Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-01 / 26. szám
iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SZÜLETÉSNAP 1993. február 1., hétfő Boldog születésnapot, Barbi! „Happy birthday...” — énekelhetnénk most együtt kedves Barbara, ha nem lennél éppen felülvizsgálaton, illetve utókezelésen a budapesti kórházban. Bár maga a tény nem éppen felemelő, de tudjuk, enélkül nem történhetne meg a csoda: a felgyógyulásod. Első találkozásunk óta folyton azon gondolkodom, honnan ez a töretlen hit, az erő, amely elismerésre méltó küzdőszellemet ad betegséged legyőzéséhez. Mindannyian — akik szívünkbe zártunk — hiszünk benne, hogy sikerülni fog, mert sikerülnie kell! Reméljük* egy év múlva már olyan riportot készíthetünk együtt, amelyben életed mozgalmas hétköznapjait tervezgetheted. S nem csak e kis írás szerkesztője, de minden munkatársam nevében mondhatom, hogy szurkolunk érted. Ne add fel a reményt önmagadért, másokért, s azért, hogy életed országnak, világnak bizonyság legyen: az akarat még a halálos kórokon is győzedelmeskedni tud. Születésnapod alkalmából a Békés Megyei Hírlap szerkesztősége nevében gratulálunk, és még sok-sok boldog 15 évet kívánunk számodra! Halasi Mária Kedves Rózsika néni! Nagyon szépen köszönöm a zenélő képeslapot és azt, hogy olyan sokat törődik velem. Most nagyon jól vagyok, hála Istennek, kitűnően érzem magam és boldog vagyok. Ezernyi elfoglaltságot találok magamnak, így a bajokkal nincs időm foglalkozni. Bekötötték a telefont hozzánk is. A számunk: Magyarbánhegyes 265. Szeretném, ha minél előbb eljönne és beszélgethetnénk. Azt hiszem, válaszolni fogok arra a levélre, amit a volt „Rózsás diák” írt nekem. Köszönöm, hogy eljuttatta. Lehet, hogy nevetséges, de már készülök arra az időre, amikor vissza kell mennem a kollégiumba, holott addig még van jó néhány hónap, s addig lefoglalom magam valamivel. Varrtam egy kispárnát, a mamával pedig egy kengurut varratok, sőt a köntösömet is átalakítjuk. Állandóan nyirbálok, sokat írok, mert recepteket is „katalogizálok”. A múltkor például rendet raktam a szobámban és máshol is a fiókokban, kiselejteztem a limlomokat. Most a szekrényekben is van elég üres hely. Ha megunok valamit, akkor másba kezdek. Étvágyam is van, elég sokat eszek. Összevetve mindent még egyszer: NAGYON JÓL VAGYOK? Sok puszit küld: Barbi Kedves Barbara! Nem kell köszöngetned az érted tetteket, mert részünkről önzetlen volt. Tudom, hogy emberfeletti, amivel megbirkóztál. Csodáljuk gondolkodásvilágodat. Jó hallani, mennyire fontosnak tartod, hogy szeretetben éljünk ezen a földön, s igyekszel harcolni a gyűlölet ellen. Sokat beszélgetünk arról, milyen fontos a testi-lelki egyensúly, s az egészséges testben valóságos kincs a nyugodt lelkiismeret. Úgy érezzük, hogy a tűz, mely fűt téged, kifogyhatatlan és a parázsból mindig újraszületik. Nyugodtan tekinthetünk ideálnak, hisz önmegtagadásodon keresztüljutsz el a lemondásig, sokan kaphatnak tőled valamiféle emberi mintát. Szorgalmasan készülünk a félév eredményes zárására és nagyon várjuk a tavaszt. Köszönjük meghívásodat, tervezzük és várjuk a személyes találkozást. Kívánunk mielőbbi gyógyulást, teljes felépülést. Szeretettel: Rózsika néni és a Rózsa Ferenc csoport Kardos Barbara, magyarbánhegyesi kislány befejezve a nyolcadik osztályt, még alig kezdte meg középiskolai tanulmányait, amikor — tavaly év elején — hirtelen életveszélyes betegség támadta meg a nyaki hörgőit. Elet és halál között lebegve került a szegedi klinikára, majd Budapestre, ahol lézeres kezelést kapott. A műtét sikerült, de azóta is rendszeresen, hosszabb-rövidebb ideig tartó kezeléseken kell részt vennie. Otthona, látszólag bezártnak tűnő világa ellenére sok barátot szerzett, nincs egyedül, amit a hozzá érkezett levelek és telefonjelzések is bizonyítanak. Születésnapja alkalmából ezekből válogattunk össze egy oldalra valót Köszönik a segítséget! Örömmel nyugtázhatjuk, hogy ha emberi életről, gyermekek egészségéről van szó, akkor vannak sokan, akik elsőként hajlandók áldozni arra, hogy a beteg gyermek visszanyerhesse egészségét és reményt nyújtson az élethez. Erre jó példa volt Magyarbán- hegyesen, amikor a helyi társadalmi és gazdasági szervek összefogtak. Barbara gyógykezelési költségeinek előteremtésére gyűjtést szerveztek és az így összegyűlt pénzt átadták az édesanyjának, hogy a kislányt a budapesti kórházba szállíthassa, ahol elvégezték a megfelelő műtétet. Ennek is köszönhető, hogy Barbara jó úton halad a gyógyulás felé. Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani mindazoknak, akik jóindulatúan segítették, hogy egy gyermek visszanyerhesse a lehetőséget az egészséges élethez. Sziasztok A/14-esek! Köszönöm szépen azt a sok mindent és levelet, amit nekem küldtetek. Nagyon örülök neki! Jelenleg jól vagyok, kitűnően érzem magam. Van étvágyam és így elég energiával rendelkezem. Nem tudom mondta-e Rózsika néni, hogy most félig vegetáriánus lettem. Csak csirkét és halat eszem, s azt is ritkán. Kevesebb cukrot és csokoládét fogyasztok. Viszont — amikor itthon vagyok — reggelente megiszok egy pohár sárgarépalevet, délutánonként pedig egy pohár céklalevet nyersen. Ez utóbbitól kicsit* borsózik a hátam, de hát annyi vitamint tartalmaz, hogy ajánlatos meginnom. Ha találkozunk (remélem mielőbb!) nagyon sok mindent mesélek majd. Most csak annyit, hogy sok vizsgálaton estem keresztül, sok gyógyszert szedek és külsőre is, de FŐLEG BELÜL megváltoztam. Sokkal boldogabb vagyok, mint a betegség előtt, pedig más ilyenkor lesz boldogtalan. Megtanultam, hogy a boldogság nem más, mint egyszerűen élni. Elfelejtem a múltat, minden rossz emlék elvesztette fullánkját. Megpróbálom az embereket szeretni és senkit sem gyűlölni. Több szeretetet kell adni másoknak és akkor az visszajut az emberhez. Ezeket a gondolatokat egy baráttól „kaptam”, nem idéztem szó szerint, de gondolom, a lényeget megértitek. Soha ne legyen az ember boldogtalan, hisz egészséges, megvan keze, lába, lát, hall, érez, s ezeknél nincs nagyobb kincs a világon! Ugye? Ezért, ha néha mégis elcsüggedtek, gondoljatok arra, hogy az életben a sok baj, szenvedés, kínlódás, betegség ellenére sok az öröm, a szeretet, az áldozat, a boldogság. Az apró örömöket is vegyük észre! Nagyon örülnék, ha a tavaszi szünetben eljönnétek hozzám, amikor itthon vagyok. Szívesen látnálak titeket. Sok új barátot is szereztem, azok mellé, akik voltak és veletek is szeretném tartani a kapcsolatot. Szervusz kedves, ismeretlen ismerős! Azért használom ezt a furcsa megszólítást, mert még sohasem találkoztunk, de egyvalami mégis összeköt. Gimnazista koromban én is igen súlyos betegségen estem át, amely a nyirokcsomókat támadta meg. Hol is kezdjem a történetet? Talán ott, hogy én 1978 és 1982 között voltam középiskolás. Másodikos voltam, amikor egy napon a bal kulcscsontom felett, a nyaki részen kissé megnagyobbodott nyirokcsomót vettem észre. Elmentem a körzeti orvoshoz, aki nagyon jó diagnoszta volt, mert már akkor erre a betegségre gyanakodott. Az első kivizsgálásokat Gyulán végezték el. Miután az eredmények igen elszomorítóak voltak, a körzeti orvosunk tanácsára felkerestük a Debrenceni Orvostudományi Egyetem klinikáján a belgyógyászati osztályt. Több vizsgálat után a debreceni kórházban eltávolították a csomókat, azonban a szövettani eredmény sem lett túl jó. Lépműtétet, sugár- és gyógyszeres kezelést javasoltak. Mi ezt a nagyobb műtétet szerettük volna elkerülni, így a sugárkezeléssel és a hemoterápiás kezeléssel próbálkoztunk. A sugárkezelést Debrecenben kaptam meg, majd újra elkezdtem iskolába járni: a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumba. A hemoterápiás kezelést már itt a békéscsabai kórházban végezték. Mire a kezelések befejeződtek én már harmadikos voltam. Egyébként a kezelések között is jártam iskolába. Mit is mondhatnék még? Talán azt, hogy a sugárkezelés mellékhatásaként nagyon gyengének éreztem magam. Igen erős gyógyszereket kaptam, amit infúzióban adtak be. Ezektől sokszor hányingerem volt. A legkellemetlenebb az volt, hogy fantasztikus gyorsan kihullott a hajam és parókát kellett hordanom. Egy darabig még jártam Debrecenbe kezelésre. Most már oda sem járok, teljesen meggyógyultam. Ma már semmilyen gyógyszert nem szedek. A betegség okát nem tudták, csak feltételezések voltak. Talán így utólag átgondolva lehet, hogy pszichés alapon kezdődtek. Mindig befelé forduló, visszahúzódó gyerek voltam, akit megviselt, hogy nyolcadik után kollégiumba kellett mennem. Azt hiszem, akkoriban nagyon boldogtalannak éreztem magam. Hogy a szervezet mentse magát ettől az állapottól, lehet, hogy így keresett alibit és találta ezt a betegséget? Annyira azonban nem lehettem boldogtalan, hogy az életem végét akarjam. Meg akartam gyógyulni és a szervezetem megértette ezt. A test engedelmeskedett a tudatalattinak, s megjött a várva várt gyógyulás. (Természetesen ezt a folyamatot az orvosi beavatkozás segítette, meggyorsította.) Én úgy hiszem, hogy a teremtő természet, mely bennünket alkotott, ismer minket. Ha belülről elromlik valami, azt a mi teremtőnk képes lesz megjavítani. Feltéve persze, ha mi is segítünk. Mit jelent ez? Azt hiszem azt jelenti, hogy reménykedünk a gyógyulásban, és mi magunk is akarunk meggyógyulni. Mindezt azért írtam le, hogy te tudatosan is (nem csak tudat alatt, mint az az én esetemben volt) dönts az élet mellett. Hidd el, érdemes! Van egy könyv, amit ajánlanék (Nem csak neked!), mert csodálatos ereje van. Dr. Joseph Murphy írta és a címe: Tudatalattid csodálatos hatalma. Érdemes küzdeni. Hogy miért? Figyelj egy kicsit! Miután sikerült túljutnom a betegségen leérettségiztem, majd Szegedre a tanárképzőbe jelentkeztem kétszer, de nem sikerült. Harmadik évben megpróbálkoztam a Debreceni Tanítóképzőben. Sikeresen felvételiztem és elvégeztem a főiskolát. Közben dolgoztam, napköziben tanítottam, majd osztályban is. Most is tanítok. Jelenleg a Vésztői Kis Bálint Református Elemi Iskola első osztályosainak vagyok osztályfőnöke. Jelzem, nem bántam meg, hogy nem nagyobb, hanem kisebb gyerekekkel hozott össze a sors, sőt...! Megismertem Erdély nevezetességeit, szépségét, voltam Olaszországban, Görögországban, láttam a tengert, amiben újra a teremtő hatalmát véltem felfedezni. Igyekszem saját hazámat is megismerni, nyaranta a gyerekekkel az ország más-más tájain táborozunk. Láthatod, az élet szép, érdemes hinni ebben. Tanfolyamra járok, jogosítványt szereztem, ismerkedem az angol nyelvvel és mindezeket egészségesen végzem. Azért az én életemben is vannak mélypontok, kudarcok. Egy ilyen után született ez a levél is. Mindezek ellenére fenntartom az életről mondottakat, mert hiszem, hogy az elkövetkezendő pillanatok, a percek, az órák, a hetek, a hónapok, az évek még produkálhatnak olyan dolgokat, amelyekért érdemes élni, s amiben újra felfedezhetem Istent, mint a gyógyulásomban. Semmit sem tudok rólad közvetlenül, csak amit a Békéscsabán tanuló szomszéd kislány, Bencze Julika elmondott nekem, de szeretnélek jobban megismerni. Arra kérlek, ha állapotod engedi, írjál, kíváncsi vagyok rád, érzéseidre. Szívesen venném azt is, ha szüleid fognának tollat. Abban bízva, hogy a természet, a teremtő csodákra képes kívánok neked mielőbbi jobbulást, és erőt a gyógyuláshoz vezető úton! Magda (Pontos név és cím a szerkesztőségben) Akik nem ismerik Kardos Barbara történetét, azok nem tudják, hogy mit is takar ez a levél valójában. írója, bár személyesen nem ismeri Barbarát, mégis ráérzett azokra a belső motiváló tényezőkre, amelyek meghatározzák egy kislány mindennapjait, lelki küzdelmeit. Mert hasonlóan a levélíróhoz, Barbi is igen sokoldalú érdeklődési körrel rendelkezik. A betegsége miatt behatárolttá vált pályaválasztására pedig kitartóan keresi a megoldást Szerencsére mindig is jó tanuló volt, így nem ütközött nehézségekbe a nyelvek, az irodalom vagy más tudományok iránti vonzódása. Ennyi testi, lelki próbatétel mellett talán az sem furcsa, ha egy 15 éves gyereklány a hit felé fordulva reméli egészsége kiteljesedését. Reményteljes szeretetet adni és kapni. Ez Barbara hitvallása, amely a fenti levél soraiból is kicsendül. Mivel sok hasonló levél, üzenet érkezik hozzánk, így mindegyiket nem tudjuk közzétenni, azonban ígérjük, mindegyiket továbbítjuk tulajdonosának. Sok puszi: Barbi (A szerkesztő)
