Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-09 / 132. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1993. június 9., szerda « Ki kedvtelésből tapossa a pedált, kinek sporteszköz, kit pedig a kényszer visz rá ezen kétkerekű jármű használatára, de az bizonyos: soha nem megy ki a divatból a jó öreg bicikli. Ha elromlott, megjavítják, ha nincs, vagy kiöregedett — netán ellopták —, akkor újat vásárolhat a korszerű kétkerekűre vágyó ebben a sarkadi üzlet-műhelyben fotó: fazekas ferenc Útépítés - támogatás nélkül A Holdról és a két sarkvidékről még nincs Térképek az Iniciálétól Különdíj A mezőkovácsházi népdalkor tagjai ez évben is részt vettek az immár hagyományosan Nagyszénáson megrendezett nyugdíjasklubok megyei Ki mit tud?-ján. Az énekkari előadásokban a mezőkovácsháziak többszólamú előadása, szinte nem is versenyszámként, de önálló énekkari előadásként is megállta a helyét — hallottuk az értékelés után. Megérdemelten ^vehette tehát át a mezőkovácsházi népdalkor vezetője a zsűri különdíját. Dunántúli dudálós Kötegyánban Dunántúli dudálóst, ugrást és szatmári táncokat mutattak be hétvégén a gyermek népitáncosok Kötegyánban. A Müller Adrienn által vezetett kis- és nagy- csoportos népitáncosok ezzel búcsút vettek az idei tanévtől. / Újra megnyílt a homokbánya Szarvason ismét üzemel a határúti Homokbánya. A tulajdonjogot a Dózsa Szövetkezet adta át az önkormányzatnak, amely rövidesen bővíti a bányát. A közműépítéshez szükséges homok így körülbelül 10—15 évre lesz elegendő. Központi támogatás nélkül indult meg nemrégiben az útépítés Dobozon, miután egy 600 méteres útszakaszra kért anyagi segítségre elutasító döntést hozott az illetékes minisztérium. Ennyivel lesz rövidebb tehát az az aszfaltút, amelyet helyi erőből építenek a Dózsa és a Zöldfa utcában. A tervek szerint a 4 méter széles és 1200 méter hosszú új útszakasz a földutat váltja fel Dobozon. A sikertelen pályázatot pedig a helyi önkormányzat a jövő esztendőben újra benyújtja a minisztériumhoz. A battonyai szerb iskoláért Elkészült „A battonyai szerb általános iskoláért és óvodáért” alapítvány alapító okirata. A hivatalos bejegyzés előtt kértük meg Roczkó Krisztina igazgatót, hogy mondjon néhány szót az alapítványról. — Kezdeményezésünknek az a lényege, hogy legyen egy olyan pénzügyi forrásunk, amelyből bizonyos iskolai dolgokat tudunk finanszírozni — mondta. — Céljaink között szerepel többek között az, hogy a főiskolán, egyetemen tanuló szerb szakos tanítványainknak a jövőben ösztöndíjat tudjunk folyósítani. Ugyancsak egykori és jelenlegi tanítványainknak szeretnénk kedvezni azzal, hogy sikeres nyelvvizsga esetén átvállaljuk a vizsgadíj 50 százalékát. További célja az alapítványnak a szerb iskola állagának megőrzése, az iskola- épület folyamatos karbantartása, illetve korszerűsítése. — Honnan származik és mekkora az alapítvány induló tőkéje? A tavalyi költségvetésünkből sikerült 300 ezer forintot megtakarítanunk. Ez az induló tőke. Amint megkapjuk a számlaszámúnkat, sok-sok levelet fogunk írni egykori diákjainknak. Biztos vagyok benne, hogy rajtuk kívül a hazai szerbség is támogatni fogja alapítványunkat, sőt még a külföldre elszármazottak is. M.Gy. Itt a nyár, a turistaszezon kezdete. Egyre többen kelnek útra nyaralni, világot, pontosabban Európát látni. Akik kocsival utaznak, azoknak a legelső, amit beszereznek, a hiteles térkép. Talán sokakon segítünk, ha leírjuk, hogy újabban a Kner Nyomda békéscsabai, Baross utcai Iniciálé boltja is árusít autósoknak ország- és várostérképeket. A kínálatról Kitzing Józsefet, a kereskedés vezetőjét kérdeztük: — Tételezzük fel, hogy a szovjet utódállamokba tervezünk egy körutazást. Mondjuk Lettországba, Litvániába és Észtországba. Tudna-e nekünk térképet ajánlani? — A szovjet utódállamokról, a Holdról, az Északi- és a Déli-sarkról egyelőre még nincs autótérképünk, de némi túlzással mondva minden más országról igen. így például Európa minden államáról és nagyvárosáról. Egyébként a szovjet utódállamokról most készülnek a térképek Münchenben, illetve Stuttgartban. Elérte a 9 millió aranykoronát a kárpótlási földárveréseken elárverezett földek értéke — tájékoztatta az Országos Kár- rendezési és Kárpótlási Hivatal tegnap az MTI-t. A hivatal összesítése szerint az elmúlt héten—amely négynapos volt — 147 árverést tartottak meg az országban, közülük 12 végződött eredménytelenül. Az árveréseken összesen 3.291— Miért épp Németországban? — Azért, mert az Euroatlas térképgyártó konszerntől szerezzük be a térképeket, s ők az említett városokban nyomják azokat. Kiváló minőségű termékeket kapunk tőlük, a nyugatinál alacsonyabb áron, ami azt jelenti, hogy két-három márkával olcsóbban lehet nálunk térképet venni, mint külföldön. — Melyek a legkeresettebb térképek? — Görögországé, Francia- országé, Romániáé és a jugoszláv utódállamoké, ez utóbbiakról ugyan még nincs külön térképünk, de á jugoszláv térkép hiteles, részletes, és jól elkülönülnek rajta az utódállamok. — Akkor a Hold- és a sarki térképekért mikor jöhetünk? — Amint megindul rajtuk a rendszeres közúti közlekedés. Egyébként, komolyra fordítva a szót, a szovjet utódállamokba már tervezhetik a jövő évi utazást, lesz hozzá térképünk. Á.Z. en jutottak földhöz a 4.475 árverezőből. A múlt héten a legtöbb árverést Békés megyében tartották, és itt kelt el a legtöbb föld is, összesen több mint 79 ezer aranykorona értékben. Az árak szempontjából mérsékelt volt a pünkösdöt követő hét, a legmagasabb licitár csupán 10.000 forint volt. Ezt egy Győr-Moson-Sopron megyei árverésen érték el. Kárpótlási földárverések Napjaink Don Quijoté-i? A Budapesten működő Hunyadi János Magyar—Román Kör legutóbbi összejövetelén, a Nemzetek Házában a Gyulai Magyar—Román Baráti Társaság két tagja (Havasi István- né és Pilánné Rúzsa Ildikó) tájékoztatta az érdeklődőket társaságuk eddigi tevékenységéről és jövőbeli terveiről. Gyurich László, a fővárosi kör vezetője köszöntőjében (a vártnál kevesebb számú érdeklődő láttán) szomorúan jegyezte meg: „A magyar— román kapcsolatok alakulása nem sok embert érdekel annyira, hogy csupán egy apró lépést is tegyen azok befolyásolása érdekében”. Az egyszerű polgárok a politikusokra szokták bízni az ilyen problémák megoldását. Jóhiszeműen úgy gondolják, ők majd mindent megtesznek, ami csak módjukban áll. Arról, hogy a kisebbségek léte a „nagypolitika” képviselőinek kezében (a világ számos országában) jól bevált figyelemelterelő eszköz volt és maradt — hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Pedig ennek tudatában rájönnénk arra, hogy mekkora szükség lenne a civil társadalom nagyobb összefogására, szervezettségére a valódi többségi akarat érvényesítéséhez. A két társaság e mostani találkozója részben ennek a felismerésnek a következménye. Jövőbeli elképzeléseik között más közösségekkel történő kapcsolatfelvétel is szerepel, így például a romániai tükörszervezetek bevonásával szeretnék megalakítani a Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Román Tagozatát. Amint az várható volt, a beszélgetés fonala a társasági élet dolgairól átvezetett a magyar—román kapcsolatok jelenlegi állapotára, s a nemzetiségek helyzetére. Ezen belül legtöbbet a határon túli magyarság sorsáról hallhattunk, a hazai kisebbségek általuk kerültek szóba leginkább. Tapasztalhattuk most is, hogy sokan nem képesek a különböző nemzetiségeket anyanemzetük politikájától függetlenül szemlélni, megítélésükben ez a legfontosabb, s talán az egyetlen szempont. Egy kérdésre válaszolva hangzott el, hogy a magyarországi kisebbségek nem közömbösek a határon túli magyarság sorsa iránt. Nemcsak azért, mert a rajtuk esett sérelmek gyakran itt is hatással vannak az illető nemzetiségre. De azért sem, mert ők nemcsupán ismerik, de élik is ennek a létnek a sajátos velejáróit, s együttérzésük ebből fakad. Erre szokták mondani, hogy egy kisebbségben élő embert igazán csak egy másik kisebbségi érthet meg. Az izzó hangulatú összejövetelen számos, egymással összeegyeztethetetlennek tűnő vélemény hangzott el. Voltak olyan hozzászólók is, akik azt hitték magukról, hogy a történészeket „megszégyenítve” megtalálták az abszolút igazságot. Ennek ellenére azon ritka találkozók egyike volt ez — értékelte dr. Serédi Gusztáv —, melyen az indulatokat, a szélsőségeket a józan, higgadt érvek háttérbe tudták szorítani, s az őszinte szókimondás jószándékkal párosulva képes volt az eltérő nézeteket tiszteletben tartani, s talán kicsit közelíteni is egymáshoz. R.I. A Újkígyósnak nincs ferde tornya de van víztornya Nem kávéznak, szigetelnek Alig pár hónappal ezelőtt az újkígyósiak kétségbe voltak esve. Lesték, figyelték az épülő víztornyot, s azt vélték felfedezni, hogy abból bizony ferde torony alakul ki... Mára „már nem ferdül tovább”, a kezdeti ferdeség eltűnt — a műszaki vizsgálatok is azt állapították meg, szó sincs ferdeségről. Hétfő óta folyamatosan végzik a víztorony műszaki minősítését és üzempróbáját. A toronyépítés „megevett” 1500 köbméter betont. 500 köbméteres a befogadóképessége és 42 méter magasan emelkedik a település fölé. Beruházója a Békés Megyei Önkormányzat Lebonyolító és Vízügyi Csoportja, kivitelezője a Compack-Bau budapesti cég. A víztorony teljes kapacitással október végén indul, s látja majd el vízzel a település lakosságát. Douwe Egberts. Kávé? Nem, víztorony. Azért omnia Vincit... (mindent legyőz...). Napszúrás? Dehogy, nem a hőség teszi: valóban a Douwe Egberts építette fel fővállalkozóként az újkígyósi 500 köbméteres, 40 méter magas víztornyot. Hasonlóan jól cseng a szakmában az egyik alvállalkozó, a gyulai Hydro- fém Szolgáltató és Ipari Kisszövetkezet neve. Persze nem a kávészakmában, hanem a szigetelőben. — Tizenketten vannak a szövetkezetnél, akik szigeteléssel foglalkoznak — tudtuk meg Pfeff Ferenctől, a víztoronyszerviz vezetőjétől. — Mások kazántestet gyártanak. Cégünk 1973 óta szigeteli, javítja a víztornyokat, tetőket. Magam megfordultam már a fél ország víztornyaiban. Évente 20-30 ezer négyzetméter felületet szigetelünk, mégpedig nem tűzveszélyes technológiával. Háromfős brigádokban dolgoznak a magaslati levegőhöz szokott emberek. Itt, Újkígyóson két munkacsoportot összevontak. A többiek látogatásunkkor éppen a békéscsabai Árpád fürdő medencéit szigetelték. Ott hagyták a kezük nyomát a gellérthegyi víztározón is. Felmászunk — 40 méter magasba — a torony testében feszülő függőleges vaslétrán. Kezdjük érteni, hogy a hydro- fémesek miért nem jönnek le napközben. Összeszokottak, az egymásra utaltság nem is tűrné a handabandázást. Bár garantáltan tűzbiztos technológiával dolgoznak, kezük alatt szinte ég a munka. Szigetelnek, festenek, műgyanta bevonatot húznak a felületekre, az öreg „vízfejeknél” még kötelet is cserélnek. Ahol kell, kitisztítják a vízteret, fertőtlenítenek, szükség szerint az elektromos hálózatot is felújítják. Alattunk makettnek tűnik Újkígyós. Pedig az élet ott lüktet az utcákon, s ha nem is látjuk, benn, a házakban is. Közel az idő, amikor ehhez az élethez a friss, egészséges ivóvizet éppen innen szolgáltatják, ahonnan körbe tekintünk. B. V.—K. A.J. A Hydrofém dolgozói az időjárás viszontagságainak ellenálló bevonatot képeznek a víztorony legfelső szintjén. A belső terek szigetelését ugyancsak ők végezték FOTO: LEHOCZKY PETER
