Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-27-28 / 72. szám
1993. március 27-28., szombat-vasárnap HÍREK Szombat Nem változik a benzin ára — jelentette ki tegnap a MÓL vezérigazgató-helyettese. Hurrá!—ujjonghat az autóstársadalom—ezt is megúsztuk. Megúsztuk, mert a forint majd’ 3 százalékos leértékelése ellensúlyozza a benzin világpiaci árának emelkedését. Örök optimisták azonban mégsem lehetünk, mert a szakemberek vészjósló előrejelzéssel .fenyegetnek”. A benzin árára ugyanis rossz hatással lesz a szép idő és a turistaszezon. Az üzemanyag ára ilyenkor ugyancsak meglódul a világpiacon. Ezért is érdemes a hivatalos közleményt szó szerint idézni, azaz: a benzin ára az elkövetkező'napokban nem változik... L. E. Kalendárium Március 27. Napkelte: 533 — Napnyugta: 18.07 órakor. Holdkelte: 7.03 — Holdnyugta: 22.45 órakor. Névnapok: Ágosta, Ákos, Alpár. Archibald, Auguszta, Gábor, HAJNALKA, János, Lídia, Marót, Nikodémia, Nikodémusz, Rupert, Ruperta. A görögkatolikus naptárban az akaf- tiszt szombatja. Az ortodox naptárban Thesszalonikai Szent Matróné napja. * Thesszalonikai Matróné egy zsidó asszony szolgája volt Szalonikiben. Mivel titkon Krisztust tisztelte, és eljárt a templomba, asszonya sokféleképen gyalázta és kínozta, majd halálra ütlegelte. ' Március 28. Napkelte: 631 — Napnyugta: 19.08 órakor. Holdkelte: 8.42 — Holdnyugta: 0.45 órakor. Névnapok: GEDEON, Gida, Ixion. Janina, János, JOHANNA, Kapisztrán, Katapán, Szixtusz. A katolikus naptárban nagyböjt 5. vasárnapja. I. zsoltárhét. Az evangélikus naptárban böjt 5. vasárnapja. A görögkatolikus naptárban nagyböjt 5. vasárnapja. Bűnbánó Mária napja. Az ortodox naptárban nagyböjt 4. vasárnapja, Lépcsős Szent János emléknapja. Uj Szent Hilárion napja. * ,,N inive feldúlása: A vitézek pajzsa vörös, a katonák ruhája bíborszínű. A harci kocsik acélosan csillognak, amikor harcra készülnek, és fenyegetve rázzák a lándzsákat. Harci kocsik robognak az utcákon, fel-alá száguldoznak a tereken, ragyognak, mint a fáklyák, cikáznak, mint a villámok. Felriadnak a parancsnokok. hanyatt-homlok rohannak, sietnek a várfalakra, de már áll az ostrom. A folyam felöli kapuk lőltárul- tak, a palota rémületbe esik. A királynőt fogolyként hurcolják el, szolgálói keseregnek, mint nyögő galambok, és mellüket verik, ügy járt Ninive, mint egy víztároló, melynek vize elfolyt. Álljatok meg, álljatok meg! — kiáltják, de senki sem fordul vissza.” (Náhum próféta könyve 2,4-9) IRODAGÉPCENTRUM Békéscsaba. Bartók B. u. 46-50. Telefon: 442-614 Horoszkóp KOS (III. 21—IV. 20.). Nagyon érzel- vwpy mes ma. Úgy érzi, ' hogy nem kap elég figyelmet, megbecsülést. A mai nap ezt megcáfolja, szerelme eljut a csúcspontra, s úgy érzi, hogy kapcsolata mindennél fontosabb a világon. BIKA (IV. 21—V. 20.). A hét végén uta- zásra, kis kirándulásra van kilátás. Meghívás érkezik, aminek a közeljövőben eleget tehet. Ragyo- góak az aspektusok az alkotómunkának, a szórakozásnak. Ma ünnepli születésnapját Szabó Istvánná Láda Terézia Gyulavári olvasónk. Szeretettel köszöntjük! szí IKREK (V. 21—VI. 21. ). Ragyogó hétvégi napok köszöntik. Mindenben észrevea szépet. Minden simán megy, mégsem unalmas. Képes felvidítani egész környezetét. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Hétvégi szeszélyes hangulata még baráti, szerelmi kapcsolatát is megviselheti. Ne tegye próbára azok türelmét, akik igazán fontosak Önnek. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). A fiatal Oroszlán ezen a hétvégén barátai társaságában talán megismerkedik az „igazival ". Ha még bizonytalan az elképzeléseiben, akkor most egyre világosabban látja a célját és rendelkezik a tervei megvalósításához szükséges erővel, kitartással. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). A Szűz most főként korábban tett ígéreteinek teljesítésében jeleskedhet. A nem is olyan régen kezdődött szerelmi kapcsolata válaszút elé érkezhet, s talán döntenie kell a „hogyan tovább”-ról is. MÉRLEG (IX. 24— f^/SSX. 23.). Hétvégi gondjait csak szaporíthatják barátai, akik most nemcsak sokat akadékoskodhatnak, de a vállaira nehezedő terheket is növelhetik. Elmaradhat egy régóta tervezett utazása is. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Korábbi igyekezetének már anyagi haszna is érződik ezen a hétvégén vagy legkésőbb április elején. Közeli ismerőseivel kötött jó üzlete megtérülni látszik. Amelyik Skorpió most nem érzi magát elég erősnek, az beteg vagy kishitű. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Ez a hétvége a rokoni kapcsolatok ápolásának, a váratlan, de sok jó ötletet adó találkozásoknak és az előnyös vásárlásoknak az időszaka. Az utóbbi miatt anyagi helyzete kiegyensúlyozatlannak mutatkozik, de nagy segítséget nyújthatnak rokonai vagy ismerősei. BAK (XII. 22—1. 20.). Az izgalmakban bővelkedő hét után csendesebb örömökre, családi békére, pihenésre vágyik. A szerelemben fantasztikus élményekben lehet része. Ma különösen erős hajlandósága az erotikus örömökre. \\V^ VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Kiegyensú- lyozott, boldog hétvégére számíthat. A meghívást feltétlenül fogadja el, hisz most kizárólag erre a kikapcsolódásra van szüksége, a laza, könnyed társalgásra. A családnak tett ígéretét feltétlenül tartsa be. HALAK(II.21—III. 20.). Hangulata kissé zaklatott, s emiatt összezördülhet a családjával. De a tavasz friss illata fokozza érzelmeit, s boldogsággal tölti el. Hallgasson zenét, sportoljon vagy akár élvezze az édes semmittevést. Oldódjon a szerelemben. Tegnap délután nyílt meg Békéscsabán, a Munkácsy Múzeumban Lajos Ferenc grafikusművész (felvételünkön jobbról) gyűjteményes kiállítása. Közel 55 év telt el azóta, hogy első illusztrációival itt bemutatkozott. Mostani tárlata válogatás a gazdag életműből, amely — mint dr. Simon Imre, a megyegyűlés elnöke megnyitóbeszédében a művészettörténészeket idézve mondta — független mindenféle irányzattól. A XX. századi magyar művészet forrásait keresve egyszemélyes úton jár. Lajos Ferenc kiállítása vendégeinek figyelmébe ajánlotta: a sokszor hangoztatott Európához csatlakozás nem jelentheti, hogy kifelé, ellenkezőleg, önmagunk felé kell tekintenünk. A művészet oszthatatlan, benne a magyar szín saját. Fotó: Fazekas Ferenc Anyakönyvi hírek BÉKÉSCSABA Házasságkötések: Kiss Zsuzsanna (Mezőberény) és Pünkösdi István Gábor (Mezőberény), Zu- ba Katalin (Mezőberény) és Halász Ferenc (Mezőberény), Zsombori Marianna (Mezőgyán) és Kován János (Szabadkígyós). Születések: Rubint Tibor Béla és György Enikő leánya Henrietta, Resetár Pál és Gera Zsuzsanna leánya Krisztina, Klemm Ferenc és Petró Mária leánya Henrietta, Szabó Sándor és Hrabovszki Márta fia Balázs. Jáger Mihály és Ancsin Ildikó leánya Edina, Szél Zoltán és Koczi- ha Erika fia Csaba, Turbucz Tibor és Erős Mária fia Ádám Tibor. Fodor Lajos és Rábái Margit fia Lajos (Békés), Tímár András és Váczi Anna leánya Anikó Anna (Kétsoprony), Görbe János és Kovács Angéla leánya Anikó (Újkígyós). Halálesetek: Székely Imre ( 1943, Mezőberény), Fazekas Károlyné Varga Julianna (1913, Gerendás). Hruska Mihály (1913, Kondoros), Szász Györgyné Krizsán Judit (1907, Kétsoprony), Papp Józsefné Bracsok Ilona (1932, Mezőberény). Közlemény A Körös Volán tájékoztatása szerint az 1993. március 28- án, vasárnap 6.00—13.00 óra között megrendezésre kerülő gyaloglóverseny miatt teljes szélességben lezárásra kerül Békéscsabán a Petőfi út— Jókai út. Emiatt az alábbi helyi és helyközi járatok terelőútvonalon közlekednek. Békéscsabai 1,2,3,5,7,11 és 19-es helyi járatok járati úvonala: Andrássy út— Tulipán u.—Bartók B. út. Megállóik: autóbusz-pályaudvar—Kötöttárugyár—Tulipán u., továbbiakban változatlan. A járatok nem érintik a Petőfi liget megállóhelyet. Az autóbuszok a lezárás időtartama alatt az autóbusz-pályaudvar irányából a Kötöttárugyár megállóhely helyett a Tulipán utcában, ideiglenes megállóhelyen állnak meg. Békés és Mezőberény felé közlekedő helyközi járatok járati útvonala: autóbusz-pályaudvar—Bartók B. út— Szabadság tér—Rózsa F. tér— Békési út. Megállóik: autóbusz-pályaudvar—Haán L. u.—Rózsa F. tér. Dobozi, Fényesi helyközi járatok járati útvonala: autóbusz-pályaudvar—Bartók B. út—Szabadság tér—Gyulai út. Megállóik: autóbusz-pályaudvar—Haán L. u.—Körös Hotel. A Szarvasi Vas-Fémipari Szövetkezet szakirányú felsőfokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkező számviteli osztályvezetőt keres. Fizetés megegyezés szerint, az állás azonnal betölthető. Érdeklődni a (67) 12-292-es telefonszámon a szövetkezet főkönyvelőjénél. Szolgáltató és Ipari Kisszövetkezet Gyula, Szent István út 27/B: — lapostetö-szigetelés — víztoronyjavítás — víztároló-javítás, szigetelés. Ügyintéző: Pfeff Ferenc. Telefon: (66) 362-143. Telefax: (66) 361-201. Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 13. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 10, 51, 72, 73, 81. Most olcsóbb! Ez itt az ingyenreklám helye! Orosházán, a Balassa u. 22. szám alatt 1991-es évi termésű, apró, sárga szemű, pattogatni való kukorica (2 mázsa) 45 Ft/kg-os áron kapható. *** Békéscsabán, a Skála Körös Raktáráruházban (Orosházi út 32.) a porcukor (0,5 kg-os) 42 Ft helyett 33,60 Ft, a húsgombóc paradicsommártásban (1/2-es) 71 Ft helyett 56 Ft, a székely- gulyás (400 g-os) 111 Ft helyett 71 Ft, amíg a készlet tart! ■*** Békéscsabán, az Elésker Kft. 104-es ABC-áruházában (Kulich Gyula-lakótelep) az Új Biopon Automata (2,4 kg-os) mosópor a mai napon 499 Ft helyett 449 Ft-ért, a Mars csokoládé (multipack) 132 Ft helyett 119 Ft-ért, a Pedigree Pal kutyaeledel (400 g-os) 90 Ft helyett 69 Ft-ért kapható. Csaba Tv A Csaba Tv Békéscsabán a belvárosban és a Kulich-lakó- telepen 1993. március 28-án, vasárnap 9 órától kezdődik. A tartalomból: 9.00 órától Vasárnapi Plusz élő magazinműsor; Városépítészeti sorozat folytatása; Színészfazék vendége: Zsila Judit; Telefonos játék; Rajzfilm gyerekeknek; Kamerával a gólyák útján; Behatás előtt: bemutatkozik a Szabó Pál téri Általános Iskola; „Átváltoztatjuk” — zsírle- szívás;"Válogatás az Európa és a Kossuth könyvesbolt új kiadványaiból és még sok érdekesség. 12.00 órától Tv Plusz zenés, szórakoztató műsor. Sztárok a Petőfi Csarnokból; Gyerekeknek: Ivanhoe; Válogatás a World Net anyagaiból: Tornádó; Útífilmsorozat: Párizs; Sportcsemegék; Jó kis buli Artúr király udvarában — amerikai kalandfilm. Ismétlések: március 29-én, hétfőn 19.00 órától Vasárnapi Plusz, 21.00 órától HTV’30 Mozicsatoma filmje a belvárosban. a Kulich- és a Lencsési- lakótelepen; hétfőn 19.00 órától Vasárnapi Plusz Békésen és Telekgerendáson. / Árfolyamok 1993. március 26-án: Vétel Eladás USA-dollár 86,17 86.57 Német márka 52,67 52,91 Svájci frank 56,92 57,20 Osztrák schilling 7,48 7,52 Zöldség- és gyümölcsárak Békéscsaba Szarvas Mezőberény V.csainok Zöldségbolt Andrássy út 12-esABC 2-es ABC Burgonya Ft/kg 20,— 24 — 25 — 28,— Főzőhagyma Ft/kg 25,— 20 — 32,50 25 — Fokhagyma Ft/kg 150,— 250,— 260,— 130 — Fejes káposzta Ft/kg 80.— 100,— 78,— 60,— Kelkáposzta Ft/kg 170,— 170,— — — Sárgarépa Ft/kg 70,— 110,— 83,— 100,— Gyökér Ft/kg 80.— 180 — 104 — 150,— Uborka Ft/kg 160,— 180 — 160,— 200.— Alma Ft/kg 40.— 40 — 35,— 40 — Paprika TV Ft/kg/db 25 — 26,— 29,60 — Zeller Ft/kg 70,— 70 — 78 — 80.— Paradicsom Ft/kg 250,— 260 — 230 — — Tojás Ft/db 5 — 6.50 5,— 4,— Karfiol Ft/kg 150.— 150,— — — Karalábé Ft/kg 60,— — 60 — — Mandarin Ft/kg 120,— 120 — 144 — 110,— Körte Ft/kg/db 40,— 20,— — — Banán Ft/kg 110.— 110.— 105,— 107,— Szőlő Ft/kg 350,— 300.— 286,— — Narancs Ft/kg-50 — 50.— 60,— 50.—