Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-15 / 38. szám
«jfflŒS MEGYEI HÍRLAP 1993. február 15., hétfő SPOB3 A rossz helyzetkihasználás döntött DVSC—Békéscsabai Előre KSE 34—27 (15—11) NB I-csnői kczilabda-mcrkó'zés, Debrecen,2000néző'. V.: Klucsó,Lekrinszki. Debrecen: PUSZTAINÉ — Pálfy 3, BOCSINÉ 6, Medgyesyné 3, Tarjáni 2, CSAPÓ 8, SZÁNTÓ 11 (4). Cs.: Marincakova (kapus), Sándorné 1, Katkó, Kádinné. Edző': Komáromi Ákos. Békéscsaba: Megyes — Mezó'ségi 1, Ghe- rendi 4, Salamon 3, HOCHRAJTER 7 (2), BOHUS 6, Csenki 2. Cs.: Bloj (kapus), Kovács 1, Petri 1,Sávolt 2, Bolla. Edző': Csulik Pálné. Kiállítások: 10, ill. 4 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 4/3. I A két szurkolótábor — több mint 100 csa- I bai fiatal kísérte el csapatát — hangpárbaja mellett, telt ház előtt kezdődött a mérkőzés. A hazai együttes úgy kezdett, ahogy kell, s a 3. percben már 3—1-re vezetett. A vendégek 4—2 után 4—4-re egyenlítettek, majd a 8. percben 6—é volt az állás. Ezután a csabaiak ziccereket hibáztak, s a kontrákból rendre betalált a Löki (16. p.: 10—6). Az iram nem lankadt az első játékrészben, felváltva estek a gólok, s a félidőben négygólos DVSC-előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. Fordulás után a debreceniek nagyobb lendülete tovább tartott, s jobb helyzetkihasználásuk révén elhúztak a házigazdák, (38. p.: 20—13). A lila-fehérek nagy erőbedobással küzdöttek, de a védekezésben és a helyze(ek értékesítésében sokat hibáztak. A félidő közepén 24—18-ra vezetett a Debrecen, s ekkor úgy tűnt, eldőlt a két pont sorsa. A Békéscsaba nem adta fel es Bloj kapus jó védései révén az 57. percben 30—26-ra felzárkózott. A hajrában emberelőnyhöz jutottak a csabaiak, ám érthetetlenül kapkodni kezdtek, s a hazaiak három találatára csak egy góllal tudtak válaszolni. Nagy érdeklődés előzte meg a két tiszántúli csapat vasárnap délelőtti összecsapását. Jó iramú, küzdelmes, közepes színvonalú, sportszerű mérkőzést vívott a két együttes. A lila-fehérek vereségének fő okozója a nagyon rossz helyzetkihasználás volt, míg a hazaiak alig hibáztak ziccerben az ellentámadásokból. A vendégeknél csak az utolsó 10 percben volt elfogadható — az egykori debreceni Bloj révén — a kapusteljesítmény ezen a fontos rangadón. A lila-fehérek ezzel a vereséggel rosszabb gólkülönbségük miatt a tabella ötödik helyére szorultak^ az ugyancsak nyolcpontos Építők mögé. B.B. Ismét magyar győzelem A márciusi svédországi világbajnokságra készülő' magyar férfi kézilabda-válogatott pénteken tíz góllal verte az ukrán csapatot Nyíregyházán. A két együttes a visszavágót vasárnap déleló'tt a nyírbátori sport- csarnokban játszotta le. Ezúttal is a hazaiak gyó'ztek: Magyarország— Ukrajna 27—24 (17—12). A találkozón csereként pályára lépett Mohácsi Árpád, a békéscsabaiak fiatal átlövője, aki 2 góllal járult hozzá a magyar sikerhez. A pénteki tízgólos győzelmet követően már szorosabb volt az eredmény, egyrészt a magyaroknak sem ment úgy a játék, mint az első találkozón, másrészt az ukránok védekezése is sokat javult. A Totó 7. heti eredményei 1. Ancona—Fiorentina.....................................2—1 1 2. Atalanta—Milan........................................... 1—1 x 3. Foggia—AS Roma.........................................0—0 x 4. Internationale—Napoli................................0—0 x 5. Juventus—Genoa.......................................... 1—0 1 6. Lazio—Cagliari.............................................1—2 2 7. Parma—Torino.............................................2—2 x 8. Pescara—Brescia..........................................2—0 1 9. Sampdoria—Udinese....................................2—0 1 10. Düsseldorf—Mannheim...............................2—3 2 11. Braunschweig—Hertha BSC..................... . 1—3 2 1 2. Leipzig—St. Pauli..........................................0—0 x 13. Wuppertal—FC Homburg...........................elmaradt, a megállapított eredmény.............................. x +1. mérkőzés: 14. Osnabrück—Jena.........................................1—3 2 „Nézz hátra és mosolyogj!” Dioro modell előkészítő foglalkozás sorozat és verseny. Jó fellépés, magabiztosság, növekvő életesélyek! Ezt kínálja a budapesti DIORO Divat Stúdió 3 hónapos modellelőkészítő foglalkozás sorozata, amelyre 3 éves kortól jelentkezhetnek GYEREKEK, TINIK és FELNŐTTEK, ízelítő a foglalkozások anyagából: jazz balett, színpadi mozgás, manökenismeretek, videózás, kozmetika, divat s mindez egy nagy szabású, látványos GÁLAMŰSORRAL zárul, amelynek főszereplői a növendékek. Az országos modellverseny korosztályonkénti fődíja: FLORIDAI UTAZÁS A legtehetségesebbeket várja a DIORO SZTÁR csapata. A tanfolyam díja: 3—5 évesek részére 3900 Ft, 6—18 évesek részére 5400 Ft, 18 év felettiek részére 6900 Ft. Felvételi megtekintés: Békéscsaba: Vasutas Művelődési Ház, Andrássy út 79—81. Telefon: (66) 322-240. Február 20-án és február 27-én szombaton, 13 óra. Gyula: Erkel Ferenc, Városi Művelődési Ház, Béke sugárút 35. Telefon: (66) 463-544. Február 20-án és február 27-én szombaton, 16 óra. Orosháza: Petőfi Művelődési Központ, Kossuth u. 1. Telefon: (68) 11-048. Február 20-án é6 február 27-én szombaton, 10 óra. Mosolyogj, hogy győzhess! V. Csepregi-teremlabdarúgó emléktorna, Békéscsaba A gyorsaság ugyan megkopott, de a szív, az akarat a régi! * Bár a kép csalóka, ám ebből a megmozdulásból gól született, ami Csepregi Péter (10) nevéhez fűződik az Előre eHeni mérkőzésen. Szűcs (takarva) nem tud közbeavatkozni, de Rózsa (balról) és Szobek sem tudja útját állni a lövésnek fotó: lehoczky péter A hét végén Békéscsabán a városi sportcsarnokban le az a serdülő- és öregfiúk labdarúgótorna, amelyet a Békéscsabai Előre FC ötödik alkalommal rendezett meg az egykori kiváló sportember, Csepregi János emlékére. A hagyományos futballrandevún ezúttal hat serdülő és négy öregfiúk együttes mérte össze erejét nonstop jelleggel egész napon át. Olyanok, akik előtt talán hosszú és eredményes labdarúgó-sportpályafutás áll, és persze néhányan azok közül, akik egykor egy csapatban, illetve egymás ellen játszottak a névadóval, s öregbítették Békéscsaba és a magyar labdarúgás hírnevét. A kellemes kikapcsolódást jelentő programban a kisebbek két csoportban versengtek, majd helyosztókon döntötték el a végső sorrendet. A harmadik helyezett az Előre Madách lett, miután legyőzte a Debrecent. Nyári Tamás csapatvezető így véleményezett a mérkőzés után: — Egy héttel ezelőtt Budapesten szerepeltünk a Daihatsu Kupán, ahol másodikok lettünk a győztes Kunhegyes mögött. Most véleményem szerint az ország legjobb hasonló korú csapatát vertük meg, s utasítottuk magunk mögé, aminek örülök. Most már a hétvégi Farsang Kupára készülünk! Az öregfiúk körmérkőzésen viaskodtak egymással, s kitűnt, hogy az egriek mennyire összeszokottak, frissek. Bar- tost, az egykori kapuvédőt semmi pénzért nem lehetett a kapuba tuszkolni, de a mezőnyben szinte ragadt a lábához a labda, s gólokat is szerzett. Csepregi Péter pedig korát meghazudtolóan, fájó térdén fáslival is kimagasló játékkal hívta fel magára a figyelmet. Egyszóval látszott, hogy ő is „látott már futball- labdát közelről”! Vagy például Bartha, akiről mesélték, hogy annak idején már negyven (!) méterről is könnyelműség volt hagyni őt tisztán kapura lőni. A szabadrúgáshoz letett labdával egyidejűleg a legtöbbször már lehetett barátkozni a középkezdés gondolatával is. A szegedi csapatban a hódmezővásárhelyi dr. Bálint mindig is kulturált, nagy teherbírású játékáról volt nevezetes, aki stabil pontja volt együttesének. Az egykor a Vasasban is játszó, apró termetű Orosházi sokak előtt ismert eredményes játéka révén. Za- kart valamikor Békéscsabán is láthattuk játszani, aki aztán a Tisza-parti együtteshez szegődött. A békéscsabai Old Boy együttesben többen pályára léptek az elmúlt húsz év nagyjai közül : Szűcs, Zsíros, Schneider, Vágási, Jankulár, Dávid, Alberti, hogy csak néhányukat említsük. A gyorsaság ugyan megkopott, de a szív, az akarat a régi! Schneider István, az emlék- torna főszervezője ekképpen vélekedett: — Rendkívül ör- vendtünk annak, hogy együtt láttunk több igazán tehetséges fiatalt. Külön kiemelném a kunhegyesiek szereplését, akik szerényebb lehetőségek mellett nevelik a labdarúgóutánpótlást. Azt a szemléletet szeretnénk tapasztalni máshol is, ahogy a tanárok, iskola- igazgatók buzdították, segítették a tanítványokat, s együtt éltek a játékkal. Persze ez csak egy színfoltja a tornának. A mi korosztályunk még mindig folytatja a baráti kapcsolatok ápolását, amelyben nem igazán az eredmény a legfontosabb, hanem a játék, a találkozás. A sportbarátság hosszú távra szól, s ez nagyon jó érzéssel tölt el mindannyiunkat! Az eredményhirdetés előtt zárszóként Szabó Zoltán és Pillér Sándor méltatta az egykori kolléga és jóbarát emberi értékeit, valamint sportérdemeit. Gyurkó Mihály Eredmények. Öregfiúk. Szeged— Békéscsabai Előre Old Boy 3—1 (2— 0) , Orvosválogatott—Eger 1—1 (1— 1) , Szeged—Orvosválogatott 4—1 (0—1), Eger—Előre Old Boy 4—1 (1—1), Szeged—Eger 5—1 (3—1), Előre Old Boy—Orvosválogatott 5— 0 (3—0). Végeredmény: L Eger 5, 2. Szeged 4, 3. Bcs. Előre Old Boy 2, 4. Orvosválogatott 1 ponttal. Serdülők: Békéscsabai Előre Madách—Szeged 3—0 (2—0), Kunhegyes—Békés megyei válogatott 7—0 (4—0), Nyíregyháza—Szeged 5—2 (2—1), Debrecen—Békés megye válogatott 4—0 (Ír—0), Nyíregyháza—Békéscsaba 1—0 (1—0), Debrecen—Kunhegyes 3—1 (1—0). Az 1—2. helyért: Nyíregyháza— Kunhegyes 3—1 (2—1). Góllövő: Bodnár 2, Lakatos J., illetve Nagy. A jó formában lévő nyírségiek meglepték igen lelkes ellenfelüket, akik csak szépíteni tudtak. A 3—4. helyért: Békéscsabai Előre •Madách—Debrecen 3—2 (3—0). Góllövő: Zsibrita, Nagy M., Borbola. ill. Madar 2. Jól kezdtek a csabaiak, már-már úgy tűnt, kiütéses győzelmet aratnak, de a vége szorossá alakult. A névadó bűvkörében Csepregi János (becenevén „Jampi”) varázsos személye olyan milió't alakított ki annak idején, amely áthat több labdarúgó-generáción keresztül. Erezhető' volt legutóbb is az a szeretet és barátság, amely összeköti az egykori futballistákat, sportbarátokat, amelyből, hisszük, hogy a mai fiatalok is merítenek majd az elkövetkezendők során. Ebben segít évek óta immár a Békéscsabai Előre, amely így adózik emlékének, összekötve a jelent a múlttal. Látva a békéscsabaiakat, érződött a családias légkör, ami összeköti még mindig az egykori játszótársakat. S ugyan nem mindenki lépett pályára — ki ilyen vagy olyan okból —, de többségük ott volt a lelátón, s drukkolt társainak. Megható volt Szombati György elérzékenyülése a szinte most is élő csapatkép láttán, amikor ezt mondta: „Életem legjobb futballcsapata volt, nem is inkább a játékosok tudása, hanem emberi tartása miatt.” A zajlott Különdíjak. Öregfiúk. A legjobb — kapus: Szobek János (Előre). Gólkirály: Orosházi László (Szeged). Legjobb játékos: Csepregi Péter (Eger). Serdülők. Legjobb kapus: Szabó István (Nyíregyháza). Gólkirály: Madar Tamás (Debrecen) 4 góllal. Legjobb játékos: Bodnár László (Nyíregyháza). Vigaszdíj: Harmati Tibor (Előre Madách), aki a lábát törte el. A torna szponzorai voltak: a Be- lanka Kft., a Colors-Coop Kft., a Corvo Bianco, a Csepregi család, a Békéscsabai Előre FC, az Előre Kft.', az ÉPS- PED, a Gyöngyhalász Vendéglátó Kft., a Hetes Kft., az Intertechnika Kft., áz Irodagép Elektronikai Szövetkezet, a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség, a K.S.P.E. Kft., a városi sportcsarnok, a városi sportiroda. Biztos Musiker Békéscsabai Rekord FC— Békéscsabai MÁV SE 2—5 (1—1). Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 50 néző. V.: Varsányi. A fagyos, göröngyös talajon lejátszott találkozón a lelkes Rekord el- , len sok helyzetet alakított ki a venA képen a Békéscsabai VTSK egykori labdarúgócsapata látható. Állnak balról: Csepregi, dég MÁV, s biztosan nyert. GóllöZsilinszki, Papp, Szarvas, Kis, Dobó, Szombati György edző. Guggolnak: Balogh, Lonovics, *S: Zsolxl(!j1' Budai, llleJv,® Lipták 2, Szurgent, Schneider, Szilágyi. Az apró kisember Csepregi Péter, aki a későbbiekben jó jrucz Budai ihctve Gajdács° Lip- néhány NB I-es mérkőzésen melegítette a békéscsabai szurkolók szívét. ták, Galovicz Z„ Braunn Á. RF.KKS MF.Í.YFl HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; telefax: (66) 441-020; kiadó: (66) 441-545. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068