Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-27 / 173. szám

<D k 1993. július 27., kedd C D/l DT «Sí 9---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­éSrUKl ÜB4 tßEKES MEGYEI HÍRLAP Megszűnik a labdarúgó tehetségkutató akció Négy békési apróság a legjobbak között A közelmúltban Salgótarján adott otthont az idei országos labdarúgó tehetségkutató akció országos döntőjének. Mint Tóth Mártontól, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkárától megtudtuk, az idén a korábbi két esztendőben szerzett arany­érem után, a békési gyerekeknek meg kellett elégedniük a harmadik hellyel. Az előcsatározások során Békés megye válogatottja kétszer is legyőzte Szolnok megyét, így a két terület közös válogatottjába 11 Békés megyei és öt Szolnok megyei apróság került. Az országos döntőn történtekről Zalai Antal edző számolt be. — A Nógrád megye- székhelyen rendezett \o viadalra eljöttek a sportág egykori kiválóságai, így Puskás Öcsi, Buzánszky Jenő, Szojka Ferenc. A mi kö­zös együttesünk Hajdú-Bihar- tól elszenvedte a torna történe­tében az első vereségét, 2—Ci­ra nyertek a hajdúságiak. Ezt követően a Csongrád—Bács közös csapatot 1 —0-ra, a Nóg­rád—Pest gárdáját, 2—0-ra győztük le, míg Borsod— Heves közös együttesével 0— 0-ra végeztünk. így csopor­tunkban a másodikok lettünk, s a harmadik helyért vívott ta­lálkozón 2—0-ra bizonyul­tunk jobbnak Budapest és Ko­márom megye csapatánál. — Kik alkották a bronzér­mes csapatot? Hogyan to­vább? — All megyénkbeli fiatal több helyről érkezett. Oroshá­záról Szollár Krisztián, Tóth Sándor, Mórocz Zsolt, Jakab Mihály, a Békéscsabai Hungá­riából Forral István, a Gyulai FC-ből Kovács Henrik, a Kin­der FC-ből Balogh Roland, Gyomaendrődről Tóth Csaba, Mezőberényből Vári Kriszti­án, Nagyszénásról Godár Pé­ter és István Norbert volt tagja az együttesnek. Közülük né­gyen — Szollár, Mórocz, Ist­ván, Forrai — kaptak meghí­vást a legjobb 32 közé, akik az NB I-es szezonnyitón, a tervek szerint az Üllői úton lépnek pályára. Az elmúlt három év alatt 13 Békés megyei labda­rúgó palánta került országosan a legjobbak közé. Most végte­lenül szomorú és elkeseredett vagyok, mivel megszűnik az a Góltotó Már az öltözőben Te legvél a legjobb! Adidas sportmezek és sportnadrágok minta után megrendelhetők ÁRUHÁZ kedvezményes áron! Adidas Sportáruház, Békéscsaba, Munkácsy u. 11. sz. Telefon :324-256. 1. Bochum—Rostock 2. Mainz—Jena Név: Cím:. A múlt héten a főmérkőzést, a Feipzig— Hacken találkozót (2—0) tizenöten találták el, közülük a következő három olvasónknak kedvezett a szerencse: Balog Józsefné, Bé­kés, Szabadkai út 59., Fekete Imre, Sarkad, Kossuth u. 80., Fónád András, Nagykamarás, Munkácsy út 8/3. Valamennyien egy-egy 1000 forintos, vásárlási ajándékcsekket nyer­tek, amelyet a Hetes Kft. két békéscsabai üzletében, Munkácsy utca 11. és az Andrássy út 24. alatt válthatnak be. Az utalványokat postán kapják meg. A héten német bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is 1000 forintos vásárlási csekket nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek július 30-áig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt ve­het, amelyet postán vagy személyesen is eljut­tathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. A borítékra vagy a leve­lezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Rajt: augusztus 14-én A megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokság őszi sorsolása A Békés Megyei Labdarúgó Szövetségben elkészítették a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 1993—94. évi idé­nyének őszi sorsolását. Az őszi idény nyitánya augusztus 14- én lesz, míg a zárófordulót november 21 -én játsszák a csapa­tok. A fegyelmi tárgyalások keddi napokon lesznek 17 órakor Békéscsabán, a szövetség székházában (5600 Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 3.). Az őszi szezonnyitó értekezlet — mely egyben a tavaszi szezon zárása is — augusztus 7-én, szombaton 14 órakor Gyulán, az Agro Hotelben lesz (Part u. 2.). Az ifjúsági mérkőzéseket a felnőtt összecsapások hivata­los kezdési időpontja előtt két órával kell megkezdeni. Az országos döntőben harmadik helyezést elért Békés—Szolnok megyei közös csapat. Álló sor balról: Horváth Lajos edző, Godár, Sarucza, Forrai, Sz. Tóth, Szabadi, Vári, Tar, Szollár, Zalai Antal edző. Guggoló sor: Herbály, Eszes, Kovács, Balogh, Mórocz, Tóth Cs. Elöl: István, Jakab rendszer. Nem tudom az illeté­kesek a fővárosban, hogyan dönthettek így, amikor pedig mindenki az utánpótlás-neve­lés fontosságáról beszél, ám nagyon keveset tesz érte. Mi itt Békésben megpróbáltunk va­lamit, azt hiszem nem is ered­ménytelenül, hiszen az első évfolyamból Láza kapus és Kovács Péter már a Békéscsa­bai Előre FC ifjúsági és serdülő gárdáját erősíti. Felte­szem a költői kérdést, mi lesz ezekkel a gyerekekkel, ki fog­lalkozik velük tovább? Re­mélem, itt a megyén belül — a szűkös anyagiak mellett is — megtaláljuk a jó megoldást — mondta befejezésül Zalai An­tal. A szakember még egy fon­tos dologra hívta fel a figyel­met. Az idén is csakúgy mint a korábbi években az NB I-es klubok közül egyedül a Video­ton megfigyelője volt jelen a tornán, akinek a noteszába sok ügyes gyerek neve került be. Ezek után persze nem lehet csodálkozni, azon, hogy jelen­leg a legtöbb saját nevelésű játékosa az első osztályú fe­hérvári csapatnak van. V.L. 1. forduló, augusztus yil 14., szombat, 16.30: \o Battonya—Mező- berény, Gyomaendrő- di Barátság—Nagyszénási SK. Augusztus 15., vasárnap, 16.30: Gádoros—Gyulavári, Mezőhegyes—Szeghalom, Tótkomlós—Elek-Dualflex, Kamut—Békéscsabai ' Előre- Jamina SE, Medgyesegyhá- za—Békéscsabai MÁV, Fü- zesgyarmat—Békés szén t- andrás. 2. forduló, augusztus 21., szombat, 16.30: Békésszent- andrás—Medgyesegyháza, Szeghalom—Gádoros. Au­gusztus 22., vasárnap, 16.30: Nagyszénás—Füzesgyarmat, Bcs. MÁV—Battonya, Mező- berény—Kamut, Bcs. Előre- Jamina-—Tótkomlós, Elek— Mezőhegyes, Gyulavári— Gyomaendrőd. 3. forduló, augusztus 28., szombat, 16.30: Battonya— Békésszentandrás. Augusztus 29., vasárnap, 16.30: Gádo­ros—Elek, Mezőhegyes— Bcs. Előre-Jamina, Tótkom­■ lós—Mezőberény, Kamut— Bcs. MÁV, Medgyesegyhá­za—Nagyszénás, Füzesgyar­mat—Gyomaendrőd, Gyula­vári—Szeghalom. 4. forduló, szeptember 4., szombat, 15.30: Gyomaend­rőd—Medgyesegyháza, Bé­késszentandrás—Kamut, Bcs. MÁV—Tótkomlós. Szeptem­ber 5., vasárnap, 15.30: Füzesgyarmat—Gyulavári, Nagyszénás—Battonya, Me­zőberény—Mezőhegyes, Bcs. Előre-Jamina—Gádoros, Elek—Szeghalom. 5. forduló, szeptember 11., szombat, 15.30: Battonya— Gyomaendrőd, Szeghalom— Bcs. Előre-Jamina.. Szeptem­ber 12., vasárnap, 15.30: Gá­doros—Mezőberény, Mező­hegyes—Bcs. MÁV, Tótkom­lós—Békésszentandrás, Ka­mut—Nagyszénás, Medgyes­egyháza—Füzesgyarmat, Gyulavári—Elek. 6. forduló, szeptember 18., szombat, 15.00: Gyomaend­rőd—Kamut, Békésszentand­rás—Mezőhegyes, Bcs. MÁV—Gádoros. Szeptem­ber 19., vasárnap, 15.00: Medgyesegyháza—Gyulavá­ri, Füzesgyarmat—Battonya, Nagyszénás—Tótkomlós, Mezőberény—Szeghalom, Bcs. Előre-Jamina—Elek. 7. forduló, szeptember 25., szombat, 15.00: Battonya— Medgyesegyháza, Szegha­lom—Bcs. MÁV. Szeptem­ber 26., vasárnap, 14.00: Gá­doros—Békésszentandrás, Mezőhegyes—Nagyszénás, Tótkomlós—Gyomaendrőd, Kamut—Füzesgyarmat, Elek—Mezőberény, Gyulavá­ri—Bcs. Előre-Jamina. 8. forduló, október 2., szombat, 14.00: Battonya— Gyulavári, Gyomaendrőd— Mezőhegyes, Békésszentand­rás—Szeghalom, Bcs. MÁV—Elek. Október 3., va­sárnap, 14.00: Medgyesegy­háza—Kamut, Füzesgyar­mat—-Tótkomlós, Nagyszé­nás—Gádoros, Mezőbe­rény—Bcs. Előre-Jamina. 9. forduló, október 9., szombat, 14.00: Szegha­lom—Nagyszénás. Október 10., vasárnap, 14.00: Gádo­ros—Gyomaendrőd, Mezőhe­gyes—Füzesgyarmat, Tót­komlós—Medgyesegyháza, Kamut—Battonya, Bcs. Elő­re-Jamina—Bcs. MÁV, Elek—Békésszentandrás, Gyulavári—Mezőberény. 10. forduló, október 16., szombat, 13.30: Battonya— Tótkomlós, Gyomaendrőd— Szeghalom, Békésszentand­rás—Bcs. Előre-Jamina, Bcs. MÁV—Mezőberény. Októ­ber 17., vasárnap, 13.30: Ka­mut—Gyulavári, Medgyes­egyháza—Mezőhegyes, Füzesgyarmat—Gádoros, Nagyszénás—Elek. 11. forduló, október 23., szombat, 13.30: Szegha­lom—Füzesgyarmat. Októ­ber 24., vasárnap, 13.30: Gá­doros—Medgyesegyháza, Mezőhegyes—Battonya, Tót­komlós—Kamut, Mezőbe­rény—Békésszentandrás, Bcs. Előre-Jamina—Nagy­szénás, Elek—Gyomaendrőd, Gyulavári—Bcs. MÁV. 12. forduló, október 30., szombat, 13.30: Battonya— Gádoros, Gyomaendrőd— Bcs. Előre-Jamina, Békés­szentandrás-—Bcs. MÁV. Ok­tóber 31., vasárnap, 13.30: Tótkomlós—Gyulavári, Ka­mut—Mezőhegyes, Med­gyesegyháza—Szeghalom, Füzesgyarmat—Elek, Nagy­szénás—Mezőberény. 13. forduló, november 6., szombat, 13.00: Szegha­lom—Battonya. November 7., vasárnap, 13.00: Gádo­ros—Kamut, Mezőhegyes— Tótkomlós, Bcs. MÁV— Nagyszénás, Mezőberény— Gyomaendrőd, Bcs. Előre-Ja­mina—Füzesgyarmat, Elek— Medgyesegyháza, Gyulavá­ri—Békésszentandrás. 14. forduló, november 13., szombat, 13.00: Battonya— Elek, Gyomaendrőd—Bcs. MÁV. November 14., vasár­nap, 13.00: Mezőhegyes— Gyulavári, Tótkomlós—Gá­doros, Kamiit—Szeghalom, Medgyesegyháza—Bcs. Elő­re-Jamina, Füzesgyarmat— Mezőberény, Nagyszénás— Békésszentandrás. 15. forduló, november 20., szombat, 13.00: Békésszent­andrás—Gyomaendrőd, Szeghalom—Tótkomlós. No­vember 21., vasárnap, 13.00: Gádoros—Mezőhegyes, Bcs. MÁV—Füzesgyarmat, Mező­berény—Medgyesegyháza, Bcs. Előre-Jamina—Batto­nya, Elek—Kamut, Gyulavá­ri—Nagyszénás. Az újonc Gyomaendrődi Barátság a hazai mérkőzéseit a régi endrődi pályán rendezi. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 30. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 23 darab, nyereményük egyenként 150 ezer 330 forint; 13 találatos szelvény 67 darab, nyereményük egyenként 45 ezer 530 forint; a 12 találatos szelvényekre egyenként 904 forin­tot; a 11 találatos szelvényekre egyenként 260 forintot fizetnek. A 10 találatos szelvények nyereménye nem érte el a 40 forintot (a 30. heti növelt jutalomalappal együtt sem), így a halmozott nyereményalap all találatos szelvények között került felosztásra. Előkészületi mérkőzés Ma: Békéscsaba-Szarvas A bajnoki felkészülés jegyében folytatja elő- készületi találkozóinak sorozatát megyénk két élcsapata. A szombati edzómérkó'zések után — amelyeken mindkét csapat győzött — kedden délután Békéscsabán, a Kórház utcában 16.30 órakor találko­zik egymással a Békéscsabai Előre FC NB I-es és a Szarvasi Vasas NB Il-es együttese. Az összecsapáson mindkét csapatban több újonc mutatkozik be a szurko­lóknak. Országos röplabdás találkozó Mecseknádasdon tott és az öregfiúk válogatott is. A röplabdázás mellett csónakázás, lovaglás, horgászat, túrá­zás is szerepel a programban. A találkozó hely­színe: a Bonyhád—Mecseknádasd közötti Castrol benzinkút mögötti szabad terület (a 6-os út 166-os km-t jelző táblájánál). A találkozó teljes egészében önköltséges. Jelentkezni lehet július 30-áig írásban Istenes László szervező­nél, 7150 Bonyhád, Gagarin u. 26. Az első országos röplabdás találkozóra váiják a szervezők a sportág iránt ér- * a deklődöket, amatőr röplabdásokat, családokat, csapatokat augusztus 19—22 kö­zött Mecseknádasdra. A találkozó célja: a sport­ág népszerűsítése, az egészséges életmód kiala­kítása. A háromnapos rendezvényen többek között fellép a magyar férfi ifjúsági röplabda-váloga­RÉKÉS MRGYFJ HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő": dr. Árpás! Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó; Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5601) Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u.9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom