Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-29 / 73. szám
1993. március 29., hétfő © SPOKl Gyulai győzelem a megyei rangadón Az NB III Alföld csoportjában ítéletidőben gól nélküli döntetlent ért el az Orosházi MTK együttese Cegléden. Nem kísérte szerencse a gyomaendrődiek szegedi vendégszereplését, sima 3—O-ás vereséget szenvedtek a vasutasoktól. A megyei rangadón Gyulán a jobban játszó hazaiak megérdemelten győzték le a tabellán előkelőbb helyen álló Mezőkovácsházát. Hosszú szünet után megszerezte első tavaszi győzelmét a nagyszénási gárda. A csoport rangadóján Vásárhelyen is győzni tudott a listavezető Tiszakécske. NB III Alföld cs. Ceglédi Honvéd- Orosházi MTK 0-0 Cegléd, 100 néző. V.: Tóth S. Cegléd: Boda — Korpácsi, Oros^, Drozdik, Jankovics — Szabó, Vágó, Szintai, Bató — Szilveszter, Kozma. Edző: Rákos János. Orosháza: Ölei — Sárosi (Krajczár), Popol, Kálmán, Pásztor — Laurcntiu, Szegedi (Gheban), Illyés, Dézsi — Kvasznovszky, Papp Zs. Edző: Papp Imre. Az ítéletidőben kezdődött mérkőzésen — havas eső, hó, erős szél — két csapat nagy erővel vetette magát a küzdelembe. A végig kitartó, kellemetlen időben mindkét együttes két pontot érdemelt volna, mert becsületesen küzdött. A ceglédi pálya öltözői kritikán aluliak, amit az Alföld csoport versenybizottsága szíves figyelmébe ajánlanak az orosháziak. Jó: Boda, Szabó, ill. Popol, Kálmán, Dézsi. (D. S.) Ifjúságiak: Ceglédi Honvéd— OMTK4—0. Szegedi VSE- Gyomaendrődi FC 3-0(2—0) Szeged, 100 néző. V.: Schneider. Szeged: Demeter — Kispál (Raskó), Kun, Csányi, Paksi — Nagy, Süli, Pikó (Kapitány), dr. Tóth — Simon, Puskás (Kiss). Edző: dr. Tóth János. Gyoma- endrőd: Szakács — Sajben (Lénáit), Gonda, Kugyela, Gubucz — Udvari (Mázán), Somogyi, Stef, Janis—Tóth, Durucskó. Edző: Plástyik János. 18. perc: Süli bal oldali szöglete a kapu elé kanyarodott, a szél megnyomta a labdát és az elmélázó Szakács mellett a hálóba hullott, 1—0. 30. perc: Süli viharzött el a jobb szélen, élesen belőtt labdáját Puskás 3 méterről a gólvonalon ragadt Szakács mellett a hálóba lőtte, 2—0. 51. perc: egy fordított játékvezetői ítélet után a szegediek szabadrúgását dr. Tóth ívelte Puskás fejére, aki Simon elé fejelt és a csatár 14 méterről a jobb felső sarokba bombázott, 3—0. Végig szakadó esőben lejátszott mérkőzésen az 1. félidőben a gyomaendrődiek még téli álmukat aludták. Udvari 8. percben történt sérülése és a bekapott potyagól sokkolta a vendégeket. Ettől függetlenül változatlanul nincs tűz a gyomaendrődiekben. Jó: Süli, dr. Tóth, Puskás, ill. Gonda. (V. I.) Ifjúságiak: Szegedi VSE— Gyomaendrőd 1—1. Gyulai FC- Mezokovácsháza 3-1 (1-1) Gyula, 350 néző. V.: Herman. Gyulai FC: Szabó — Mező, Pápa, Kiss M., Resetár — Kiss L. (Répási), Steigerwald, Tamási — Bíró (Oláh), Boruzs, Bagyinka (Zuzac). Edző: Cserháti István. Mezőkovács háza: Tóth — Bakai, Kovács, Dumitriu, Radu, Török, Schmidt, Florescu, Papp (Kovalcsik), Bányík, Kolozsi. Edző: Sári Ferenc. 15. perc: Steigervald jobb oldalon indította Bírót, aki a túloldalon érkező Bagy inka elé tálalt. A hazaiak csatára biztosan értékesítette helyzetét, 1—0. 39. perc: Papp 20 méteres lövését a hazai kapus csak kiütni tudta és Török lőtt a hálóba, 1—1. 70. perc: Boruzs ügyesen cselezgetett a mezőkovácsháziak 16-osánál, majd Tamásit ugratta ki, aki laposan továbbított a kapuba, 2—1. 86. perc: Boruzs a félpályáról egyedül vezette rá a labdát Kovácsra, aki az előző két kiállításgyanús szabálytalansága miatt már nem merte a csatárt bántani, így az elguríthatott a kapus mellett is, 3—1. A megyei ütközeten az első félidőben kiegyenlített küzdelem folyt, a másodikban a hazaiak gólratörűbb jáKét büntetőpont levonás a Makótól Az NB III Alföld csoport fegyelmi bizottsága két büntetőpontot vont le a Makói FC-től, mert a 16. fordulóban, a Ceglédi Honvéd elleni idegenbeli mérkőzésen Vágó Attila szerepelt a csapatban, annak ellenére, hogy három sárga lapja volt a makói labdarúgónak. téka bebiztosította a két pontot. Jó: Pápa, Mező, Steigerwald, Boruzs, ill. Florescu, Dumitriu, Török. (Jenei Kálmán) Ifjúságiak: Gyulai FC— Mezőkovácsháza 3—1. Nagyszénási SK— Kecskeméti TE 1—0 (1-0) Nagyszénás, 250 néző. V.: Serfőző. Nagyszénás: Bordás — Hóbei, Záb- rák, Sebestyén (Lakatos), Hegedűs — Nagy, Deák, Molnár, Csubró (Csi- csely) — Fekete E., Basiu. Edző: Patyi Béla. KTE: Fekete R. — Kovács, Endre, Bálint, Forgó — Újfalusi (Berki), Virág, Boronkai, Lázár—Tórizs, Hangya. Edző: Adám István. 45. perc: Basiu szögletét Fekete E. közelről sarkallta a kapuba, 1—0. Hideg szélben, csúszós talajos kezdődött az összecsapás. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán. Szünet után feljöttek a vendégek, nagy erőfeszítéseket tettek az egyenlítésért, de a hazaiak hősiesen küzdöttek a rég várt győzelemért. Végül is hosszú szünet után a Deák vezette nagyszéná- siak megérdemelten nyertek. Jó: Deák (a mezőny legjobbja), Bordás, Sebestyén, ill. Fekete R., Endre, Boronkai, Forgó. (Benkő László) Ifjúságiak: Nagyszénás—KTE 1 — 2. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Hódmezővásárhely—Tiszakécske 1—2 (1—0), Kiskundorozsma— Szegedi Dózsa 1—2 (0—1), Miske— Dabas 2—2 (2—0), Kecskeméti SC— Makó 1—0(0—0). Az NB III-as megyei rangadón a gyulaiak 3—1 arányban jobbnak bizonyultak a Mezőkovácsházánál egy izgalmakban bővelkedő találkozón fotó: fazekas ff.renc 4 békési Horváth négyszer betalált A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában rangadót nyert a Békés. A MÁV Csányi utcai sporttelepén hét góllal terhelték meg a vasutasok hálóját. A battony aiak biztos győzelmet arattak a vendég Füzesgyarmat ellen. Gyulavári 3—-0-ra nyert Kétegyházán. A Békéscsabai Előre-Jamina továbbra is gyengélkedik, ezúttal a mezőhegyesiek vitték el mindkét bajnoki pontot a Bessenyei utcából. Értékes pontot szerzett a Berény Sarkadon. A fordulóban 28 gól esett, ez 3,5- es mérkőzésenkénti gólátlagnak felel meg. Megyei I. osztály Békéscsabai MÁV—Colors SE Békés 1-7 (0-2) Békéscsaba, 900 (!) néző. V.: Gulyás. MÁV: Szobek — Frankó (Rétlaki), Litauszki, Ufferbach, Prckop, Galo- vicz Z., Kiss, Galovicz P., Gajdács, Liplák, Lonovics. Edző: Braun Attila. Békés: Vidovenyecz — Farkas, Len- keffi, Lipták (Ravasz), Kondacs (Gajdács), Képíró, Boldizsár, Czinanó, Horváth, Burai, Somvári. Edző: Zsíros György. Remek mérkőzést láthatott a szépszámú közönség a Csányi utcában. Mindkét csapat nyílt sisakkal, támadó szellemben játszott, ettől látványos, gólokban gazdag, s végig sportszerű volt a találkozó. A békési együttes kitűnően játszott, s győzelmük értékéből semmi sem vont le az, hogy a MÁV ezúttal tartalékosán állt ki. A hazai csapatnak restel lkednie nem kell, mert ezúttal a Békés bajnokesélyeshez méltóan játszott. A találkozót kitűnően vezette Gulyás játékvezető. G.: Lipták a 86., ill. Horváth a 43., a 48,, az 53., a 73., Boldizsár a 3., Képíró a 83. és a 90. percben. Jó: Litauszki, Galovicz P., Prekop, Galovicz Z., ill. Lenkeffi, Farkas, Horváth, Boldizsár. (G.Gy.) Battonva—F üzesgy armat 2-0 (1-0) Battonya, 300 néző. V.: Csonka. Bat- tonya: Kunos—Fekete, Turbuez, Talpai, Szabó, Kovács, Számfira, Hideg (Simon), Mákos A., Mákos Á., Daró- czi. Edző: Juhász Zoltán. Füzesgyarmat: Nagy — Piller, Rácz, Kovács, Huszár, Kiss (Tóth), Oláh (Erdei), Petri, Vámos (Jónás), Vad, Barta. Edző: Kun Gyula. Csúszós, mély talajú pályán lejátszott mérkőzésen a jól játszó hazai csapat helyzetei alapján nagyobb különbséggel is győzhetett volna a lelkes, de kapura veszélytelen vendégcsapat ellen. G.: Kovács a 15. és a 72. percben. Jó: a hazai csapat minden tagja (Kovács a mezőny legjobbja), ill. Rácz, Huszár, Barta. (Lukács István) Sarkad—Mezőberény 1-1 (0-0) Sarkad, 150 néző. V.: Kuruc/. Sarkad: Veres — Germán, Boldog, Vass, Szabó F., Szabó A. (Kocsis), Polcsek, Papp, Kesztyűs, Gurzó (Balogh), Pet- rusán (Gajdács). Edző: Balogh István. MezóT)erény: Karács — Rácz Zs., Burai, Harmati L., Szekulity, Adamik, La- urentci (Kohut), Balogh, Tóth, Maiét, Hegedűs. Edző: Harmati József. Nagy sárban óriási küzdelem folyt, a kihagyott hazai 11-es után feljöttek a vendégek. Végül is igazságos döntetlen született. G.: Kocsis a 82., ill. Szekulity az 57. percben. Jó: Veres, Polcsek, Vass, Kocsis, ill. a vendég csapat minden tagja dicséretet érdemel. (Kiss Gábor) Medgyesegyháza— Szeghalom 2—2 (2—0) Medgyesegyháza, 150 néző. V.: Klembucz. Medgyesegyháza: Relu — Hegyi, Balázs, Zsurzsucz, Holecz, Kovács, Radu, Zámbori, Juhász (Oláh), Vágási, Kiss. Edző: Kovács Zoltán. Szeghalom: Vári:— Lakatos, Kovács, Szabó (Macsári), Tar, Baranya, Bondár, Schulcz, Hajdú (Macs- kin), Zsombok IL, Zsombok I. Edző: Zolnai Pál. Igazságos döntetlen született úgy, hogy az első félidőben a hazai, a másodikban a vendégek játszottak jobban. G.: Juhász a 32., Vágási a 45., ill. Zsombok I. az 55., Macskin a 78. percben. Jó: Balázs, Kiss, ill. Tar, Baranya és Macskin. (Oravecz Tamás) Kétegyháza—Gyulavári 0-3 (0-0) Kétegyháza, 200 néző. V.: Rózsa. Kétegyháza: Sztan — Popa, Dániel, dr. Szurovecz, Sipos I., Zámbó (Málik), Sipos II., Kaszap, Juhász, Vasúi, Petri- sor. Edző: Litauszki Pál. Gyulavári: Búj — Simák, Szénási, Csipke, Tóth, Bagi (Fábián), Boros, Tapasztó, Czi- czeri, Bíró, Földi. Edző: Jónás Ferenc. Mély talajú pályán, negyedórás vendégfölény után kiegyenlített játék. Második félidőben az átszervezett hazai védelemben sorozatos hibák, a tíz emberrel játszó és jobb vendégcsapat megérdemelt győzelme. G.: Cziczeri a 48., 55. és a 68., a 86. percben 11-est hibázott. Kiállítva: Simák a 38. percben (szándékos szabálytalanságért). Jó: Daniel, ill. Szénási, Bíró, Cziczeri (a mezőny legjobbja). (Bencze László) T ótkomlós—Kamut 2—0 (1-0) Tótkomlós, 200 néző. V.: Zsurka. Tótkomlós: Ádok — Szpisjak, Krecsméri, Imre, Pásztor, Tóthabonyi (Zsingor), Szokolai, Szatmári, Elek, Mitykó, Zá- dori. Edző: Matajsz Pál. Kamut: Pribojszki — Nyári. Kukely, Szakái, Pitt- ncr. Bognár I., Antmann, Sziráczki, Nagy (Szász), Bognár H., Komáromi (Balogh). Edző: Borgula János. Jó iramú mérkőzésen a hazaiak nagy győz- niakarása, lelkes játéka meghozta az eredményt. G.: Szatmári a 10. és a 60. (1 l-esből). Jó: Tóthabonyi, Szatmári, Mitykó, ill. Szakái, Bognár I., Sziráczki. (Hovorka György) Békéscsabai Előre-Jamina— Mezőhegy es 0—2 (0—0) Békéscsaba, 100 néző. V.: Megyebíró. Jamina: Liker — Rédai, Schneider, Futaki, Vura T., Tóth M., Tárnok, Diószegi (Lukács, Rakonczás), Gebei, Lő- rinczy, Mihály. Edző: Moós János. Mezőhegyes: Szilva — Szemerédi, Molnár, Lovász, Pigler, Kindel, Boros, Zsóri (Hanga), Belicza, Sümeghy (Ko- csor), Pálhiday (Csordás). Edző: Pepó Gábor. Az első félidőben a csapatok keveset mutattak a labdarúgás szépségéből, a második játékrész jobban sikerült. A vendégcsapat megérdemelt győzelmet aratott. G.: Belicza a 66.. Molnár a 72. percben. Jó: Rédai, Schneider, Tóth, ill. Molnár, Lovász, Pigler. (Ravasz Pál) Elek-Dualflex— Békésszentandrás 3-2 (1-1) Elek, 500 néző. V.: Korim. Elek: Biká- di — Sarkadi, Kohut, Balogh, Görög (Puskás), Séllei, Botás (Dávid), Dé- musz, Bányai, Debreceni, Bálint. Edző: Csorba János. Békésszentandrás: Petrás — Bencsik, Medveczki, Varga, Nagy, Izsák, Truczka, Bordács, Kondacs, Zahorecz (Veres), Kovács (Pusztai). Edző: Koltai Lajos. A sártengerben lejátszott találkozón nagyon jó mérkőzést látott a szépszámú publikum. A kulcsembereit nélkülöző Elek tudatos és jó játékkal győzte le a mezőnyben jól adogató vendégeket. G.: Séllei a 27., Bányai az 57., Kohut a 67. ( 1 l-esből), ill. Bencsik a 43., Kondacs a 75. percben (1 l-esből). Jó: Sarkadi, Botás, Bénusz, Bányai, ill. Bencsik, Truczka, Kondacs. (Hotya Mihály) IFJÚSÁGIAK: Battonya—Füzesgyarmat 1—1, Békéscsabai MÁV— Colors SE Békés 0—0, Sarkad— Mezőberény 7—0, Medgyesegyháza—Szeghalom 0—0, Kétegyháza— Gyulavári 3—1, Tótkomlós—Kamut 4—0, Békéscsabai Előre Jamina— Mezőhegyes 7—^0, Elek-Dualflex— Békésszentandrás 6—2. A fehér mezes vendégek hétszer is betaláltak a pályaválasztó kapujába a megyei bajnokság rangadóján, vagyis Békéscsabai MA V—Colors SE Békés 1—7 FOTÓ: FAZEKAS FERENC Az Alföld csoport állása 1. Tiszakécske 18 15 1 2 41—16 31 2. Hódmezővásárhelyi LC 18 10 3 5 28—16 23 3. Kecskeméti SC 18 10 2 6 25—16 22 4. Orosházi MTK 18 9 4 5 25—19 22 5. Mezőkovácsházi TE 18 10 2 6 31—26 22 6. Miske 18 7 7 4 27—21 21 7. Szegedi Dózsa 18 7 5 6 23—20 19 8. Kecskeméti TE 18 7 5 6 25—23 19 9. Makói FC x 18 7 6 5 34—26 18 10. Szegedi VSE 18 8 2 8 30—23 18 11.Gyulai FC 18 7 3 8 17—23 17 12.Gyomaendrődi FC 18 3 7 8 19—26 13 13. Ceglédi Honvéd 18 4 5 9 20—31 13 14.Dabasi Sári FC 18 4 4 10 23—23 12 15.Nagyszénási SK 18 2 4 12 14—42 8 16. Kiskundorozsma 18 2 4 12 15—47 8 x = a Makótól két büntetőpont levonva A Totó 13. heti eredményei 1. Dresden—Dortmund ....................................3—0 1 2 . Kaiserslautern—Saarbrücken.....................1—1 x 3 . Karlsruhe—Leverkusen...............................1—1 x 4. Schalke 04—Vfb Stuttgart............................1—0 1 5. Düsseldorf—Hertha BSC..............................1—3 2 ó.Anacona—Juventus......................................0—1 2 7 . Brescia—AS Roma.......................................0—2 2 8. Fiorentina—Cagliari.........................2—1 1 9 . Genoa—Sampdoria......................................0—0 x 10. Lazio—Udinese............................................4—0 1 1 1. Napoli—Atalanta................................1—0 1 1 2. Parma—Foggia...................................4—0 1 13. Torino—AC Milan..............................1—1 x + 1. mérkőzés: 14. Freiburg—Duisburg............................3—1 1 A megyei bajnokság állása 1. Colors SE Békés 18 15 2 1 67—21 32 2. Battonya 18 12 4 2 33—14 28 3. Békéscsabai MÁV 18 9 5 4 35—31 23 4. Szeghalom 18 8 6 4 43—35 22 5. Tótkomlós 18 6 9 3 29—16 21 6. Medgyesegyháza 18 7 7 4 35—31 21 7. Elek-Dualflex 18 7 7 4 22—22 21 8. Kamut 18 7 6 5 25—23 20 9. Gyulavári 18 7 3 8 33—31 17 10. Békésszentandrás 18 6 4 8 28—32 16 11.Mezőhegy es 18 7 1 10 32—38 15 12.Füzesgy armat 18 5 4 9 26—34 14 13. Sarkad 18 3 6 9 26—37 12 14. Mezőberény 18 3 4 11 17—39 10 15. Kétegyháza 18 2 . 5 11 17—35 9 16.Bcs. Előre-Jamina 18 1 6 11 9—38 8