Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-18 / 140. szám
1993. június 18., péntek HAZAI TÜKÖR/SOROZAT ÉKES MEGYEI HÍRLAP Tartalmában a régi színvonalon, de „szolid” külsőségek között Tizedszer is bábfesztivál Lenkefi Konrád által készített bábok archív fotó Milliárdos üzemanyagcsalás Tankönyvkölcsönzés a művelődési tárca segítségével A Művelődési és Közoktatási Minisztérium az arra rászoruló tanulóknak ingyenes tankönyvkölcsönzési lehetőséget biztosít. A Nyugat-Európában bevált módszerhez hasonlóan, a minisztérium az iskolák könyvtárainak juttatja el azt a pénzösszeget, amelyből azok a rászoruló diákjaiknak megvásárolják az egy tanévre kikölcsönözhető tankönyveket. Az igényeket az iskoláknak és a helyi önkormányzatoknak június 30-áig közösen kell eljuttatniuk a regionális oktatási központokhoz. Tüntessék fel az önkormányzat nevét, irányítószámát, az iskola nevét, típusát, címét, számlaszámát. Némileg csökken 1990 és 1992 között 361 személy költözött Mezőhegyesre. Ugyanebben a három évben a városból elköltözők száma 383 volt. A fenti időszakban némileg csökkent a település lélek- száma: 1992. december 31-én 7189 lakosa volt a városnak. Bacsó Péter A tanú című fdmjének bemutatója Bacsó Péter A tanú című filmjének bemutatóját június 22- én tartják Budapesten, a Szindbád moziban. A vetítés ősbemutatónak tekinthető, mivel az 1968-ban készült filmből — amelyet egyébként is csak tízéves késéssel, 1978- ban láthattak a nézők —, több fontos rész kimaradt. A június 22-ei bemutatót azzal a nem titkolt szándékkal tartják, hogy szponzorokat találjanak a film folytatásához, a Megint tanú című alkotáshoz. A film napjainkban játszódik, s Pelikán legendássá vált figuráját, akár A tanú-ban, szintén Kállai Ferenc alakítja. Június 26—30-áig ismét lesz bábfesztivál Békéscsabán. A X. nemzetközi rendezvény nemcsak a „kerek” szám, az anyagiak biztosításának von- tatottsága miatt is különös hangsúlyt kap. (Hogy mást ne említsünk, a megyoi képviselő-testület elmúlt ülésén döntött a fesztivált támogató összegről.) Most már minden összejött? — kerestük meg a kérdéssel Pál Miklósnál, a rendező Békés Megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettesét. — Mostanában majd’ minden rendezvény úgy jár, nehezen teremtődnek meg az anyagi feltételek — mondta. — Ezt nehezen viseli el a népművelő, hiszen egy-egy ilyen fesztivál előkészítése legalább 1 évet vesz igénybe. Ha nincsenek meg a biztos források, nehezen lehet bármit is tenni. Az elmúlt évben a művelődési minisztérium közművelődési pályázatán nyertünk 390 ezer forintot, a városi önkormányzat 650 ezer forintot biztosított, majd ugyanennyit a megye. Szponzoroktól kaptunk még 10—20 ezer forintokat, de ez a támogatás nem túl jelentős összeg. Nem csoda, hiszen a rendezvény nem igazán reklámra és az azt követő piacra termett. — Az elkészült programfüzet is bizonyítja, mégiscsak „tető alá” került a báb- fesztivál. — Külsőségeiben szerényebb fesztivált szervezünk. Természetesen biztosítjuk a vendégeknek a szállást, az étkezést, lesz zsűri és bemutató- helyek a Jókai Színházban, a Balassiban, az ifjúsági házban. A bemutatókat többnyire bábkészítés előzi meg. A fesztivál idejére megpróbáltunk egy-két rendezvényt biztosítani. Június 26-án, az első napon nyílik a Meseházban Lenkefi Konrád és a Napsugár Bábegyüttes bábkiállítása. Két hónapig még láthatják az érdeklődők. A Békés megye élő népművészete kiállítás már csak a szakmai közönségnek szól, ugyanígy a kismesterségbemutatók. A korábban volt népművészeti vásár szervezését már egyáltalán nem mertük felvállalni. A filharmónia jóvoltából lesz egy rangos hangverseny is, a Kolozsvári Opera tart előadást a Jókai Színházban. A korábbi hangversenyek ez idő alatt a báb- fesztivál költségvetéséből valósultak meg. Elmaradnak az utcai bábbemutatók, a propagandánk is „szolid”. Plakátunk nincs, szórólapokat küldtünk és megállító táblákat állítunk a városban. Három éve tele volt zászlóval Békéscsaba, most csak a színház erkélyén lengenek. Nem rendezhetünk „kihelyzett” bemutatókat, terembérletre nincs pénz. Az említett 3 helyszín bemutatói azonban ingyenesek, szeretettel várunk mindenkit! — Hogyan alakul a részvétel? —Hat magyar és hét külföldi csoport szerepel a bábfesztiválon. Ha a csoport változik is, visszatérő országok Szlovákia, Lengyelország, Románia, Franciaország. Most jön angol csoport és először amerikai társulat. Szőke Margit Egymilliárd százmillió forint értékben elkövetett adócsalás, vásárlók megkárosítása, a minőség hamis tanúsítása, csalás, valamint a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Csonkád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya Kovács László és Takó Gusztáv szegedi lakosok és ötven társuk ügyében. A nyomozás az olajforgalmazással kapcsolatos visszaélések sorozatát tárta fel a kihallgatások, házkutatások és a tárgyi bizonyítékok alapján. Az eddigi megállapítások szerint az elkövetők mintegy 24 millió liter háztartási tüzelőolajat értékesítettek üzemA jelek szerint minden bizonnyal sor kerül a Malév- szakszervezetek és a vállalati vezetés közti bérvita végére pontot tevő szerződés aláírására. A sztrájkveszély elmúltával az emberek lássan megnyugodnak, a vállalatnál normalizálódik a helyzet. Erre azután kerülhetett sor, hogy a több mint egyhetes tárgyalás- sorozatot követően az érdek- képviseleteknek és a vállalat Tegnap Oracle szakmai napot rendezett a Csaba Expón a békéscsabai Hunorg Kft. Az Egyesült Államokból származó, 4. generációs programozási nyelvet a magyarországi leány- vállalat, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója, Jobbágy László és Nagy Kálmán training manager mutatta be az érdeklődő Békés megyeieknek. Előadásuk után Tóth Erzsébet, a Hunorg Kft. ügyvezető igazgatója beszélt az eddig elért fejlesztési eredményekről. Elmondta, hogy a Hunorg Kft. az egyetlen cég a Tiszántúlon, akik anyagként, több mint 1 milliárd 100 millió forint értékben. Kovács László, aki fiktív, 1989-ben kiváltott és más névre szóló vállalkozási engedéllyel rendelkezett, oly módon segítette ki a hozzá forduló forgalmazókat, hogy literenként meghatározott tarifáért adott számlát részükre. Összesen mintegy 300 fiktív számlát készített. A fiktív számlák kiállításába bekapcsolódott R. Gy. kiskunhalasi lakos, teherfuvarozó kisiparos is, aki megközelítően 6 millió liter gázolaj értékesítéséről adott számlát. Kihallgatásakor bevallotta, hogy literenként 1 forint 50 filléres áron adta a bizonylatot. vezetésének szerdán sikerült megegyezniük a béremelések mértékéről. Olyan kompromisszum született, amelyben a tárgyaló partnerek jelentős engedményeket tettek, de mindkét fél meg tudta őrizni méltóságát. A vezetés el tudta érni, hogy eredeti javaslatukat a júniusi béremelésről elfogadták, a szakszervezetek számára pedig siker, hogy szeptemberben újabb béremelésekre kerül sor. a hagyományos Clipper fejlesztési környezet mellett Oracle- ben is fejlesztenek alkalmazásokat. Eddig két kereskedelmi cégnek, a nyíregyházi és a debreceni Agrokemek készítettek integrált áruforgalmi, pénzügyi és főkönyvi információs rendszert. Kiemelte, hogy az Oracle környezetben kidolgozott rendszereket elsősorban olyan cégeknek ajánlják, akik felismerték, hogy stratégiai előnyökre tesznek szert saját piacukon, ha az elsők között teszik meg az újabb váltást az információ- technológiában is. Normalizálódik a helyzet a Malévnál Oracle szakmai nap Szántó László: Egy éjszaka a piros lámpás házban Negyedik fejezet - Az apa újabb története 3. Beálltunk az Ausztria felőli parkolóba. — Mit tegyünk, Tamás? Hallgatlak — mondtam halványan. — Fogalmam sincs, talán meg kellene próbálni a másik határátkelőt. — Mi lenne, ha felhívnánk a magyar nagykövetséget? Megengednének egy telefont? — Nem tudom, de nincs értelme. — Miért nincs? — kérdeztem dühösen, szinte kétségbe esve. — Azért, mert ezek németek, precízek és következetesek. — És ha visszamennénk és megpróbálnánk elmagyarázni, hogy nekünk nagyon fontos, hogy tovább menjünk? Ha megpróbálnánk megértetni velük, hogy ez életbevágó? — Semmi értelme. — De hát miért nincs értelme? Csak ezt tudod szajkózni, az istenit! — Ezek németek, értsd már meg végre! Igen, kezdem megérteni. Összeroskadva ülök a kocsiban, holtfáradtan’. Eszembe jutott apám. Kovács volt és egy alkalommal vett Csabán 20 kiló kovácsszenet. Vonatra már nem maradt pénze, ezért elindult gyalog, keresztül Újbékásra. Mi úgy mondjuk, keresztül jön az, aki gyalog a rövidebb földutat választja. A szén egyre nehezebb lett, ám ő kitartóan ballagott. Már jó darabon eljött, amikor utolérte egy lovaskocsi. Ismerős volt, békási. — Aggyon Isten, Imre ! — Aggyon Isten. — Na, viszed, viszed — köpte a szavakat a bakról, fent- ről, mert szekéren a kocsis legalább egy fejjel magasabb volt. Apám nem szólt semmit. Ha megszakadt volna se jön ki a száján, hogy — vegyen föl, bátyám, elfáradtam. A paraszt meg nem hívta. Itt a megaláz - kodást nem ismerő büszkeség, ott a butaság. Hogy miért jutott eszembe mindez? Azt hiszem —ha Tamás nem beszél le róla — én megalázkodtam volna. Keservesen, fogcsikorgatva, de visszamentem volna könyörögni, meghajolni. Utólag köszönetét mondok a fiúnak, amiért nem engedte. Megfordultunk, ismét Linz felé haladunk, hogy megpróbáljunk a másik határátkelőn Németországba jutni. Nagyon fáradtnak érzem magam, de nincs megállás, oda kell érnünk, megígértem, várnak. Erősödött a forgalom, balról mindkét sávban egymást előzve suhantak a szebbnél szebb kocsik. Ezeket az autócsodákat akarom én elcsúfítani a Daciámmal? Micsoda pofátlanság! El voltam keseredve. Megesküdtem, hogy soha többet nem jövök Németországba, csak akkor, ha legalább egy Mercedes, vagy BMW, vagy VW gépkocsival szerencséltet meg a sors. Itt így mérik az embert, alkalmazkodnom kell. Félő, ha erre várok, most voltam utoljára ezen a tájon. Passau határátkelőhely közeledett. Kezdett elfogni a nyugtalanság. Nem volt nagy zsúfoltság, besoroltunk. Nyugalom, itt sikerülni fog — mondogattam magamban. Mindketten derűsen néztünk előre, de merev arccal, belül pattanásig feszült idegekkel. Útlevélvizsgálat. A határőr intett, hogy álljunk félre. Mit akarhat? Csak nem küld ez is vissza? Bement a fülkébe, valamit ügyködött. Rövidesen visszajött, átadta az útleveleket és megkérdezte, mennyi márkánk van. Vagyonúnkat készségesen megmutattam. Közben újabb kocsik érkeztek, németek, osztrákok, jugo- szlávok, magyarok, különféle nyugati márkák. Várakozás nélkül engedték át őket. Mehettünk mi is. Sikerült! Mégiscsak sikerült! Itt vagyunk hát végre, annyi megpróbáltatás és némi megaláztatás után Németországban. Pihenő nélkül hajtottunk tovább. Az idő sürgetett, azt már láttam, hogy a délutáni bonni érkezésből semmi nem lesz. Nagyon igyekezni kell, hogy legalább a kora esti órákban ottlegyünk. Végig autópályán haladtunk: 3—4 sáv, leágazások, majd újabb autópályák. Precíz, pontos munka, egy nagy óramű, egy hidegen ketyegő szerkezet. Csodálatos, de félelmetes, a kelet-európai embernek szokatlan lépték egyre erősödő forgalommal. Fárasztó az örökös tekintge- tés, egyre sűrűbben kell előzni, állandóan figyelve mindhárom visszapillantó tükröt és persze az utat. Megállunk valahol. Kicsit sétálni kell, kinyújtani a lábamat, mert húzza a görcs. Az idő riasztóan halad, a kilométerek viszont csak lassan kopnak. Mindegy, itt vagyunk Németországban, nincs több határ előttünk, nincs több kockázat. Indulás! Újra be az ördögi forgalomba. Itt minden idegen, legalább látnánk egy magyar rendszámot. Azegy kis biztonságérzetet adna. Hiába, sehol egy honi rendszám, sehol egy Dacia. Csak a mienk rója a kilométereket hál Istennek — kitartóan. A tábla Frankfurt felé jelez letérőt. Végigszalad a hátamon a hideg. Nem tudok jó szívvel rágondolni. Még szerencse, hogy az autópálya — mint minden lakott helyet — ezt is elkerüli. De milyen a szerencsém? Rossz helyre sorolok be, tévedésemet már nem tudom korrigálni: letérek Frankfurt irányába. Képtelen vagyok megfordulni akár szabálytalanul is, mert nem engedi a választókorlát. Bár ebben a forgalomban egyébként is kockázatos lenne. Megadom magam a sorsnak — szerencsére 4—5 kilométer után végre visszafordulhatok. Félszemmel Tamást figyelem, mély lélegzeteket vesz, így foghatja vissza magát, nehogy megjegyzést tegyen a mafla- ságomra. Jól teszi, mert ebben az idegállapotban szörnyű válaszra lennék képes. Ismét a főútvonalon vagyunk. Hullafáradtan ülök a volán mögött, de nem állok meg. Hajt a mihamarabbi oda- érkezés reménye. Majd Bonnban kipihenjük magunkat. A sebesség változtatásával próbálom elterelni a fáradtságomról a figyelmemet: 5—6 kilométert 110—120-szal hajtok, majd ugyanennyit 70—80nal. Ez a kisebb sebesség talán még pihentet is. Ot-hat óra között végre feltűnik a nagyon várt jelzés: Bonn 17 kilométer. Közel járunk az 1500 kilométerhez, de félő, hogy ez az utolsó 17 hosszabb lesz minden eddiginél. Benn vagyunk a fővárosban, illetve valahol a szélén, ki tudja, merre. (Folytatjuk)
