Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13-15 / 61. szám
1848-1849 március 15-ei melléklete Európai Magyarország született Katona Tamás bízik a moszkvai levéltárak megnyitásában, ismeretlen dokumentumok feltárásában Apáink életében 1945 jelentette a reményt, nagyapáink őszirózsával a sapkájukon meneteltek, dédapáink Deákot hallgatták, ükapáink talán Petőfivel borozgattak a Pilvaxban. Milyen változást hozott a magyar történelemben a csaknem másfél évszázaddal ezelőtti március? Vajon ennyi idő elteltével tudunk-e mindent az akkori eseményekről? — kérdeztük dr. Katona Tamás történészt, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkárát. — 1848-ban született meg az európai, a korszerű, a polgári Magyarország. A honfoglalás, a kereszténység felvétele óta ekkora változás nem ment végbe a magyar társadalomban, mint akkor. Egyik napról a másikra egy feudális országból a kontinens legdemokratikusabb országává lettünk. A fiatalok forradalma volt 1848, azoké a fiataloké, akik mindenre gondoltak, s nemcsak az események szellemi vezetéséhez értettek, hanem ha kellett, beálltak harcolni vagy ágyút önteni. Az a sokat idézett 12 pont annyira összefoglalta a kor (és sok szempontból a mi korunknak is) legfontosabb kérdéseit, hogy ma sem kellene újrafogalmazni. Mást ne mondjak, azóta, ha a sajtószabadságot megsérti valaki, a nemzet önkéntelenül az első pontra gondol : „kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését”. — Hogyan látja a történész a forradalom egyes vezetőinek személyét, szerepét? Kos- suthét, Petőfiét, Széchenyiét, Görgeyét, Deákét? — Jellegzetesen magyar előítélet, és történelmietlen nézőpont, hogy valakit csak mások rovására tudunk szeretni. Azt gondoljuk, hogy Kossuth nagyobb lesz attól (nagyon alacsony ember volt az életben), ha Görgeyt megpróbálj uk beletaposni a földbe vagy hogy Kossuth lebecsülésével Görgey hadvezéri zsenialitását növeljük. Olyan személyek voltak mindannyian, akiket nyugodtan lehet egyszerre szeretni és példaképnek is tekinteni. Egyetemi oktató koromban megtanultam: nem hatásvadászat, nem valamiféle tudománytalan felületesség, ha a történelmet nem a számok és tények csontvázává silányítva tanítjuk. A fontos és látszólag lényegtelen dolgok együtt teszik a történelmet érdekessé. — Vajon eleget tudunk-e a szabadságharc eseményeiről? Nemrégiben vetették a történészek szemére: a bécsi levéltárakban olyan ’48-as dokumentumok is vannak, amelyekhez még hozzá sem nyúltak. — Szépen hangzik, de természetesen nem igaz. Moszkvában viszont annál több, számunkra fontos irat van. Most talán az ottani levéltárak is megnyílnak a hadtörténész kutatók előtt. 1848 szeptemberétől a szabadság- harc háború volt, ahol a katonák játszották a főszerepet és nem a politikusok. A hadtörténelem biztosan nem olyan izgalmas, mint az ideológiatörténet, ugyanakkor valamire megtanítja művelőit: csak akkor tudnak helyesen ítélni, ha mind a két fél véleményét ismerik. Ha tudják, hogy az egyiknek és a másiknak milyen szándékai voltak. Egyelőre nagyon kevés olyan nyomtatott forrás, visszaemlékezés van, amiből az oroszok 1848-as magyar- országi szerepét meg lehetne ítélni. Hallatlanul izgalmas téma, miként látták az orosz generálisok vagy éppen a fiatal hadnagyok azt az országot, ahová vezényelték őket. Úgy érzem, a moszkvai levéltárak anyagának megismerésével izgalmas és fontos tényeket tudunk hozzátenni a szabadságharc katonai történetéhez. — Mikorra válhat teljessé mindaz, amit 1848—49-ről tudnunk kell? — Hála Istennek soha! Borzasztó lenne az élet, ha egy-egy történeim i korszakot ki lehetne pipálni, mondván, erről már mindent tudunk. Szabó Margit, Ferenczy Europress „Talpra magyar, hi a haza, Itt az idő most vagy soha!” Eljött a szabadítás Mózese... Ha van nemzetünk múltjában pont, a mely előtt ama bibliai szavakat halja a lélek: old le saruidat, mert a hol állasz, szent az a hely! — bizonyára mindenek fölött Márczius 15 az. Hóreb égő csipke-bokra ez az nap, a hol az Ur, a magyarok Istene tűznek lángjában szól velünk. E csipkebokor tüze ezelőtt 52 évvel, a ma ünnepelt napon gyűlt ki Magyarország földjén, ez akkor puszta föld fölött, hol a rabigába vert nemzet szabadságáról álmodó nagy lelkek közel négyszázadon át vívták önmagukkal a lelki tusát, mig ama márcziusi ifjúságban eljött a szabaditás Mózese; s szivöket a honszeretet égő csipkebokrának lángjánál meggyujtva szólni kezdtek az apostolok, hirdetve a szabadság, egyenlőség s testvériség evangyéliomát, a melyet megértett minden szív, befogadott minden kebel, mert százados epedéssel szomjuhozta azt. Bizony ez volt az a nap, melyet nekünk a jó és balsorsunkban felettünk őrködő, ezer vészben, ezer diadalban velünk járt Istenünk, az Ur ígért és rendelt, a melyről prófétáknak zenge ihlett szája. Ez volt az a nap, ezer évünk legdicsőbb napja — Márczius 15-ike! E napot megünnepelnünk szent kötelesség, fölemelő; nem ünnepli rut hálátlanság, oly bűn, mely megbélyegzett testvér a hazaárulással. Emlékezünk tehát. A múlt század végének egyik hajnalán szokatlan természeti tünemény ejtette bámulatba a már akkor is vén Európát. A nyugaton lenyugodott nap nem keletről virradott a rab nemzetekre, hanem a merre leszállt nyugaton. Ez a nap volt a világszabadságot proklamáló nap, melynek véres hajnala, pírja a Francziaországot lángba borító forradalom. Ennek az országokat vér és tüztengerbe boritó láznak utolsó föllobbanása volt Páris- ban 1848-ban az úgynevezett februári forradalom, a melyre az első vészjelt a Goizot palota előtt egy pisztolylövés dördülése adta meg. A párisi utczai harczokban kigyult fegyverek tüzének fénye néhány nap múltán bevilágítván a szomszéd országokat Varsó falán verődött vissza, gyújtva mindenütt, amerre sugarát veié. Csak a jégkolosszus, a czá- rok birodalma nem érzett föl reá, maradt néma, mint a temé- tő. A párisi események hire nem vonult el hazánk fölött sem hatástalanul. A nemzet, mely pár százados küzdelem után kialudta a tétlenség álmát s a költők Széchenyi István és Kossuth Lajos leikéből kezdte szomju tüdővel szívni az életnek leheletét; a nemzet, mely századokon át elharácsolt jogait már lassan vissza vívta, mint egy ember állt talpra Márczius 15-ikén, midőn a népjogok visszaszerzését hangoztató márcziusi eszmék apostolai, a pesti ifjúság vezérei: Vasvári, Petőfi, Irinyi, Jókai megszólaltak s a költő ajkáról mint lelkeket megrázó zugó szélnek rendülése hangzott. TALPRA MAGYAR. Hl A HAZA, ITT AZ IDŐ MOST VAGY SOHA! És az isteni ihletségnek e jós szavára nem dördült fegyver, nem festette vér Pestnek ut- czáit, hanem az történt, a mi a pesti mozgalmat minden nemzetekké fölött fönségessé teszi: az, hogy a kiváltságos, a jogokkal biró nemes megragadta a jobbágy, a kézműves munkától kérges tenyerét s azt kiáltá: legyünk hát testvérek, egyenlők, polgárai e szabad hazának! Nem fegyver dördült, hanem attól a szent esküszótól reszketett a lég: A MAGYAROK ISTENÉRE ESKÜSZÜNK, ESZKÜSZÜNK, HOGY RABOK TOVÁBB NEM LESZÜNK! A márcziusi ifjak 12 pontban foglalták össze, hogy mit kíván a magyar nemzet. E tizenkét pont: 1. Kívánjuk a sajtószabadságot, a czenzura eltörlését. 2. Felelős minisztériumot. 3. Évenként országgyűlést Budapesten. 4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben. 5. Nemzeti őrsereget (Honvédség). 6. Közös teher viselést. 7. Esküdtszéket, képviseletet egyenlőség alapján. 8. Úrbéri viszonyok megszüntetését. 9. Nemzeti bankot. 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra. Magyar katonáinkat ne vigyék külföldre: a külföldieket vigyék el tőlünk. 11. UnioErdélylyel. 12. Legyen béke, egyetértés, szabadság. A nemzet kívánságát még az nap magáévá tette Pest városa s a Kossuthtal élén Bécs- ben a királynál fönjárt bizottság másnap megnyerte a nemzet számára az alkotmány első alápföltételét a független magyar minisztériumot, mely rövid napok alatt—pár kivételével — törvénybe iktatta a márczius 15-iki pontokat. (Megjelent a Szeghalom és Vidéke Társadalmi hetilap I. évfolyam 10. számának, 1900. március 11-ei 1. oldalán.) Március 15. a Pilvaxban. A „márcziusi ifjak” 12 pontban foglalták össze, mit kíván a magyar nemzet
