 10. RÁBA ETO 111-1 1 11. Wideoton-Waltham 21 1 2-3 1 12. Vasas 21 1 1-2 1 13. Pécsi MSC-Fordan 21 1 2-5 1 14. BVSC-Dreher 21 1 2-6 1 15. Siófoki Bányász 22 1-3 0 16. Haladás VSE 22 1-4 0 A kifejezetten jó iramú, helyenként színvonalas mérkőzésen a játék összképét tekintve a hazaiak megérdemelten tartották otthon a bajnoki két pontot. Vác FC-Samsung—Siófok 1-0 (0-0) Vác, 3000 néző, V.: Bognár. Gól: Szedlacsek (65.). Kiállítva: Meksz (57.). Jók: Nagy, PugliLs, Sallai, Aranyos, ill.; Biró. VÁC: Koszta — Nagy — Puglits, Hahn — Nyikos (Nyilas, 59.), Sallai, Kriska, Vig, Aranyos—Répási, Füle (Szedlacsek, 25.) SIÓFOK: Bíró — Bimbó — Keszeg, Szabadi — Jenei, Varsányi, Meksz, Barna, Király (Tóth I.., 70.) — Fischer (Hausner, 70.), Kirchmayer. A papírforma egyértelműen váci győzelmet ígért. Minden bizonnyal a rekkenő hőség is rányomta bélyegét a játékra, amely egyáltalán nem hozta tűzbe a gyér számban megjelenő, legelszántabb váci szurkolókat sem. Annak ellenére, hogy volt iram és hajtás, a színvonal sok kívánni valót hagyott maga után. Szemmel látható volt, hogy a siófokiak nem feltartott kézzel léptek pályára, igyekeztek altatni ellenfelüket, hogy aztán lehetőségeikhez mérten kontratámadásokkal próbáljanak veszélyt teremteni Koszta kapuja előtt. A vendégek önfeláldozóan védekeztek, ám megmozdulásaik nem egy esetben súrolták a sportszerűség határait. Egy ilyen esetnél még a félidő elején Füle megsérült. A váci csatár könyöke — mint később a kórházban kiderült — eltört, így a hazaiak eredményes csatára hosszú hetekre harcképtelenné vált. Fordulás után tovább folytatódott a hazaiak nyomása, és a 65. percben el is dőlt a mérkőzés. Víg szögletből pontosan ívelt a kapu elé, s a berobbanó Szedlacsek a középcsatár helyéről, hat méterről az addig remeklő Bíró kapus mellett a kapu közepébe fejelt (1—0). A Vác ezen a találkozón csak elvétve mutatott valamit igazi tudásából, ám a nagyobb tudás így is érvényesült. Videoton-Waltham—BVSC- Dreher 1—1 (1—1) Székesfehérvár, 3500 néző. V.: Bay. Gól: Horváth F. (45.), ill. Filipovic (1L). Jók: László, Varga, Takács, ill. Balá- si, Kosa, Zentai, Filipovic. VIDEOTON-WALTHAM: Mitring — Varga, László, Vadász — Jónás, Lőrincz, Pálfi (Kucselata, 63.), Czéh, Horváth L. — Horváth F., Takács. BVSC-DREHER: Balási — Kroner, Kosa, Zentai — Pecha, Mundi (Farkasházi, 38.), Árky, Bognár, Cseh — Negrau, Filipovic (Boda, 64.). Már a 4. percben megszerezhette volna a vezetést a hazai együttes, Horváth L. bal oldali beadását Pálfi hat méterről fejelte a kapu mellé. A 11. percben a fővárosi együttes ért el találatot. Negrau pontosan adott vissza Filipovic elé, aki 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt. Mitring ugyan beleért a labdába, de menteni nem tudott, 0—1. Ebben a játékrészben szervezettebben, jobban játszott a BVSC. Már úgy tűnt, hogy nem sikerül ebben a félidőben egyenlítenie a Videotonnak, amikor a 45. percben Czéh jobb oldali szögletét Horváth F. öt méterről fejelte a kapu közepébe, 1—1. Szünet után meglepetésre nagy fölényben játszott a Videoton. Egyre-másra vezette támadásait a fehérvári együttes, de a fővárosi védelem, Ba- lásival az élen, igen szervezetten és jól hárított. A 89. percben egy bal oldali szöglet után Negrau fejelt kapura, a labda a felső lécről vágódott ki. Közepes iramú és színvonalú mérkőzést láthattak a nézők, melyen igazságos döntetlen született. * A forduló zárómérkőzését ma rendezik meg: a Rába ETO az MTK-t fogadja 19.30 órai kezdettel és a találkozót a tv is közvetíti. SZftLfll ORAS Tumbásznak nem sikerült... Balogh Oszkár profi kick-box Furópa-bajnok A debreceni Tumbász Józsefnek nem sikerült megszereznie a kick-box profi világbajnoki címet: a szombati II menetes mérkőzés után a pontozóbírák 2:1 arányban a cím eddigi védőjét, az amerikai Manson Gibsont látták jobbnak. Balogh Oszkár viszont Európa-bajnok lett! A 30 éves chicagói kick-box világbajnokot a 75 kg-os súlycsoportban Tumbász hívta ki a profi döntőre. A színesbőrű versenyző eddig 66 mérkőzésből 63-at megnyert, s 57-szer kiütéssel győzött. A debreceni összecsapást nagy várakozás előzte meg. A Hódos Imre sportcsarnokban 3500-an szurkolták végig a mérkőzést, amely rendkívül kemény és kiegyensúlyozott volt. A három pontozó közül kettő mindössze egy-egy ponttal hozta ki győztesnek az amerikait, aki ezzel megvédte világbajnoki címét. A Tumbász—Gibson találkozót megelőző Európa-baj- noki profi döntőben azonban szép magyar siker született. A budapesti Balogh Oszkár az 54 kg-os súlycsoportban a negyedik menetben kiütötte a címvédő Massimo Spinelli olasz versenyzőt, s ezzel megszerezte a profi kick-box Európa- bajnoki címet. A díjakat Ennio Falsoni, a kick-box világszervezet első embere és dr. Leyrer Richárd, a hazai szövetség elnöke adták át.