Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-17 / 40. szám
1993. február 17., szerda TENY-KEPEK Nemzetközi konferencia Cagliariban Gyíkevő polgármester - Két merénylet egy bíró ellen - Korrumpált közélet - „Veszekedő” önkormányzatok - Alattvalókból résztvevők - avagy: Talpon Európában Ha egy sarkadi „falugyűlésen” feltennénk a kérdést, hogy hányán ettek már életükben tengeri sünt, esküdni mernék rá, hogy csak nagyon kevesen tennék fel a kezüket. Egyetlen kéznyújtásról azonban már látatlanban is tudok, ennek a kéznek a „tulajdonosa” pedig nem más, mint Tóth Imre, a város polgármestere, aki nemcsak sünt, de gyíkot, polipot, rákot és csigát is fogyasztott már. Hogy mikor és hogyan esett át ezen a „tűzkeresztségen”, arról beszéljen űmaga! „Az olasz repülőtereken állig felfegyverzett katonák, rendőrök vigyáznak a közrendre, míg a magyar Ferihegyen ennél jóval szerényebbek a közbiztonsági körülmények — ez volt Olaszországról a legelső benyomásom” fotó fazekas ferenc-----------------------ÜMÉS MEGYEI HÍRLAP K ertészeti kultúrájuk és szorgalmuk tette híressé őket Bolgárok nyomában -Romániában — Januárban az olaszországi Szardínia szigetének kormányzósága egy ötnapos nemzetközi konferenciára invitálta a Békés megyei önkormányzatot, amellyel már évek óta szoros kapcsolatuk van — mondta bevezetőjében a polgármester. — A konferencián a megyei önkormányzatot (s egyben hazánkat is) Pocsay Gábor, Gyula polgármestere és jómagam képviseltük. A rendezvényre szinte valamennyi európai országból hívtak küldöttségeket. A nemzetközi találkozó témája az európai államok önkormányzati szerveinek összehasonlítása volt a demokrácia, az etika és a jog tükrében. Minden résztvevőnek egy-egy 10 perces előadással kellett készülnie a témából. Az előadások közül néhányat írásban is lefordítottak olasz nyelvre... (Később megtudtam, hogy ezek között volt a beszélgetőpartneremé is, mert mikor egy tiszteletpéldány után érdeklődtem, megkérdezte, hogy magyar vagy olasz nyelven pa- rancsolom-e. — A szerk.) —... Az egész napos előadások és konzultációk közben sok-sok tapasztalatot gyűjt- hettünk, érdekes emberekkel ismerkedhettünk meg, míg a tanácskozások után végigkóstolhattuk az olasz konyha jellegzetes ízeit, sünöket, rákokat, s egyéb tengeri herkentyűket — folytatta a polgármester. — Itt szeretném megjegyezni, hogy a tanácskozás összes költségét, a kiutazásunkat, az étkezéseket, a szállást a vendéglátók fizették. De nézzük sorjában! — Milyen tapasztalatokkal gazdagodott e látogatás során? Mit tanult Szardíniában? —faggattam most már a konkrétumokról a polgármestert. — Érdekes volt számomra, hogy az „összeurópai unió” megalakulását éppen Olaszország, azon belül is egy sziget tekinti a leginább szívügyének. Szeretnék, ha Európa országai az Egyesült Államokhoz hasonló unióba tömörülnének, s ennek érdekében erőt, energiát, anyagiakat nem kímélve szervezik ezeket az országos konferenciákat. Ennek a laza szövetségnek a szükségességét óriási ambícióval, őszinte hittel igyekeznek felismertetni a többi európai állammal. Ennél megkapóbb „tapasztalás” már csak az olasz vendégszeretet megismerése volt! Abban a kivételes szerencsében volt részünk, hogy a konferencia főrendezőjének, Raffaelle Galus úrnak a vendégszeretetét élvezhettük. Az egyébként két ügyvédi irodát is vezető Galus úr meghívott bennünket a saját házába, ahol az általa készített ételeket tálalta elénk a felesége. Olyan 15-20 fogásig bírtam számon tartani egy-egy repertoárt. — Említette, hogy sok más, érdekes embert is megismertek a konferencia idején. Kiket például? — Először egy milliárdos építkezési vállalkozóval találkoztunk, aki szintén meghívott a házába bennünket, s azt is megígérte, hogy hamarosan ellátogat Békés megyébe. Úgy gondolom, ez az ismeretség alkalmas lehet egy későbbi gazdasági kapcsolat kiépítésére is, bár meg kell jegyezni, az itteni vállalkozók nemigen tekintik Magyarországot üzleti „célpontnak”. Ezután egy Rómában dolgozó bíróval hozott össze a sors minket, aki elmondta, hogy már kétszer kíséreltek meg ellene merényletet. Korrupciós ügyekkel, visszaélésekkel és csődbejutott egységek felszámolásával foglalkozik, ami nem egy kifejezett „életbiztosítás” errefelé. Ezenkívül megismerkedtünk Románia volt hadügyminiszterével, aki most parlamenti képviselő. A határátkelőnkre gondolva ez az ismeretség sem jöhet majd rosszul nekünk alkalomadtán. — Említette, hogy minden résztvevő' előadásokkal készült a konferenciára. Vajon mit emeltek ki az olasz és mit a magyar önkormányzatokról szóló elemzések? — Az olasz önkormányzatokról szóló előadásokból főként az derült ki, hogy náluk a legnagyobb probléma a korrupció. A helyi közélet, a fejlődés fő gátja a megvesztegethetőség. Ezzel szemben nálunk (ez derül ki az én elemzésemből is) a tradíciókkal van a legtöbb gond. A demokráciának tudniillik adottak lennének a jogi keretei, de nincsenek meg a hagyományai. Ebből aztán az következik, hogy a képviselő-testületek zöme a rendszerváltás utáni hónapokban önmagával volt elsősorban elfoglalva, s majd csak később szembesültek a helyi társadalmak igényeivel, gondjaival. Sok önkormányzat esett abba a hibába, hogy a képviselők saját szempontjaikon, részérdekeiken túl nem tudták felmérni vagy figyelembe venni az egész település, esetleg az egész térség érdekeit. Az én szótáramban ezek a „veszekedő” önkormányzatok. Pozitív viszont, hogy a korábbi „alattvaló” típusú politikai kultúránk egyre inkább „résztvevő” kultúrába fordul át. S hogy a globális problémák iránt is érzékeny képviselők kerüljenek a községek, városok élére, hogy a politikai kultúránk még inkább közelítse az európai normákat, annak nélkülözhetetlen eszköze (lenne) az erre érzékeny közoktatás. Csak így maradhatnak talpon Európában az önkormányzataink! — Ennek a szardíniái látogatásnak vari-e valami elméleti vagy gyakorlati haszna Sarkadra nézve? — A mi küldetésünk nem Sarkad vagy Gyula, hanem Békés megye képviselete volt. Szardínia fővárosa, Cagliari, amely vendégül látott bennünket, egy 300-400 ezer lelket számláló város. A 12 ezres Sarkadhoz képest bizony óriási, így arra gondolni sem lehet, hogy a két település között valamiféle szoros kapcsolat szövődjék. Viszont, ha a kint kötött ismeretségeinkből Békés megyének bármilyen haszna is származik, az Sarkadnak sem mindegy, hiszen ennek a megyének mi is részei vagyunk. Magyar Mária Az idős emberek némelyike a mai napig használja a „bolgár kertész” kifejezést. De vajon hová lettek a bolgárok Dél-Békésből? Beolvadtak? Hazatelepültek? Sem ez nem jellemző, sem az. Trianon után Romániában rekedtek, többségük a Bánátban él ma is. A Bolgárok Arad Megyei Szervezetének elnökét, Per- ku Rankovot kértem meg arra, beszéljen az egykori kertészek leszármazottainak mai helyzetéről. — Az 1989-es fordulat után először nyílott Romániában lehetőség arra, hogy létrehozzuk a saját kisebbségi szervezetünket — mondja Rankov úr. — Ma már a temesvári rádió és az aradi televízió is sugároz műsorokat a Bánátban élő bolgároknak. A tévéműsort egyébként én szerkesztem. Ezenkívül van egy lapunk is, a „Mi Hangunk”. Ez egy négyoldalas újság, kéthetente jelenik meg ötezer példányban. A temesvári rádióban vasárnaponként harminc percet kapunk, az aradi tévében pedig kéthetente húszat. A bukaresti (tehát az országos televízió) évente négy alkalommal biztosít a számunkra félórás adásidőt. — Kérem, mondjon néhány adatot a bánáti bolgárokról! — Itt, Aradon körülbelül ezren élünk, a Bánátban mintegy tízezren. A bolgárok által is lakott helyiségekben 9 tag- szervezetünk működik, a központunk Temesvárott található. Képviselőnk van a román parlamentben, s elmondható, hogy rendelkezünk mindazokkal a jogokkal, amelyek Románia állampolgárait megilletik. — Milyen a kapcsolatuk a többi úemzetiséggel, illetőleg azok szervezeteivel? — Kifejezetten jók a kapcsolataink. Kétszázötven éve élünk ezen a földön, soha nem voltak etnikai indíttatású összetűzéseink. Amilyen mértékben szenvedett a többségi lakosság, olyan mértékben szenvedtünk mi is. Azonosak voltak a gondjaink, az örömeink. Nincs ez másképpen ma sem. Hadd mondjam el önnek. Perku Rankov: „Kétszázötven éve élünk ezen a földön” mint magyarországi újságírónak, hogy a Bolgárok Arad Megyei Szervezete szorosan együttműködik az RMDSZ- szel, illetőleg annak helyi vezetőivel. Hosszú Zoltán szenátor úr például már nem egyszer képviselte érdekeinket a szenátusban... Tavaly, amikor letelepedésünk 250., illetve a vingai templom felszentelésének 100. évfordulójára emlékeztünk, velünk ünnepeltek magyar barátaink is. A mise latinul folyt, a prédikáció románul, az éneklés és a versmondás pedig bolgárul és magyarul. •—A régi battonyai képviselő-testületi jegyzőkönyvek tanúsága szerint az első világháború előtt a battonyai piacot a vingai, de főleg az „aradi bolgárok” látták el friss zöldségfélékkel. — O, igen! Mi, aradiak főleg a konyhakertészetünkről voltunk messze földön híresek. No, meg a szorgalmunkról. — Tartják-e a „rokonságot” a magyarországi bolgárokkal? — Tavaly részt vettem Budapesten a bolgár középiskola alapkőletételén. Én úgy látom, hogy mindkét országban, Magyarországon és Romániában is igyekszenek megoldást találni a kisebbségek gondjaira. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy akár nálunk, akár önöknél ne lenne szükség további erőfeszítésekre. Szardínia (Sardegna) a Földközi-tenger második legnagyobb szigete, 1848-tól külön autonómiával rendelkező terület, úgynevezett Régióné Ménesi Györg Ahogyan az életkörülmények egyre nehezebbé válnak hazánkban, úgy kerít hatalmába százakat, ezreket az „elvesztettem az utolsó szalmaszálat is” gondolata. Legtöbben akkor veszítik el maradék erejüket, amikor az összes létező hivatalt végigjárják, s nem lelnek gyógyírt tengernyi problémájukra. A rohamosan növekedő munkanélküliség, az éhbérnek beillő jövedelmek számtalan családot létbizonytalanságba sodornak. Sokan állásukat, mások társukat, lakásukat, becsületüket veszítik el egyik napról a másikra. A jövőbben e hasábokat azok számára „ajánljuk fel”, akik — önhibájukon kívül! — kilátástalan helyzetbe kerültek, s nincs reményük a talpra állásra. Elsősorban azok levelét várjuk, akik vállalják nevüket, s adott esetben a nyilvánosságot is, ha esetüket feldolgozzuk lapunkban. Természetesen a bizalmas információkat magunk is bizalmasan kezeljük. Kérjük, írjanak nekünk, lehetőségeink szerint mindenkinek válaszolunk. A borítékon ne felejtsék el feltüntetni a jeligét: „Utolsó szalmaszál”.
