Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-15 / 38. szám
Városok szövetsége alakult SP0R1 r melléklet 13-16. oldal Horthy Miklós és a stabilizáció Ebben az esztendőben van Horthy Miklós születésének 125. évfordulója. Lapunk egy korábbi számában — a fővezér Budapestre való bevonulására emlékezve — összefoglaltuk Horthy politikusi pályájának első esztendejeit; lapunk 7. oldalán folytatjuk a kormányzó tevékenységének áttekintését. Megalakult a Városok Szövetségének Tanácsa, amelyet a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Szövetsége, valamint a Megyei Jogú Városok Szövetsége hozott létre, s amely csatlakozásra hívta föl a megalakulása előtt álló fővárosi önkormányzati szövetséget, és szívesen látná tagjai sorában a faluszövetségeket is — jelentették be szombaton Békéscsabán, a Megyei Jogú Városok Szövetségének kétnapos közgyűlését lezáró sajtótájékoztatón. A húsz nagyvárost tömörítő szövetség nyilatkozatban törvénymódosítást kért, mert véleménye szerint az önkormányzatokat illetik meg a települések közigazgatási határán belüli közművek. A villany- és gázhálózatot a lakosság jelentős anyagi hozzájárulásával építették ki, ám most e két közművet is (a szövetség véleménye szerint méltánytalanul) privatizálni akarják. A Megyei Jogú Városok Szövetsége a pénteki közlekedési tömegszerencsétlenség áldozatainak és sérültjeinek a hozzátartozói számára gyors támogatásként százezer forintot ajánlott fel. Gyorsított ügyintézés Egyre több a kérelmező, ennek ellenére fennakadás nélkül, rendben zajlik a soron kívüli útlevélkérelmek intézése a budapesti köztársasági megbízott hivatalában — tájékoztatta Szentgyörgyvölgyi Péter, a főváros köztársasági megbízottja az MTI-t. Hozzátette: hivatala minden nap teljes munkaidőben várja azokat, akik, bár lejárt az útlevelük, halaszthatatlan okból (haláleset miatt, üzleti ügyben stb.) haladéktalanul külföldre szeremének utazni. Az államtitkár elmondta azt is, hogy a náluk kézzel kiállított útiokmánnyal csak egy alkalommal lehet kiutazni. Kisebbségek közelében Hatvanhat évesen kezdte... Festészeti kiállítást nyitnak február 17-én, szerdán 15 óra 30-kor a sarkadi helytörténeti múzeumban. A festő, akinek több mint 20 alkotását helyezik el a két kisebb kiállítóteremben, az orosházi tsz volt kertésze, a szentetomyai tanyák egyik legérdekesebb egyénisége. A ma 71 esztendős Szalók József festőnek legelőször 66 éves korában nyílt kiállítása. Szalók József a második világháború idején kezdte meg tanulmányait a budapesti képzőművészeti főiskolán, majd ezt félbehagyva a nagybányai festőakadémián tanult. A háború miatt azonban ezt sem fejezhette be. így került vissza szülőhelyére, a szentetomyai tanyára, ahol a gazdálkodás és a tsz töltötte ki az életét. A festészetnek azonban sohasem tudott végérvényesen hátat fordítani. A paraszti csendéletek, a falusi utcák, házak, udvarok, tájak ecsetfogásra késztették. Olajtechnikával készült képei még Banner Zoltán művészettörténész elismerését is kivívták, aki felvállalta ennek a mostani sarkadi kiállításnak a megrendezését. Az érdeklődők április 1- jéig tekinhetik meg Szalók József alkotásait.----RIA S urján László, a Keresztény- demokrata Néppárt elnöke, népjóléti miniszter mozgalmas programot bonyolított le szombaton délelőtt Gyulán. Először a Galamb utcai gondozóházba látogatott el, majd a megyei kórházat kereste föl. Ezt követte a szociális fórum a városházán, végül pedig a gyulavári gondozóház alapkő- letételére került sor. A miniszter a déli sajtótájékoztatón egyéb elfoglaltsága miatt már nem vett részt, jelen volt viszont Csépe Béla frakcióvezető, Pálos Miklós államtitkár, Kádár Péter és Lukács Tamás országgyűlési képviselő. Csépe Béla kiemelte, hogy jól döntöttek, amikor Kádár Péter meghívására Gyulát választották a frakcióülés helyszínéül. A kisebbségi törvénytervezetet azokkal a nemzetiségekkel elemezhették, akik majd napi élethelyzetben élik meg. Lukács Tamás elmondta, hogy azért húzódik a törvény megszületése, mert alkotmányos jelentőségű, Európában is példaértékű törvényt szeretnének alkotni, amihez mindenáron szükséges a nemzetiségek — legalább 13 van Magyarországon —^és a pártok konszenzusa. Ez a törvény a cigányságot is a nemzetiség fokára emeli. Kádár Péter az egyházi ingatlanok visszaadásával, kárpótlásával kapcsolatban kifejtette, hogy Gyulán nem álltak meg a gyakorlatban azok az ellenérvek, amikről előzetesen hallani lehetett és az ön- kormányzat, a társadalom, az egyház rugalmasságról, megegyezési szándékról tett tanú- bizonyságot. Csépe Béla megerősítette, hogy a KDNP ragaszkodik a biztonságpolitikai alapelvek tervezetének azon pontjához, amely csak a határok erőszakos megváltoztatását utasítja el. Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy elméletileg elképzelhetőnek tartja a békés határrendezést, de az igazi megoldást a határok átjárhatósága jelentené. A frakcióvezető szólt arról (Folytatás a 3. oldalon) Surján László Gyulán, a Galamb utcai gondozóházban találkozott az ott lakókkal fotó: lehoczky péter Tartalékon... Talán a sokadik eszmélésre sem képes az emberi ész felfogni, befogadni azt a döbbenetét, amit a MÁV illetékese igyekezett mondatokba formálni a pörbölyi gyerekek tragédiája után: odáig fajult a helyzet, hogy nem tudják pótolni a vasúti fénysorompókat működtető akkumulátorokat, annyit elloptak belőlük. Ugye, nincs jóérzésű ember a földön, aki elvárná, hogy a baleset ártatlan kis áldozatainak szülei, nagyszülei, testvérei, barátai elviselhetetlen fájdalmukban elfogadják a magyarázatot, a tényt, a józan ésszel meg nem érthető, lehetetlen körülményt? Hogyan hajthatja nyugovóra a fejét egy társadalom bűntudat nélkül, ha tagjainak mostantól komolyan kell rettegnie attól: holnap az ő szeretteinek életét veszélyezteti egy kilopott akkumulátor, egy — tartalékokból is kifogyott — biztosíték, tartóelem, amit felelőtlen kezek eltulajdonítottak, elraboltak filléres haszonért. Belenyugodhatunk- e abba, hogy erkölcsi romlottságban is vannak mélyebb és mélyebb, mocskosabb, gyalázatosabb fertályok, ahová néhány velejéig romlott gazember bárkit magával ránthat és örök életére nyomorékká tehet egy óvatlan pillanatban? És végül: remélhetjük-e, hogy az akkumulátortolvajok és társaik lelke mélyén rejtőzik még annyi tartalék, amely felrázza és visszafordítja őket a kisdiákokért mondott gyász- misén? László Erzsébet Falugyűlés Kétegyházán Nincs háború, de béke sem A „Kétegyházi Függetlenek” maguk sem tagadják, hogy szerveződésük híján van a törvényes bejegyeztetésnek. Ez az apróság sem lehetett akadálya annak, hogy közmeghallgatást követelve falugyűlést erőszakoljanak ki a képviselő- testülettől. Szombaton délelőtt a testület egy része — a polgármester és nyolc társa—, valamint a jegyzőnő vállalkozott arra, hogy a művelődési házban szembenézzen a félháznyi közönséggel. A polgármester egyórás beszámolóban sorolta fel a testület eddigi működésének tényeit, eredményeit, s szólt a nehézségekről is. A hozzászólók azonban kevésbé az elhangzottak megvitatásával, inkább a magukkal hozott kérdések „elővezetésével” foglalatoskodtak. Kiderült, hogy a polgármester és a jegyzőnő havi bruttó bére — a híresztelt 80 és 60 ezerrel szemben — csupán 51 ezer 200, illetve 44 ezer 450 forint. A „mesés” hivatali és intézményi fizetések átlaga pedig mindössze 16 ezer 816 forint. Ami pedig a „8—10 milliós költségvetési hiány”- ról szóló híresztelést illeti: ilyenről szó sincs, csupán az 1993. évi költségvetés tervezéséhez bekért „kívánságlista” és az ennél lényegesen kisebb költségvetési keret közötti áthidalhatatlan különb- (Folytatás a 3. oldalon) „A kezeimet is vegyétek meg!” A címbeli idézet Kovács Tivadar méhkeréki származású zenekar-vezetőtől származik, akinek emlékét felidézték a falu hétvégi ünnepségén. A műsorban többek között fellépett a Méhkeréki Hagyományőrző Táncegyüttes (felvételünkön), írásunk a 3. oldalon fotó: lehoczky péter Nem mindegyik kopott, de mindegyik lopott! A napokban nem sokat aludtak az Orosházi Rendőrkapitányság emberei, hiszen délután bejelentés érkezett Szen- tetomyáról egy lopás kapcsán. Az egyik — több éves rutinnal rendelkező — nyomozónak megérzése támadt, nézzenek már be a szomszédos házak egyikébe! A látvány önmagáért beszélt. A meleg otthon abból a hónapok óta tartó betöréses lopássorozatból lett felszerelve, amit eddig nem sikerült a rendőröknek kideríteniük. Szeptembertől Gyopároson több mint 100 nyaralótulajdonos sérelmére követett el bűncselekményt az etnikumhoz tartozó (rendőri berkekben) jó hírnévnek örvendő, többszörösen büntetett előéletű família. Az elkövetők egy része egyébként a rendőrség vendégszeretetét élvezi, mások szökésben vannak. A rendőrség kéri a károsultakat és azokat, akik még nem tettek bejelentést, keressék fel a kapitányságot, ahol megtekinthetik ingóságaikat. (Csete) Bevallását saját számítógépén szeretné ellenőrizni? Ajánlatunk : TÁNYA bevallást ellenőrző program APEH által bevizsgált szoftver. A program ára : kettős könyvelést végzőknek : 990-Ft + áfa egyszeres könyvelést végzőknek : 650-Ft + áfa A programok megvásárolhatók /MicroAge BÉKÉSCSABA Munkácsy u. 9.. Tel./Fax :323-303 Vidékre postai utánvétellel is szállítunk II MEGRENDELŐ Megrendelem postai utánvétellel történő szállítással a TANYA bevallást ellenőrző programot □ kettős könyvitelhez □ 1,44 MB lemezformátumban □ egyszeres könyvitelhez □ 1,2 MB lemezformátumban Intézmény neve :.......................................................................... Pontos cím :.................................................................................. Képviselő neve : ...........................................................................