Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-24 / 46. szám

1993. február 24., szerda MINDENT BELE fflÉSMEGYEI HÍRLAP Egy éves a sarkadi Grund együttes A „főnővér” gitározik, a „festőművész” énekel, a tűzoltó dalszöveget ír (majd) „Oh, I believe in yesterday!” Ó, én hiszek a tegnapban! — énekelte legelőször 1965-ben a Beatles a Yesterday című dalában. Melyikük is hitte vol­na még akkoriban, hogy nagy­sikerű slágerük egyszer teg­nappá válik? Tegnappá, amelyben még ma is hisznek az emberek. A Beatles-nótákat éneklő sarkadi Grund együttes tagjai közül leginkább a 26 éves Fodor Pál hitt benne. Minderre a zenekar szólóéne­kese, Bende Róbert így emlék­szik vissza: — Egy évvel ezelőtt egy sza­lagavatón „verődtünk össze” ebben az összeállításban. Pali gitározott, Rajki Tóth Laci volt a basszus; Lukács Attila pedig a dob. A jól sikerült buli után többünkben felmerült, hogy mi lenne, ha a továbbiakban is együtt maradnánk. Attila LGT- rajongó, Laci a keményebb stí­lust szereti, én a rock and roll híve vagyok. Minannyian ben­ne voltunk, csupán Pali vonako­dott. A munkájára meg a család­jára hivatkozott. Mivel Pali Be- atles-imádó, nem volt nehéz megtalálni a leghatásosabb fegyvert. Azt mondtuk neki, hogy hajlandóak vagyunk ál­landóan Beatles-nótákat éne­kelni. Akkoriban még sehol sem volt a most már országos hírű Beathoven együttes, ame­lyik szintén Beatlest ad elő, így úgy tűnt, valami egészen egye­dit találtunk ki. Természetesen ebből már Pali sem maradhatott ki. így megalakult az alapvető­en Beatlest játszó együttesünk, a Grund... — Miért épp a Grund nevet választottátok? — kérdezem. — Mindenféle pólót, mosó­szeres flakkont elolvastunk, hogy milyen név is illene a leginkább hozzánk. De egy da­rabig semmire se jutottunk. Egyik hivalkodónak tűnt, a másik semmitmondónak. Az­tán egy Martinis üvegen meg­láttuk ezt a szót: Grund. Rög­tön tudtuk, ez leszünk — vála­szolja Robi. — Ezt a szót lehet misztifi­kálni is. Úgy is magyarázhat­juk, hogy egy pici tér, ami a mienk... — teszi hozzá Laci. — Említettétek a Beatho- vent, akik később kezdték ugyan, de jelenleg közismer­tebbek. .. — Nekünk nincsenek ma­gasröptű terveink — válaszol­ják. — Szeretnénk persze, ha minél többen megismernének bennünket, jó volna esetleg még egy kis kazettácskát is összehoni az együttzenélés emlékére, de alapvetően nem akarunk versenyezni senkivel. Ennek egyik oka az, hogy szinte mindannyiunknak csa­ládja, pici gyereke van, és azért az az első. A másik, hogy zenei előképzettségünk egyikünknek sincs, autodidak­ta módon tanultunk meg ze­nélni, és inkább kedvtelésből vagyunk együtt, mint a hírnév vagy az anyagiak miatt. Egy­két plakátot leszámítva nem is reklámozzuk magunkat, in­kább csak szájról szájra ter­jedünk. — Mégis hol lehet látni, hallani benneteket? ■—• Szerződésünk van a sar- ,..kadi Bartók Béla Művelődési Házzal, ahol két-három heten­te fellépünk a pinceklubban. Ez a gyakorlóhelyünk is egyébként. Van egy harminc­negyven személyes törzskö­zönségünk, akikre mindig szá­míthatunk, de volt már úgy is, hogy majdnem kétszázan jöt­tek el. Aztán ahova hívnak, és tudunk, elmegyünk. Egyre gyakrabban járunk Békéscsa­bára, dé voltunk már Gyulán és Köröstarcsán is. — Milyen a közönségetek? —Jó kérdés—nevetnek. — Mi ezt úgy szoktuk összefog­lalni, hogy az általános isko­lástól az idegsebészig van kö­zönségünk. Mindazok, akik­nek tetszik ez a stílus. — Csupa jó emberek — mondja Attila. — Mert aki a Beatlest szereti, rossz ember nem lehet... — Még valamit a közönség­gel kapcsolatban! —jut eszé­be Robinak. —, Ha idegen helyre mentünk, észrevettük, hogy előítélettel vannak irán­tunk. Mégiscsak égy sötét helyről jövünk... Sarkadiak... Ugyan mit tudhatnak ezek!? Ha nem is mondták ki sehol, de a levegőben volt. Leginkább a gyulai várnapokon éreztük ezt, amikor az eredetileg egy órás műsorunkat 20 percesre faragták. Látszott tuniillik, hogy kifutnak a műsoridőből, és hát ki rövidítsen? A sarkadi­ak. Mondtam a többieknek, hogy legalább hat számot azért játsszunk el. Nem hazudok, ha azt mondom: tombolt a közön­ség. Alig akartak leengedni a színpadról. Ettől kezdve több helyre is meghívtak bennün­ket, de az első fellépéseknél mindenütt éreztük ezt a kezde­ti idegenkedést. Túlzás volna azt állítani, hogy ragyogóan játszunk, de az biztos, hogy minden új helyen jobbak vol­tunk, mint amit a közönség várt. —Az is számít persze, hogy legtöbbször valami 20 évvel ezelőtti hangulatot sikerül te­remtenünk — folytatja Attila. —Jókedvvel játszunk, ez hat a közönségre, amitől nekünk még jobb kedvünk lesz, ami ismét visszahat a közönségre, úgyhogy a végére már tetőfo­kán az igazi Beatles-hangu- lat... — Gyakorlás? Próbák? — Hetente egyszer négy-öt óra általában. Igazából több kellene, mert így hiába van egy-két új számunk, gyakorla­tilag minden bulin végigját- szuk az addigi repertoárt. Volt, hogy öt óra alatt tanultunk meg egy számot, és volt, hogy há­rom óra alatt hármat. Mind­egyik dal kidolgozottsága egyenes arányban állt a ráfor­dított idővel... Szóval nem ár­tana többet próbálgatnunk, csak hát mindegyikünknek megvan a maga kis más ke­resztje is... — Ki mit csinál egyébként? — Pali „főnővér” a tüdősza­natóriumban, Attila a cukor­gyárban dolgozik, Laci tanít, én pedig a képzőművészeti fő­iskolára készülök — sorolja Robi. — Saját dalotok van-e? — Még nincs, de gondolko­dunk rajta. A Beatlesen kívül próbáltunk már LGT-t, Skor­piót, Illést, szóval mindent, amit az eddigi közönségünk igényelt. És természetesen fel­merült a saját szerzemény is. Ez esetben Zanócz Istvánt, egy tűzoltó barátunkat szemeltük ki szövegírásra, a zenét pedig mi szereznénk. Ha nem jön össze, annak csak egy akadá­lya lehet: időhiány... — Meddig szeretnétek együttmadarni? — Ameddig egyikünk szá­mára sem kényszer... Magyar Mária Egy kemény próba közben (balról jobbra): Pali, a „főnó'vér”, Attila, a rangidős, Robi, a „művészpalánta” és Laci, a „tanító bácsi” F0TÓ: FAZEKas ferenc Ozikeszemű kedves Soha nem látott népszerűség­nek örvend Amerikában a sza­xofon, mióta az új elnök, Bili Clinton a tévé képernyőjén többször is szaxofonozott. A november eleji választá­sok óta 10—15 százalékkal megemelkedett az eladott sza­xofonok száma, jól fogynak a Rekord összegű, százmillió dolláros szerződést akar kötni az „Arista” lemezcég Whitney szaxofonlemezek és egyre fel­jebb kerülnek a sikerlistákon is. Felvirradt a szaxofonisták napja is: a jazz sikerlista első tíz helyezettje közül három játszik az elnöki hangszeran, és — a zenészek örömére — már a heavy metal bandák is Houstonnal, a fekete csillag­gal, mert attól tart, hogy a pop­hercegnő átpártol a konkuren­előadnak szaxofonszólókat. A rossz nyelvek a tévé által hí­ressé vált elnöki szólóról azt terjesztik ugyan, hogy az volt a legrosszabb, amit valaha is élő adásban közvetítettek, az új kedvenc, a szaxofon diadalút- ját ez azonban a legkevésbbé sem veszélyezteti... ciához. Whitney Houstonnak — aki éppen most várja első gyermekét — soha nem látott sikere van: eddig nyolcmillió lemezt adtak el a „Testőr” (Bodyguard) című film zené­jével, amelyben a fekete szép­ség Kevin Costnerrel játszik együtt. A százmillió dollárral Whitney alaposan megelőzi Madonnát és Barbara Strei- sandot, akikkel a közelmúlt­ban kötöttek 60 milliós szerző­dést, nem is szólva Prince-ről és Janet Jacksonról, akiknek rongyos 50 millióval kiszúrták a szemét. Jordy: ötéves és milliomos Pontosan ötéves és már millio­mos Franciaország gyerek­sztárja, Jordy. Amikor Jordy Lemoine, aki Franciaország­ban több lemezt ad el, mint Michael Jackson, január 14-én születésnapját ünnepelte, szülei közölték vele a hírt: „Fi­am, 3 millió márka van a szám­ládon.” Jordy most fogja első filmjét forgatni. „Nagyon ne­héz bébinek lenni” című dalá­val került fel a slágerlistára. A francia toplistán heteken át tartotta első helyét. A kisle­mezt 700 ezer példányban ad­ták el. A mostani albumát „Po­chette surprise” is már 300 ezer példányban adták el csak az Egyesült Államokban. Jordy Brazíliában, Olaszor­szágban és Belgiumban is egyaránt gyereksztár. A szőke fiúcskának azért csínytevései is vannak: „Karácsonykor nem akart énekelni a két nagy­mamának” — nyilatkozta Jordy édesanyja, Patricia Le­moine. A szülők — nem túl sikeres zenészek — értettek hozzá, hogy hogyan kell csinálni a fi­ukból gyereksztárt. „Ha látom a fiam sikerét, ez számomra a leg­csodálatosabb elégtétel. Húsz éve dolgozom ebben az üzletág­ban, de csak mindig mások ár­nyékában” — nyilatkozta az apa, Claude Lemoine. Szerelem az U2 dobosával? Tatum O’Neill, aki John McEnroe-val éppen nyakig benne van házasságuk krízisé­ben, talált magának egy mási­kat. Legalábbis ezt jelentette a New York Post. Valószínűleg Larry Mullen, aki az ír U2 együttes dobosa, O’Neill új szerelme. Tatum azonban erő­sen cáfolja a pletykákat: „Nem igaz” — hangzott a barátaival küldött üzenete. Új kedvese van a 49 éves pop­veteránnak, Johnny Hallyday- nek egy 23 esztendős modell személyében. ‘Karin — az új imádott — kísértetiesen hasonlít a sztár előző feleségére, Adelinere: ugyanaz a durcás száj, ugyan­azok az őzikeszemek és 1. Rapülők 2. Gergely Róbert 3. Zámbó Jimmy 4. Szandi 5. Edda 6. Bonanza Banzai 7. Beathoven 8. Válogatás 9. Malek Andrea 10. Pap Rita 11. Supra Hits 12. Freddy Mercury 13. Abba 14. Digital Scream 15. Bikini 16. Whitney Houston 17. Piramis 18. Katona Klári 19. Guns N’Roses 20. Locomotiv GT 21. BoneyM. 22. Queen 23. Hobo 24. Pierrot 25. Brian May 26. Bon Jovi 27. Válogatás 28. Republic 29. Omega 30. Vaya Con Dios 31. 100 Folk Celsius 32. Vaya Con Dios 33. GunsN’Roses 34. Beatrice 35. Válogatás 36. Supra Hits 37. FLM 38. Dr. Alban 39. 100 Folk Celsius 40. Pál utcai fiúk ugyanaz a hosszú, sötét haj. A zenész szereti a fiatal nőket, hiszen az előző hitves, Adeline is csak alig 21 éves. „Fiatal nők illenek hozzám, mert ők jobban tudnak alkalmazkodni az életstílusomhoz...” — nyi­latkozta a sztár a közelmúlt­ban. (Rapülők) (Szerelmek) (II. Jimmy) (I love you baby) (Az Edda két arca) (Elmondatott) (Beatles magyarul) (Rajzfilmslágerek II.) (Malek Andrea) (Kuckó mackó H.) (Party power) (The album) (Gold) (The mixx) (Búcsúkoncert) (Bodyguard) (Exclusive) (Neked) (Use your illusion II.) (Búcsúkoncert) (Gold) (Greatest Hits II.) (Férfibánat) (Nekem senki sem hegedül) (Back to the light) (Keep the faith) (A 60-as évek legszebb dalai II.) (Én vagyok a világ) (Összes kislemez) (Time flies) (Miki manó és az űrmanók) (Night owls) (Use your illusion I.) (Betiltott dalok) (Filmslágerek magyarul II.) (Supra Hits magyarul) (A csütörtök túl messze van) (One love) (Miki manó meséi) (Nagy rohanás) Whitney, te drága A MAHASZ eladási listája Clinton óta divat a szaxofon

Next

/
Oldalképek
Tartalom