Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-22-23 / 118. szám
1993. MÁJUS 22-23., SZOMBAT-VASÁRNAP ÁRA: 13,80 FORINT XLVIII. ÉVFOLYAM 118. SZÁM S£&M A ■fetíMVEiHitÜP hétvégi magazinja 5-12. oldal A búcsújárás története Évszázadok óta pünkösd szombatján a Székelyföld minden tájáról Csíksomlyóra (jelenleg Csíkszereda egyik kerülete), a katolikus székely- ség ősi szenthelyére özönlik a lakosság. Érkeznek búcsújárók Gyimes, Csík, Kászon fal- vaiból, Erdély legtávolabbi helyeiről és Magyarország közeli és távoli vidékéről. (4. oldal) Ma: vasúti menetrend- melléklet Közgyűlés a Sárréti Tejnél Tegnap délelőtt tartotta idei közgyűlését a Sárréti Tej Rt. A megjelent részvényesek előtt először Márki Albert ügyvezető igazgató számolt be az elmúlt év eredményéről. Az igazgatóság korábbi döntésének megfelelően a jugoszláv sajtügylet veszteségét az előző évben „lenyelték”, így összességében veszteséges lett az rt. A felügyelő bizottság elnöke, Dékány László elmondta, hogy megítélésük szerint a vezetés a tavalyi váltással jó kezekbe került, néhány „rázós” ügyet már sikerült rendezniük. Kazár János könyvvizsgáló szerint az rt. számviteli rendje megfelelő, a kétes követelések rendezése rendben folyik. Márki Albert, akit a mai ülésen vezérigazgatóvá neveztek ki, az idei tervekről elmondta, hogy az rt. nyereséggel zárhat és ebből a részvényeseknek hét százalék osztalékot fognak fizetni. Csaknem 600 ezer munkanélküli hazánkban A regisztrált munkanélküliek létszáma 1,8 százalékkal csökkent áprilisban, miközben márciushoz képest 16,4 százalékkal nőtt a bejelentett üres álláshelyeké — közölte az Országos Munkaügyi Központ. Az adatok szerint áprilisban összesen 585 078 regisztrált munkanélküli volt, és 41 631 üres álláshelyet jelentettek be a vállalatok a központnak. A munkanélküliségi ráta áprilisban a gazdaságilag aktív népesség 1991. január 1 -jei számához viszonyítva 12,7 százalék, míg az 1992. január 1 -jei népességszám arányában 13,2 százalék. Hétfőtől közös érettségi-felvételi vizsgák Május 24-én megkezdődnek a közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgák. A matematika, fizika, kémia, biológia mellett idén először angol, német és francia nyelvből is közös érettségi-felvételi dolgozatot írnak a diákok. E vizsgák három napja alatt az országban összesen 50 ezer dolgozat készül el, melyből mintegy 10 és fél ezret idegen nyelvekből írnak a diákok—mondta az MTI munkatársának pénteken Bakos Károly, a művelődési minisztérium illetékese. Idén először a magyar nyelv és irodalom érettségi dolgozat része lesz a magyar nyelv és irodalom írásbeli felvételi vizsgának. Áldd meg AVU a gabonánkat! Zsíros elfogadta az Agrimpex ajánlatát (is?) Vezet az MSZOSZ A Területi Választási Munkacsoporttól kapott tájékoztatás szerint megyénkben eredményes volt a társadalombiztosítási önkormányzati választás, hiszen az előírt 25 százaléknál több, az esti órákban már 30 százalékfeletti arányban adták le a választásra jogosult állampolgárok voksaikat a kijelölt szavazókörökben. A szavazatok összeszámlálá- sa lapzártakor azt mutatta, hogy az urnákhoz járulók többsége az MSZOSZ programját tartotta leginkább elfogadhatónak. A rész- eredményekre hétfői számunkban visszatérünk. Szavazás a sarkadi 10. számú szavazókörben FOTÓ: FAZEKAS FERENC Eredményes volt a szavazás Ha nem tudnánk, hogy a magyar privatizációban, a milliárdos érdekütközések évadján minden és mindennek az ellenkezője is lehetséges, ráadásul napi váltásban, akkor öles betűkkel írnánk le: a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat árverésre meghirdetett 22 ingatlanának sorsa dr. Zsíros Géza vezér- igazgató dolgozószobájában tegnap délelőtt lényegében megpecsételődött. De ezt a hibát — természetesen — nem követjük el. Emlékeztetőül: az Agrimpex megismételte ajánlatát, amely szerint 900 millió forintot fizetnének a meghirdetett 22 ingatlanra terhelt 850 millió forintos jelzálog fejében a hitelező bankoknak. A bankok elfogadták Vermes András elnök-vezérigazgató ajánlatát, a következő állomás a dr. Zsíros Gézával való megegyezés lesz — írtuk. A két vezérigazgató tegnap leült az asztalhoz Békéscsabán, majd sajtótájékoztatót tartottak. Egyebek között megtudtuk, hogy az Agrimpex megerősítette: az objektumok megvásárlása után megalapításra kerülő részvénytársaságba a 900 millió forintot apportként beviszik és ehhez körülbelül 400. millió forint készpénzt is hozzátesznek és garantálják a gabonafelvásárlást. Az Agrimpex Rt. lehetővé teszi, hogy a részvénytársaságban a Békés megyei kistermelők és termelők 25 százalék + 1 szavazat, illetve tulajdon- arány erejéig részvényt vásároljanak névértéken december 31-éig. A vállalalt dolgozói szintén részvényt jegyezhetnek. (Folytatás a 3. oldalon ) Szociológusok, politikusok, érdekvédelmi szakemberek s még sokan mások fogják hónapokon keresztül elemezni a társadalombiztosítási önkormányzatok megválasztására tartott szavazás váratlan, elsöprő sikerét. Hosszasan taglalják majd, hogy kinek szól a bizalom, milyen késztetések bírták rá az állampolgárokat, s leginkább mely rétegeket, hogy elmenjenek voksolni. — Számított-e ilyen nagy arányú állampolgári aktivitásra? — kérdeztük dr. Pethő Attilától, a Békés megyei Területi Választási Munka- csoport vezetőjétől. — Őszintén bevallom, hogy ilyen mértékű részvételre nem gondoltam. Annyi csalódás érte már a közelmúltban az embereket, hogy nem lepett volna meg bizonyos fokú érdektelenség. Pofonok Szarvason Kellemetlenül indult Szarvason, a 20. sz. szavazókörben a nap. Fél kilenc körül egy szavazásra érkező állampolgár köszönés helyett ököllel fejbe ütötte a választási bizottság elnökét, akihez már húszéves szomszédharag fűzi. Abból lett a baj, hogy szomszédján sérelmeit éppen akkor torolta meg, amikor az hivatalos személynek minősült, s így bizony be kellett vonni az ügybe a rendőrséget is. A dühös szomszéd mérge még mindig nem szállt el, mert a rendőröknek is kiosztott néhány pofont s rúgást, akik kénytelenek voltak ügyfelüket megbilincselni, s bekísérni az őrszobára. A támadó ellen rendőrségi eljárást indítottak, melynek része lesz az idegorvosi szak- vizsgálat is. — Megyénkben mennyibe került a választás előkészítése, lebonyolítása, s hányán dolgoztak közvetlenül a szavazókörökben, választási bizottságokban? — A jogszabályokban előírtaknak megfelelően megyénk közel tizenhatmillió forintot kapott a Belügyminisztériumtól a felmerülő költségekre, s két és fél, háromezer ember volt talpon a hét szavazókörzetben és a 456 szavazókörben kora reggeltől késő estig, hogy zavartalanul menjen a munka. — Történt-e valami zavaró körülmény, amely miatt esetleg óvást intéztek önökhöz? — Eddig nem kaptunk jelzést szabálytalanságról. Szarvason volt egy kellemetlen incidens, de lényegében független a választástól, s Bé(Folytatás a 3. oldalon) / ...Es voksoltunk tegnap! Eldőlt hát a nagy kérdés, érvényes lesz-e a társadalombiztosítási választás. Valljuk meg, nem sokan bíztak a sikerben, ismerve a korábbi választások kudarcait. Ezúttal azonban nem az érdektelenség, a közöny kerekedett felül, hanem valami más, amire annyira szükségünk lenne: a hit, a remény és a cselekvési szándék sorsunk jobbításáért. S hogy miért? Most, az eredményesség ismeretének első óráiban csak annyit lehet bizton leszögezni: a pántlikás, szóvirágos ígéretek mellőzése, az érdekek józan felismerése volt az egyik döntő momentum a szokatlanul nagy részvételi arányban. Hogy a kormány ellen, vagy épp a kormány mellett szavaztunk-e ezzel, ki tudja? Nem is ez a megközelítés a lényeg, sokkal inkább az, hogy ezzel sikerül talán olyan egyensúlyt teremteni, amely az állampolgárok számára nagyobb létbiztonságot jelent. Az első lépés tehát megtörtént, a cselekvésnek kell ezután következni. Azok részéről is, akik a bizalmat kapták, és azoktól is, akik adták. Az igazi eredményt a jövő igazolhatja, annyi azonban most is bizonyos, hogy ez a választás tanulságos és példaértékű lehet 1994-re is. S. F. Merre mezőgazdaság? Ugyan a rendező, az Orosházi Kisbirtokos Szövetség képviselője, Horváth Antal szerint a mezőgazdaságnak politika- mentesnek kell lenni, ahhoz képest a késő estébe hajló rendezvény igazi kisgazdafórummá vált. A fórum vendége, Szabó János földművelésügyi miniszter először a honi mezőgazdaság helyzetét elemezte. Indításkor feltette a kérdést: — Merre magyar mezőgazdaság? Majd válaszolt is rá Petőfi szavaival: Csak előre, édes fiam! Szerinte nincs ok mély válságról beszélni, mint ahogy ezt sokan sugallják. Az kétségtelen, világviszonylatban is kevés állami támogatást élvez a mezőgazdaság, mindössze nyolc százalékot. Az viszont nagyobb baj, hogy a földművelésügyi ágazatnak nincs elég tekintélye a kormányon belül, gyakran megmosolyogják a miniszter felszólalásait. A leglényegesebb az, hogy 1100 év óta Magyarországon ilyen méretű tulajdonváltás nem volt, mint a mostani, s ennek többsége a mezőgazdaságot érinti. A privatizáció során olyan helyzetben vannak a döntéshozók, hogy nem tudják, melyik ujjúkat harapják, mert mindegyik fáj. A hazai befektetőknek nincs pénze, a külföldi tőke beengedése miatt meg az a vád, hogy kiárusítja az AVÜ az országot. A hosszan tartó fórumon szakemberek válaszoltak az írásban feltett kérdésekre. B.S.E. ASTRA Már 1 152 000 Ft-tól megrendelhető! Haszongépjárművek kedvező áron! OPEL RUPESKY Márkakereskedés. Szeged, Fonógyári út 2—6. Telefon: (62) 324-800.