Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-11 / 59. szám
/ Eletet a nyugdíjas éveknek Kétegyházán három nyugdíjasklub működik, az egyik a téeszé, s a 200 körüli tagság igen élénk mozgalmi életet él. Főleg az Életet az éveknek keretén belül. De nem egyedül, hanem még 30 Békés megyei klub társaságában, s együtt tagjai az országos szövetségnek is. — A kapcsolat közöttünk, még a távol eső klubokkal is, nem új — mondja Medve György, az Eletet az éveknek megyei csoportjának vezetője —, s rendszeresek a találkozók. Elő, eleven az egymás iránti érdeklődés, például Vésztővel vagy Kaszaperrel. Minden évben részt szoktunk venni a Ki mit tud? versenyen Nagyszénáson, ahol a mintegy 60 klubot tömörítő Nyugdíjasok Kulturális Egyesülete a rendező. A színhely pedig a művelődési ház. Az Életet az éveknek keretén belül február végén Ma- gyarbánhegyesen zászlóavatási találkozón vettek részt a kétegyháziak, Gerla, Kever- mes és Kunágota klubjaival együtt. A műsort a fiatalok adták, utána pedig vacsora következett. A legközelebbi találkozót Kétegyházán rendezik meg március végén. Aztán másokkal folytatódik. V. M. Posta Tisztelt Szerkesztőség! Én is csatlakozom a nyugdíjasoldal táborához. Eddig csak magamba fojtottam, amit életem során elszenvedtem. 1919-ben születtem, nehéz idők voltak, aztán jött a második világháború. Én 8 hónapos terhes voltam, amikor bombázták Jaminát. Egyedül voltam, az ijedtség megindította a szülést, megszültem az ikreket egyedül, a bombák meg hullottak körülöttem. Az. egyik gyermek három napig, a másik három hétig élt. Később tudtam meg az orvostól, hogy többet nem lehet gyermekem. Nagyon el voltam keseredve, mivel nagyon szerettem volna. Mégis itt maradtam egyedül, támasz nélkül. A férjem meghalt 1981- ben. Olyan helyen laktunk, illetve lakom, ahol a vállalatok váltják egymást. Beteg vagyok és mozgáskorlátozott, senki sem törődik velem. Most csak röviden írok, de egy regényt tudnék írni a sorsomról. Munkahelyemen megbecsült voltam, sokszoros véradó, nagyon sok társadalmi munka van mögöttem. Három évig foglalkoztam 40—50 gyerekkel fizetés nélkül, csak a szülők segítettek, de örömmel csináltam, ez 1945—48 között volt. Sokat fagyoskodok, nagy hodály, messze van a kapu a lakástól, minden romlik, már alig tudom elrendezni, én fizetek a kiskapu-javításokért, minden héten lesüllyed, meg rángatják, ha a vállalatot keresik. Nem tudom megérem-e, hogy rám süssön a nap. Kérem, a teljes nevem ne írják meg. J. J.-NÉ, Békéscsaba \ NYUGDÍJASOLDAL 1993. március 11., csütörtök Segítség, barátság, érdekvédelem Tavaly február elején 87 taggal alakult meg a Békéscsabai Nyugdíjas Egyesület. Most, egy év után 450 fizető tagjuk van és 1600 jogi tagot tartanak nyilván a vállalatok és klubok révén. — Mozgalmas volt ez az első esztendő? — kérdem Baukó Mihály elnököt. — Az. Már a harmadik helyen vagyunk, ez most már úgy néz ki, itt is maradunk, mert ez a Luther, utcai három helyiség megfelel a céljainknak. Mindennap délután 2—6-ig ügyeletet tartunk és a rendszeres programoknak is megfelel. Öt bizottságunk működik, nemrég megalakult a klubtanács. Van kézimunka szakkör, s természetgyógyász-program is. Újság, társasjáték, kártya, biliárd áll rendelkezésre, sőt asztalitenisz is. Ez a kettő töltötte be a családon kívül Sinka Pál bé- késszentandrási nyugdíjas életét. A kéményseprés a szakmát, a vadászat a hobbit jelenti. Vagy nem így van? — De így. Tényleg ez a kettő vezérelt. 1935-ben lettem kéményseprőinas. Édesapám, az uradalmi gépész meg tanítóim gimnáziumba szántak, de a sors másképp akarta. Én meg megszállottja lettem aztán a szakmámnak. — Igen, de jött egyszeresük az államosítás. — A megyei vállalatot 1949-ben szakmailag én szerveztem, utána azonban csak a szarvasi körzet művezetését vállaltam. — Pártszempontok miatt nem maradt a központban ? — Szó sincs róla. Mondok magának valamit, amit manapság nehéz elhinni, pedig így volt. Először a körzetekbe művezetőnek párttag kéményseprőket kerestem, de mivel — Tudom, hogy sok jól sikerült rendezvényük volt. És az egyéb tevékenységek? — Főleg érdekképviseleti jellegűek. Kapcsolatépítés és -tartás az önkormányzattal és a társadalombiztosítási intézettel. Vagy például részvétel a tüzelőakcióban, holnap pedig megyünk Sarkadra cukorért. Jogi tanácsadás minden hó első hétfőjén 16 órától... — Ebben az évben miket terveznek? —Tovább kívánjuk erősíteni és növelni is a kapcsolatot a nyugdíjas társadalommal. Lesz irodalmi est, majális, szalonnasütések. És még sok, a tagságot érdeklő rendezvény. — Már az első esztendő eredményes volt, s közben otthonra is leltek a csabai nyugdíjasok. szakmailag megfelelőt nem találtam, jelentettem ezt Keresztes Mihály főispánnak, aki szó szerint azt mondta: nem baj, csak az a fontos, hogy jó szakember legyen az illető, a lakóhelyén a nép ismerje, elfogadja, mint jó magyar embert. — Sok minden történt azóta... — Igen. Fölvirágzott a kéményseprés, aztán lehanyatlott. Ez nagyon fáj nekem, ne is beszéljünk róla. Inkább a vadászatról, amivel 1945 után kezdtem ismerkedni, amikor az új hadseregből leszereltem. — Igaz, hogy ezzel kapcsolatban most kapott kitüntetést? —Igaz, a Békés megyei 123 kitüntetett közt voltam én is. De folytatom a vadászatot. Nagyon megszerettem. 1959—85-ig a megyei szövetség vadászmestere voltam, aztán meg tanácsadó még sokáig— Volt ideje mindehhez? — A körzet községeibe ki — Mindez köszönhető annak a 60—70 tagnak, akik időt és energiát nem kímélve szinte a.hét minden napján önzetlenül tevékenykednek. A vezetőséggel együtt átérzik munkájuk fontosságát, az egymáshoz tartozás élményét, jelentőségét. A mi generációnk igen széles köre átéli a kisemmizettek sorsát, kapcsolatuk a volt munkahelyükkel a privatizációval megszűnik. Az egyesület a régi kötődések pótlására is törekszik, arra, hogy a nyugdíjasok rendszeresen összejöhessenek. Baráti társaságban legyenek. És ne egyedül. — Kívülről is kapnak segítséget? — Sokat. Intézményektől, vállalatoktól, pártoktól és magánemberektől. Köszönet érte mindenkinek. kellett járnom, de a megyébe is, mert a szakszervezet beteglátogatója voltam, s a kis 20 forintos csomaggal hol itt, hol ott megjelentem. S akkor már a vadászokhoz is elmentem. — Hogyan telnek a nyugdíjas napjai? — Nyolc éve özvegy vagyok. Mindkét lányom és ve- jem pedagógus, az egyik család itt van helyben. A sporttal is foglalkozom, a tűzoltókhoz is be-benézek, a barátokkal is találkozom, no és vadászga- tok. Az orvos is azt mondja, kell a mozgás, de én a jó tanács nélkül sem hagynám abba. Kéményseprés és vadászat A gyulai Szabó László Szilvi és Balázs unokájával Amikor még picik voltak a magyarbánhegyesi Szilasi Ferenc unokái: Linda és Szabina Van értelme És eddig is volt. Mármint az életnek. Pedig hányszor, de hányszor mondjuk ennek az ellenkezőjét, ha valami nem sikerül, vagy éppen rossz hangulatban vagyunk, S okkal, netán ok nélkül sötéten látjuk a világot. Hogy hiába volt minden igyekezetünk, jóformán semmire se vittük, egyedül maradtunk, rossz az anyagi helyzetünk stb., stb. Hát érdemes volt? Kérdi ilyenkor leginkább magától az ember. Gürcölni, dolgozni, becsületesnek maradni? S nem alaptalan gondolatok ezek, hiszen a mai nyugdíjasok idősebb korosztálya annyi mindenen ment keresztül. Végigszenvedett egy háborút, hogy mást ne mondjak, utána meg fölépítette a romba dőlt országot. S a nők sem voltak kivételek, sőt rájuk még több teher szakadt, mert a férj, gyermekek és a háztartás mellett még munkát is vállalni kellett. Mert a kétkeresős család tudott csak úgy-ahogy boldogulni. S hol voltak még akkor a későbbi kedvezmények? A körvonaluk sem látszott. De mindenki tette a dolgát, ha másért nem, mert élni kellett és a gyermekeket felnevelni. Hisz az élet főjellemzője a folytonosság, melynek az ösztöne öntudatlanul is él az emberekben: utódokat hagyni maga után. Talán hogy minden egyes gyermekében megélje a teremtés és az élet nagy csodáját. Amit először akkor él át egy asszony és egy férfi, amikor újszülöttjét meglátja. Majd gyámolítja, neveli, észre sem véve, hogy a természet parancsát hajtja végre jól, rosszul. A folytatásban rejtőző fennmaradást. Mondhatják kedves Olvasóim, hogy ez csak olyan, mint az írott malaszt: szó, szó, szó... Én inkább a valóságot, az élet diadalát látom benne, aminek része minden egyes ember, mióta létezik. S élete alkonyán tudja, érzi át igazán, hogy az életének nagy értelme volt és van és lesz is mindig. S még szépsége is. Vass Márta Hát nem jó?! —Mit gondolsz Manci, hogy jártam? — Semmit, hisz úgyis mondod. — De előbb most teát kérjünk, ne kávét. Na, szóval nem fogod elhinni, hogyan kell próbálni egy olyan nagy áruházban, mint a csabai Univerzál... — Csak nem féllábon, Juci? —Mi vagy te, távolba látó? Mert igenis úgy! Képzeld, még egy öklömnyi ülőhely se volt a fülkében. Guggolva, görnyedve húztam, vontam magamra azokat a tapadás melegítőnadrágokat. Azt hittem ott üt meg a guta, de csak csuromvizes lettem az erőlködéstől. — És nem szóltál? — Dehogynem. És tudod mit mondott szegény eladónő? Hogyha ülőke van, akkor nem férnek a vevők! Persze maga se hitte. — Most én kérdek tőled valamit, Juci. Mit gondolsz, mit láttam a Centrum Áruházban? — Hogy a konfekció lejött, a vegyi- és háztartási cikkek meg fölmentek az emeletre! — Dehát ilyen emeletes balfogást miért csinálnak? — Talán mert az üzleti eszüket otthon felejtették. S az se számít, hogy visszaesett a forgalom. Hát nem jó?! gyászát tanulmányozására és gyakorlására fordítjuk. — Melyik ágával foglalkoznak? — Többel is, de a legcsodálatosabb közülük a reiki. — Még sohase hallottam róla. Mi az? — A világon az egyik legelterjedtebb természetgyógyászati technika. Ez az univerzális életenergia a beteg öngyógyító erőit mozgósítja, vagyis segíti a testi-lelki egészség helyreállítását. A technika elsajátítására kiscsoportos tanfolyamokat is tartunk, a feleségemnek ugyanis mestertanári képesítése van. Ez már igen! Mi mást lehetne mondani arra, ha valaki 85 éves korában nemcsak hogy fut, de még maratoni versenyen is indul. Ez a valaki a budatétényi Kosztka Emil, az amatőr futóversenyek legidősebb hazai résztvevője. Pedig 25 évvel ezelőtt már a sír szélén állott a mértéktelen ivás miatt. Aztán gondolt egy nagyot és nem akart meghalni, inkább az orvosra hallgatott, vagyis életmódot változtatott. Belépett a Monspart Sarolta vezette Egészséges életmód nevezetű mozgalomba. Először fekvőtámaszokat kellett csinálnia és más tomagyakor- latot, majd futni, ami szörnyű nehezére esett, de mindennap újra kezdte, ám így is 2 évbe került, mire egyhuzamban 500 métert le tudott futni. Viszont megérte! Igaz, azóta — s ennek már több mint 20 éve — se nem dohányzik, se nem iszik. Azonban dolgozni tudott egészen a mostani nyárig, árut hordott, zsákolt, kannákat emelgetett. De az orvos választásra kényszerítette: vagy a munka, vagy a futás, és ő az utóbbi mellett maradt. Nem tudott lemondani a napi 10 kilométeres futásról, s hogy mint alapító tagja a Futapest klubnak, ne legyen ott a különböző versenyeken. Még külföldre is eljut. Nem győztes ő sehol, mégis győző mindenhol, mert kora ellenére végigfutja a távokat. Amint mondja, az egészségéért fut és hogy jó példát mutasson másoknak. Halló! Halló! — Jó napot kívánok, ez a gyulai Ipacs lakás? — Igen, itt Ipacs János. És ott ki beszél? — A megyei Hírlaptól Vass Márta. Válthatnánk egy párszót? —- Hát persze. Tessék kérdezni. — Mit dolgozik? — Postás voltam, s 43 év szolgálat után lettem nyugdíjas, a feleségem meg 37 évet töltött az egészségügyben. — Mivel töltik nyugdíjas napjaikat? — Csodálkozni fog! Minden időnket a természetgyó-
