Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-16 / 164. szám
/ GYULAI VÁRSZÍNHÁZ ’93 1993. július 16„ péntek £ \ Ma a tószínpadon: Cigánybáró A színház az itt és most művészete — mondja Szinetár Miklós rendező Mirabella és Barinkay (Számadó Gabriella és Berkes János, a „másik” Cigánybáró) Ma este ismét premier lesz a Gyulai Várszínházban: Johann Strauss Cigánybáró című operettjét láthatja a közönség a Tószínpadon. Jókai Mór novelláját Ignaz Schnitzer (pesti származású bécsi műfordító) a zeneszerzővel együttműködve dramatizálta, és Strauss majdnem két évig dolgozott a partitúrán. Az 1885. október 24-ei bécsi bemutató — a zeneszerző hatvanadik születésnapja tiszteletére — óriási sikert aratott, nem telt el négy hónap, és már a századik előadásnál tartottak. Strauss zenéje, a romantikus történet és a mű magyaros jellege igazi hagyományt teremtett és hosszú évtizedekre megalapozta az operett sikerét — először az osztrák, majd a magyar színpadokon. A mától nyolc estén látható előadás rendezője Szinetár Miklós, az Operettszínház pályázatnyertes igazgatója. A hét elején, próbák közben beszélgettünk, mindenekelőtt Szinetár és az operett, valamint a rendező és Gyula kapcsolatáról. — Mindkettőhöz, az operetthez is, a Gyulai Várszínházhoz is személyes emlékek fűznek. Az Operettszínházban kezdtem a pályámat, ott rendeztem huszonkét éves koromban azt a bizonyos Csárdáskirálynőt, ami a mai napig a magyar színháztörténet legnagyobb szériája. Nagyon szeretem a műfajt, de az igazit! Az operett az olyan, hogy lehet ám rosszul is csinálni, és azt nem szeretem. Gyulához szintén személyes kapcsolatok fűznek; először Hernádi Gyula Szép magyar tragédia című darabját rendeztem itt. A kislányom akkor még egyéves sem volt, és azt mondják, itt a zuhany alatt avatták őt gyulaivá. Majd 13 évre rá játszotta itt a Nyilas Misit. Később nagy élményem volt, hogy itt rendezhettem Székely János Protestánsok című darabját 1981- ben, ami igazi remekmű. Nagyon szeretem Gyulát. Különös kegye a sorsnak — hiszen Magyarországon minden várat leromboltak éppen annak a Mária Teréziának az idején, aki ebben a darabban kicsit joviálisán szerepel —, hogy ez a vár megmaradt, ami óriási kincs. A vár udvarában az ország egyik leghangulatosabb kamaraszínháza van, sőt, Európában sem sok ilyen található. Jó találmány, amióta Sík Ferenc kitalálta, hogy a tavon is lehet játszani, ami különböző darabokhoz ideális helyszín. A Cigánybáróhoz is, hiszen a környezet, amit Jókai leír, az egy mocsaras, tavas, lápos vidék, várral, rommal, tehát minden itt van, ami szükséges. Remélem, hogy az elő-adás is örömöt fog okozni. Mindig szívesen jövök ide, mert kellemes a város atmoszférája, és ez egy nagyon jó játszási hely. Kivéve, ha esik az eső... — Az előadás ,félkész” állapotban érkezett, de nyilvánvaló, hogy a benti, kőszínházi előadás más feladatot jelent a művészeknek, mint a szabadtéri játék. — Egy ilyen típusú előadást ennyi idő alatt másképp nem is lehet megcsinálni, csak úgy, hogy Pesten alaposan előkészítjük, itt pedig adaptáljuk a helyszínhez. Például széthúzzuk szélesvásznú filmre az egészet, Ottokár kincskeresése az egyik parton történik, a megtalálás a másikon, be- játsszuk a várat, a szigetet, a fűzfát, a környezethez alkalmazzuk a darabot. — Az operett divatos műfaj manapság, de említette, hogy lehet rosszul is csinálni. — Vitathatatlanul van egy legenda, ami ténnyé vált, hogy az emberek szórakozni vágynak és ezért szeretik az operettet. Ez jogos igény, és nagyon jó is. De ezzel nem szabad visszaélni! Nem a humor ellen vagyok, sőt, minél humorosabb egy operett, annál jobb. Csúnya szóval úgy szoktam mondani: „vazelin” színjátszás, amikor egy darabnak a mélyebb rétegeit, a szomorúságát, az élét eldobják, és mindenki aranyos, kedves, bájo- log, és a dolgot alacsonyabb szintűnek mutatja, mint amilyen. A szabadtéri előadás teljesen más műfaj operettben, prózában, mindenben. A Gyulai Várszínház belső előadása nem nevezhető szabadtéri előadásnak, mert az tulajdonképpen kamaraszínház, ott színházi mércével kell mérni. De már egész más effekteket kell alkalmazni egy nagy tószínpadon, ahol az egész egyszeri, egyedi látványosság, ahol a természet az egyik főszereplő. Dilettáns az, aki ugyanúgy rendez a Szegedi Szabadtéri Játékokon, mint kőszínházban. A Cigánybárót egész másként kell megcsinálni itt a tavon, másként Szegeden, másként kőszínházban. A színház egyébként is mindig az itt és most művészete, a napnak a művészete, semmit nem lehet ugyanúgy csinálni. Ehhez a szabadtéren hozzájön még a hely, ami további lökést ad a játéknak. —A szereposztás szép példa a sok társulat együttműködésére: szegedi operaénekesek, budapesti operettisták, debreceni énekkar, békéscsabai zenekar közreműködik az előadásban. — Melis György a legnagyobb magyar operaművész, egyszerűen nincs hozzáfogható, Berkes János és Leblanc Győző kiváló, nemzetközileg elismert operaművész. Nagy öröm számomra, hogy a szegediek — Vámossy Éva, Tass Ildikó, Vajda Júlia, Kőváry Csaba — mindannyian kitűnő művészek. Itt nincs vidék meg főváros, remekül énekelnek és játszanak. —Mivel Dórával kezdte, érdekelne: vajon az édesapa mennyire szól bele leánya művészi pályájába? — Nagyon keveset. Dóra nagyon önálló, maga alakítja a pályáját. De ő elsősorban iskolás, ezt ő is mindig hangsúlyozza, meg én is. Iskolába jár, nagyon jól vizsgázik, teljesen megfelel az iskolai követelményeknek, ami rendes dolog tőle. Hadd dicsérjem, mint apa. Mielőtt még odakerültem az Operettbe, kapott egy főszerepet, amit ma is játszik Malek Andreával A muzsika hangjában. De amikor az osztálya a Balettintézetben azt a feladatot kapta, hogy az Operaházban a Carmenban és a Bánk bánban ők adják a kart, akkor Dóra azonnal lemondta a főszerepet, az előadását, hogy a karban az osztálytársaival megfeleljen az iskolai követelményeknek. Nagyon komolyan veszi az iskolát, de mondom, teljes mértékben önállóan csinálja. — Gondolom, azért igényli az apai-rendezői véleményt... — Szoktunk néha beszélgetni. Talán hallgat rám, de az életét ő maga csinálja. — Köszönjük a beszélgetést! A premierhez az égiektől szép időt kérünk, a többi már a művészek dolga. Niedzielsky Katalin „Barinkayt énekelni operai feladat” Színészhallgatók fesztiválja Zsúfolásig megtelt a Jókai Művelődési Ház Gyulán a Nemzeti Színiakadémia „FAME” című előadására, s még az éjfél utáni kezdés sem tartotta vissza az érdeklődőket. A musical leglátványosabb, leghatásosabb eleme a két énekes-táncos betét volt, ahol igazi csoportmunkát láthatott a lelkes közönse8 KOVÁCS ERZSÉBET FELVÉTELEI A Magyar Állami Operház magánénekesét, Leblanc Győzőt nagyon könnyen el lehet képzelni egy francia város polgáraként... nevét is úgy ejti: löblan. — Valóban, nagyapám francia volt — nyugtázta mosolyogva a kérdést a Cigánybáró tegnapi próbája előtt. — Azóta a család elmagyaroso- dott, mi már magyaroknak tartjuk magunkat. A dédapám igazgató-tanító volt Elzász- Lotaringiában. Sokat csavargón, nyaranta gyalogosan és „szekérstoppal” járta Európát. A dédnagymamával Bécsben ismerkedett meg. A monarchiában a magyarokat Ausztriába, az osztrákokat Magyarországra vitték katonának. Nagyapám Vácon katonáskodott, s ott is maradt... —Operaénekesként hogyan fogadta az operett-főszerepet? — Nagyon szeretem, sokat is énekelek operettet. Annyira népszerű műfaj... ha az ember azt szeretné, hogy megismerjék, népszerűséget szeretne magának, ha dolgozni akar, akkor kell énekelnie operettet. Mondhatom, Barinkayt énekelni operai feladat. Úgy írta meg Johann Strauss, mint egy komoly tenorszerepet. —Semmi előítélete nincs a könnyebb műfajnak tartott operettel szemben? — Egyáltalán nincsen! Nagyon összetett műfaj, rátermettséget kíván. Sőt, ezek miatt — nem hangilag —: nehezebb is, mint az opera. — A jelentős opera- és operettszerepek után mit szeretne még elénekelni? — Egy-két Puccini-szerep kimaradt az életemből. A Tos- ca-ból Cavaradossi, amit csak külföldön énekeltem, Manon Lescaut-t betegség miatt kénytelen voltam lemondani. Ezeket a szerepeket még remélem. — Ha már a betegségnél tartunk... Az operaénekesekről mendemondák keringenek, miként óvják, ápolják hangjukat. — Semmi különös „hep- pem” nincs. Nem szoktam bebugyolálni a torkomat, sem tojást enni. Ilyen túlzásokban nem hiszek. Ha megfázom, sok meleg teát iszom. —Gyula után merre tovább, mit énekel? — Visszamegyek Miskolcra. Szerdán este kezdődött a miskolci nyári fesztivál, ahol nyolc előadáson éneklem Lehár Víg özvegyéből Danilo szerepét. Ezután a Vigadóban lépek fel, itt német nyelvű műsorban operett világslágereket énekelek. A feleségemmel Düsseldorfba készülünk, ugyancsak operettel. Talán kicsit sokat is vállaltam, de annyi a szép feladat! A gyulai is az... Nagyon jólesett, hogy meghívtak! Olyan szép a környezet és még nem énekeltem Gyulán, a Tószínpadon. Azt hiszem, mindannyiunknak élmény ez! — Erezze jól magát Gyulán! Szőke Margit Az idén első alkalommal rendezte meg a Gyulai Várszínház a színi iskolások találkozóját. Az elmúlt egy hét tapasztalatairól beszélgettünk Gergely Lászlóval, a fesztivál rendezőjével. — A színház eddigi hagyományainak ápolásán túl ezzel a találkozóval szerettük volna a nyári játékokat még színesebbé varázsolni. Miután a Nemzeti Színiakadémia részt vesz az előadásokban, a békéscsabai főiskolások pedig itt töltik nyári színházi gyakorlatukat, szinte önmagától kínálkozott a lehetőség a találkozó létrehozására. A magyar színészképzésben az utóbbi években megszűnt a budapesti színművészeti főiskola egyeduralma — egyre több magánjellegű iskola kezdte meg működését az országban. Pontosan ezért úgy gondoltuk, a gyulai nyári színház megfelelő és rangos helyet jelenthet arra, hogy az egyes iskolák itt megismerjék egymás módszereit, a hallgatók összemérjék tudásukat. A várszínház arculatához igazodva fontosnak tartottuk a határainkon túl élő magyar anyanyelvű színészhallgatók, csoportok jelenlétét is. Így meghívtuk a kolozsvári, az újvidéki művészeti, oktatási intézmények növendékeit is. Természetesen mint minden kezdet, ez is rejtett buktatókat, de a hibákból tanulva a következő évadban is szeretnénk megrendezni ezt a találkozót, minél több résztvevővel. Az idén közel 100 hallgató jött el a fesztiválra, ahol naponta egy délutáni és egy éjszakai előadással mutatkoztak be egymásnak és az érdeklődő közönségnek. Úgy gondolom, szükség van arra, hogy a hagyományos színházi formákon túl a fiatalok szellemi erejüket, érzékenységüket ki- és felhasználva új formákat, új gondolatokat keressenek és a megélt tapasztalatokat egymásnak átadják. Olyan előadások, illetve produkciók létrehozása a cél, mely a hagyományos kőszínházi formákra épül ugyan, de képes annak sajátos megújítására is. Öröm volt látni, hogy a bemutatott előadások egyszerre hordozzák a jó értelemben vett amatőr színház legjobb hagyományait éppúgy, mint a profi színjátszás elemeit, azokat, amelyekre végül is a hallgatók tudása épül az évek folyamán. Szeretnénk, ha ez az egyhetes együttlét és együtt, egymásért dolgozás évek múltán rangos fesztivállá szélesedne. M.K. Négy estén át a főszerepben Leblanc Győző „Itt a természet az egyik főszereplő”
