Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-15-16 / 112. szám
Mkés megyei HÍRLAP 1 1 KÖRKÉP 1993. május 15-16., szombat-vasárnap | o Vakáció - de hol?! Az év könyve a Kner Nyomdából A Kner Nyomda Rt. az 1992. évi „Kiváló Nyomdaipari Termék” versenyen a Názáreti Jézus című kiadvány kiemelkedő minőségben történt elkészítéséért elnyerte „Az év könyve” díjat. További, a Kner által nyomtatott könyvek, dobozok, címkék, csomagolóeszközök kaptak kiváló minőségű nyomdaipari termék elismerést, melyekkel a Csaba Expo kiállításon a nagyközönség is megismerkedhet majd Megemelt bírságot fizetünk „Törvénynap” Gyulán A Gyulai Várszínház — Havasi István sajnálatos elhunyta miatt megüresedett — igazgatói tisztének ideiglenes betöltéséről is tárgyal a gyulai képviselő- testület május 17-én, hétfőn 14 órakor kezdődő ülése. A városháza dísztermében — többek között—tanácskoznak majd az elidegenítésből kizárt házingatlanok meghatározásáról, a helyi iparűzési adóról szóló, alig 2 hónapos rendelet módosításáról. Elbírálják az 1993. évi városi pályázatokat. A képviselők elé kerül egy televízió- és rádióadó létesítésének terve, s egy másik elképzelés is, mely nagyszabású magyar—román találkozót hirdet Gyulán, 1994 júniusában. Scholtz-tárlat Füzesgyarmaton Pénteken délután dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg Füzesgyarmaton a MÓL Rt. KTA helyiségében Scholtz Endre békéscsabai festőművész kiállítását. A megnyitó után a helyi óvodások adtak kis műsort. A kiállítás a jövő hét végéig tekinthető meg. Licitálás előtt Kétsoprony Földrendező Bizottsága május 18-án, 18 órakor a művelődési házba várja előzetes megbeszélésre, egyeztetésre azokat, akik május 20-án licitálni szándékoznak. / Sárréti Magyar Ut Csütörtök este Szeghalmon tartott politikai fórumot Csur- ka István országgyűlési képviselő. Az általa vezetett Magyar Út mozgalomról szóló tájékoztatója és a kérdésekre adott válaszok után vendéglátója, dr. Tóth Imréné bejelentette, hogy a megyében elsőként Szeghalmon megalakult a Sárréti Magyar Út kör. Beethoven-est A Nemzeti Filharmónia május 18-án, 19 órakor hangversenyt rendez Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési és Közösségi Házban. A Beethoven-esten közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Debreceni Kodály Kórus (karigazgató Kamp Salamon), a Szegedi Fesztiválkórus (karigazgató Gyüdi Sándor), valamint a Magyar Állami Operaház magánénekesei: Kincses Veronika, B. Nagy János, Ulbrich Andrea, Szüle Tamás. Vezényel Acél Ervin. Műsoron: Beethoven: Coriolan-nyitány, IX. szimfónia. Jegyek a filharmónia kirendeltségén (Békéscsaba, And- rássy út 24—28, Tel.: 66/442- 120) és a gyulai művelődési házban (Béke sugárút 35, Tel.: 66/463-544) 210 forintos áron váthatók. Meszet keresnek A Pro Ecclesia Templomépítő alapítvány kétévesnél idősebb oltott meszet keres. A mintegy tíz köbméternyi mész a Békés- csaba-Erzsébethelyen épülő római katolikus templom speciális vakolásához (freskó alá) kellene. Nagyon kérik azokat, akik tudnak segíteni, hívják a jaminai plébániát (Könyves utca 55.) a 66/326 874-es telefonszámon. Az alapítvány az építőanyagot nem adományként kéri és elszállítását meg tudja oldani. (Folytatás az 1. oldalról) szervez két tábort — nyár elején és végén — azok részére, akik az „Egészséget testben és lélekben” mozgalom hívei. Ezek a táborok azonban nem lesznek bentlakásosak, csupán egész napos elfoglaltságot biztosítanak a gyerekeknek. Legfrissebb információink szerint — csütörtök délelőtt bejáráson vettek részt a városháza munkatársai — a tábornak vannak lakói. Igaz, kissé túlkorosak, de otthonosan berendezkedtek a házakban. A látogatók óttjártakor egy lakó éppen szalonnát sütött. Áz áramot valami úton-módon visszakapcsolták, így a televíziózás élvezetétől sem kell megfosztaniuk magukat az alkalmi táborlakóknak. ♦ Szeghalmon az idén sem lesz napközis tábor Várhelyben, ígéret, kétségek után tegnap végre rendőrőrsöt avattak Két- egyházán. Azon a településen, ahol szeptemberben országos visszhangot kiváltó atrocitásokra került sor, s ahol a helyi társadalom maga is igyekezett úrrá lenni a kialakult áldatlan állapotokon. Az őrs még januárban megalakult, februártól ténylegesen is az új szervezeti rendben dolgoznak. Tegnap óta pedig a nyolc kétegyházi rendőr beköltözhetett az új Tegnap, Fábián Gábor megyei tűzoltó-parancsnokhelyettes levezető elnöksége mellett 26 alapító taggal megalakították az önkéntes, a hivatásos és az ön- kormányzati tűzoltóságok küldöttei a Békés Megyei Tűzoltószövetséget békéscsabai székhellyel. Az alapszabály megvitatása után arról is döntöttek, hogy tagként csatlakoznak a Magyar Tűzoltószövetséghez. A szövetség célja a tűzvédelem érdekében tevékenykedő szervezetek, jogi személyek önkéntes társulása érdekeik képviseletére, a tűz elleni védekezés egységesítésére, a munka szakA közelmúltban két esetben is halálos balesettel végződött személygépkocsik előírásellenes javítása közbeni üzemanyag-robbanás. Az egyik alkalommal szabálytalan hegesztés, a másiknál védőbúra nélküli szerelőlámpa okozta a benzinrobbanást. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség a napokban akcióellenőrzést tartott a gépjárműjavító helyeken, szervizekben. Varga István, a megyei felügyelőség vezetője elmondta, hogy az akció során a foglalkozási sérülések megelőzésére, a munkakörülmémivel a mindennapos kiutazás és az élelmezés úgy megnövelné a költséget, hogy azt a szülők nem tudják vállalni, az önkormányzat pedig nem tud anyagi támogatást nyújtani. A város mindkét iskolájában ezután mérik fel, hányán kérik gyermekük nyári napközis elhelyezését, és csak megfelelő létszám esetén lesz napközi. ♦ Mezőkovácsházán a helyi táborozás lehetősége megszűnt, így a két általános iskola az ország különböző területeire szervez nyári programokat. Egy szerencsés adomány folytán a helyi önkormányzatnak a Balaton partján, Szántódon van egy saját üdülője. Az eredetileg magánüdülőt Nagysel- meczi István nyugdíjas pedagógus — végakaratként — lényegében féláron bocsátotta az önkormányzat, illetve az isépületbe is. Illetve annyiban új az épület, hogy a Dózsa György utcai volt pártházat a helyi önkormányzat 800 ezer forintnyi költséggel erre a célra felújította. A községházán tartott megnyitó ünnepségen többek között dr. Margitai Domokos rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője, dr. Gál László ezredes, megyei rendőrfőkapitány, dr. Eisele mai színvonalának, a rendelkezésre álló anyagi, tárgyi, személyi feltételek javítására és az eszközök hatékonyabb felhasználására, valamint a tagok önsegélyezésére. Azt is megjelölte a szövetség, hogy védelmi jellegű szervezetként működik, és társadalmi segítséget nyújt a tűzvédelem állami feladatainak az ellátásához. A hosszan tartó alakuló ülésen megválasztották a megyei szövetség elnökét, Szilágyi Menyhértet és titkárát, Molnár Györgyöt, valamint a bizottságok tagjait. nyék javítására, a munkabiztonság feltérképezésére helyezték a hangsúlyt. Békésben 45 szervizben ezer személyt érintett az ellenőrzés és 189 esetben történt intézkedés a hiányosságot megszüntető határozattól a pénzbüntetésig. Az igazgató a jellemző hiányosságokról is szót ejtett, eszerint több gépjárműjavító helyen nincs lejáró a szerelőaknába, a zárt műhelyben a légszennyező kipufogógáz elszívásáról nem gondoskodnak, gödrös, botlásveszélyes a padlózat, és a szerszámok, eszközök tárolása is balesetveszélyt hordoz. Ny. L. kolás korosztály részére. Kihasználva az alkalmat ez évben is az 1 -es és a 2-es számú általános iskola diákjai 10 csoportban, 7 napos turnusokban pihennek a kellemes környezetben. Ezenkívül a biológia szakkör tagjai egyhetes szaktáborban vesznek részt, valamint nem iskolai szervezésben — de a tanulók részvételével — hátrányos helyzetű tanulóknak is szerveznek megyei táborozást. Összesen mintegy 300 gyerek vesz részt szervezett nyári táborozáson, és ami kedvező: a teljes ellátáshoz viszonylag alacsony összeget kell befizetni a családoknak. A pénzalapokat egyrészt az általános iskolák teremtik elő, valamint nagy jelentőségű a mezőkovácsházi önkormányzat e célra nyújtott 390 ezer forint támogatása. Sz. A.—Cs. I. —G. K.—H. M. József polgármester és dr. Zle- ovszki Mátyás őrnagy, gyulai rendőrkapitány is részt vett. Az őrsöt megbízott parancsnokként vezető Nisteriuc György alhadnagy és munkatársai egy, az országos rendőrfőkapitányságtól kapott Volkswagen Golf, és egy, a Belügyminisztérium mellett működő közbiztonsági alapítványtól származó Ford típusú járőrkocsival rendelkeznek. A megyei rendőrfőkapitány elmondta lapunknak, hogy ezen az őrsátadáson is jól érzékelhető koncepciójuk: amennyire lehetséges, lebontják a nagy rendőri szervezeteket, hogy közelebb kerüljenek az állampolgárokhoz és problémáikhoz. A polgármester pedig bejelentette: most, első alkalommal Sztezsán Pétemét 10 ezer forint jutalomban részesítette a képviselő-testület, a jövőben pedig esztendőnként jutalmazni kívánják az „év rendőrét” — nem is titkoltan ösztönzésként. Kiss A. János Szimpózium a szlovákokról Ma és vasárnap rendezik Békéscsabán, a megyei könyvtárban a magyarországi szlovákokról szóló szimpóziumot. Kiállítás nyílik a Szlovák Kutató Intézet munkatársainak eddig megjelent műveiből, majd 10.30-kor nyitja meg a szimpóziumot Gyivicsán Anna, az intézet tudományos vezetője. Ünnepi tudományos ülés kezdődik Békéscsaba szlovákok által történt újratelepítésének 275. évfordulója alkalmából. Elnököl Jakab Róbertné és Sipiczky Mátyás. Mindkét napon előadások hangzanak el, melyeket vita követ. A munka szekciókban is folyik majd. Nemzetiségi gyermektalálkozó A Békéscsabai Szlovákok Szervezete és a Békési Úti Közösségi Házak ma 9 órától rendezik Békéscsabán, a Meseházban a II. Szlovák Nemzetiségi Gyermektalálkozót. A megyeszékhely gyermekcsoportjai mellett ukrajnai, szlovákiai, romániai vendégek is fellépnek. „AKIK A SZEMÜKET SOHA FÖL NEM EMELNÉK, AKIKNEK NINCS HOVÁFÖLNÉZNIÜK— ŐK, AZ ÉGNÉLKÜLIEK A LEGSZEGÉNYEBBEK.” (AncselÉva) Az idei évet az országos rendőrfőkapitány a közlekedésbiztonság évének nyilvánította és megyénkben is szinte heti gyakorisággal tartanak fokozott közúti ellenőrzéseket. Tegnap és ma megyénk állományának Hajdú-Bihar, - Csongrád és Szolnok megye rendőrei, valamint az országos főkapitányság munkatársai is besegítenek a razziában. Fő hangsúlyt helyeztek és helyeznek a gyorshajtók — különösen a lakott területen belül az 50 kilo- méter/óra sebességet be nem tartók — kiszűrésére, az enge( F oly tatás az 1. oldalról) az rt. igazgatótanácsa megbízásából mondta fel a korábbi kollektív szerződést, hogy a megváltozott munkajogi helyzethez igazítsák azt. Megítélése szerint a felmondásjogszerű volt és a vállalatnál maradó dolgozók érdekeit szolgálta. Tájékoztatott bennünket arról is, hogy rosszindulatú feltételezés egy tavalyi munkaügyi vita még dély nélkül, illetve ittasan vezetőkre, a biztonsági öv használatát elmulasztókra, a vasúti átjárón tilos jelzéskor áthaladókra és a világítási szabályokat megszegőkre. Ma lépett hatályba az a törvény, amely a megemelt szabálysértési bírságokról rendelkezik, így ezen tarifákat alkalmazzák már a rendőrök, természetesen figyelembe véve a baleseti veszélyességet, azt, hogy milyen forgalmi viszonyok között történt a szabály- sértés és miként viszonyult ahhoz az elkövető. Nyemcsok nem is jogerős ítéletét összefüggésbe hozni az elbocsátottaknak járó végkielégítéssel. A saját személyét érintő vádra azzal válaszolt, hogy bár véleménye szerint, mint a csabai üzem akkori vezetőjének, járna a bíróság által megítélt prémium, a mai pozíciójával ez nem egyeztethető össze, ezért még a bírósági tárgyalás előtt visszavonta igényét. (gila) Sarokba szorítva Tbc-s tb-választás? A társadalombiztosítási választások érvényesek lesznek a jövő pénteken, s az már másodlagos, hogy melyik szakszervezet nyeri azokat—vélekedett Nagy Sándor, az MSZOSZ listavezetője. Véleménye szerint amennyiben érdektelenség kísérné a jövő pénteki napot, az a magyar politikai élet kudarca lenne. Érzékelhetővé válna: a lakosság többsége lemond a döntési jogáról. Ez pedig semmiképpen sem kívánatos. Nem bizony, mondogatom magamban és önkéntelenül különös vízióm támad. Furcsa, nyomasztó képek pörögnek lelki szemeim előtt. Emberek százait, ezreit, millióit látom, akik nem mennek sehová, csak szomorú tekintettel vegetálnak a vakvilágban. Közben harsogó hangszórók zengenek a szabadságról ódákat és szólítják urnához a felszabadított polgárokat. Most aztán tényleg ti dönthetitek el, hogy ki költse el a ti pénzeteket—mondják a jelöltek a dobozokból. Azok a háládat lan párák meg csak maradnak a fenekükön, cinkosan összekacsintanak és mielőtt belekötnének feleségükbe (vagy férjükbe), megkeseredett szájízzel elballagnak Rozék úr garázskocsmájába. Ránézésre különben egészségesnek látszanak, de ki tudná megmondani, hogy a belső bajok milyen pusztítást végeztek a leikeikben. Jövő pénteken eldől, hogy a szabadság levegője erősebb-e a tbc-nél, vagy a tb( választás) a gyógyulás elsőjele esz • Lovász Sándor // 0(r)si vágy teljesült Kétegyházan A nemzeti színű szalag átvágása után az érdeklődőit megtekinthették az őrs épületét fotó: lehoczky péter Megyei tűzoltószövetség alakult Szervizeket ellenőriztek Munkajogi vita, többmilliós téttel