Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-05 / 154. szám
gKÉS MEGYEI HÍRLAPNapirenden az egészségügy Tótkomlós képviselő-testülete múlt heti ülésén megalkotta az egyes szociális ellátásokról és az intézményi térítési díjakról szóló rendeletét. Dr. Ácsai Pál alpolgármester a település egészségügyi helyzetéről, közegészségügyi ellátásáról számolt be. Helyi rendelet született a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkavégzéséről, munka- és pihenőidejéről, egyéb juttatásairól. Határátlépők Az Orosházi Határőr Igazgatóság működési területén az idei évben, június 30-áig 5 millió 539 ezren lépték át a határt. Ez közel 700 ezerrel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A járműforgalom is meghaladta az 1 milliót, a vízumkiadás elérte a 11 ezret. Ez majdnem kétszerese a tavalyi hasonló időszaknak. Határsértőt ugyanebben az időben 10 ezer 157-et, míg tavaly 855-öt fogtak el. Tűzön-vízen A gyomaendrődi 2. sz. nyugdíjasklub tíz évvel ezelőtt alakult a Katona József Művelődési Házban. Sok-sok tartalmas, együtt töltött óra és nap forrasztotta össze igazi közösséggé a 140 alapító tagot, s a jelenlegi 150 fős tagságot. A kötetlen szórakozásnak is — mint az újságolvasás, tévézés, kártyázás, sakkozás—hagyományai vannak, akár a név- és más jeles napok megtartásának, kellemes, családias hangulatban. Mindezt, és még sok egyéb rendezvényt 5- 6 évig a művelődési ház és MEGYEIKÖRKÉP 1993. július 5., hétfő Újkígyósi őstehetség A Lila ruhás nő — másolatban, mellette a másolómester-asz- szony Masa Antalné Perza Mária újkígyósi asszonynak eredeti festményekről készített másolatai őstehetségéről árulkodnak. A 70 éven felüli festő 46 éves korában kezdett el először eredeti festményekről másolatokat készíteni. A négy elemi iskolát végzett asszony négy gyermek neveléséről gondoskodott, de a mindennapi munkák nagyon sok gondot adtak számára. Az 1960-as években nehéz anyagi körülmények között éltek. Ekkor festette meg első munkáját gombafestékkel egy rajzlapra. Annyira jól sikerült a másolás, hogy egy érdeklődő 10 forintot adott érte, és ő ezen a pénzen rajzlapokat, kenyeret és olaj- festékeket vásárolt. Az első olajfestmény-másolata „Jézus a Golgotán” volt, amelyet azonban mind a mai napig nem adott el. Festményeinek másolatai nagyobbrészt a falusi élet adta élményeit örökítik meg, de szívesen másol tájképeket is. Néha egy-egy önálló munkával is kísérletezik. Munkájának legnagyobb elismerése, hogy Újkígyós és környékének lakói szívesen keresik fel, de kanadai, szlovák és német ismerősei is minden évben megkeresik, mert érdeklődnek munkája iránt. kitartanak a klub mellett egynéhány helybeli üzem támogatásával tudták megoldani úgy, hogy még kirándulni is mehettek. Jártak a Parlamentben, voltak Sopronban, Egerben és megyében többfelé nyugdíjastalálkozókon. — Az utóbbi 4 év azonban megváltoztatta az életünket — mondja Gellai András klubvezető. — Olyan gátló körülmények, mint a helyiségünk bérleti díja, a fuvar és szállítási tarifák és egyéb árak majdnem bénítóan hatnak a működésünkre. Hisz az összes saját pénzünk az évi 2 eZer forint tagdíjbevétel. Tagságunk azonban ragaszkodik a klubélethez és ebből az erős érzelmi kötődésből származó társadalmi munkával tudjuk csak valahogy fenntartani magunkat. Mert mindennél fontosabb a tagságnak az emberi kapcsolatok összetartó ereje, a ragaszkodás egymáshoz. A betegek és magányosak gondjainak enyhítése életükben, halálukban pedig a kegyelet megadása és az együttérzés a gyászolókkal. Vass Márta Mit, hol, mennyiért? Felesleges végigjárni a boltokat Ha igaz a legenda, amely szerint azok a vállalkozások, amelyek fasufnikban, lerobbant irodákban, esetleg valamelyik lakás kisszobájában startolnak, a végén sikeresek lesznek, akkor Brád Tamás és Oláh Zsolt békéscsabai fiatalemberek valószínűleg milliomosok lesznek. Egyedülálló vállalkozásuk ugyanis a Len- csési úti lakótelep egyik lakásában született meg. Létrehozták az Aruigény Betéti Társaságot, amelynek alapötletéről mondják: — Az elgondolásunk roppant egyszerű. Az a tapasztalatunk, hogy a lakosságnak nagyon kevés információja van arról, hogy a különböző áruféleségek hol szerezhetőek be a legolcsóbban. Szerencsére egyre több üzlet van, s ugyanaz a termék nem egyszer 10— 15 üzletben is megvásárolható. Szerintünk felesleges végigjárni minden boltot, ha valaki meg tudja mondani, hogy például egy porszívó Békéscsabán hol a legolcsóbb. Erre vállalkozunk mi. Az irodánk a Lencsési út 29. szám alatt található meg, itt van a számítógépünk is, amelyen az információkat gyűjtjük.-— Az ötlet nem rossz, de lesz-e igény az ilyen jellegű segítségre Békéscsabán, a környéken? — A betéti társaságunk még csak néhány napja üzemel, ezért még nemigen tudnak az emberek rólunk. De nekünk meggyőződésünk, hogy szükség lesz a szolgáltatásainkra. A lakosságon kívül egyébként szeretnénk cégek közötti partnerközvetítéssel is foglalkozni, ugyancsak a számítógépes adatbázisunk segítségével. S nemcsak Békéscsabában gondolkodunk, hiszen most tárgyalunk egy országos információs hálózatba való belépésről. Ha sikerülne megvalósítani a terveket, akkor a betéti társaságunk nemcsak hasznos, de sikeres is lehet. Lovász Monológ - fejés közben „A nyugdíjig még lenne időm bőven” — mondja a gazda FOTÓ: FAZEKAS FERENC Tompapusztára tartva az állomás és a falucska(?) között megálltunk fotós kollégámmal a képen látható tehenes gazda mellett. — Zsivóczki vagyok — mondta kézfogáskor, s nyomban utána visszaült a „fejőszékre”. Miközben a spriccelő tej jellegzetes hangját hallgattuk, váratlanul megeredt a gazda nyelve. — Nagyon szép kis falu volt ez valamikor. Ebben az utcában például 36 ház állott, mára nem maradt csak 5-6. Én a régi tanácsot is hibáztatom, mert ide nem adott pénzt soha. Na, jó, azt az egy-két rossz kutat megcsináltatta, de azon felül semmit. Telefon? Nem tudom, kinek volt annyi esze, hogy kitegye oda az állomásra, távol a falutól. Kértük mi a bat- tonyai önkormányzattól, hogy a régi, üresen álló kocsmaépületbe is rakjanak egyet, a drót megvan, csak egy készülék kellene. Valamelyik öregember szívesen vigyázna a kulcsra, tőle elkérhetné, aki telefonálni akar... Hát így élünk. Munkanélküli vagyok, a segélyt elszúrtam, a két tehén tart bennünket el. Naponta 30- 35 litert fejek, kismotorral hordom be Battonyára. Erre, a szőlők alatt földúton 6 km-re van a város, körbe meg 8-9-re. Tudják, még mi háborít föl? A csarnokban 16 forintot adnak a tejért, a boltban meg 30-nál is többe kerül. Nem beszélve arról, hogy a zsírszázalékot mind leszedik... A nyugdíjig még lenne időm bőven, kéne kezdeni valamit, el kellene menni melózni valahova. De hova? Ugyan hová!? A gyerek másodéves ipariskolás Mezőhegyesen, innen jár be vonattal, úgyhogy kellene a kereset. Az anyja négy évvel ezelőtt meghalt. Azt mondták: infarktus... Amilyen váratlanul megszólalt, olyan váratlanul hallgatott el a gazda. Állingáltunk még egy darabig mellette, azután elköszöntünk. — Nem hiszek én már az újságban sem! — szólt szomorúan utánunk. — Mit segít az rajtunk, ha megírják a nyomorúságot? Ménesi György Expo(pók) - alulnézetben Egy alkalmi WC-s néni feljegyzései Hatvankét éves nyugdíjas asszony vagyok. Hat napig alkalmi WC-s néni voltam a Csaba Expón. A következő igaz történeteket jegyeztem fel. Szerda Idős néni jön a folyosón a WC felé. Köszön és az ajtót nézi. Tábla hirdeti: 10 Ft a használati díj. Előveszi a pénztárcáját, számolja a pénzét. Beenged háromnégy vendéget maga előtt, majd odajön hozzám, és halkan megkérdezi: — Mondja, kedves, itt nincs kedvezmény az öregeknek? Nem mehetnék be ingyen? Tudja, én már 82 éves múltam március 3-án, és se a buszon, se a vonaton nem kell fizetnem. Hm!? Engedékeny leszek, és azt mondom: Használja a WC-t jó egészségére! Csütörtök Fiatalasszony jön egy 4 év körüli kisfiúval. Kétségbeesve kérdezi, hogy juthat el a hangosbemondóhoz. —Miért, valami baj van? — kérdezem aggódva. —Jaj! Elveszett a férjem, őt szeretném megkerestetni. Elmondom, hol találja meg a stúdiót. Sietve elmegy. Három asszonyka (aki hallotta a fiatalasszony ijedelmét) közül az egyik megszólalt: — Ezt a marhát! Elveszett a félje és még keresi. Na bezzeg, ha az enyém elveszne, dehogy is keresném! Péntek Jó viccet hallottam. Paraszt néni és bácsi kapálják a kukoricát a tanya körül. A bácsi megéhezett, felnéz a kalapja alól az égre, a Nap állásából saccolja az időt, mennyi van még ebédig. Látja ám, hogy egy nagy madár (sárkányrepülő) közeledik feléjük. Felkiált: — Anyjuk, nézd mán, egy nagy madár elrabolt egy embert! Hozd hamar a puskám, szabadítsuk ki a karmaiból! Hozza a néni a puskát. A bácsi céloz, madár helyett eltalálta az embert. Jön, zuhan az ember lefelé. A bácsi örömmel felkiált: — Hál’ istennek. Az ember kiszabadult, jön lefelé, igaz, a nagy madár elrepült. Szombat Egy bűbájos három-négy év körüli kislány penderedik elém, és megkérdezi: Néni, ez a WC? Ez — mondom neki. — Bemehetek pisilni? Be—de mivel igen csöppecske, megkérdezem, hogy tud-e egyedül. Bűbájosán azt mondja, hogy pisilni azt tud, de menjek be vele és tartsam a ruháját, hogy le ne pisilje. Balerinaügyességgelfelcsippenti a ruháját és megmutatja, hogy tartsam. Tartom a ruhácskát, ő végzi a dolgát. Mikor kész, kérem, húzza fel a bugyikáját. Hohó! Hát ki fog engem megtörölni? — kérdi kétségbeesetten. Egyszer az oviban a dada néni nem törölte meg a fenekem, és az nekem nagyon fájt. Elnézést kértem és elvégeztem a feladatot. Kezet mostunk és beszélgettünk. Megkérdeztem tőle, hogy anyu vagy apu hozta ki a vásárba. Összecsapta méltatlankodva a kis tenyerét és azt mondta — hát te nem tudod, nekem nincs se anyukám, se apukám, nekem csak Géza apum és Joli anyum van. Én azokat imádom. Hát ők hol vannak? — kérdeztem, mert arra gondoltam, a kisasszony talán elcsavargott. Kimegyünk az ajtón, a férfi WC felől 50—60 éves úr jön felénk kitárt karokkal és kérdezi: Kicsi tündérkém, kész vagy? Igen lés repül az idős úr karjába. Megkérdezem az urat, hogy övé a kislány? O igennel is, nemmel is felel. Megpuszilja a kislányt és elküldi Joli anyuhoz. Aztán elmeséli nekem, hogy hat hónapja már az övéké Piriké, nevelőotthonból fogadták örök- . be két nagy egyetemista lányuk mellé. A felesége nagyon bánkódott, amikor a két nagy lány elkerült hazulról, üres lett a ház. Azóta Pirikét bálványozza az egész család, a rokonok, a barátok. Piriké meg csicsereg, ontja a szeretetet mindenkire. Még nekem is jutott belőle. Örültem, hogy megismerhettem. Vasárnap Már hatodik napja tart a vásár, kicsit fáradtan megyek reggel a posztomra. Úgy 11 óra körül egy nagyon öreg bácsika botjára görnyedve, piaci kosárral a karján jön velem szemben a folyosón. Nagy bajusza 25—30 centire lóg a semmibe. Odaér hozzám, és hangos jónapat-tal üdvözöl: —- Aranyoskám, mondja meg nekem, hogyan jutókén be a kiállításra? Magyaráznám, de inkább felállók és elkísérem a folyosó végére az ajtóig, hogy megmutassam a bejáratot. — Tessék! Erre jobbra a csarnokba, erre balra, a szemben lévő ajtón ki lehet menni a nagy sátorba, ott is van sok látnivaló, érdemes megnézni. — Hát igazából engem a mai modern technika érdekel, azért is jöttem Békésről gyalog —jelenti ki a bácsi. Eltelik körülbelül két óra, jön a bácsi kifelé. Megköszöni az útbaigazítást. Óvatosan megkérdezem, érdemes volt-e eljönni, mi tetszett a bácsinak leginkább. — Hát aranyoskám, nekem legjobban a rakéták vagy űrhajók vagy nem is tudom, hogyan kell helyesen mondani, azok tetszettek a legjobban. —Hm ? Hát azok is vannak? Egy párszor én is végigjártam a vásárt, de bizony nem láttam egyet sem.-— Nem látta? Jöjjön utánam, kedves, hadd mutassam meg őket magának. Elvezet a vízmelegítő bojlerig és nagy szakértelemmel mutatja őket. — Látja kedves, van itt kisebb, nagyobb is. Megcsodálom őket minden mosoly nélkül, pedig majd megpukkadok a nevetéstől. Elindulunk kifelé, megköszönöm, hogy megmutatta a ,.rakétákat”. Ó pedig hümmögve azt mondja: —Csak azt nem értem, hogy abba a kisebbikben hogy tudnak az űrhajósok lebegni? (Körülbelül 150—2001.)
