Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-19-20 / 141. szám
»■BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZETEK - TÁRSADALOM 1993. június 19-20., szombat-vasárnap Siker (volt) a My Fair Lady Békéscsabán Zsila Judit újra itthon — mondta, és megölelt. A próbákon is gyakran figyelmeztetett: Judit, te nem látod magad kívülről, de nekem az a vélemény, hogy... és segített, mellettem volt. Felkai Eszter is hasonlóan szárnya alá vett. Ilyenkor néha eszembe jutott, hogy a főiskolán, s a vígszínházi gyakorló éveimben is, Ruttkai Éva köré gyűltünk, fiatalok, mint a tyúkanyó védelmét kereső csibék. Ha valamit igazán el tudunk lesni a színészet titkaiból, azt főként a nagy pályatársak közelségében tehetjük. — A My Fair Lady bemutatóján hatan voltunk Zsila-lá- nyok: öt a nézőtéren, egy a színpadon. Senki meg nem mondhatná, hogy közülünk ki izgult legjobban. Természetesen velünk volt anyukám is, számomra nagyon fontos az ő véleménye. Apukám nem mert eljönni, annyira drukkolt. Csak később nyugtatta meg a család, jöhet bátran. És ott volt a párom is, aki egy kukkot se ért magyarul, őt majd a kisfiúnk taníthatja a szép magyar nyelvre. — Mindent a maga idejében. Tudom, két éven át a fiamnak volt rám a legnagyobb szüksége. Egyéves volt, amikor hazajöttünk, és magyar földön indult el járni. Most, márciusig, egyformán gagyogott németül és magyarul is. Júniusra olyan szép csabai tájszólással beszél, hogy öröm hallani. Immár könnyebb szívvel bízom őt a bölcsődére, s akkor nekem is jut időm játszani. Kérdés csupán, hogy hol? Egyezkedem a párommal, hogy szeretnék magyar színésznő maradni. Németországban sose volt könnyű az idegennek, most különösen nehéz. Két régi, nagy magyar színésznőt, Ferrari Violettát és Zsolnai Hédit személyesen ismerem. Ok is hazájuktól távol élnek. Amikor elmentek itthonról, Németországban még valami egzotikumot jelentett a magyar színész, ma már nem így van. S én nem is tudok elszakadni a hazai kötődéseimtől. így aztán változatlanul érvényes a fohász: Istenkém, fenn a mennyekben... Andódy Tibor „Istenkém, fenn a mennyekben, adj egy szerepet énné- kem.” Kissé átformált a dal, éppen egy olyan színésznő vágyaihoz igazított, aki hazájától távol él, és nagyon áhítozik az itthoni tapsra, megmérettetésre. Négy hónappal korábban akár Zsila Judit is énekelhette volna, miközben kétéves Krisztofer fia tipegésében gyönyörködött, München játszóterein. S az álmok beteljesedtek! — Amikor márciusban hazalátogattam, jó barátnőmtől gyönyörűség. Ezért a szerepért bárhová elmentem volna, de külön öröm számomra, hogy ismét a békéscsabai közönséggel találkozhattam. Gimnazista koromban a Jókai Színház stúdiójában jegyeztem el magam a világot jelentő deszkák varázsával, s tart ez a szerelem azóta is. A Tévedések vígjátéka, a Cyrano, a Gyalogcsillag és a Hagymácska című darabokban kaptam szerepet. Innen jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Főiskolára, operett-musical „Ezért a szerepért bárhová elmentem volna” FOTÓ: LATORCAI JÁNOS hallottam, hogy a Békés Megyei Jókai Színházban főszereplőt keresnek a My Fair Lady bemutatójához—mondja Zsila Judit. — Megkértem Tímár Zoltánt, a színház akkori igazgatóját, hogy ugyan hallgassanak meg engem is. Összejöttünk öten, Liza-jelöl- tek, és rám esett a választás. Minden többi, a próbák, a bemutató és valamennyi előadás számomra maga volt az édes szakra, s a szegedi és nürnbergi színházi évek után, most ismét Békéscsabán vagyok. Lehet ennél csodálatosabb? — Soha nem felejtem el a pillanatot, amikor első alkalommal jöttem a My Fair Lady olvasópróbájára, s a színház kapujában kivel találkozom? Szentirmay Éva nénivel ! Ma is elfacsarodik a szívem, ha arra gondolok, milyen szeretettel fogadott. Isten hozott, Judit! Balogh Örse versei: Ha türelmesen... Ha türelmesen várok, várok, várlak a távolság szül meg nekem míg arcom a tavaszi langy melegbe tartom, úgy tűnik mintha az illatok közt kerge tűző pillangópár is feléd lebegne A fa dala Kezem nyugtatom egy fa derekán úgy áll, mint szobor leleplezés után. Együtt vagyunk tájkép, nem is lehetne másképp. O itt áll virágfelhőben, hóesésben pontosan úgy, mint a mesében. Szeretem a fát, áfák örök szolgálatát. A fának lelke van, jó dolog! A fa rigmusára gondolok: Hat szál deszka az én karom, egész tested betakarom!... Rég volt... Rég volt mikor Anyám ölében ringatott halkan dúdolgatott Lépteimet is ő vigyázta az ő szájából volt szép a mesék igazsága Önmagamat kaptam tőle Bagolyvár Ott álltunk a gyönki hegytetőn váltunkon napsugár melegedett hallgattuk a déli harangszót mely lelkűnkig remegett. A templomtövében meghúzódó öreg ház viseltes sárga oldalát, odatartotta a Kapnak, a hatalmas fenyőn félbetört fényes sugaraknak. Tudtuk, e ház asztalán ránk, főtt étel vár, mégis tovább ballagtunk, velünk jött a Nyár. Jankó János: A menyasszony fogadása Szorító / Alom egy A pompás szellemű francia írótól és kultúrfilozófustól, André Malraux-tól származik az az ötlet (és ajánlás), hogy a valaha és bárhol látott, meglátogatott művészeti és építészeti remekekből rendezzünk be magunknak egy képtárat — képzeletünkben, és aztán ebben az elképzelt, képzeletbeli múzeumban úgy járhatunk-kelhetünk életünk hátralévő részében, hogy mindig azokat a festményeket, szobrokat, rajzokat, épületeket idézzük fel, amelyekben éppen elmerülni, gyönyörködni vágyunk. Persze e képzeletbeli képtár alapításának elengedhetetlen feltétele, hogy legyen mit akasztani a falaira, vagyis, hogy valóban bejárjunk sok-sok létező képtárat, múzeumot, műemléki helyet, vagyis, hogy előbb lássuk azokat a remekműveket, amelyeket aztán végleg lefényképezve szemünkkel, emlékezetünkkel, magunkban hordozhassuk mindörökké. És aki nem utazhat, mert nincs rá módja, alkalma, hogy bebarangolja az Uffizi, a Louvre, a Tate Galery, a Kunsthistorisches Museum, a Guggenheim, az Ermitázs vagy akár a Szépművészeti Múzeum termeit? Némi kárpótlást (kárpótlási jegy nélkül) azért idehaza, sőt itthon, Békés megyében is találhat, például a békéscsabai múzeum Munkácsy-termében, például a Gyulai Városi Képtárban (a Bene házban) és a Kohán Múzeumban. De ennél sokkal több képemléket függeszthetnénk belső galériánkba, ha a jól felfogott kulturális önérdek (mondjuk önkormányzati vagy más, mecénási) keze megnyitná a rejtett forrásokat is, s képtári épületet vagy termeket jelölne ki például a Szarvason őrzött Erdélyi Attila-hagyaték, a gyulai, a békési és a békéscsabai múzeumi raktárakban porosodó művészettörténeti kincsek és a magángyűjteményekben lappangó értékek számára. (Nem képtárról beszélve az Amerikában élő Jankay Deutsch-életműről és műgyűjteményről, amelyet már évekkel ezelőtt felajánlott az agg művész szülővárosának, egy megfelelő épület fejében.) Mi ezekben a hónapokban egy ilyen valóságos képtárat álmodtunk magunknak, s az utóbbi hetekben be is rendeztük az éppen üresen álló Békési Galéria nagytermében. Álom, hiszen semmiféle rendelkezés nem biztosítja véglegességét, ebben a keretben nem is fér el minden fontos mű, tehát afféle „főpróbaként” ajánljuk az illetékesek figyelmébe; mégis, valóságos, mert évtizedek óta, újra láthatóvá válnak benne a ma már romosodó vagy átalakított kastélyokból (sokszor csak a kifosztás után maradékként megmentett vagy „az új tulajdonosoktól” visszavásárolt), az adományként, örökségből vagy állami, közületi vásárlásból felhalmozódott műtárgyak. Álom, mert álomszép Gerardo della Notti 17. századi olasz festő Krisztus születése című festményének a barokk pátosza, Barabás Miklós grófAl- mássy Kálmánról készített arcképének s egy másik 19. század- középi, de ismereteién festő Női arcmásának a biedermeier esz- ményítettsége, Kmetty János apró, 25x33-as pasztell tájképének a magyar impresszionizmusa és Kondor Béla fájdalmas feszültségekből elvonatkoztatott Ikonsorozata', ám valóságos az az időrendi és nemzedéki teljesség, amelyben a hely (Békés) szelleme megmutatja magát a mester, Szamossy Elek kezevonásától (Madonna gyermekkel) és a tanítvány, Munkácsy Mihály hagyomány- és iskolateremtő példájától (Kutyacsalád) Haan Antalon (Templombelső), Jankó Jánoson (A menyasszony fogadása), Szüle Péteren (Korsós lány) és Veres Gusztávon (Békéscsabai parasztpár) át Vidovszky Béla (Dombos táj), Perlrott Csaba Vilmos (Kompozíció hölgyekkel), Csabai Wágner József (Hámori tó), Sass Árpád (Varró asszony), Mokos József (Kertben), a „Bauhaus-os” Papp Gyula (Anya gyermekével), Eyas Kovács József (Udvarajtó) és Gaburek Károly (Paraszttemetés) festészetéig. A Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága békéscsabai művészettörténeti gyűjteményéből válogatott, s reméljük egy-két éven át zavartalanul fenntartható állandó kiállítás a Békés—Tarhosi Zenei Napok egyik nyitányaként, június 18-án nyílt meg a nagy- közönség előtt. Banner Zoltán Gaburek Károly: Paraszttemetés fotó: krajCsovics béláné Konrád György: kisebbségi kódex kell! Könnyelmű és rövidlátó politikának ítélte a szétesett Jugoszlávia tagköztársaságainak nemzetközi elismerését a héten Kölnben Konrád György, a Nemzetközi Pen Klub elnöke, és a délszláv népeket nagy kollektív tragédia áldozatainak tartotta. A Deutsche Welle rádióállomás „Az új nacionalizmus” címmel folyó szimpózi- onján az író sürgette, hogy állítsanak össze kisebbségi kódexet, amely a térségben mindenki számára érvényes lenne, általánosan elismert, megvalósulását pedig a világszervezet ellenőrizné. Konrád György feltette a kérdést: az Európa Közösség politikai vezetői, főleg a németek nyomására, miért téve- lyedtek el az etnikailag determinált állam eszméjéhez, miért mondtak le a föderatív állam (Jugoszlávia) demokratikus reformjáról. A magyar író szerint Európa felelős politikusai egy sor tényezővel nem számoltak, például azzal, hogy hirtelen etnikai kisebbséggé váló csoportokban rögtön felmerül a félelem: a többség másodosztályú állampolgárrá fogja őket degradálni, asszimilációra kényszerülnek. A félelem hisztériát eredményezhet, esetleg menekülést vagy fegyveres lázadást. Konrád szerint, ha már egyszer a felelős politikusok látóköréből kikerült Jugoszlávia integritása, a belső határokat is el kell felejteniük, s olyan határvonalakat kell meghúzni, amelyek megegyeznek a történelmi hagyományokkal és a demográfiai valósággal.
