Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-22 / 67. szám
àfiRKRS MEGYEI HÍRUPEzúttal epizódszerepben a csabaiak Pánczél és Schupkégel aranyérmes A hét végén a Feszt Malizia Kupáért zajlott a magyar nemzetközi tomászbajnokság a budapesti Körcsarnokban. A magyarok közül Fajkusz Csaba és Molnár Andrea volt a legel- foglaltabb, előbbinek négy, utóbbinak három lehetősége volt az éremszerzésre. A hatfős finálék első gyakorlatát a fehérorosz Ivankov mutatta be talajon, és összetett bajnokhoz méltóan rögtön be is gyűjtött egy újabb aranyérmet. A férfi talajversenyben magyar érdekeltség híján csak a román Andrian Gál súlyosnak tűnő bokasérülése jelentett izgalmakat. Az egykori ifjúsági Eu- rópa-bajnok Ivankov ezután legerősebb szerén, a gyűrűn is kimagaslót nyújtott, így három elsőséggel zárta a bajnokságot. A nőknél az ukrán Pod- kopajeva töltötte be Ivankov szerepét, a holtversenyes összetett aranyérem mellett mindkét vasárnapi fellépése elsőséget ért. Nem véletlenül kapták meg ők ketten a Feszt Malizia Kft. különdíját. Szerenként! teljesítményeivel szintén a háromszoros aranyérmesek közé került a fehérorosz Jelena Piszkun. Eléggé sokáig kellett várni az első magyar éremre, hiszen Fajkusz lólengésben, Molnár Andrea pedig ugrásban packázta el a lehetőséget egy komoly rontással. Később azután beindult a medáltermelés, felemáskorláton mindkét Molnár a dobogóra állhatott, majd ugrásban a dunaújvárosi szerspecialista, Pánczél Miklós, korláton pedig Schupkégel Károly aratta le a babért. Meglepetésre viszont a szombati ezüstérmes Fajkusz egyszer sem tudott az első három közé kerülni. A sok magyar rontás láttán bizonyára mindenki sajnálta, hogy az olimpiai bajnoknő, Ónodi Flenrietta csak díjátadóként jelent meg az eseményen. Társai közül még szombaton az összetett versenyben voltak érdekeltek ketten. A 36 tomásznő két csoportban mutatta be tudását. A délutáni gyengébb csoportban fellépő három békéscsabai, fiatal egyike sem tudott igazán kimagasló produkcióval előrukkolni, mindössze Balog Ildikó és Gibala Erika ugrása érdemel említést, de szerenkénti döntőre egyiküknek sem volt esélye. Eredményeik: 17. Gibala Erika 35,787, 22. Balog Ildikó 35,362, 24. Nyeste Adrienn 34,487 ponttal. Különleges lovas-autós versenyek Kaposvárott Göttler: Rablóval és Volvóval az élen A Tavaszi Fesztivál műsorában díjugrató, díjlovagló, valamint lovas- és autóversenyt bonyolítottak le Kaposvárott. Lovasként jól szerepelt a vetélkedőn két Békés megyei sportoló, a mezőhegyesi Szász Attila és az orosházi Göttler Vilmos, mi több, utóbbi egy Volvo autón is remekül vezetett. A ride and drive versenyben először lovon teljesítették az akadálypályát a résztvevők, majd egy gépkocsiba szállva kellett végigszlalomozni ugyanazt a pályát. A Nyugat- Európában nagyon népszerű viadal Kaposvárott is nagy közönségsikert aratott. Eredmények. Díjlovaglás, nehézosztály, zenés kűr: 1. Komjáthy György (Kaposvár) Hatalom nevű lován, 2. Sebestyén József (Nagycenk) Romulusz n. 1., 3. Berényi Krisztián (BLK) Korzika n. 1. Díjugratás, döntő: 1. Szász Attila (Mezőhegyes) Randi n. 1., 2. Lengyel Róbert (Vámospércs) Hilda n. I.. 3. Stróbl Dorottya (BLK) Harpagon n. 1. Ride and drive Volvo verseny: 1. Göttler Vilmos (Orosháza) Rabló nevű lován 2. Szász Attila (Mezőhegyes) Szíves n. 1.. 3. Németh István (BLK) Legény n. I. Békét köt Reynolds és az IAAF? Butch Reynolds, a 400 m-es síkfutás amerikai világcsúcstartója és az IAAF közötti kapcsolat továbbra sem felhőtlen. A nemzetközi szervezet nem hajlandó tudomást venni Reynolds polgári perben megítélt 27,3 millió dolláros kártérítési követeléséről, de a konfliktushelyzetet megoldandó, két önmagát még megnevezni nem óhajtó cég szponzori szerződést kínált Reynoldsnak. Az együttműködés feltétele azonban az, hogy a sprinter felejtse el a 27,3 millió dolláros követelést. Cserkészek helyett — orgia-ígéret Ugyancsak meglepődtek azok a telefonálók, akik az Ohio állambeli Findlayben a női cserkészcsapatot keresték, s a vonal másik végén egy szexis hang ,,minden idők legvadabb orgiáját” ígérte, arra kérve a telefonálót, adja meg a saját számát, hogy visszahívhassák őt. Az ok: a derék női cserkészcsapat (Girl Scouts) központja tavaly lemondta a telefonelőfizetést, és a számot egy telefonszex-szolgálat kapta. A legújabb kiadású helyi telefonkönyv azonban még nem tünteti fel a változást. Egyáltalán nem tartjuk mulatságosnak a dolgot” — nyilatkozta felháborodással Jane Crites, a cserkészcsapat szóvivője. Hozzátette: „A telefonüzenet egész biztosan nem a mi programunkat tükrözi”. SPOKM. MVA.G*1-' 1993. március 22., hétfő Tavaszköszöntd az Üllői úton Az ismét maratoni hosszúságúra kerekedett NB I-es labdarúgó-fordulóban az eddig több hiábavaló utazást tett Ferencváros legénysége igazi tavaszköszöntővel lepte meg híveit: a kispestiek elleni győzelem sokkal BVSC-Dreher— MTK 1-2 (0-0) Szőnyi út, 1500 néző. V.: Piller. Gól: Bognár (83.), ill. Balog (56., 63.). Jó: Cseh, ill. Balog, Talapa. BVSC-DREHER: Vezér — Kroner, Garaba, Csepregi, Cseh — Farkas- házy (Szekula, 46.), Bognár, Urbá- nyi, Nagy P. — Borgulya, Mundi (Farkas, 67.). MTK: Zsiborás — Hires — Talapa (Komódi, 79.), Sztano, Turbék — Horváth Cs., Vancsa, Keresztúri, Balog — Hámori, Zsi- vótzky. A tavaszi napsütésben mindkét együttes nyugodt tempóban kezdte a találkozót. Húsz percen keresztül még kapura- lövés sem volt egyik oldalon sem. Fordulás után, az 56. percben váratlanul vezetést szerzett a vendégegyüttes: Balog éles szögből a kapuba gurított, 0—1. BVSC-támadások után újabb MTK-gól következett: Balog ezúttal 8 m-ről, kapásból a kapu bal oldalába bombázott, 0—2. Hét perccel a befejezés előtt szépített a BVSC. Bognárt buktatták a 16-os vonalánál a jobb oldalon, és maga a sértett állt a labda mögé, s nemes egyszerűséggel a hosszú felső sarokba ívelt, 1— 2. A mérkőzés egészét tekintve az MTK második félidei jobb játékával megérdemelten nyerte a mérkőzést a gyenge napot kifogó vasutasok ellen. Siófok—Nyíregyháza 0-0 Siófok, 2000 néző. V.: Vavika. Kiállítva: Meksz (75.). Jó: Bimbó, Zare, Olajos, Varsányi, ill. Bíró, Drobni, Kertész, Molnár. SIÓFOK: Bíró — Bimbó, Zare, Olajos — Elekes, Jenei, Varsányi, Meksz, Marozsán (Kovács, 55.) — Kámán, Kirchmayer (Czigány, 64.). NYÍREGYHÁZA: Bíró — Szatke, Cselószki, Drobni, Kertész — Nagy, Kovács, Ivanics (Téglási, 75.), Molnár — Burchel (Csehi, 78.), Kákocz- ki. A játék képe és a látottak alapján két igen gyenge csapat találkozóján egyik sem érdemelt volna győzelmet. PMSC-Fordan— Csepel-Kordax 2-1 (1-1) Pécs, 4000 néző. V.: Marosvári. Gól: Medgyes (31.), Azoitei (60.), ill. Tyukodi(40.). Jó: Csaban, Ulveczki, Túri, Medgyes, Azoitei, ill. Váczi, Tyukodi, Bognár. PMSC-FORDAN: Csaban — Dienes, Braun, Palaczkv — Ulveczki, Túri, Medgyes, Tolocskó (Kocsis, 72.), Vókó — Azoitei, Lengvel. CSEPEL-KORDAX: dr. Szieben — Ács, Váczi, Nagy — Tyukodi, Szabó (Jakab, 68.), Stefanov, Bognár, Palaci- an (Mikler, 62.) — Süveges, Szekeres. A 31. percben szerezte meg a vezetést a PMSC-Fordan, Medgyes 20 méteres kapáslövése talált utat a csepeli kapuba, 1—0. A 40. percben az első adódó gólhelyzetét kihasználta a Csepel, Tolocskó hibájából Tyukodi egyenlített, 1—1. Szünet után a 60. percben ismét vezetést szerzett a PMSC, Ulveczki partdobását Azoitei értékesítette, 2—1. A mérkőzés hajrájára ismét kiegyenlítettebb lett a játék, ám az eredmény már nem változott. A mérkőzés nagy részében fölényben játszó PMSC-Fordan győzélme megérdemelt. RábaETO FC— Videoton-Waltham 1—0 (1-0) Győr, 6000 néző. V.: Molnár L. Gól: Csikós (5.). Jó: Pintér, Virág, Lakos, ill. Molnár, Ló'rincz. RÁBA ETO FC : Végh—Lakos, Pintér, B. Szabó — Csikós, Miriuta, Bordás (Csertői, 46.), Szántó (Kiszi, 45.), Virág — Pena, Klausz. VIDEO- TON-WALTHAM: Mitring — Molnár, Németh, Ló'rincz — László, Kuttor (Pálit, 46.), Muzsnai (Földes, 58.), Vadász, Dubecz — Horváth, Takács. Jól indult a mérkőzés a felzárkózni szándékozó győriek számára, mivel már az 5. percben gólt szereztek. Pintér 40 méteres indításával Pena viharzott el a jobb szélen, visszagurított, és az érkező Csikós 14 méterről a hálóba vágta a labdát, I— 0. A 73. percben Pálfi lábában volt az egyenlítés, a csatár lövése azonban elkerülte a kaput. Az őszi teljesítményéhez képest szombat délután jóval többet nyújtott a Rába támadójátékban és tervszerűségben is az ezúttal kissé halovány Videotonnal szemben, és így a győri győzelem megérdemeltnek mondható. Veszprém LC—Vác FC-Samsung 3—2 (1-2) \ Szemüvegkeret -javitAs Uj Órák el ad* va E garanciával Kvarcórák üvegcsiszoiása M Bcs., ^Kinizsi u 2. Veszprém, 4500 néző. V.: Kiss G. Gól: Bercczki (28. — öngól), Rugo- vics (61.), Vasziljcvity (72.), ill. Ré- pási (13.), Zsinka (39.). Jó: Gersics, Lantai, Perger, Rugo- vics, Vasziljevity, ill. Nagy T., Aranyos, Répási, Simon. VLC: Andorka — Gersics, Lantai, Csík, Perger — Csornai, Gazsó, Kelemen — Rugovics (Sülé, 80.), Vasziljevity, Lehota (Horváth L., 76.). VÁC FC-SAMSUNG: Koszta — Be- reczki, Nagy T., Bánfi, Szalai (Horváth, 68.) — Nyilas, Kriska (Sallai, 74.), Simon, Aranyos — Zsinka, Répási. Jól előkészített, viszonylag jó talajú pályán, kellemes időben játszott a két csapat. A 13. percben váratlanul szerzett vezetést a Vác, amikor Répási nem túlságosan erős, 25 m-es szabadrúgásánál Andorka a jobb alsó sarokba „benézte” a labdát, 0—1. Aztán viszont fordult a kocka... ha gólokkal csak később rukkolt is ki a hazai gárda. Végig jó iramú, izgalmas mérkőzést játszott a két csapat. Az első félidőben a váciak kezdtek jobban, viszont a második 45 percben egyértelműen a veszprémiek voltak az irányítók, s végül megérdemelten nyertek a volt listavezető ellen. Ferencváros— Kispest-Honvéd FC 1—0 (0-0) Üllői út, 16 000 néző. V.: Puhl. Gól: Fodor (68.). Jó: Telek, Keller, Fodor, ill. Csábi, Plókai, Pisont, Duró. FTC: Horváth — Szekeres, Telek, Lipcsei — Páling (Deszatnik, 76.), Szenes (Szűcs, 74.), Albert, Fodor, Keller — Gregor, Cigan. KISPESTHONVÉD FC: Brockhauser — Csábi, Plókai, Szabados — Pisont, Haltöbb két pontnál — elég ha ehhez a riválisok eredményeit illeszjük hozzá. A másik „nagy győzelmet” a győriek könyvelhették el, ha csak 1—0-ra is nyertek a Videoton ellen. Itt sem pusztán két pontról van szó... Az NB I állása 1. Vác-Samsung 18 12 2 4 32—18 26 2. Kispest-Honvéd FC 18 11 3 4 28—16 25 3. Ferencváros 17 11 2 4 24—12 24 4. Videoton-Waltham 18 93 6 27—21 21 5.MTK 18 7 6 5 31—21 20 6. V asas-Smirnoff 18 6 7 5 21—19 19 7. Pécsi MSC-Fordan 18 8 2 8 22—21 18 8. Csepel-Kordax 18 7 4 7 21—21 18 9. Békéscsabai Eló're FC 17 5 7 5 21—20 17 10. Diósgyó'r FC 18 6 5 7 19—25 17 11. Rába ETO FC 18 4 7 7 17—23 15 12. BVSC-Dreher 18 6 3 9 16—22 15 13. Siófok 18 5 4 9 17—24 14 14. Veszprém LC 18 5 4 9 20—33 14 15. Újpesti TE 18 2 9 7 18—24 13 ló.Nyíregyházi FC 18 2 6 10 9—23 10 A góllövőlista élcsoportja. 10 gólos: Répási (Vác-Samsung); 8 gólos: Sallói (Videoton-Waltham); 7 gólos: Füle (Vác-Samsung), Balog I. (MTK); 6 gólos: Lipcsei (FTC), Horváth F., Takács (mindkettő'Videoton-Waltham); 5 gólos: Szabó T. (MTK), Fodor T. (Békéscsaba), Lehota (Veszprém LC), Szvisztum (Diósgyó'r FC), Kovács J. (Siófok). Sífel®ÍFÉíM! SZOLGÁLTATÓ ÉS IPARI KISSZÖVETKEZET GYULA 5701 Siórét 2., pf. 86. — lapostető szigetelés — víztoronyjavítás — víztároló szigetelés. Ügyintéző: PFEFF FERENC, telefon: (66) 362-611. mai, Márton (Orosz, 74.), Illés, Duró — Fischer, Negrau ( Vincze, 74.). Robogós tíz perccel kezdtek a szuperrangadó résztvevői, különösen a pálya középső harmadában alakultak ki látványos, késhegyre menő egyéni párbajok. Amikor azok egyike túl keményre sikeredett, Puhl sárga lappal elkezdte a fegyelmezést. Érthetően inkább a hazaiak akciói voltak támadó szándékról tanúsko- dók, bár igazán komoly lehetőségig nem jutott el a zöldfehér gárda. A percek múlásával egyre több hibát követtek el a ferencvárosiak, és ezzel egyenes arányban az addig viszonylag jó színvonal a közepes felé süllyedt vissza. Fordulás után, amikor a Honvéd már örülni kezdett, ébersége lankadt, a 68. percben az előretörő Telek labdájával Fodor ügyesen forgolódott, majd 15 m-ről a kapu bal oldalába bombázott, 1—0. Nagyon úgy festett, hogy a — Mezőgazdasági gépek és pótalkatrészek, műszaki cikkek, gumiköpenyek, tömlők, gördülő csapágyak, akkumulátorok, csavarok és egyéb vasáruk forgalmazása nagykereskedelmi áron. — Simon kosaras emelőgépek összeszerelése, javítása. Agro-Stop Ipari, Kereskedelmi Kft., 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 84. Telefon: (66) 328-588, (66) 328-232, (66) 327-964. Telefax: (66) 328-632. Kispest — tudatában annak, hogy az éllovas Vác megbotlott Veszprémben — beéri egy nyugalmas idegenbeli pontszerzéssel. Csaknem 70 percen keresztül kiviláglott, nem is lehet különös gondja a pirosfekete gárdának, mert a ferencvárosiak mind több alapvető technikai hibát követtek el. Egy jól sikerült kombináció azonban gólt hozott, és ez döntött. A ferencvárosiak ebben a bajnokságban az ősz után másodszor is legyőzték a Kispestet, a zöld-fehérek „négypontos” rangadót nyertek ezúttal. Bár a játékosok egyéni képzettsége tekintetében mindenképpen a kispesti a jobb csapat, ezúttal az acélos akarat hazai diadalra vezetett. Diósgyőri FC—Vasas- Smirnoff 1—0 (0—0) Diósgyőr, 10 000 néző. V.: Vágncr. Gól: Tóth M. (79. p.). Jó: Farkas, Tóth M„ Dohot, ill. Pécha, Erős, Babócsy. DFC: Dohot — Budai, Csizi, Danes, Szabó — Farkas, Tóth M., Kiser (Szilágyi, 61.), Bordás (Vitelki, 46.) — Adzsojev, Szvisztun. VASAS- SMIRNOFF: Babócsy — Nahóczky, Juhár, Mészöly — Erős, Geress, Gu- buez, Galaschek, Pccha (Tuboly, 82.) — Zvara, Claude (Bácsi, 75.). Már a 2. percben gólt szerezhetett volna a hazai gárda: Juhár a 16-oson belül fellökte a kitörő Kisert, Vágner habozás nélkül büntetőt ítélt. Szvisztun azonban a jobbra vetődő Babócsy mellett „elegánsan” a kapu mellé helyezett... Szünet után, a 79. percben dőlt el a két pont sorsa. Adzsojev bal oldali beadását Szvisztun mellel Tóth M. elé tette, aki jobbal, 12 m-ről nagy lövést eresztett meg, és a labda Babócsyt érintve „vánszor- gott” a gólvonalon túlra, 1—0. A látottak és a helyzetek alapján a Diósgyőr sikere nagyobb különbségű is lehetett volna, a Vasas védelme gyakran megingott. Szerdán következik A labdarúgó NB 119. fordulóját szerdán rendezik. A program. Március 24.: Békéscsabai Eló're FC—Pécs, 15, jv: Stamler (Márton, Herbály), Kispest—MTK, 15, Vác—Diósgyó'r, 15, Nyíregyháza—Rába ETO, 15, Ferencváros—Újpest, 15, Vasas—BVSC, 16.30, Videoton—Veszprém, 16.30, Csepel—Siófok, 17.