Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-10 / 58. szám

REKES MEGYEI HÍRLAP BÉKÉSCSABA ÉS KÖRNYÉKE 1993. március 10., szerda A szép, új telekgerendási templom Bölcsődék vállalkozásban Békéscsaba. — Az önkor­mányzat elhatározta, hogy le­hetőséget teremt hat bölcsődé­jének vállalkozásszerű mű­ködtetésére. A közgyűlés elfo­gadta ennek feltételrendsze­rét. Az épületeket ingyen ad­nák át vállalkozó üzemelte­tőknek, akik támogatást is kapnának a gyereklétszám alapján. Tervezik azt, hogy az óvodákra is hasonló jelleggel ajánlatokat kémek. Vissza a 47-esre Telekgerendás. — A kisköz­ség önkormányzatának tervei szerint az év egyik legfonto­sabb célkitűzése, hogy a gyűj- tőutat visszavezessék a 47-es országúthoz. Szeretnék a falu­ba bevinni a helyközi buszjá­ratot. így kényelmesebb és biztonságosabb lenne a közle­kedés. Oktatási koncepció Békéscsaba.—A Körösi Cso­rna Sándor Főiskola kezdemé­nyezésére a régió gazdasági- társadalmi fejlődését közvet­lenül és hatékonyan elősegítő felsőfokú képzési irányokról és formákról, a térség felsőok­tatási törekvéseinek összehan­golásáról tanulmány készül. Ezt Békéscsaba önkormány­zatának kérésére kiegészítik a város oktatási struktúrájának átfogó vizsgálatával. Az Okta­táskutató Intézet által irányí­tott kutatást a megyei képvise­lő-testület, Békéscsaba város és a tanítóképző főiskola 150- 150 ezer forinttal támogatja. Bűnügyi krónika Békéscsaba. — Február 28-áft virradóan felfeszítették egy Eötvös utcai családi ház ajtaját. Az ismeretlen tettes 5 ezer forint készpénzt és 25 ezer forint érté­kű régiségeket vitt el. Eljárás indult P. P.-né mezőberényi la­kos ellen, aki március 1-jén a békéscsabai Takarék Bankban megkísérelt beváltani egy 5 millió forint értékűre hamisított kaparós sorsjegyet. Pénzt nem kapott rendőrt viszont igen. Március 2-ára virradóan a Kö­rös Hotel előtti parkolóban ha­mis kulccsal kinyitottak egy La­da személygépkocsit Az isme­retlen tettes elvitte az autóból a rádiós magnót. Március 2-án délelőtt egy lakás ajtaját felfe­szítve a tulajdonost megszaba­dították 87 ezer forintjától és Gold Star videorekorderétől. Március 4-ére virradóan lakatot fűrészeltek le egy Öntözött réti garázsajtóról. A helyiség egy­ben raktár volt Kávét édessé­get vittek el 87 ezer forint érték­ben. A tettes hamar megkerült: a büntetett előéletű V. M.-et még aznap őrizetbe vette a rendőr­ség. Az oldal any agait Bede Zsóka. Béla Vali. Lenthár Márta. Nyemcsok László. B. Sajti Emese, Szőke Margit és Vass Márta írta. A fotókat Kovács Erzsébet és Fazekas Ferenc készítette. Szerkesztette: Béla Vali Bőséges áruválaszték, udvarias kiszolgálás a békéscsabai Fényes ABC-ben Az Élésker Fényes ABC-jében sokan vásárolnak nap mint nap a Lencsési lakótelepiek közül. Igazán nem büszkélkedhetnek az ott élők azzal, hogy emelke­dik az életszínvonaluk, az árak viszont annál inkább. A pénz­tárnál ülők a megmondhatói, milyen bosszús megjegyzések kísérik a számla kifizetését vagy hány édesanya kénytelen nemet mondani csoki, rágó, gyümölcs után nyafogó gyer­mekének. Maguk az üzletben dolgozók sem tartoznak a „túl­fizetett” emberek közé, de végzik a dolgukat tisztesség­gel; Érdekük az, hogy minél na­gyobb forgalmat bonyolítsa­nak le, ezért is töri a fejét Se­bestyén Imre üzletvezető újabb és újabb akciókon, ked­vezményeken. Igen sikeres­nek bizonyul például a mézvá­sár. Mostanában kistermelői áron tudják adni a kilós mézet. Néhány példa a vevők tájékoz­tatására: az akácméz kilo­grammja 250 forint, a hársmé- zé 170, a vegyes mézé 150. A vésztői házitésztát, orsót, kis­kockát, makarónit, kagylót lé­nyegesen olcsóbban kínáljuk a szokásosnál. — A napokban tárgyaltam egy füzesgyarmati céggel — tájékoztat az üzletvezető —, remélem megvalósul a tervünk. Nem akcióként, ha­nem folyamatosan szállítanak nekünk olcsóbban tőkehúst, így a vevőknek a sertéscombot 368 forint helyett 310-ért, a lapockát 340 helyett 288 forin­tért adhatjuk. Próbálkozunk az olcsóbb sertésbelsőségek, máj, szív beszerzésével is. Marad a Vörös Sárkány Szárnyra kapott Békéscsabán a Vörös Sárkány bezárásának a híre. A népszerű, vendégeit kínai és ve­getáriánus ételkínálattal váró étte­rem megszűnése sokakat keserű­séggel töltött el,ezértaz üzemeltető Trófea Rt vezérigazgatójától, Nagy Imrénétől érdeklődtünk az étterem sorsafelől. — Nem szüntettük meg az ét­termünket, csupán a veszteségesen gazdálkodó üzletvezetővel vol­tunk elégedetlenek. Az üzletveze­tő-csere leltárral járt, ezért zártunk be néhány napra, de március 3-aóta ismét fogadjuk vendégeinket. —Mit tart me g a régi kínálatból és milyen változásokat tervez?— kérdeztük azúj üzletvezetőtől,Nyí- riné Bordás Ágnestől. — Megmarad a felső szinten a kínai konyha, amely ezentúl ma­gyaros ételeket is főz. Lent is bő­vítjük a választékot, a saláták, a meleg zöldségételek mellé tészta­féléket, pizzát és frissensülteket is kínálunk vendégeinknek. A mun­káltatók továbbra is vásárolhatnak nálunk étkezési tiketteket dolgozó­ik részére, amelyekkel munkana­pokon 1130-tól 1530-ig ebédel hetnek az étterem földszinti részé­ben. Bővül a választék az étterem emeleti és földszinti részében is Önsegélyező program az elhunytnak... Önállóan vagy csoportban legyen a földtulajdon? Telekgerendáson 1993. febru­ár 12-étől működik a földkiadó bizottság. Az 1993. évi II. tör­vény lehetővé teszi, hogy a termelőszövetkezetek haszná­latában lévő tagi részarány- földtulajdon a tagok tényleges tulajdonába kerüljön. Azok a részarány-földtulaj­donosok. akik önálló helyrajzi számon szeretnék tudni földjüket, igényüket 1993. március 23-áig jelezzék (pén­tekenként 7 órától 17 óráig) a Földművelő Szövetkezet (a volt Vörös Csillag Mgtsz) épületében. Ott tart fogadóórát a földkiadó bizottság. Azokat a részarány-földtu­lajdonosokat. akik nem kérik önálló szántóingatlan kialakí­tását, a rendelet szerint a bi­zottság 20 fős csoportokba egyesíti. Ebben persze már olyan veszély rejlik, hogy a későbbiekben nehézségekbe ütközik a 20 fős csoportból való kiválás. Az így összekerült tulajdonosoknak ugy anis egy­mással szemben a másik földjé­nek megvételére elővásárlási joga van. A föld művelésével kapcsolatban mindig közösen keíl dönteniük, elfogadva a többség akaratát, legyen az a művelési forma vagy egy eset­leges hitel felvétele is. Az idő rövid, mindenki ala­posan gondolja meg, melyik formát, milyen jövőt választ földje, megélhetése szem­pontjából. Csak kapkodja a fejét a delik­vens. annyi helyről szólítják fel: vegyen részt különböző önsegélyező programban. Be­vallom én már elolvasás nélkül dobom el ezeket a fény­másolt felhívásokat. A minap felkeresett egy felháborodott fiatalember és mutatta, hogy nyolc éve elhunyt nagyapjá­nak Kaposvárról küldték a há­romoldalas programot. „Ves­sen véget az állandó pénzhi­ánynak. Amiről itt szó van, nem vicc, se nem csalás, még- csak nem is álmodozik Ön!" — kecsegtetik a közel egy év­tizede a másvilágba távozott nagyapát. A vicc az. hogy ezt a levelet rossz helyre címezték, ami valóban felháborító. Panaszügyben kellett Önt felkeresnem, így ismerkedtünk meg. A panaszos állítot­ta: segítség helyett flegmaság fogadta az Önök irodájában. Úgy tűnik, ott a kis vidéki OTP-fiók íróasztala mögött másképpen szemlélik a világot, mint mi egyszerű adósok. Az előbb emlegetett panaszosom után ugyanis megkeres­te Önt egy másik bajba jutott asszony is, aki szintén kölcsö­nért könyörgött. Ön nem éppen fiókvezetőhöz méltó hangon oktatta ki : „hamarabb kellett volna gondolkodnia, nem akkor kétségbeesni, amikor már összecsapnak feje felett a hullá­mok”. Aztán egy merész fordulattal a becsületére hivatko­zott, amit a hölgy — Ön szerint — eljátszott azzal, hogy az előző tartozását még mindig nem fizette ki. A hölgy a korábbi adósságát ezzel az újabb pénzfelvétellel szerette volna ren­dezni. (Nem ő az egyetlen, aki ezt a módszert kénytelen választani. így csinálják ezt az ország adósságával is.) Ön úgy döntött, hogy nem adja meg az újabb kölcsönt. Egysze­mélyi döntéséhez joga volt. Egy valamihez azonban nem. Mégpedig ahhoz, hogy az ügyfelet a kollegái előtt megaláz­za. Mondja Asszonyom! Önnek soha nem volt még szüksége arra, hogy kölcsönt vegyen fel? Olyan sem fordult elő, hogy időre nem tudta visszafizetni? Ha nem, akkor le a kalappal Ön előtt. Bizony velem már előfordult. Borzasztóan szé­gyelltem is magam. De ettől még nem vagyok becstelen sem én, sem azok, akik akarnak, de valami miatt nem tudnak pontosan fizetni. Nem biztos, hogy mi vagyunk a hibásak abban, hogy egyik kölcsönt a másikkal akarjuk rendezni. Semmi mást nem kérünk sok százezer kölcsönből boldoguló társammal együtt, csak azt, hogy embernek nézzenek. Olyannak, aki igyekszik becsülettel túl lenni az adósságain, és annak uzsorakamatán. Legszívesebben itt és most megírnám azt is, hogy Önnek melyik főnökétől kellene emberségből, segíteni akarásból példát vennie. Csak attól félek, ezt valakik púderezésnek vélnék. De ha kíváncsi rá és megkérdezi tőlem, ennek az OTP vezetőnek a nevét készséggel rendelkezésére bocsátom. Üdvözlettel: lovászi ajándék nyugdíjasoknak, gyerekeseknek A Metaker üzletház rövid fennállása óta több kedvez­ménnyel is meglepte már vá­sárlóit. Március 9-étől újabb akcióval kedveskednek a nyugdíjasoknak és gyermekes szülőknek. A Tolnai utcai la­kástextil üzletházukban pél­dául szegett és szegetlen svéd padlószőnyegekből már 200 forintos négyzetméterenkénti áron vásárolhatnak, amíg a készlet tart. Nagy választékot találnak 2-4 méter széles pad­lószőnyegekből, 700 forintért háromdarabos ágyneműgami- túra, különböző függönyök nagykereskedelmi áron és mű­fű lábtörlők kaphatók. Az Irányi utcai Fiatalok üz­letében távol-keleti selyem­dzsekiket, fiúöltönyöket és női blúzokat kínálnak nagy enged­ménnyel. Garázsház a városközpontban Töredelmesen bevallom azt hittem, a hatalmas csarnokot üresen találom. Tévedtem — gondolom — a tulajdonos leg­nagyobb örömére. Fabulya András Békés megye egyetlen fedett-őrzött, 1600 négyzet- méteres garázscsamokában tájékoztat arról, hogy január elején nyitották meg a békés­csabai Kazinczy út 7. szám alatti létesítményt. — Amint látja, sokan tud­nak erről a garázsról, hiszen jelenleg huszonkét autótulaj­donossal van szerződésünk. Ők havonta fizetik a 3600 fo­rintos használati díjat. De ter­mészetesen akik csak egy nap­ra vagy egy órára akarják le­parkolni biztonságosan a ko­csijukat, azoknak is éjjel-nap­pal rendelkezésükre állunk. Hadd ragadjam meg az al­kalmat, hogy arról is beszél­jek, hogy az autómegőrzés csak az egyik profilunk. Ezen­kívül új és használt gumik ér­tékesítését, szerelését, centí- rozását is vállaljuk. Ezenkívül utánfutót kölcsönözhetnek és vásárolhatnak nálunk. Amint látja, használt autó forgalma­zását is bonyolítjuk és megem­líteném még, hogy minden szombat és vasárnap délelőtt itt, a fedett helyen autóvásárt is rendezünk. Biztonságosan tárolhatják gépkocsijaikat azok. akiknek nincs garázsuk. Van már Békéscsabán őrzött, v édett garázsház.

Next

/
Oldalképek
Tartalom