Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-06-07 / 55. szám
MŰVÉSZETEK - TÁRSADALOM 1993. március 6-7., szombat-vasárnap Sikerkönyvek után folyóirat indul az érték jegyében Úton a Tevan Bárkájával Példakép bármely nemzedéknek Bolmányi Ferenc Orosházára hagyományozta életművét A Bárka február közepén indult első útjára, a Tevan Kiadó Irodalmi és művészeti folyóiratát akkor mutatta be a közönségnek Cs. Tóth János felelős kiadó és Kántor Zsolt főszerkesztő. Néhány héttel a „start” után a lapindítók szándékáról, „kulturális küldetéstudatáról”, a folyóirat és a könyvkiadás kapcsolatáról, a névválasztásról és a Bárka anyagi hátteréről, jövőjéről beszélgettünk. —A Tevan név mire kötelez? — A kérdést megfordítanám: miért adunk ki anyagilag nem feltétlenül sikeres köny-. veket? Ezt három dolog indokolja, az első: a kiadó neve, a kulturális közéletben elfoglalt image-e erre kötelez bennünket. A második: van egy kulturális küldetéstudatunk, felelősséget érzünk a régió irodalmi múltja és jelene iránt — mondta Cs. Tóth János. — A legjelesebb alkotók a Tevan névre adtak kéziratokat, és nem csak a Bárkába, hanem könyvekre is: Határ Győző, Thomas Schreiber, Haás György a külföldön élők közül, Tandori Dezső, Gyárfás Endre, Tornai József, Horgas Béla, Levendel Júlia, Mamo János, Imre Flóra, Szepesi Attila, közelebbről Hegyesi János, Sa- rusi Mihály, Erdmann Gyula, Erdész Ádám. A nyomdák fülébe is mindig pozitívan csengett a Tevan név. Minden azért van, mert egy szép kulturális hagyományhoz kapcsolódunk, és annak a tisztességét szeretnénk továbbvinni. A harmadik tényező a kiadónál dolgozó szerkesztők személyisége. —Talán a könyvkiadás során összegyűlt tapasztalat és kéziratmennyiség, valamint egy másfajta megmérettetés iránti igény szintén megalapozta a folyóirat indítását? — A kéziratmennyiség egyáltalán nem, inkább a szerzőkkel teremtett kapcsolat adta lehetőség. A kéziratok között legfeljebb egy olyan van, amit ki fogunk adni. Az tény, hogy a Tevan Kiadó könyveit tudjuk közkinccsé tenni, a kiadót még jobb hírben feltüntetni a folyóirat által. A Tevan Kiadó már valamit jelent a megyében, meg magyar földön is, és ebből következett a szándék, hogy legyen egy folyóiratunk is. —Fellapozva a Bárkát, feltűnő a világirodalmi látószög és a különböző művészeti ágak és műfajok széles skálája. Ladik Katalin, Norman Mailer, Tandori Dezső, Féja Géza, festészet és színház; á kínálat egészen nagyszabású. —• Majdnem mindegy, milyen a lap, csak érdekes legyen! Ha ezt nem tudjuk tartani, akkor nem érdemes csinálni. A másik, hogy kitaláltuk, ha már kiadjuk, legyen koncepciózus. Most a mítosz, legközelebb a szórvány magyarság a téma, és ez még inkább nehezíti a szerkesztést, így minden egyes szerzőt külön kell felkérni. — A Bárkát mindössze hárman, a Tevan Kiadó szerkesztői Jegyzik”. — Igen, Petőcz Károly a művészeti vezető, Tótfalusi-díjas tipográfus, Tevannál tanult, neve a szakmában garancia, több folyóiratot alapított. Kántor Zsolt főszerkesztő betiltott költő, a legrangosabb folyóiratokban, lapokban jelennek meg rendszeresen a versei, könyvkritikái, műfordításai. Magamról csak annyit: mint művészeti író publikálok néhány helyen évtizedek óta, tanítottam a főiskolán esztétikát, a kiadót igazgatom. —A békéscsabai Szt. Johannes kávéházi bemutatkozáson a főszerkesztő azt mondta: nem azért kapta a folyóirat a Bárka nevet, mert szerkesztői úgy vélik, valakiknek vállalkozniuk kell az értékek megmentésére. Szerintem nagyon is szükség van értékmentőkre a mai, nem éppen művészetbarát világban. —Nem is úgy értettem, hogy nincs szükség értékmentésre, hanem úgy, hogy nincs özönvíz előtti állapot, azért ott még nem tartunk — válaszolt Kántor Zsolt. — S azt sem akartuk önmagunkról állítani, hogy csak a Bárka az, amely átviszi az értékeket a túlsó partra. A Bárka név még utal a meghitt, családi jellegre, és kötődik az utazás szóhoz is... — ...a túléléshez is. — Igen, és az együttlét, a' szellemi együttlét színhelye a Bárka. S a hajó az úton lét, az utazás pedig maga a művészet, ezt már sok művész elmondta: egy hajóban utazunk, mindig ugyanazt a verset írjuk... Noé bárkájára gondol mindenki először, de itt egyszerű bárkára kell gondolni, amellyel gyönyörű szellemi tájakon utazunk a min- denség tengerén. — A tervek szerint évente négyszer jelenik meg a folyóirat. Manapság központi kérdés, hogy miből? — Ha nem lesz támogatás, nem sok esély marad, hogy megjelenjen a Bárka—hangsúlyozta Cs. Tóth János. — A Tevan Kiadó az év második felétől szinte biztos, hogy magánkézben lesz. Eddig alapítványi pénzeket kaptunk, a város támogatta az első számot. Reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz, sőt, talán a megye segítségére is számíthatunk. Miután látható a színvonal és a fogadtatás, még inkább bízunk abban, hogy a város magáénak érzi majd ezt az új lapot. —Alig néhány hónapja látott napvilágot a Sodrás, most me g a Bárka. Ha Sodrás van (özönvíz), kell egy Bárka is? Van itt, ezen a vidéken ennyi szellemi erő és igény két művészetifolyóiratra? Nem lenne szerencsésebb összefogni az alkotókat és az anyagi forrásokat? — Nem értem a kérdést — mondta Cs. Tóth János. —-Húsz évig létezett két folyóirat egymás mellett, és sosem kérdezték meg, hogy kell-e mindkettő. Mindegyiknek más volt a profilja, ezeknek is más.-—Más világot is éltünk, más volt a sajtópiac. Akkor így kérdezem: van egyszerre két folyóiratra elég pénz és vásárlói igény? — Az ilyen lapot nem a vásárló tartja el, egyetlen folyóirat sem nyereséges. Formálói akarunk lenni a művészeti törekvéseknek, és úgy érezzük, ehhez, valamint ahhoz, hogy a városról és a megyéről jobb képet alakítsunk ki, kell ez a folyóirat. Biztos, vannak életerős tehetségek, akiket meg kell találni, fel kell fedezni; és az alkotóerőt két fórum jobban megsokszorozza, mint egy. Szellemi elitmozgalmak közvetítését is vállaljuk, a megyén túlra, az ország felé. Ha egymás mellé tesszük a két lapot, látható: mindkettő mást fejez ki, másféleképpen. Ha két folyóiratot jegyeznek egy megyéből, ennél «jobb állapot nincs. — Úgy legyen! Egyelőre azonban a Sodrásból is, a Bárkából is csak egyetlen szám jelent meg, és a következő anyagi háttere még bizonytalan. Niedzielsky Katalin Bolmányi Ferenc festőművész a modern magyar képzőművészet egyik legsajátosabb hangú, markáns egyénisége. Hosszú, igen gazdag pályája, nehéz életútja, emberi és szakmai becsülete, tisztessége alapján azon kevesek közé tartozik, aki bármely nemzedéknek példaképe lehet. 1904-ben született Léván, kisgyermekként került Békéscsabára, majd már meglett művészként első önálló kiállítását is itt rendezte 1926-ban. Hétéves kora óta tudatosan készült a festői pályára, a főiskolai tanulmányaihoz szükséges anyagiakat a budapesti Meteor Mozi némafilmjeit kísérő mozizenészként he- gedüléssel teremtette elő. Majd a portréfestést választotta helyette; rövid időn belül egyik legfelkapottabb, legfoglalkoztatottabb művelőjévé vált, sőt 1930—33 között a bécsi előkelőségek körében is az egyik legdivatosabb, kéz- ről-kézre adott portretistaként tartották számon. Rövid időn belül rádöbbent, hogy ezen az úton csak egyre inkább távolabb kerülhet választott eredeti festői pályájától, ezért szinte egyik óráról a másikra fordított hátat eme nem is rosszul jövedelmező tevékenységének, hogy rövidesen igen szerény körülmények között élve Szentendrén — a művészek körében akkortájt már egyre kedveltebbé váló kisvárost — válassza munkássága színhelyéül. Meghatározó szemléletének alakulásában az egyre inkább nyomasztóvá váló események sorozata a világban, különösen Európában; nem tud közömbösen elmenni az emberiség sorsát, méltóságát érintő mozzanatok, atrocitások mellett. A második világháborút, a világégést megérző, majd azt a maga szörnyű valóságában átélő alkotó igyekszik „kifesteni” magából szorongásait, hihetetlen optimizmusával a jövőben bízva int a tanulságok levonására. A háború után Nagymaros jelenti számára az igazi kihívást: elvállalja a nagymarosi művészeti szabadiskola vezetését. Lelkesen, eredményesen dolgozik itt egészen 1955-ig, a mozgalommá nőtt szabadiskola felszámolásáig. Az elkövetkező évek Bolmányi számára a visszavonulást, egy konok belső emigrációt jelentettek. O nem tört be, nem állt az akkor divatos, egyedül üdvözítőnek kikiáltott, hurrá-optimizmust harsogok táborába. Egyre elmélyültebben foglalkoztatja a világmindenség, a kozmosz megannyi, nehezen kifejezhető tarka világa. 1959-ben vállalkozik — hosszú hallgatás után — újabb egyéni kiállítás rendezésére a budapesti Fényes Adolf Teremben. A hivatalos kultúrpolitika mereven elzárkózik, elutasítóan viselkedik még ekkor is. Bolmányi—bár embertelen körülmények között él és dolgozik egy zuglói mosókonyhában, melyet olykor elönt a csatorna szennyvize — továbbra sem törik be, művészi-szakmai célkitűzései mellett kitartva vállalja a nélkülözést, a mellőzést. S ekkor, a hatvanas évek közepén adódik egy szerencsés találkozás az üvegablak-festéssel. Előbb a szekszárdi Garay Szanatórium négy méter átmérőjű mennyezeti kupolaüvegét, végül a hetvenes évek elején a kecse- méti Tudomány és Technika Házává átépített zsinagóga épületéhez készített tíz darab nagyméretű, gyönyörű üvegablak-tervét kell említeni. Sajnos, a folytatás — a szakmai elismerések ellenére — elmarad. 1973-ban — a hetvenedik születésnap közeledtével — gyűjteményes kiállításon vonultatja fel gazdag életpályájának háromszáznál több alkotását a budapesti Emst Múzeumban. Ilyen egységben, összességében ez ideig nem lehetett látni, felmérni a Bol- mányi-életművet. Látványos lelkesedés a magánemberek között, ugyanakkor az állami mecenatúra (ami egyenlő az akkori hivatalos kultúrpolitikával) nem vesz róla tudomást, illetve fanyalogva fordul el továbbra is. Bár néhány igen fontos kép szerepel ezen a kiállításon és akkor már osztatlan a siker, az elismerés (érdemes művész lesz 1987-ben), de a múzeumok, gyűjtemények jelentkezése —: elsődlegesen finánciális okok miatt — elmarad. Igaz, ekkorra már Bolmányi is válogat: csak olyan helyre hajlandó eladni, sőt odaajándékozni egy-egy alkotását, ahol elmélyült, komoly szakmai, művészeti tisztességgel, elkötelezettséggel találkozott. Talán ez is magyarázza, hogy legnagyobb múzeumainkban, gyűjteményeinkben miért van oly kevés Bol- mányi-mű. Volt még egy — köszöntőnek szánt, s végül utolsó kiállítássá lett -— kamara-tárlat 1989-ben, a nyolcvanötödik születésnapra. Óriási lelkesedéssel, tisztelettel ünnepelte mindenki az akkor már egyre labilisabb egészségű Bolmányi Ferencet. Alig egy évre rá, 1990. július 14-én halt meg Budapesten. Agrármérnököt keresek farmergazdaság kialakításának és üzemeltetésének irányítására! A farm Békés és Mezőberény városok között, főútvonal mellett van. Vágóhidam alapanyag-termelő bázisa lesz. 500 koca és szaporulata, 300 darab hízómarha, 5—800 db hízójuh elhelyezésére lesz alkalmas. Tömegtakarmány-szükségletét maga termeli meg. Saját takarmánytárolókkal, keverővei, granulálóval rendelkezik. Lakást a farmon, szolgálati gépjárművet és kiemelt fizetést biztosítok a megfelelő jelentkezőnek. ÉRDEKLŐDNI: HÉTKÖZNAP A (66) 341-452-ES TELEFONON. * * * Volt egy sorsdöntő esemény Bolmányi Ferenc életében. Az orosházi Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója felkérte őt 1988-ban egy kiállítás megrendezésére. A tárlat — melyen munkásságának legfontosabb darabjait mutatta be — óriási sikert aratott, Bolmányit felvillanyozta az a szeretet, művei iránti nyitottság, melyet oly hosszú időn át hiányolt. Ekkor merült fel a város részéről az az ajánlat, hogy az orosházi volt zsinagóga épületét felajánlják a Bolmányi-életmű elhelyezésére, azaz kialakítják a Bolmányi-galériát. A mester halála előtt két héttel engem ért a szerencse, hogy a zsinagóga alaprajzát megmutatva számolhattam be neki a leendő képtárról. Örömmel nyugtázta mindezt, s végrendeletileg a városra hagyományozta életművének legjelentősebb részét azzal a feltétellel, hogy a zsinagógában záros határidőn belül megnyílik egy olyan Bolmányi-galéria, amely nemcsak az ő állandó kiállítását foglalja magában, hanem a város egyik fontos kulturális központja alakul ki, pezsgő művészeti-művelődési programokkal. Bolmányi özvegye a saját tulajdonából jelentős mennyiségű művel ajándékozta meg a várost olyan szándékkal, hogy ezek értékesítésével is hozzájárul a galéria felszereléséhez, az igazi szakmai munka elkezdéséhez. Óriási jelentőséget jelentene ennek a képtárnak mielőbbi megvalósulása nemcsak Órosházának, hanem egész Békés megyének, az 1996. évi Expo egyik nagy érdeklődésre számot tartó programját is jelenthetné a hazai és a külföldi látogatóknak egyaránt. Bolmányi életművének igazi feldolgozása, teljességében történő bemutatása egyre sürgetőbb, egyre inkább időszerű. Olyan értéket képvisel, melynek jelentősége túlnő határainkon is. 1994. június 27-én lenne 90 éves Bolmányi Ferenc. Ekkor kellene megnyílnia a zsinagógából átalakított képtárnak. Addig özvegye őrzi a műveket, bizakodva, reménykedve, hogy a vállalt határidőre elkészül az épület. Kedves Orosháziak! Kedves Békés Megyeiek! Ugye, nem kell sokáig várni?! B aranyi Judit A Tevan név és a „kulturális küldetéstudat” a színvonalra kötelezte a szerkesztőket fotó: kovács Erzsébet Ördögök tánca
