Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-08 / 32. szám
1993. február 8., hétfő & SVOH}, .ÉKLÏ3 I HÍRLAP „Jó tanuló, jó sportoló” kitüntetettek Hatvan esztendő labdarúgása él emlékezetében Bacsa Szilvia: „A legbüszkébb a csapatbajnoki címekre vagyok...” Gyakorlati tanításon a gyerekek között fotó: kovács Erzsébet Hagyomány, hogy minden évadban kitüntetik azokat a sportolókat, akik sportágukban és tanulmányaik során a legki- emelkedó'bb teljesítményt érik el, s eredményeikkel élen járnak. Ezt a kettős eredményességet ismeri el évenként az Országos Testnevelési és Sporthivatal, valamint a Műveló'dé- si és Közoktatási Minisztérium a , Jó tanuló — jó sportoló” díjjal. A múlt év végén Budapesten, a Néprajzi Múzeumban megtartott ünnepélyes díjkiosztón Gallov Rezső, az OTSH elnöke nyújtotta át az erről szóló plaketteket 15 sportembernek, köztük két Békés megyeinek: a Békéscsabai ÁG SE válogatott kerékpárosának, Bacsa Szilviának, valamint Seres Árpádnak, a Békési SE NB Il-es asztalitenisz-csapata versenyzőjének. Seres Árpád a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója, míg Bacsa Szilvia a Békéscsabai Körösi Csorna Sándor Tanítóképző Főiskola általános tanító és német tanítói szak harmadéves hallgatója. Utóbbival nyílt alkalmunk beszélgetni a díj kapcsán, s talán sikerül őt még inkább megismertetnünk olvasóinkkal. Mások jobban odafigyelnek rám — Meglepett, hogy én is egyike voltam azoknak, akit erre a díjra érdemesítettek — kezdte Bacsa Szilvia. — Tudtam, hogy van ilyen, de nem ezért tanultam meg kerékpározni, s nem is ez ösztönzött arra, hogy jól tanuljak. Erre nem készültem, ez nem lehetett a célom. Máskülönben a mosonmagyaróvári Izsák Éva sokkal jobb versenyző nálam. Különösebben nem jegyzem az eredményeimet, úgy tűnik, mások jobban odafigyelnek rám. A kerékpározás amúgy sem központi sportág és sosem éreztem azt, hogy minket túlbecsülnének vagy menedzselnének. Talán ezért is esett jól, hogy egyáltalán kerékpáros versenyző is van a „kiválasztottak” között. Amire büszke vagyok, az a három 50 kilométeres csapatbajnoki cím, ezt tartom a legtöbbre. — Miként tudod összeegyeztetni a sportot a tanulással vagy fordítva? — Megtanultam, hogyan kell tanulnom, és így könnyebb. Minél magasabb fokú iskolába jártam, annál jobban ment, s annál inkább láttam magam előtt a célt. Korábban nem volt jellemző rám. Botos Gábor kerékpáros edzőmmel rátaláltunk arra, hogy hogyan lehet és kell a kettőt együtt csinálni, s úgy érzem, mindent megtett azért, hogy minél sikeresebb legyek. Tartoztam ezzel a szüleimnek s mindazoknak, akik bíztak, bíznak bennem, s ez számomra sokat jelent. Én nem születtem kerékpáros őstehetségnek, s nekem nagyon sokba kerül az, hogy jól csináljak valamit. Nyelveket tanulni —Mi az életcélod, mi szeretnél tenni? Nincs még kialakult, határozott elképzelésem, de mindenképpen nyelveket szeretnék tanulni, minél többet, annál jobb. A főiskolára azért jelentkeztem, mert nem akartam elmenni Békéscsabáról, úgy is mondhatnám, hogy ragaszkodom a szüléimhez. Szeretek utazni, versenyezni bárhol, de idegen környezetben nem tudnám elviselni az életem. Meg aztán a csabai kerékpársporttól sem szeretnék elszakadni, amelyet már kilenc éve űzök, s ez most már életformám lett. — A díj mennyire kötelez vagy ad biztatást a továbbiakban? Hisz’ többször is el lehet nyerni! — Úgy értékelem az elismerést, mint egy lezárását a tavalyi periódusnak. Az elért eredményeimnek természetesen örülök, ugyanakkor azok mindenkor és mindenütt köteleznek, s ezeket nagyon nehéz megtartani, s ezt érzem is néha. Azt sem fogom elfelejteni, mert mindig bántott, hogy egyszer-kétszer jól „oldalba” rúgtak, s volt aki úgy állt hozzám, hogy kerékpározni ő is tud! Úgy érzem, nem vagyok irigyelt személy, s nem is kívánok az lenni. Sokan nem is ismernek, nem is tudják, hogy mi történt velem, de aki számomra fontos, az örült neki, s nekem csak ez számít! Iskolánk joggal lehet büszke rá Iványi László, a Békéscsabai Körösi Csorna Sándor Tanítóképző Főiskola testnevelő tanára így vélekedik tanítványukról: — A díj odaítélésének magasak a kritériumai. Intézményünk történetében első ízben terjesztettünk fel hallgatót Bacsa Szilvia személyében, akinek sporteredményei korábban már napvilágot láttak a sajtóban. Én — aki első évben tanítottam őt — elmondhatom, hogy fizikális alapjai nagyon jók, s ami megragadott, az a szerénysége. Példamutatóan viselkedett úgy a társaival, mint a tanáraival szemben, s a tanulásban is élen jár. Tudom, hogy ez az elismerés sok energiájába került. Úgy érzem, hogy iskolánk joggal lehet büszke rá, s azt kívánhatjuk magunknak, hogy hozzá hasonló mentalitású hallgatóink legyenek. Hiszem, hogy szorgalommal, példamutató emberi mentalitással magas szinten lehet összeegyeztetni a tanulást a sportolással. Gy.M. „Szemüveget nem hordok, rokonaim nincsenek és nem megyek sehová!...’ A túrkevei születésű 75 esztendős Tóth István — aki hosszú ideje Békéscsabán él — jó egészségnek és szellemi frisseségnek örvend. Esetünkben ez utóbbinak van jelentősebb szerepe, ugyanis irigylésre méltó memóriája révén például képes percek leforgása alatt elsorolni több tucat futballcsapat összeállítását hatvan esztendőre visszamenőleg is. A sok minden iránt érdeklődő, de a sportot kiváltképp kedvelő és ismerő nyugdíjas szívesen oszt meg olvasóinkkal néhány kuriózumnak számító, már-már feledésbe merült sporttörténeti érdekességet, sztorit, amelyek egyikének-másikának szem és fültanúja lehetett, s ma is úgy emlékszik mindenre, mintha csak tegnap történt volna. Otthonában hosszasan beszélgetve elevenítettük fel a régmúlt idők legnépszerűbb sportágát, a labdarúgást. — Egykor magam is tevékenyen részt vállaltam a sportban, ugyanis a ’40-es évek közepén a Békéscsabai MÁV SE titkára voltam—mondja.—A későbbiekben is mindenkor megragadtam az alkalmat, hogy belekóstoljak a sport varázslatos világába, s hogy sportoljak, még ha csak amatőr szinten is. Természetesen rám is a labdarúgás volt a legnagyobb hatással, képzelje el, már két éves koromtól édesapám rendszeresen kivitt magával a T úrkevei AC mérkőzéseire. Később, mikor Békéscsabára költöztünk, mint vasutascsaládnak, az állomás épületében biztosítottak lakást. Ez valóságos kirakat volt számomra, hiszen szemtanúja lehettem több egykori sportnagyság fogadásának, így Énekes István ökölvívó olimpiai bajnoknak, a szintén olimpiai győztes Pelle István tornásznak, Toldi Géza, Korányi I. Lajos futballistáknak vagy az Egyiptomból éppen győztesen hazaérkezett Bohn SC csapatának, hogy csak néhányat említsek. Ezeket a hírességeket látni is gyönyörűség volt! A Bohn SC sikerei olasz földön — Még kikre emlékszik vissza szívesen abból az időből? — Mint már említettem, a futballt kedveltem a legjobban, így természetesen a város akkori négy csapatának — Bohn SC, Csabai AK, Előre, MÁV SE — minden meccsén ott voltam. Utóbbiban olyan kitűnőségek futballoztak, mint Mester, Mankó, Bayer, Babinszki, Peczenka, Nagy, Kiszely, Kopricza, Ancsin, Laczkó,Bös. A ’30-as években ők képezték a gerincet. De a legeredményesebb futballcsapat a legendás jaminai Bohn SC volt, akik Jánosi Béla edzőségével sikert sikerre halmoztak. Például a Dél Bajnoka címet is kiharcolta a Bayer, Mágori, Gottre, Ladányi, Berger, Botyánszki, Szigeti, Kertész, Szaniszló, Juhász, Kopp, Engelhardt, Kliment, Neyedli keret, de nagy visszhangja volt akkoriban az olasz turnén aratott sikersorozatuknak is, olyannyira, hogy néhány korabeli sportlapban profiváddal illették a csapatot. Pedig becsületes téglagyári dolgozók voltak ők! A játékuk valósággal elbűvölt! — De a másik két csapatban sem akármilyen focisták rúgták a bőrt, gondoljunk csak a Csabai AK megszokott tizenegyére, amely a Jelenka — Bogdán, Saguly, Majoros, Balogh III., — Rosman, Pong- rácz, Kohan—Tomka, Balogh L, Kovács összetételben futott ki legtöbbször a pályára. Az Előre színeiben többnyire Kucsmik—Mátyás L, Mátyás IL, Lipták, Botyánszki — Nagy, Blahut, Sajben — Szpe- vár, Pagurka, Varga kezdte a játékot. Ugyanakkor a környező pályákra is elkísértem a csabaiakat, közülük leginkább a Gyulai AC elleni 90 percek maradtak emlékezetesek, amelyeken szikrázott a levegő! Á Góg, Bengeri, Galbács csatársornak alaposan meggyűlt a baja a — bocsánat a szóért — „favágó” Mátyás testvérpárral, akik igen keményen bekkeltek. De volt paprika más mérkőzésen is. Palotai szabadrúgásgólja — Él-e emlékezetében Békés megyei jelentősebb labdarúgóesemény a korábbi időkből? — Több ilyet tudok említeni, például a Magyarország— Németország B-válogatott mérkőzésre talán mások is szívesen emlékeznek, amit a Kazinczy utcai stadionban rendeztek. Ezen a mérkőzésen Palotai Károly, a későbbi sikeres FIFA-játékvezető volt a balfedezet, s éppen az ő jobb felső sarkos szabadrúgás góljával győztünk 1—0-ra. Kevésbé volt örömteli ugyan, de mégis említésre méltó a Ferencváros és a Kispesti AC Csányi utcai vendégjátéka, amikor először játszott az Előre a legmagasabb osztályban. A Fraditól 4—1-re, utóbbitól 9—1-re kaptunk ki. Élmény volt látni Toldi, Sáro- si, Puskás, Kocsis .S’., Bozsik, Budai II. és a többiek már-már zsonglőri ügyességét. — A játékvezetőkkel milyen ,,viszonyban” voltak akkoriban? — A sípme'stereknek nehéz dolguk volt akkor is. A múltban is előfordult néhány úgynevezett hirig mérkőzés, pedig olyan nagyszerű sípmesterek bíráskodtak akkoriban, mint például Aranyosi, Bircsák, Bí- róczki, Emsberger, Miincz, Petry, Vadas, Vezér L, Vezér IL, Zsolt..., soroljam a teljesség igénye nélkül. De az is igaz, hogy a szurkolók kulturáltabban viselkedtek, s leginkább a játék kötötte le minden figyelmüket. Kevesebbet foglalkoztak a bírókkal, egy ízben ugyan az is megesett, hogy a zöld újság hasábjain Vadas György játékvezető többek között ezt üzente a Vörös Lobogó—Debreceni VSC bajnoki mérkőzés leendő közönségének: „Tisztelt nagyérdemű! Közlöm, hogy mindkét szemem jó, szemüveget nem hordok, rokonaim nincsenek és nem megyek sehová!...” Azt már nem tudom, hogy erre hogyan reagált a szurkolósereg. A bőség zavara — Végezetül állítsa össze minden idők magyar válogatottját, illetve a Békéscsabáét, amellyel Ón szerint bármikor, bárkinek egyenrangú ellenfelei volnának! — Hű, ez borzasztóan nehéz, hiszen egy tucatra való csapatot is kitennének azok, akiknek játéka elkápráztatta a nézőket! Most valóban a bőség zavarával küzdők, de a játék kedvéért mégis szívesen megteszem, de természetesen lehet vitatkozni rajta! Tudja, én nagy fradista voltam, de mindig elismertem mások tudását! Akkor mondom a válogatottét: Zsák — Bíró, Kispéter, Pán- csics, dr. Dékány — Kubala, Szűcs L., Kocsis S., — Puskás Öcsi, Albert, Czibor. Edző: Baráti Lajos. A Békéscsaba összeállítását így képzelem el: Kucsmik — Mágori, Mátyás II..Karácsonyi, Láza—Ladányi, Palotai, Szpevár—Riger, Szaniszló, Marik Pötyi. Edző: Jánosi Béla. —Pásztor József és Kerekes Attila az elmúlt két évtized kiemelkedő tudású labdarúgói voltak, s a békéscsabai szurkolók kedvencei. Róluk hogyan vélekedik, mert nem említette a nevüket? — Önnek igaza van, hogyne emlékeznék rájuk?! Magam is rendkívül nagyra értékelem ennek a két sportembernek a futballtudását, hiszen válogatottak voltak. Úgy tűnik, edzőként is megállják a helyüket, hiszen sikeresen szerepel a lila-fehér csapat a legmagasabb osztályban, ugyanakkor Kerekes Ausztriában játékosedzőként kamatoztatja tudását. Minden dicséretet megérdemelnek! Hogy mégis miért hagytam ki őket a felsorolásból? Csak véletlen- ségből történhetett, mert túlságosan is a régmúlt focistái jártak az eszemben, meg aztán nehéz feladatot kért tőlem Gyurkó úr! Valóban helyük van a mindenkori csapatban. Megérdemlik! Gyurkó Mihály Kapusként egykoron. Sötét mezben (jobbra, labdával a hóna alatt) Tóth István