Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-27 / 97. szám
<& 1 1993. április 27., kedd SPORT r mite megyei hírlap Békéscsabán a bajnok FOTEX Maradt-e tartalék a veszprémiekben? IA vasárnapi sikeres KEK-elődöntő után ma délután már Békéscsabán lép j pályára a FOTEX Veszprém férfi kézilabda-együttese. A bajnoki negyeddöntő első találkozóját a bakonyiak nyerték 27—20-ra. Most a két győzelemig tartó sorozat második összecsapása előtt az a fő kérdés: maradt-e tartalék a vendégekben a kemény vasárnapi, Essen elleni mérkőzés után? Az esélyekről kérdeztük Szabó Károlyt, a lila-fehérek mesterét. — A televíziós közvetítésben mindenki láthatta, hogy milyen kiváló csapat a veszprémi. Különösen a második félidőben hagyták állva nagy nevű ellenfelüket Elesék. Mi szeretnénk egy jó, izgalmas mérkőzést vívni ellenük. A fiúk fogadkoznak, hogy mindez mire lesz elég, nem tudom. Szoros csatát és néhány kulcsemberünktől — Mohácsitól, Tyetyáktól, Pocsaitól — javuló játékot várok. Sajnos ezúttal is tartalékosán tudunk csak kiállni, mivel Dögé lába továbbra is gipszben van, Dvurecsenszkij pedig mellhártyagyulladással bajlódik, így kényszerből a rutinos Bogárdi lesz a beállós. Az edzéseket két hónapja alig látogató Szabót az elnökség szabadlistára tette. Volent legutóbb már pályára lépett, s most is lehetőséget kap a súlyos sérüléséből lassan gyógyuló játékos, miként valószínűleg a fiatalok, Boldog és Selmeczy is — fejezte be az edző. A ma 18 órakor kezdődő találkozót a Kliment, Papp páros vezeti. V. L. Csillik Róbert sikere Ludwigslustban A hétvégén megkezdődtek a salakmotoros világbajnoki selejtezők. Ludwigslusthban nyeregbe szállt Csillik Róbert, a gyulaiak fiatal versenyzője is. Mint Kara Mihály tói, a Gyulai Speedway Club egyik vezetőjétől megtudtuk, az erős mezőnyben Csillik jól helytállt, annak ellenére, hogy mindjárt az első futamban láncszakadása volt. A fürdővárosi salakos végül 11 pontot gyűjtött és a negyedik helyen végzett. Egy értékes különdí- jat is elnyert, mivel pályacsúccsal ő futotta a viadal leggyorsabb körét. A versenyt a szegedi Hell Csaba nyerte, akit különben Csillik a második futamban legyőzött. A selejtezőből mindkét magyar továbbjutott. Folytatás május 23-án az ugyancsak németországi Landshutban. Eredmények: 1. Hell Csaba (Tisza Speedway Club, Szeged) 14 pont; 2. Armando Dal Chiele (olasz) 13; 3. Toni Pilotto (osztrák) 11 ; 4. Csillik Róbert (Gyulai Speedway Club) 11. Vasárnap egész napos kerékpáros túrát rendezett a fiataloknak Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala sportirodája. A „Két keréken a környéken” elnevezésű akcióban 189-an vettek részt. A részvevők között kisorsolt BCA kerékpárt, a SPEEDY kerékpárüzlet ajándékát Biri János nyerte. Felvételünk a békéscsabai indulást örökítette meg fotó: lehoczky péter „Két keréken a környéken” Csaknem kétszázan a kerékpáros túrán /jStlt/ 1» (Békéscsaba, Andrássy út 29—33., ao? Katica a volt Ezermester bolt helyén.) kisáruház Nonstop nyitva tartás! Élelmiszerek, italok, hidegtálak, hamburgerek stb. 1. BVSC-Dreher—Békéscsabai Előre FC 2. Orosházi MTK—Gyomaendrődi FC Név: __________________________________ C ím:____________________________________ A múlt héten a főmérkőzést, a Szarvasi Vasas—Kiskőrös találkozót ( 1 —0) huszonketten találták el, közülük a következő három olvasónknak kedvezett a szerencse: Dógi Ferenc, Gyomaendrőd, Nagy Sándor út 13., Jankai Erika, Csorvás, Somogyi B. u. 21., Szűcs József, Orosháza, Csengeri u. 21. Valamennyien egy-egy 1000 forintos, három békéscsabai boltban beváltható vásárlási ajándékcsekket nyertek, amelyet postán kapnak meg. A héten NB I-es és NB III-as labdarúgómérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is 1000 forintos vásárlási csekket nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. Az e heti tippeknek április 30-áig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” Kitűnő' hangulatú olimpiai vetélkedő A győztes békéscsabai 10. sz. iskola csapata. Felső sor, balról: Varga Balázs, Lichtenstein László, Tóth Ágnes, valamint Néma Szabolcs és Mokran János felkészítő tanárok. Elöl: Hankó Melinda, Bánszki László, Sipos János Fotó: Fazekas Ferenc A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia kezdeményezésére az idén is megrendezték a megyei szellemi olimpiai vetélkedőt és játékot. Hattagú általános iskolai csapatok versenyeztek a megyei sportigazgatóság és a diáksporttanács díjaiért. Ezúttal is a békéscsabai tanítóképző főiskola tornacsarnoka volt a helyszín, a vetélkedőt pedig a másodéves hallgatók bonyolították le, kitűnő hangulatot teremtve. A szellemi vetélkedőt sor- és váltóversenyek követték. A rendezvény végén nem volt nehéz megállapítani: jól szolgálta a folyamatos felkészülést, jövőre a téli olimpia tiszteletére ugyanis ismét lesz országos vetélkedő. A mostani versengésben a békéscsabai 10. sz. iskola hatosa lett a győztes 52 ponttal, 2. Békési dr. Hepp Ferenc iskola 48, 3. Gerendási iskola 45, 4. Okányi iskola 41,5. Békéscsabai Madách utcai iskola 39 ponttal. Tóth Ágnes mondta, miközben a fotózáshoz készülődött az okányiakkal közösen az ügyességi versenyben is győztes csapatuk: — Természetesen tudatosan készültünk. A tanár bácsi felosztotta az éveket, én például az 1968-as tokiói, a 72-es müncheni és a 76-os montreáli játékokból készültem fel, s ha ezekhez kapcsolódó kérdést kaptunk, akkor először mindenekelőtt én próbálkoztam a válaszadással. Hogy a külföldi sportolók eredményeit is figyelemmel kí- sértük-e? Igen, de elsősorban azokét, akik különösen sikeresen szerepeltek a versenyeken. Különben az olimpiai totó döntött a javunkra, no meg a versenyek plakátjai közül is mi ismertünk fel legtöbbet, de nagyon jól felkészült a többi csapat is! A Kulich-telepiekről illik tudni azt is, hogy már a tavalyi vetélkedőn is indultak és a városi versenyen ötödik helyen végeztek. Árra a kérdésre pedig, egy év múlva is találkozunk-e, szinte kórusban felelték: „Igen!” Az iskola egy húszas diákcsoportja pedig nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy végigjárja az országos kék túra útvonalat. Már a felénél tartanak... A következő szakaszt a nyári vakáció idején járják be. F.Í.—M.J. Szarvasűzők ’93 A szarvas kövérebb lett az emblémán! Az idei Eger— Miskolc közötti, egyetemi— főiskolai váltófutó versenyen már 78 csapat több mint ezer sportolója indult, köztük — nem először — a békéscsabai tanítóképző főiskolásoké is. A hollandiai ötlet alapján nálunk először két éve szervezett versenyen 72 kilométer az össztáv. A csabaiak kezdőemberét, Szűcs Zoltánt a 25. helyen váltotta Katona Zsuzsa, majd Kréz Tibor következett és az első, Szilvásváradon záruló szakasz céljába Détár Levente is a 25.-ként érkezett. Ahonnan — versenyen kívül nekivágott a békéscsabai színekben futó és a közelben lakó, ismert szupermaratonista, Bogár János i,s akinek — mi tagadás — kellett is „biztatása” a bükki fennsíkra vezető szakaszon. Bohus János, Tajti János és Ungi Krisztina, később Múlt Gabriella a 17. helyre hozta fel a helyszínen Csabai Csupasz Csigák névre keresztelt főiskolai gárdát. Az egyébként is festői szépségű természetvédelmi területen kijelölt pályán a legszebb, 12 kilométeres szakasz Szekeres Lajosnak jutott, akit Gombár Gábor követett és ekkor már sejteni lehetett, hogy az idén is jól szerepelnek a viharsarkiak. Kenyeres Mária és Solti Attila zárta a sort a távot teljesítő 71 csapat között. A dobogó tetejére a szegedi tanárképzősök állhatták, mögöttük az egriek és a nyíregyháziak végeztek —a békéscsabaiak az abszolút sorrendben a dicséretes 25. helyezést érték el a jól szervezett, remek hangulatú találkozón. (medovarszki) Kézilabda-toborzó ,• I A Békéscsabai Előre KSE női szakága kézilabda-to- jM I borzót tart a szeptember- ' m I tői ötödik osztályba járó, a sportág iránt érdeklődő lányoknak. Jelentkezni lehet munkanapokon 8- tól 15 óráig a (66) 326-585-ös telefonon Csulik Pálnál, az Előre KSE ifjúsági csapatának edzőjénél. Személyesen munkanapokon a békéscsabai városi sportcsarnokban lévő kézilabdairodában, valamint az NB I-es kézilabda-mérkőzések idején szintén az ifjúsági csapat edzőjénéi. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 17. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt; 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2 millió 722 ezer 609 forint; 12 találatos szelvény 66 darab, nyereményük egyenként 55 ezer 002 forint; 11 találatos szelvény 1155 darab, nyereményük egyenként 3143 forint; 10 találatos szelvény 12 ezer 727 darab, nyereményük egyenként 428 forint. Vincié és Duró utazott, Farkas nem Hétfő reggel a Ferihegy 2-es repülőtérről útra kelt Moszk- yR vába a szerdai vb-selejtezőre a magyar labdarúgó válogató tott. Szinte az elutazás előtti utolsó pillanatban még két változás történt a csapatban. A keret egyetlen NB H-es játékosa, Farkas Simon (Haladás) az utolsó edzésen megsérült, így nem tarthatott az együttessel. Helyére Puskás Ferenc szövetségi kapitány Vincze Istvánt (Kispest-Honvéd) hívta be. Duró József (Kispest-Honvéd) tüszős mandulagyulladása viszont javult, láza lement, így ő is elrepült Moszkvába az oroszok elleni vb-selejtezőre, így viszont Szlezák Zoltán, az UTE labdarúgója maradt otthon. Békési ökölvívók a válogatott keretnél Nagy megtiszteltetés érte a Colors SE Békés ökölvívó szakosztályát, ugyanis meghívó érkezett a Magyar Ökölvívó Szövetségtől, amelynek tartalmában az szerepelt, hogy a válogatott keret felkészülésénél számítanak a békésiek két kiváló öklözőjére, Kovács Mi- hályra és Nagy Gyulára, valamint edzőjükre, Szabó Sándorra is. Szántó Imre szövetségi kapitány próbaöklözésre várja a fiatalokat a Szabadsághegyi edzőtáborba, míg edzőjükre segítőként számít, ami minden bizonnyal hasznos tapasztalatcserére ad alkalmat a békésiek sikerkovácsának. A felkészülés mától egyhétig tart, s a májusi Euró- pa-bajnokság jegyében zajlik majd. RFKFS MEGYEI HÍR1.AP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u, 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; telefax: (66) 441-020; kiadó: (66) 441-545. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068