Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-22-23 / 118. szám
1993. május 22-23., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK - TÁRSADALOM Szorító A küldetés érvényben marad Székely János mellett a legfilozofikusabb költő volt Erdélyben Az utóbbi időszak vele történt eseményeit egy arab mese szemlélteti igazán. A tekintélyes sejk, szokása szerint nagy ünnepséget rendezett. Meghívta a város valamennyi méltóságát, csak a mollahot nem. A mollah ennek dacára is ott díszelgett a vendégek között, és szemlátomást a legpompásabban érezte magát. Barátja kissé rémülten vonta félre: „Hogy lehet, hogy te itt vagy? Hiszen meg se hívtak!” Mire a tiszteletben álló pap elnézően felelte: „Ha már a házigazdánk nem tudja, mi a kötelessége, és elfelejtett meghívni, miért mulasszam el én is a kötelességemet, és miért ne legyek udvarias vendége?” Disszonancia a zenén kívüli világban Beszélgetés Rázga József Erkel-díjas karnaggyal Szavakból szőtt kámzsámat felveszem. A költészet, szigorú szerzetem nagy útra küld s én küldetésemet teljesítve, mind messzebb lépkedek. Facipőm psfaragatlan botom átkopog majd szétrobbant korokon, s az Emberségre, terjesztve hitem, utódainkat is megtérítem. (Küldetés) Közel három évtizede készült (a vers 1964-ben íródott) erről a földi útról ama védtelen útra a költő, a KÜLDETÉST azonban, minden halálveszély ellenére, évről évre meghosszabbította a sors, talán próbaképpen: ennyi rettenet láttán is hű marad-é a szerzetesi fogadalomhoz? Hátha, mégis, egy- szercsak föllázad, otthagyja a gondolat és az értelem szikkasztó ötvösműhelyét, s maga is belemenekül az abszurdba, az értelmetlenségbe? Horváth Imrét szeretném elkísérni ezekkel a sorokkal a nagyváradi temetőbe, a halottak közé, akikről már 1938- ban ezt írta: Én visszavárnám őket. Ok várnak engemet? Ok vissza sosem jőnek. Én bizton elmegyek (Halottak) 1906-ban született Margit- tán, s aradi és szatmári kitérők után végleg Nagyvárad őre lett. Előbb újságíróskodásból próbál megélni, de az amúgyis sovány kenyeret nemsokára a költészet még soványabb kenyerével cseréli fel: Mert nem élet rossz rímekbe róni itt a Körös-parton, hogy könny pereg a szívemre s haldoklik a beteg alkony. Hihetetlenül gyönge, törékeny fizikumát ez az őrszellem tartotta életben, amellyel a váradi vár kilátójáról nem csupán Ady és a Holnaposok, Janus Pannonius és Juhász Gyula, vagy például a páratlan szépségű váradi szecesszió, a virágos paloták és Szigligeti színházának az örökségét óvta, pusztán a magyar versírás folytonosságával, hanem mindenekelőtt a tiszta tudatot a legsűrűbb köd- és füstgomoly- gások közepette is. Fűért, fáért halljátok hát szavam: követelem, hogy igazuk legyen: itt élni fűnek, fának joga van, akár völgyben sarjadt, akár hegyen. (Fűért, fáért, 1944. Részlet) így aztán a nagy önéletrajzi versek, a Sárga ház,'a Kórházi versek, a Csupa titok, a Cirkusz, a Mélységek felett, a Vérrel és korommal stb. után szinte kizárólag a négysoros majd kétsoros miniatűrök mind zártabb, töményebb versformájába sűrítette intelmeit és félelmeit. Székely János mellett ő volt a legfilozofikusabb költő Erdélyben. Természetszerű önvédelmi reflex: minél bom- lasztóbb járványként járta át a valóságot a hazugság és álság, annál megszállottabban kutatta az igazság érvényét életünkben, s a végén már nem is versként, hanem 1—2 soros aforizmákban csillantotta meg kristálytiszta gondolatait. „... Gondolkodjunk, hogy érezzünk, érezzük a létezést, amelynél több számunkra nem adatott. A létezés állandó örömérzet — föltéve, hogy értelme van. Az élet értelme pedig nem más, mint maga a rendteremtő Értelem.” írta 1976-ban megjelent aforizmakötetének az előszavában. Régimódi, ezüstfogantyús sétabotjára támaszkodva sokáig ült a kávéházak teraszain, a Körös partján, a századvég egyik legrosszabbul világított betegszobájában, Nagyváradon. Boldog volt, ha melléje ült valaki — s együtt hallgattak. Az elhallgattatott Értelem díszleteit lassan mid lebontották körülötte az új színpad berendezői; így hát május elején felállt s botjával átkopogott a Parnasszus nevű kávéház egyik biztonságosabb asztalához. Szemüvegét azonban itt felejtette, öntelt álbölcsek és fa- jankók okulására: A szemüvegem elveszett. Feldúlok mindent a szobámban. S rádöbbenek, míg keresek, hogy soha mást nem is csináltam... Banner Zoltán Gyula nagy szülöttére emlékeztek A száz esztendeje elhunyt Erkel Ferenc zeneszerzőre, karmesterre és zongoraművészre emlékeztek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban a héten. Szózat című művéről Hollós Máté zeneszerző tartott előadást a bibliotéka zenei gyűjteményében. Az Erkel- családhoz tartozó jeles komponisták, dirigensek, énekesek és zenepadagógusok életét és munkásságát a gyulai D. Nagy András kutató ismertette. Kassai István zongoraművész olyan Erkel-változatokat szólaltatott meg, amelyeket a zeneszerző Bartay Endre Csel című vígoperájának verbunkos témájára komponált. A híres dinasztia tagjairól készült fényképek gyűjteményét is megtekinthették a látogatók. Az Erkel-rajongók kottákat, hanglemezeket, könyveket vásárolhattak a Fehér hajó utcai bibliotékában. —Amikor közel húsz éve Békéscsabára került, kornyadozó zeneiskolát vett át. Voltak persze előtte is eredmények, de zenei hasonlattal élve: Salieri jó muzsikus volt, csak Mozarthoz képest halvány. A vidéki iskolából az idők során szellemi műhely lett, középfokú tagozatába az ország minden részéből járnak diákok, énekkarra pedig tucatnál több nemzetközi díjat hozott a hazának. Két éve nyugdíjas az igazgató, de aktív zenészként továbbra is dolgozik. A külső ember megtűrt érzetével lép be az egykor vezetése alatt álló épületbe? — Nem ez a dolog lényege. Az emberek nem látják, hogy csak az változik meg, amit a munkájuk által megváltoztatnak. Az fejlődik vissza, amit lehetetlenné tesznek: megszoktam már, hogy gúzsba kötve is lehet táncolni, csak a mozdulatok természetes lendületéről kell lemondani. Arról azonban sohase mondok le, hogy örömömet leljem a táncban, vagyis a zenében. Lehet, hogy naiv vagyok, de igazán meglepődöm, amikor a Bartók- leánykar próbájával egy időben tartja hangszeres óráját korábbi kollegám. A kórusok élete a közösségi megnyilvánulástól sajátos, a velem való szemtelenség a kollektívát sújtja. Amikor arról van szó, hogy a mi a „helyzet”, általában annyi kíméletet kérek, ami a normális emberi munkához szükségeltetik. — Látványos volt a nyugdíjba vonulása is, hiszen többen úgy vélték, tiltakozásból és sértődöttségből kérte. — Tisztában vagyok azzal, hogy a „kerék forog tovább”, de azt hiszem, senki sem örvend, ha az ő kezével akarják kihúzatni a csalánt. A kívülállónak úgy tűnhet, hogy az iskola és az énekkar minőségi szintre emelése erkölcsi és anyagi tekintetben is magasan preferált volt. Nos, egyes lépéseknél valószínűleg így igaz, de általában véve szó sincs erről. Az volt a koncepciónk, hogy együtt legyen a kollégium és az iskola, hiszen a tanulás jellege — a sok délutáni, esti elfoglaltság miatt —ezt indokolja. Hivatalos közlönyben meg is jelent, hogy a megyei munkásőrség épülete a miénk. Miközben zajlott a város vezetőinek cseréje, úgy alakultak a dolgok, hogy másé lett a számunkra ideális megoldást kínáló épület. Most a város széSipos Lajos irodalomtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának dékánhelyettese az egyik általa szerkesztett könyv előszavában azt írta, hogy a film és a videózás térhódítása jelzi: a klasszikus értelemben vett Gutenberg- galaxis a végéhez közeledik. — Vajon a bölcsészhallgatók is leszoknak az olvasásról? — A bölcsészek kénytelenek sokat olvasni. Ám Király István mondta, hogy van célollén laknak a hallgatók. Ez biztos jó sokaknak, csak nem szolgálja a művészeti nevelés magasabb szintre emelését. Ezt a minőségi megalkuvást nem tudtam vállalni. —Ón művész ember, értelmiségi, talán több ütközést keres magának, mint kellene? — Gondolkodva látom a világot, pontosan tudom saját hibáimat. Segítőkész vagyok, de önmagámon nem tudok segíteni. Állandóan újat akarok, és egy ponton túl falakba ütközöm. Azaz, hogy mégsem, mert Gyulán az Erkel-vegyeskamál számos örömöm születik hétről hétre. A felnőtt másik énekkaromnál is elbűvölő az odajárók lelkesedése, lelki odafordulása a zenéhez, pedig a Bartók-ve- gyeskar tagjait is gyötrik a napi küzdelem dolgai. — Térjünk vissza a leány kar külföldi útjaira, mindig irgalmatlanul nehéz volt összeszedni az utazásaikhoz szükséges költségeket. Nem az fájt egyeseknek, hogy túl távoli országokba jutottak el? — Megvallom őszintén, szívesen mennék Albániába, vagy Oroszországba, ha nívós fellépési lehetőségek kínálkoznának. Az Egyesült Államok háromezer kóruskamagya kétévente tart tanácskozást. Már másodszor hívtak bennünket erre a többnapos rendezvényre, s utána kéthetes tűmét szerveztek, hogy a magyar kórusmuzsikát minél több embernek bemutathassuk. Annyira ragaszkodnak hozzánk, hogy mivel San Antonióba nem tudtunk elmenni márciusban — pedig csupán az útiköltséget kellene fizetnünk —, két év múlva ismét vasás és van örömolvasás. A bölcsészhallgatók az örömolvasásról szoknak le. Például nem olvasnak irodalmi folyóiratokat. A célolvasás nem pótolja az önfeledt irodalmi kalandozást. Meglátszik. Romlik a hallgatók kifejezőkészsége, egymás között durvábban beszélnek, nem tudják összefüggően elmondani gondolataikat. A gimnáziumokban talán alkalmuk sincs rá. — Véget ér tehát Gutenberg korszaka? várnak bennünket. Olyan megtisztelő az ajánlat, hogy patetikusan szólva: nemzeti érdeknek is tekinthető, nemhogy megyei vagy városi sikernek. Vállaltam a megaláztatást és kilincseltem bankoknál, hivataloknál. Az eredmény: Shrewsburg- ba mehetünk egy június végén zajló fesztiválra. A részvételi díjat lényegében a szülők segítségével adtuk össze, de meghiúsulhat a fellépésünk, ha Békéscsaba város pályázatán nem kapunk pénzt. Szóval tudom, hogy a döglött halat sodorja a víz, az eleven pedig az árral szemben is úszik, ám borzasztó energiát emészt fel a felesleges mozgás. —Az elején kellett volna kérdeznem, hogy érzi magát manapság ? — Nem fáradok, ha munkáról, csak ha butaságról van szó. Öröm számomra a zenével kapcsolatos minden tevékenység. Attól vagyok beteg, ha nem mennek a dolgok. Azt mondhatná a nyájas olvasó, érzelmi viharokról vallók, amik egy lavór vízben zajlanak, pedig a megyeszékhely és Békés megye kulturális közéletben elfoglalt helyéről van szó. Az adófizetők pénzét lehet járdára, sokféle dologra költeni, de Magyarország a művészetben elismert ország, célszerű ezt a képet tovább erősíteni. Azzal is ezt teszem, amikor szakértőként külföldi és hazai versenyek, fesztiválok zsűrijében veszek részt. —Eddig rendben is volna. A dolgok lassabban változnak, mint feltételeztük. Aránytévesztések a művészet szubjektív volta miatt máskor is előfordultak, de két évtized harminchat díja és az Ön Erkel- díja után méltánytalannak érzem, ami történt! — Tudom, léteznek elméletek, miszerint a magyar művészet késésben van a nyugateurópaihoz képest, de a zene esetében ez nem igaz, inkább az emberi kapcsolatokra nézve mondható. Sokszor úgy tűnik, súlyokkal megrakodva kell ugyanazt a mércét átugrani — többször sikerül is. Veszélyes a hallgatót elkényeztetni igényes produkciókkal, hát még a hivatalnokot! Cs. Tóth János —Véget ér abban az esetben, ha nem sikerül integrálni valamilyen módon az olvasással felvehető információt a képi információval. Hartai László filmrendező egy jó ötlettel állt elő. Az egyetemnek és a Színművészeti Éőiskolának közösen médiapedagógia tanszakot kellene indítania. A médiapedagógusok meg tudnák szerettetni a mozgó kép szeretete mellett az olvasást is. Négy-öt év múlva olyan tanáraink lennének, akik egyformán otthon érzik magukat az irodalom tanításában és a mozgó kép világában. M. L. (MTI PRess) Kiss Ottó verse: Feltételes megálló lenne a címe a versnek, ha megírnám, s nem a múlandóságról szólna, mert arról már szóltak, ám hogy kik, az nem jutna eszembe, amint írnám, tán épp a múlandóság okán nem jutna eszembe, pedig éppen arról is szólhatna, mert ha írnám, ceruzával írnám, az lenne benne a múlandó múlandóság, hogy rögtön ki is radírozhatnád a papírról, kedves olvasó, nagy smirglipapírral dörzsölhetnéd kifelé az emlékezetedből olvasás után, s mégis maradna benned valami, de nem ám a múlandó, épp a múlhatatlan, ami, ha jól meggondolod, mégis múlandó, abban a pillanatban, amikor téged, kedves olvasó, akár egy két lábon járó verset, mutatóujjával ebből a világból kiradíroz az Isten. „Nem fáradok, ha munkáról, csak ha butaságról van szó” FOTÓ: FAZEKAS FERENC A Művészetek — Társadalom oldalakat Niedzielsky Katalin szerkeszti Véget ér Gutenberg korszaka?
