Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-06 / 80. szám
1993. április 6., kedd HÍREK iBRKÉS MEGYEI HÍRLAP Kedd Tizenhét százalékkal többen jelentkeztek az idén főiskolára, egyetemre, mint tavaly. A jelentkezők számára ez a tény nem éppen szívderítő, mert többszörös a túljelentkezés, kisebb az esélyük a bejutásra. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a friss diplomásoknak milyen nehéz az elhelyezkedés, vagy azt, hogy aki álláshoz jut, annak milyen nevetségesen alacsony fizetést kínálnak a legtöbb helyen, szinte már érthetetlen a fiatalok vállalkozó kedve. Mindezek ellenére én megértem a jelentkezőket, hiszen a felsőoktatásban szerzett tudást, műveltséget soha senki nem veheti el tőlük. Igazából tehát azokat sajnálom, akiket nem vesznek fel, hiszen tudom, mit lehet kezdeni ma Magyarországon például egy gimnáziumi érettségivel. j\jy. L. Kalendárium Napkelte: 6.13 — Napnyugta: 19.21 órakor Holdkelte: 19.24 — Holdnyugta: 5.33 órakor Névnapok: Atlasz, Bíborka, Celesztin, Celesztina, Csát, Dénes, Ruben, Szellőke, Szixtusz, Taksony. Ortodox naptár: Szt. Evtychiosz konstantinápolyi érsek napja. Zsidó naptár: Niszán hó 15. Pészáh 1. napja. IRODAGEPCENTRUM Békéscsaba, Bartók B. u. 46-50. Telefon: 442-614 Horoszkóp Ma ünnepli születésnapját Pacsika Ferenc békéscsabai olvasónk. Szeretettel köszöntjük! IKREK (V. 21—VI. 21. ). Sok feladata van, szerencsére a telihold- hatásra új energiákkal töltődik. Logikája kitartással párosul. Társadalmi kapcsolatokba könnyedén beilleszkedik. Légköre harmonikus. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Nem könnyű annak az embernek, aki Rák szülötthöz köti az életét. Ugye. ezt Ön is tudja? Abból is lehet megbízható, hű barát, szerető társ, aki nem bizonygatja nap mint nap, hogy kiérdemli kegyeit. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Szerető társ, gondoskodó szerető, szófogadó gyermek — úgy általában. Ma azonban lázad. Minden és mindenki ellen. Szeretné kipróbálni a saját erejét, szeretne változtatKOS (m. 21—IV. 20.). Új kapcsolatokat -, ™ y teremthet a Hold hatá- sára. Nagyon pozitívan viszonyulnak Önhöz, vonzereje megnő. Legyenek értelmes céljai és vágyai. Az este kellemes szórakozást ígér. ^ BIKA (IV. 21—V. Í w5m 20-)- A telihold hatá- l Yt ) sára kitűnő napja lesz, ha figyel arra, hogy elkerülje a konfrontációt Csábító feladatok várják, amelyekkel könnyen megbirkózik. Magánéletében a pozitív énképet igyekezzen kialakítani, s boldog lesz. ni eddigi életén, s főleg szeretne minél több új ismerőst, barátot maga körül. A lehetőség megvan rá! SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.). Leleményessége, helyzetfelismerő képessége ma sem hagyja cserben, de azért néhány esetben nagyon kellemetlenül érzi magát. Környezetében többen is azon mesterkednek, hogy nyugalmát felbolygassák. Ne a visszavágáson törje a fejét, hanem a megoldáson! MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). Gyakran szo- morú, megmagyaráz- hatatlan bánat lesz úrrá hangulatán. Talán csak fáradtabb, esetleg túlságosan a szívére vesz apróságokat, szóval mindenképpen önmagával kell békét kötnie. Járjon többet társaságba! SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Boldog, ha körülrajongják, s még boldogabb, ha elkápráztatja környezetét A hódítás úgy hozzátartozik életéhez, mint a levegő. Csak azért ne vigye túlzásba! Ma például pletyka keveredhet ártatlan flörtje körül. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Az áprilisi csillagállás elsősorV ban a Nyilas-hölgyek életét igyekszik kellemes kerékvágásba terelni. Akármit tesz, végül is kedvére fordulnak az események. BAK (XII. 22—1. 20.). Vonzódik mindenhez, ami fényes és szép. A Merkur-5 rezgések ösztönzik arra, hogy nyíltabb legyen. Új emberekkel találkozik, s vágyódása van mozgolódni a világban. Az aspektusok kedveznek az otthoni munkának. VÍZÖNTŐ (1.21—11. 20.). Tele van jókedvvel, vidámsággal. A telihold segítségével befejez egy munkát, ami ugyan nem fog mindenkinek tetszeni. Ezen emelkedjen felül. Nosztalgikus élményekre számíthat HALAK (II. 21—ffl. 20.). Ma mindenképpen kerülje az impul- zív cselekedeteket, és a spekulációt A telihold vitás helyzeteket hoz létre. A kétes információkat ne vegye készpénznek. Előbb győződjön meg az állítás helyességéről, csak utána keresse a megoldást. Blackjack Akar telefonon Swatch órát vagy pénzt nyerni!? 00-1-610-204-5365 Nagylaki képek Békéscsabán A Békéscsabai Szlovák Klub Pávaköre szlovák népdalcsokorral köszöntötte tegnap délután Békéscsabán, a nemzetiségi klubházban megnyílt kiállítás résztvevőit. A nagylaki Jaszovics Erzsébet (felvételünkön középen) csendélet és tájkép tárlatát Lonovics László festőművész nyitotta meg. Az alkotót bemutatva elmondta: 16 éve szerepel csoportos és önálló kiállításokon. Képei a világ számos országában megtalálhatók gyűjtőknél. Mostani, első külföldi kiállítása- a romániai Nagylak és Békéscsaba közötti megállapodás kulturális eseménye. Jaszovics Erzsébet olajképeit április 18-áig láthatják az érdeklődők fotó lehoczky péter gyilkosság baltával A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 13/93 játékhét eredményei a következők: 8 darab 6 találatos egyenként 1 472 529 schilling, 34 darab 5 találatos pótszámmal egyenként 115 492 schilling, 695 darab 5 találatos egyenként 8474 schilling, 23, 895 darab 4 találatos egyenként 328 schilling, 355 239 darab 3 találatos egyenként 27 schilling. A nyerőszámok: 9, 18, 21, 33,36,43. Pótszám: 6. 2 darab Joker egyenként 1 797 958 schilling. Joker nyerőszámok: 734963. Csempészkrónika Az elmúlt első negyedévben összesen 1723 pénzügyi bűn- cselekményt, illetve szabály- sértést lepleztek le a vámosok, s az ügyekben szereplő dolgok értéke a negyedév alatt meghaladta a 837 millió forintot— tájékoztatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága hétfőn az MTI-t. A legutóbbi, a 13. héten is a pénzügyi visszaélések okozták a legtöbb gondot a pénzügyőröknek. Az elmúlt héten különösen nagy értékű csalást fedeztek fel, egy jó nevű magyar kft. egyik gyárában. Az üzemből 17 szállítmány vodka csak papíron indult el külföldre, s közben mégsem hagyta el az országot. Ebből azt a következtetést vonták le az ellenőrök, hogy a magyar piacon értékesítették a szállítmányokat. így összesen 112 millió forint vámot és egyéb köztartozást kell most befizetnie a kft.-nek. A másik főszerepet az elmúlt héten a kábítószer játszotta. Vassiliev Dimitri orosz állampolgárnál 40 gramm marihuánát találtak a lökösházi vámosok. Az orosz utas a hátizsákjába rejtve próbálta meg a kábítószert kivinni Magyarországról. Vassiliev Dimitrit a vámosok a további vizsgálat lefolytatására átadták a rendőrhatóságnak. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötések : Varga Erika és Lipcsei Zoltán, Szabó Anna (Békés) és Püski Gábor (Kamut). Születés: Sziráczki Károly és Barna Julianna fia Zsolt (Köröstarcsa). Halálesetek: Kertész János (1913), Körözsi Lajos Lukács (1949), SARKAD Haláleset: Fekete Antal (1917, Sarkadkeresz- túr). Kettős Misztikus, belső sugallatra egy 17 éves erdőtelki fiatalember baltával végzett 9 esztendős öccsével és édesanyjával — tájékoztatták a Heves megyei nyomozók a sajtó munkatársait hétfőn Egerben. A fiú elmondása szerint épp televíziót néztek pénteken délelőtt erdőtelki lakásukban, mikor azt a bizonyos kényszert Háziorvosok, rendelőintézetek és kórházak felszerelésére hirdet pályázatot a Szívügy Alapítvány. A pályázatban elnyerhető támogatások összértéke százmillió forint. Mint a hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: az alapítvány a pályázat meghirdetésével elsősorban azokat kívánja segíteni, akik saját erőből is áldoznak a betegellátás színvonalának emelésére. Pályázni többek között különböző, diagérezte, hogy meg kell ölnie valakit. így kiment a fészerbe a baltáért, majd visszatérve több csapással végzett mit sem sejtő féltestvérével. A kisfiú a helyszínen szörnyethalt. A „sugallat” ezután sem hagyta nyugodni: T. Csaba tovább várt áldozatra, mégpedig a vásárlásból hazatérő édesanyjára. Áramtalanította a házat, nosztikai programmal ellátott, hordozható EKG-készülékek, korszerű vérnyomásmérők, vérdiagnosztikai berendezések, lézerterápiás, valamint kombinált ultrahang- és elekt- roterápis készülékek, továbbá gyermek- és háziorvosi betegnyilvántartó programok bevezetésére lehet. A pályázatok benyújtási határideje; 1993. május 31. A pályázható mintegy harminc terméket április 6—9. majd a hazatérő asszonnyal a konyhában több csapással végzett. Ezután kerékpárra ült és egy közeli tanyára ment, de a délutáni órákban mégis úgy döntött: jelentkezik a rendőrségen és önként feladja magát. A helyszíni szemlén és az azt követő kihallgatáson a fiú teljes közönnyel viselkedett. Elmeállapotát orvosszakértő vizsgálja. között tekinthetik meg az érdeklődök az OMKER kiállító- termében (VI. kerület And- rássy út 36). Dévai Endre, a Magyar Nemzeti Szív-Alapítványok Szövetségének alelnöke bejelentette: az alapítvány a hazai egészségügy támogatása mellett segítséget kíván nyújtani a határainkon túl élő magyarság egészségügyi ellátásában is. A Népjóléti Minisztérium közvetítésével hárommillió forintot meghaladó értékű orvosi műszereket küldenek a rászorulóknak. A Szívügy Alapítvány pályázata Az Univerzál Kereskedelmi Rt. Jamina Market boltjában (Békéscsaba, Kolozsvári u. 27.) Queen üdítők (2 literes) 95 Ft, Coca-Cola, Fanta, Sprite (1 literes) 42 Ft, Coca-Cola, Fanta, Sprite (2 literes) 109 Ft, dobozos üdítők 60—70 Ft-os áron. Békéscsabán, a Vadhúsboltban (piaci új pavilonsor) húsvéti akció keretében fácán 225 Ft/db, vadkacsa 165 Ft/db, szarvaslapocka (csont nélküli) 508 Ft/kg. A Millçniumi ABC-ben és a Stark Adolf utcai Kunság ABC- ben sertészsír 55 Ft/doboz. burgonya 18 Ft/kg, sertéshúsok 20 százalékos árengedménnyel, amíg a készlet tart. Békéscsabán, a Pajtás sor 15. szám alatt a burgonya 19 Ft/kg- os áron kapható naponta 13.00—20.00 óráig, amíg a készlet tart. lélefondoktor A telefondoktor éjjel-nappal hívható a 441-308-as telefonon. Témája ezen a héten „A szülőket oktassuk, ha azt akarjuk, hogy a gyerek egyen II.” Várható időjárás Időnként megnövekszik a felhőzet, néhol eső is várható. Az északnyugati, majd a délnyugati szél megélénkül. A hőmérséklet reggel 0,3, kora délután 11,16 fok körül alakul. Most olcsóbb! Ez itt az ingvenreklám helye!