Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-27-28 / 72. szám
1993. március 27-28., szombat-vasárnap e A Obérés megyei hírlap hétvégi magazinja „Ez már az alkonyati óra” Ez már az alkonyati óra. Nézem a kapu küszöbén: a végső munkafordulóra hogy hull a végső, esti fény. Az árnyék-mosta nagy mezőben vén embert látok, rongy-ruhást, barázda-hosszat hinti bőven az eljövendő aratást. Hatalmas, fekete alakja a földeknek fölébe nő, s a bizonyosság átitatja, hogy hasznosan fut az idő. Lép, lép a tág síkon keresztül, nagy, széles ívben szór magot, keze nyílik, majd újralendül — titkos tanú, én hallgatok, amíg az est, fátylát kibontva, a felmorajló árnyon át beleírja a csillagokba a magvető mozdulatát. (Viktor Hugo verse: A vetés évszaka. Este) KOVÁCS ERZSÉBET FELVÉTELE Halló! Beszélgessünk! r Mondták... Szerintem ma is aktuális az, ami 1990-ben: az ellenzékben maradásra legalább úgy kell készülni — de inkább jobban —, mint a kormányzati szerepre. Ahhoz, hogy az MSZP közelebb jusson a hőn vágyott szociális demokrata párti önmeghatározáshoz (és e meghatározás másokkal való elfogadtatásához), mernie kell ellenzékben maradni, sőt ehhez kell igazi bátorság. (Csizmadia Ervin politológus) Ma a falvakban nagy a bizonytalanság, és szerintem ez rendkívül kellemetlen emberi érzés. így a kulcsszavam a biztonság, amelybe beleértem a társadalmi, a gazdasági, a termelési, értékesítési biztonságot. Amíg ez nincs megoldva, addig a falvakban a békétlenség uralkodik. (Medgyasszay László földművelésügyi államtitkár) Magyarországot mindenki úgy ismeri és emlegeti, hogy kis ország, de a sportban nagyhatalom. Amióta az újkori olimpiákat rendezik, idestova száz éve, a magyar csapat mindig az első tíz ország csapatai között végzett! Ezt nagy becsben tartják, miként azt is elismerik, hogy nem egy-kettő, hanem majd mindegyik sportágban értünk el kiváló, jó eredményeket. (Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke) Magyarországnak nem érdeke, hogy a rendzavaró színében tűnjön fel. Ha a nemzetközi határokról kétértelműen nyilatkozgatunk, akkor óhatatlanul átsorolódunk a bizonytalansági tényezők közé. (Konrád György író) Békési tallózó Félreértés ne essék! Nem csupán a Ring című laptól elmaradt, háromkoiumnás honorárium miatt dühöngök. Bár ez a pénz is rengeteget jelenthet egy negyvenöt éves, rokkantnyugdíjas újságíró életében, aki pár forintnak is nagy hasznát venné a rejtélyes módon leégett háza újjáépítésére felvett kölcsönök kifizetésénél. Bár ez a pár ezer forint nem ment ki az adósok börtönéből, ám annál inkább segítene rajtam a békéscsabai Vasárnapi Délkelet múlt évi, több mint harmincezer forintos tartozása. mely összeget követelő tértivevényes levelet Kepenyes • János, a lap igazgatója még válaszra sem méltatta. (V. Kerekes Ferenc—Magyar Sajtó) Fürkésző Már hajdanán is forradalmi nép lakta Vésztőt. Amikor 1848 szeptemberében Jellasics az országra rontott, a faluban is elindult a honvédtoborzás. Hamarosan ötvennél többen jelentkeztek újoncnak, amit igazán szép eredménynek tarthattak, mert a megyei állandó bizottmány az 1848. október 12-ei ülésén elismerését fejezte ki Vésztőnek. Hasonlóan megdicsérték a békésieket, a doboziakat, a tarcsai- akat és a gyarmatiakat, ellenben elmarasztalták Mezőbe- rény és Csaba „hazafiatlan vonakodását.” — Halló, Szarvas 12-033? Darvas Sándornéval beszélek? —,gen—Jó napot kívánok. Lovász Sándor vagyok a Békés Megyei Hírlaptól. Lenne néhány perce, hogy beszélgessünk, bármiről? — Természetesen, de mit mondhatnék érdekeset. Parasztasszony vagyok, a kereskedelemben dolgoztam le az életemet, az Univerzál Kereskedelmi Vállalat szarvasi boltjaiban. Nemigen járok sehova sem. egy infarktus után már nehezen mozdul ki az ember otthonról... — Milyennek látja a mai kereskedőket, a mai üzleteket? — Volt kollégáimról tudom, hogy szinte valamennyinek bizonytalan a helyzete, nem tudják, hogy mit hoz a holnap. Alig van forgalom, az embereknek nincs pénze vásárlásra. A régi boltok egymás után szűnnek meg. — Az elmúlt évtizedekben milyen érzés volt kereskedőnek lenni? — Nekünk több fizikai munkát kellett végezzünk, de mintha nagyobb lelkesedéssel csináltuk volna. Amikor összeházasodtunk a férjemmel semmink sem volt, aztán jött a két gyerek, majd az unokák. Rengeteget túlóráztam, hogy majd később jobb legyen a gyerekeinknek. Akkor nem gondoltunk arra, hogy így megváltozik a világ. En mindig abban reménykedtem, hogy az utánunk jövő generációknak jobb lesz, mint nekünk. — Megítélése szerint van erre esély? — Remélem hogy igen. —És mi a véleménye a tévéről, rádióról, újságokról, napjaink tükörképeiről? — Azokat az írásokat szeretem, amelyek reálisak, nem színezik ki a valóságot. Tudja, eddig a szovjeteket próbáltuk másolni, most meg mintha ugyanezt az USA-val próbálnánk meg. Nem szabad túlzásba esni, szerintem mindig ebből a kis országból kell kiindulnunk. S még valamit szeretnék mondani politikamentesen. Én mindig tisztelettel néztem a főnökeimre, megbíztam bennük. Úgy éreztem, hogy ők is ugyanígy vannak velem. Jó lenne, ha a mai világban minél több helyen gondolnának így egymásra a főnökök, tulajdonosok és a beosztottak. — Köszönjük a beszélgetést! „Nagy örömmel jöttem kedves kollégáim körébe. A ránk bízott szép koncertprogram kellemes, jó hangulatú közös munkát biztosított számunkra, és az itt tapasztalt igazán jó munkamorált (!) különösen köszönöm ennek a jó szellemű zenekarnak. Remélem, hogy közös munkánk eredménye kedves közönségünk örömére szolgálhat. Köszönöm, hogy eljöhettem és máskor is szívesen jövök, ha hívnak. Minden kedves muzsikabarátnak tisztelettel Cser Miklós" E sorok írója Cser Miklós, az Operaház karnagya Hetvennégy éve ment el Eötvös Loránd „Csak az az igazi tudomány, amely világra szól; s ezért ha igazi tudósok és — amint kell — jó magyarok akarunk lenni, úgy a tudomány zászlaját olyan magasra kell emelnünk, hogy azt határainkon túl is meglássák és megadhassák neki a kelló' tiszteletet.” E szavakkal búcsúztatta a ravatalnál a filozófus Lukács György Eötvös Lorándot, aki 1919. április 8- án hunyt el. Budán 1848. július 27-én született, fizikus, egyetemi tanár, miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Eötvös József báró, író, költő, reformpolitikus, államférfi fia. A magyar történelem nagy alakjai között így mutatja őt be Gergely András: ...A legjobban akként mutathatunk rá fizikusi jelentőségére, ha felsoroljuk azokat a fogalmakat, amelyeket még életében vagy röviddel halála után róla nevezett el a nemzetközi tudományosság. Ilyen az Eötvös-törvény, az Eötvös-állandó, az Eötvös- egység, az Eötvös-hatás, az Eötvös-kísérlet és persze a legismertebb: az Eötvös-inga. Elsősorban kísérleti fizikus volt, az úgynevezett klasszikus (relativitáselmélet előtti) fizika utolsó nagy képviselője. A kísérleti fizikusnak kutatói fantáziával kell rendelkeznie, a problémák megfogalmazása után megfelelő kísérleteket végrehajtania, amelyekkel a feladat megoldásához közelebb juthat, s azok elemzése után eredményeit beillesztenie a fizika egész világképébe. Gondolkodói eredetiség, precizitás, türelem vezethet csak a sikerhez. Az Eötvösről elnevezett jelenségek lényegében két területre szorítkoznak: a folyadékokra és a föld fizikájára (a gravitációra és a földmágnességre). Az Eötvös-törvény — első nagy felfedezése — összefüggést állapít meg a folyadékok hajszálcsövessége (milyen magasra emelkednek keskeny csőben) és a folyadék molekuláinak térfogata között. (E törvényben szerepel az Eötvös-állandó.) Harminc deka hús Állok a hentespultnál az ABC-ben és várom, hogy rám kerüljön a sor. Előttem lehetnek vagy nyolcan-tízen. Mindössze húsz deka párizsit vennék, hogy aztán kipipálhassam a szombati bevásárlásra előkészített cetliről feleségem hatodik sorba írt „utasítását”: 20 dkg felvágott. Sietnék, sokfelé lenne még dolgom, de nehezen rövidül a sor. Van aki három- négyfélét is kér, lassan, araszolva haladunk hát előre. Közvetlen előttem 60-65 év körüli asszony toporog. Amikor megszólítják, harminc deka darált húst kér. Kettőjüknek kéri, a tatának meg magának, vagy az unokákat váija? Ki tudja? A hentest sem nagyon foglalkoztathatja a gondolat, mert villámgyorsan hátrafordul és rádob a mérlegre egy maréknyi húst. A digitális kijelzőn szélsebesen elindulnak a számok, majd a harmincnégyesen megállnak. Harmincnégy deka — mondja a hentes és természetes mozdulattal már csomagolja is össze a mérlegről lekapott túlsúlyos árut. Rutinból még odaböki: lehet pár dekával több? Az asszony alig hallhatóan válaszol: nem. A hentes keze megáll, tekintetéből se düh, se harag nem villan. Mint akinek nem először mondják: nem. A kíváncsi ember nézése az övé. Ugyan miért, mit számít ez a pár deka —- kérdezné, ha nem tartaná illetlennek a kérdést. A pillanatnyi csendet az asszony töri meg: „Tudja Aranyoskám, most fizettem ki 700 forintot a gyógyszertárban és nem maradt több pénzem. Kiszámoltam, épp harminc dekára elegendő.” A hentes szó nélkül kicsomagolja a húst, visszateszi a mérlegre és levesz belőle pontosan négy dekát. Amikor a harminc deka darált húst odaadja, mintegy bocsánatkérően még jó étvágyat kíván hozzá. Az asszony előttem fizet a pénztárnál. Az összeg végét forintosokból és fillérekből kaparja össze. Tartással, szinte sugárzó büszkeséggel: ma nem alázták meg! Árpási Zoltán
