Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-05 / 103. szám

IFFFQ YIFf VFI HÍPI AD 1 körkfp 1993. május 5„ szerda nlKLA| | ac/ka/}/^ O Megszépül a strand Szezonkezdet előtt a mezőhe- gyesi strandon is elvégzik a legszükségesebb felújításo­kat. A kőművesmunkák várha­tó anyagköltsége 40, a gé­pészeti munkáké pedig 87 ezer forint. Három pályázat nyert Települési utak és járdák épí­tésére a megyéből 30 pályáza­tot küldtek be és az országos bizottság döntése alapján Pusztaföldvár, Gádoros és Kö- rösnagyharsány nyert el ezen célra összesen 4,2 millió forin­tot. Mozgolódnak a kis zöldek Ismét akcióba léptek a „kis zöldek”, a vésztői óvodások. Április 22-én, a Föld napján kömyezetszépítő akciót szer­veztek a falu lakóival együtt. Ez része az egész évre kidol­gozott programsorozatuknak, melyben természetes anya­gokból készült játékok kiállí­tása éppúgy szerepel, mint sok-sok kirándulás a termé­szetbe. Van igény a vezetékes gázra Az elmúlt héten tartotta soros ülését Körösladány képviselő­testülete. Első napirendi pont­ként rendeletet alkotott a helyi szociális igazgatásról, majd jóváhagyta az önkormányzat intézményeinek alapító okira­tait. Tájékoztatót hallgatott meg arról, hogy eddig már kö­zel ezren kérik a vezetékes gáz bekötését. Aki a lakásonkénti 40 ezer forintos „beugrót” még az idén befizeti, ezer, il­letve kétezer Ft kedvezményt is kap, így döntött a testület. Megpecsételt együttműködés A napokban együttműködési megállapodást írt alá a sarkadi rendőrkapitányság és az ugyancsak sarkadi vagyonvé­delmi egyesület. A megállapo­dás értelmében az egyesület tagjai közrendvédelmi, va­gyonvédelmi, közlekedésbiz­tonsági és bűnmegelőzési kér­désekben kívánják segíteni a rendőrséget. Az egyesületi ta­gok öt kerületre osztották fel maguk között a várost, mind­egyik élén egy-egy vezető áll, akik összegyűjtik a lakosság jelzéseit, és azokat írásban a rendőrség rendelkezésére bo- csájtják. Minden hónap első hétfőjén az egyesületi tagok eligazításon vesznek részt, ahol a rendőrség egy-egy ve­zető munkatársa is tájékozta­tást tart részükre. Az egyesüle­ti tagok önállóan és rendőrök­kel együtt is vállalhatnak szol­gálatot. Önálló szolgálat ese­tén rádiót biztosítanak szá­mukra, hogy a rendőrségi ügyelettel tartani tudják a kap­csolatot. „A KITARTÓ MUN­KA MINDENT LE­GYŐZ.” (Vergilius) Állampolgár vert helyzetben... (Folytatás az 1. oldalról) azért, mert nem akart bejönni. A rendőrnek a megkezdett intézke­dést be kell fejeznie. Ugyanis nem alku tár­gya az, hogy valaki be­jön vagy nem, ha előál­lítják. — Az Ön emberei erősek mostanában. Pár héttel ezelőtt ha­sonló esetért már meg­vertek egy állampol­gárt! —- Ez most így ala­kult. Azt az esetet vizs­gálják... Kíváncsi voltam, az in­tézkedő rendőr mikép­pen emlékszik a történ­tekre? Hucz András törzsőrmester nem le­het idősebb, mint a pa­naszos: — Mindaddig igaz, amit Hajdú László elmondott, amíg nem kértem, hogy diktálja le az adatait, ha már nincs nála a személyi igazolvány. Akadoz­va sorolta, tehát akár hamis adatot is diktálhatott. így arra kértem, támassza le a kerékpárját és jöjjön be a kapitányságra. Azt mondta, hogy nem jön. Erre megrázta a kolle­gám vállát... — Magával beszélt, miért a kollegája vállát rázta meg? — Nem tudom. Ezek után ütöttem rá a gumi­bottal, aztán megbilin­cseltük és úgy hoztuk be. — Ha jól tudom, ket­ten voltak. Nem tudták megfogni a két karját és úgy beültetni a kocsiba, békésen? — Nem kezdhettünk el dulakodni. A szolgá­lati szabályzat szerint jártunk el. Hajdú László látleletet vete­tett, és feljelentést tett a rend­őri intézkedés miatt... Béla Vali Vajon ki tudna segíteni? Akit üldöz a balszerencse A sertésól maradványai a tűz pusztítása után. A vállalkozót 1 millió forintos kár érte. A sertések szinte szénné égtek fotó: fazekas ferenc Matus László dobozi mező- gazdasági vállalkozó minden­nek nevezhető, de szerencsés embernek nem. Közhely, de igaz: a vállalkozókra nehéz idők járnak. Matus László az átlagosnál is rosszabb helyzet­ben van. Az elmúlt években pulyká­kat nevelt. Dolgozott, a mada­rakat rendre elszállították, de a Debreceni Barnevál azóta sem fizetett ki több mint 2 millió forintot. A pulykák után libák nevelésével kísérletezett, de megint befürdött, mert a buda­pesti Botex Kft. ugyancsak nem fizette ki neki a leszállí­tott libák után járó vételárat. Matus László ezután sertésne- velésbe, -hizlalásba kezdett a dobozi Maksár majorban. Az állomány szépen gyarapodott, de a napokban beütött a krach. Kigyulladt a sertésól. A tűzben elpusztult 20 anyakoca, 84 malac és 26 db 180 kilogramm körüli hízósertés. A kár becs­lések szerint 1 millió forintra tehető. Kártérítésre a vállalko­zó sehonnan sem számíthat, mert nem volt biztosítása. Há­rom évvel ezelőtt próbált kötni a sertésólra biztosítást, de a kihívott biztosítási ügynök széttárt karokkal csak ennyit mondott: ilyen építményre nem köthető biztosítás. Matus László mi mást tehet­ne a szomorú előzmények után, mint hogy reménykedik, hátha lesz valaki, aki segítsé­gére siet. Ha nem, akkor ismét eggyel gyarapszik azoknak a lelkes embereknek a száma, akik tényleg megpróbáltak va­lamit tenni a boldogulásuk ér­dekében. Lovász Sándor tehetetlenek voltunk. Talán ezzel a pisztollyal megoldjuk a gondot — mondta Száméi Sándor és e lap hasábjain is arra kérte az orosháziakat, hogy aki kóbor kutyát lát a háza körül, jelezze. Akinek vi­szont elveszett kedvence, néz­zen szét a menhelyen, lehet, hogy éppen ott várja gazdáját a „csavargó”. Azoknak is érde­mes kimenniük a kutyamen- helyre, akik házőrzőt szeretné­nek. Ott díjmentesen választ­hatnak. Egyet azonban ne fe­ledjünk: az állat nem „múló rosszul lét”, amit el lehet felej­teni. Arról gondoskodni kell, vigyázni rá és szeretni. A „be­fektetés” megtérül. Cs. I. Humánus megoldás a kóbor ebek befogására. Csak félre ne értsék az állatbarátok! fotó: szűcs László Nem ámítás, kábítás (Folytatás az 1. oldalról) — A ketreces megoldással m mindig tudtuk „tőrbe csalni” a kóbor állatokat, azt is merem mondani, hogy a leg­veszélyesebbekkel szemben Minimálszint a munkavédelemben (Folytatás az 1. oldalról) nek megőrzése érdekében a le­származás elvét a külföldön tartósan letelepedett magyar állampolgárok, illetve leszár- mazóik esetében korlátozni kellene. * Pásztor Gyula békési képvise­lő a tanyaépítés szabályainak felülvizsgálatát sürgette a kör­nyezetvédelmi és területfej­lesztési miniszterhez intézett kérdésében. A jelenleg ér­vényben lévő Országos Épí­tésügyi Szabályzat rendelke­zései szerint tanyát csak a te­lepülési önkormányzat rende­letével kijelölt részre lehet épí­teni, s ez a képviselő szerint már meghaladottá vált, hiszen jelen­tősen nőtt az egyéni gazdálko­dók száma. Tarján Lászlóné ál­lamtitkár válaszában rámuta­tott, hogy az új tanyáknak meg kell felelniük bizonyos mini­mális infrastrukturális elvárá­soknak, s ezért a helyi önkor­mányzatok jelölik ki azokat a területeket, ahol ez biztosítható. Az önkormányzatok hatásköré­be tartozik a települések rende­zési terveinek jóváhagyása is. Mód van arra, hogy kisebb-na- gyobb mértékben eltérjenek az előírásoktól, ilyen esetben a mi­nisztériumtól úgynevezett elté­rési engedélyt kell kérni. Az új építésügyi törvénnyel egyidejű­leg sor kerül az OÉSZ megvál­toztatására is. Szennyvíztisztítást, ivóvízbázis-védelmet! Igen előnyös az, hogy az egészséges ivóvízellátást elősegítő kormány­program-tervezet külön fejezetben foglalkozik a környezetvédelmi kérdésekkel is — mutatott rá hétfő esti felszólalásában Futaki Géza (SZDSZ). A maga részéről azonban a vízbázisok védelmének egyik felvázolt módját sem tartotta elfogadhatónak. Az anyag szerint a hiányos természetes védelmet ki kell egészíteni vagy a meglévő vízbá­zist ki kell váltani. Futaki szerint az egyetlen járható út, ha a meglévő vízbázisainkat bármi áron megvédjük a szennyeződéstől. Ivóvízbázi­saink nem reprodukálható kincset jelentenek, ezért a vízellátás befe­jezésén túl jelentős anyagi eszközöket kell fordítani a csatornázásra, a szennyvíztisztításra és a vízkészletek védelemre. Ennek érdekében kellene fejleszteni a céltámogatási rendszert, ötven százaléknál is többet adva e feladatok támogatására. Képviselőnk ezután részletesen elemezte a Békés megyei helyzet­nek azt a fonákságát, hogy a megye északkeleti részén, ahelyett, hogy tisztítóberendezéseket létesítettek volna, leállították a kutakat, mert a Körösök hordalékkúpjából nyerhető víz metángázzal, vassal, man­gánnal, arzénnal és jóddal erősen szennyezett. A Maros hordalékkúp­ján jó minőségű vízkészleteket tártak fel, Békéscsabára, Gyulára is innen vezetik a vizet. Hosszú távon azonban ennek az a súlyos követ­kezménye lehet, figyelmeztetett Futaki, hogy az igénybe nem vett rétegek vize az új vízbázisok felé fog áramlani, s a kutak elszennyeződ­nek. Ezért szükségesnek tartja a Körösök hordalékkúpjának vízbázi­sán a komplex víztisztító művek megvalósítását. Futaki Géza azt kérte, hogy a kormány vonja vissza ezt az ország- gyűlési határozatot, és a feladatok új rangsorolásával egy új terveze­tet terjesszen elő. S. A. Társastánc felsőfokon Legalább húsz esztendeje, hogy minden év májusának elején megrendezik Békéscsa­bán az országos A osztályos társastáncbajnokságot. A ran­gos esemény a megye, a város mellett igen sok támogatót mondhat magáénak. Az idén május 8-án láthatja a közönség a sportcsarnokban a bajnok­ságra benevezett párosokat, akik Egertől Szombathelyig, Budapesttől Debrecenig az or­szág számos településéről ér­keznek. A színpompásnak és színvonalasnak ígérkező mű­sorban a standard és latin-ame­rikai táncok előadóinak verse­nyén túl formációs táncokkal mutatkoznak be a megyei táncklubok. Többek között itt lesznek a szeghalmiak és ter­mészetesen a békéscsabaiak. Fellépnek a megyeszékhely társastánc szakkörei, a klub­előkészítősök, vendégtánco­sok érkeznek Szegedről és Bu­dapestről. Itt lesz a divattán­cok. országos bajnokságának győztese és a megyei Ki mit tud? legjobb breaktáncosa. A műsort Felczánné Nyíri Mária vezeti. Sz. M. Sáréiba szorítva Jövedelempótlék — Szégyen, hogy ezt kellett megérjük — sóhajt az egyik sorban álló az önkormányzati pénztár előtt, miután felvet­te a munkanélkülieknek járó jövedelempótló támogatás „hatalmas" összegét. — Pedig higgye el, 15 évig becsüle­tesen dolgoztam a vállalatnál, most mégis könyöradomá- nyon élek—legyint lemondóan. —Nem ezt a jövedelempótlékot kellene juttatni, hanem megfelelő munkát biztosítani az állampolgároknak — hallom innen is, onnan is, megtoldva néhány nyomdafesté­ket aligha tűrő egyéni véleménnyel. De mi is ez az 5120 forint? Mint tudjuk, a sorbanállók azok az emberek, akik­nek megszűnt a munkanélküli-járadék folyósítása. Mun­kalehetőség nem lévén azonban továbbra is munkanélküli­ek, valamint a jogszabály szerint az egy főre jutó nettó jövedelemük nem éri el az öregségi nyugdíj 80 százalékát, így jogosultak a támogatásra, amelyet mindenütt az ön- kormányzatok biztosítanak. Hogy ez az összeg valóban segítség-e a családoknak—,v ez a véleményekből is kitűnik —erősen vitatható. És hogy mire elég ma 5 ezer forint, azt így fogalmazta meg az egyik jogosult: ,,Az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez pedig kevés!” H. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom