Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-01 / 76. szám
KÖRKÉP Megszűnik a csabai sétálóutca Békéstáji művészet A Békéstáji Művészeti Társaság kiállítása nyílik április 2- án 16 órakor Gyulán, a Dürer Teremben. A tárlatot, amely május 9-ig tekinthető meg, dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke nyitja meg. Baleset ismeretlen sérülttel (Folytatás az 1. oldalról) ros arculatát féltő honatyák között. Az eredmény 12:12 volt, tehát döntetlen. A megismételt szavazás sem hozott eredményt. Ekkor Kraszkó Gábor független képviselő szót kért, és annak a nézetének adott hangot, hogy a sétálóutca minden formában, akár gyalogosok közlekednek rajta, akár „dzsunkák siklanak vizén spekuláns hongkongiakkal”, a város szégyene. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a sétálóutcát az előző rendszer emberei erőltették rá a város népére, s ha így marad, akkor időtlen időkig emlékeztetni fog a kommunista rezsimre. Több képviselő ugyan vitába szállt a felszólalóval, ám Kraszkó képviselő kitartott álláspontja mellett és titkos szavazást kért arról, hogy a hongkongiakat utasítsák el, egyidejűleg hozzanak döntést a sétálóutca megszüntetéséről és az eredeti forgalmi rend visszaállításáról. Javaslatát — amint a bevezetőben írtuk — a testület többsége elfogadta. A tanácskozás végén Pap János polgármester a véleményét tudakoló kérdésünkre a következőket válaszolta: — Nincs mit mondanom, a demokráciában minden elképzelhető, még az is, hogy a többségnek igaza van. Mindenesetre a testület elindult a múltat végképp eltörölni.-SAN Tegnap délelőtt 11 óra 55 perckor Békéscsabán az Orosházi úton, a Gyár utca kereszteződésében súlyos baleset történt. Egy ismeretlen kerékpáros haladt a felüljáró irányába, s a Barnevál épülete előtt körültekintés nélkül, hirtelen balra fordulva, a vele azonos irányban közlekedő Lada személygépkocsi elé kanyarodott, amely elütötte. A kerékpárost a békéscsabai kórház baleseti osztályára szállították súlyos, életveszélyes sérülésekkel. Személyleírása: körülbelül 60—65 év körüli, közepes termetű férfi, barna kabátot, szürke nadrágot, kék-fehér csíkos inget, fekete vagy piros sálat viselt. Régi típusú, hajlított vázas, fekete, női kerékpárján az első kerék sárhányó- jának a hátsó része és a láncvédő ezüsttel volt lefestve. A rendőrség kéri, hogy aki a személyleírásból feltételezi a férfi kilétét, jelentkezzen a kórház baleseti osztályán és a békéscsabai rendőrség közlekedési osztályán. Diákvarieté a vándortalicskáért Tegnap elsőként a békéscsabai Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskola csapata lépett színpadra. A táncos lábú lányok mottója: második otthonunk a suli... fotó: lehoczky péter Használt ruhák ingyen Április 2-án 14 órától a Sziget Szeretetszolgálat Szentapát- falván (Gyula, Faiskola u. 2.) használtruha- és iskolaifelsze- relésakciót rendez. A használt cikkek 'ingyen vihetők el. Egyúttal várják azok jelentkezését, akik segélyezésre alkalmas ruhaneműt, iskolai felszerelést vagy gyermekjátékot tudnak felajánlani. „AZ IGAZSÁG ÚTON VAN; SEMMI SEM TARTÓZTATHATJA FEL.” (Émile Zola) Tegnap késő délután, igazi di- ákos hangulatban megkezdődött Békéscsabán, a Tégla Közösségi Házban a második megyei diákvarieté. A régi variétés, Csete Gábor humorban bővelkedő konferansza után Ku- csera Norbert a szervezők és támogatók — a Baloldali Ifjúsági Társulás, a Békés Megyei Indul a gázépítés Március 29-én jelentős esemény történt gázügyben Dévaványán. Az Ecsegfal va felől érkező földgáz-gerincvezeték kivitelezési munkái megkezdődtek, majd a tervek szerint április 5-én a falu belterületén is megindul az utcai vezetékhálózat kiépítése. Művelődési Központ, a Békési Úti Közösségi Házak, a Békés Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítvány — nevében köszöntötte a versenyzők csapatait, a szurkolótábort. A zsűri — Pocsainé Fábián Magdolna, Hrabovszki György és Fodor József népművelők — értékelése mellett a közönség is szaSzövetkezeti fórum Dr. RemportKatalinországgyű- lési képviselő április 2-án 17 órától fogadóórán várja a választó- polgárokat Kaszaperen, a polgármesteri hivatalban. 18 órától apáitok házában dr. Farkas Gabriella tart fórumot a szövetkezeti és mezőgazdasági törvényről. Nyújtsd segítő kezed A Békéscsabai Egészségügyi Gyermekotthon Alapítványa javára rendeztek jótékonysági műsort szerdán délután Békéscsabán az ifjúsági házban. A rendezvényen fellépett a Bartók Béla Zenei Szakközépiskola vonósnégyese, Karácsonyi Violetta színművésznő', valamint a felvételünkön látható Kó'rösi Csorna Sándor Tanítóképző' Főiskola énekkara. A befolyt összeget a gyermekek üdültetésére fordítják fotó: lehoczky péter vazhat a két egymást követő napon a csapatok produkcióiról. Az eredményt rejtő borítékot azonban csak az április 30-i diákgálán bontják fel az ifjúsági házban. Mindenesetre a győztesnek járó szimbólum, a vándortalicska már ott volt a teremben... Sz.M. Megkerült az eltűnt asszony naplója Egymillió a közlésért A múlt év ) őszén megyénk egyik városából nyomtalanul eltűnt egy asszony. A hírt lapunk is közölte. Áz asszonynak azóta se bukkantak nyomára, a rejtély tehát máig megfejthetetlen. Áz ügy körüli homályt csak növeli, hogy férje két hónappal korábban a Körösbe fulladt. Amint ilyenkor lenni szokott, mindenféle mendemondák kaptak lábra. Az asszonyt környezete különösnek, feltűnően zárkózottnak ismerte, egyesek szerint az ördöggel szövetkezett, mások viszont földön kívüli kapcsolatairól beszéltek. Tegnap felkereste szerkesztőségünket egy fiatalember és átadott egy naplót, amely minden kétséget kizáróan az asszonyé volt. A napló hihetetlennek tűnő kapcsolatról lebbenti fel a fátylat és választ ad a férj halála körüli kételyekre is. A fiatalember — aki nevének titokban tartását kérte — egymillió forintért engedi át lapunknak az első közlésjogát. Az erről szóló megállapodást közjegyző jelenlétében ma írjuk alá, s hétfőtől folytatásokban közöljük e páratlanul érdekes dokumentumot. A naplót biztonsági okokból tegnap letétbe helyeztük, azóta egy bank páncélszekrénye őrzi. Szerkesztőségünk másolatból készíti el a szöveg közlését. 1993. április 1., csütörtök Érvek és ötletek Közmeghallgatás a városházán Evek óta egyre égetőbb kérdés egy új hulladékkezelő mű megépítése Békéscsabán, hiszen a jelenlegi szeméttelep állapota már tarthatatlan. Ám bárhol és bármilyen technológiával is készül el'a leendő létesítmény, konfliktusok forrása lesz. Az elkerülhetetlen társadalmi feszültségeket az eddigi városvezetések nem vállalták fel, a jelenlegi úgy próbálja mérsékelni, hogy széles körű szak- és közvélemény-kutatással igyekszik előkészíteni a végső döntést— mondta el bevezetőjében a tegnap délután megtartott közmeghallgatáson Pap János ' polgármester, majd röviden tájékoztatta a megjelenteket az önkormányzat hulladékkezelési programjának eddigi alakulásáról. Dr. Fórján Mihály, a program vezetője, környezetvédelmi szakértő a hulladékkezelő kialakítására beérkezett pályázatok helyszíni és technológiai javaslatait ismertette a résztvevőkkel. A tájékoztatókat hozzászólások követték. A közmeghallgatáson a város polgárai közül főleg azok jelentek meg, akiknek lakókörzetét közvetlenül is érintheti a tervezett hulladékkezelő mű lehetséges helyszíne. Ok a szakemberek racionális szempontjaival szembe, a mérleg másik serpenyőjébe érzelmi feszültségeik súlyát helyezték el. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a javasolt területek közül — Kisrét, Kismegyer, Borjúrét — a leginkább lakott műszakilag a legelőnyösebb, mert a szennyvíztisztító is ott helyezkedik el. A felvetett kérdésekre Domokos László alpolgármester és az önkormányzat szakértői válaszoltak. A közmeghallgatás feladata még nem a döntés volt, hanem az érvek, ötletek, újabb szempontok lejegyzése. A fórumon a város vezetői és az érintett szakemberek mellett az ön- kormányzati képviselők is jelen voltak, akikre a végső döntés meghozatala vár. Pap János zárszavában elmondta, hogy az elhangzott javaslatokat figyelembe veszik, s még a döntéshozatal előtt mérlegelik. L. M. Történelmi jelentőségű választás (Folytatás az I. oldalról) mokratikus Szövetséget levélben kereste meg, többek között olyan kérdésekkel, hogy a megkérdezett párt hajlandó-e tenni a választásért, az MSZOSZ elgondolásaihoz mi a viszonya, s az induló hat szakszervezeti konföderáció közül támogat-e valakit, vagy semléges marad. Eddig a Köztársaságpárt, az MSZP és az MDF elnöksége fogalmazta meg válaszát. Arra a kérdésre, miért nem keresték meg az FKGP-t és a Fideszt, az előadó úgy válaszolt, hogy a kisgazdák nem támogatták az önkormányzatok megválasztását, Orbán Viktor pedig kijelentette, ha a Fidesz hatalomra kerül 1994-ben, törvényes keretek között feloszlatja a tb-önkormányzatokat. Természetesen nem kizárt, hogy a helyi Fidesz-szervezetekkel az MSZOSZ jó kapcsolatot alakít ki. B.S.E. A bujdosó tolvaj rendőrkézen Tolvaj kerestetik címmel az elmúlt héten egy felhívást tettünk közzé. Az Orosházi Rendőrkapitányság lopás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást folytatott Simon- dán Pál orosházi lakos és társai ellen, akik Orosháza és környékén hétvégi házakból különböző értékeket tulajdonítottak el. Simondán egyébként másfél éve szökésben volt (1991 decemberében a börtönből szabadságra távozott és „elfelejtett” visszatérni), és ezt az Sarakba szárítva Útlevél-őrület Aratnak a gyorsfotókat készítők, ugyanis a napokban, de főként tegnap Békéscsabán az útlevél meghosszabbításának elintézése volt a sláger. A postán minden harmadik sorban álló ezerforintos illetékbélyeget, valamint útlevélkérő lapot vásárolt, vagy éppen ajánlott levélben küldte el a Belügyminisztérium illetékes hivatalához a szükséges okmányokat. Természetesen ilyen tömeg és közeg ideális táptalaja a „kacsának". Most az röppent föl, hogy azért a nagy honpolgári sietség, mert április 1-jétől emelik az illeték árát, nem is kevéssel. Egy közelmúltban elhangzott belügyminiszteri nyilatkozatra hivatkoztak, amelyben lehetséges időpontként valóban elhangzott az április. A hír könnyen szárnyra kapott, így azok is hazasiettek pénzért vagy elmentek fényképészhez, akiknek eredetileg eszük ágában sem volt az útlevél-hosszabbítás. A rendőrségen ugyanakkor cáfolták az illeték mostani emelését. Egyrészt hivatalosan semmi jelzést nem kaptak, másrészt pedig az országgyűlés még nem is módosította az illetéktörvényt, ami nélkül „árakat emelni” sem lehet. Ezek a megnyugtató szavak az én kétségeimet is eloszlatták. Főként azért, mert a telefonbeszélgetés előtt tíz perccel már feladtam az útlevél meghosszabbításához szükséges okmányokat. Nyemcsok László időt is hasznosan kívánta eltölteni. Elfogásához a rendőrség kérte a lakosság segítségét. Az országos körözés során számos jelzés, bejelentés érkezett a bűnöző hollétéről. így sikerült elfogni a bújdosó tolvajt március 26-án. Simondán ismét rács mögött van, az újabb bűncselekményeiért is vállalnia kell a felelősséget. Az orosházi rendőrség lapunk hasábjain is szeretné megköszönni az állampolgárok közreműködését, segítségét az ügy kapcsán. Cs. I.