Békés Megyei Hírlap, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-17 / 40. szám

1993. február 17., szerda MINDENT BELE Gúnya, Atléta nélkül az Aladdin és a Skodalámpában „Alulról rugdostuk a tabukat” Lehr Ferencet, a Gúnya együttes tagjaként — a névhez az ötletet munkaruhájuk, a levá­gott ujjú jégerfelső adta — az 1977-es Ki mit tud? győzteseként ismerhettük meg. Tősgyö­keres Ki mit tud?-os családból származik, ugyanis húga, Edit 1974-ben népdalkategóri­ában nyert. A Gúnya együttes aztán „ketté­vált” és Lehr magánzó humoristaként dolgo­zott. Persze ez nem zárta ki, hogy az Atléta trióban — újabb ruhanemű — Boncz Géza és Fogarasi János társaságában dolgozzon, Ihos Józseffel a Kandi-kamera alapítója le­gyen és jelenleg az Aladdin és a Skodalámpa humorista formációban ténykedjen. A nép­szerű művésszel kondorosi fellépése után beszélgettünk. Vécéülőkéből készült a gitár fotó: lehoczky péter — Úgy hallottam, a szemé­lyi igazolványodban a foglal­kozás rovatban használtcikk- kereskedőként vagy feltüntet­ve. Megmagyaráznád? — A feleségemnek volt egy boltja, ahol eladóként besegí­tettem és imádtam a vásárlók­kal foglalkozni. A nejemnek jött egy jobb ajánlat, így én átvállaltam az üzletet. —Ez biztosan jó előgyakor- latnak számított a Kandi-ka­merához is. Ki találta ki, hogy ezt az amerikai, nyugat-euró­pai műfajt meghonosítsátok Magyarországon ? — Vágó István szólt, hogy jp lenne kipróbálni. Ott téblá- bolt az Ihos Józsi, így beszállt ő is. Mivel a Vágó később ab­bahagyta, mi lettünk a „házi­gazdák”. Az Ez + Az című műsorban viszont jelenleg én már nem kandizok, a Sztár- nyúzókban ápolom a haladó hagyományokat. — Melyik kandi-szám nőtt legjobban a szívedhez és el- árulnál-e néhány kulisszatit­kot? — A legaranyosabb az aranyhalas szám volt. Egyedül álltam egy kisállat-kereske­désben, az asztalra pedig egy gömbakváriumot helyeztünk el aranyhalakkal. Bejött a vá­sárló, akit „odatereltem” eh­hez az akváriumhoz, majd egy teljesen kiszámíthatatlan pil­lanatban belenyúltam. Nagy csobogás mellett bekaptam egy halat, hozzátéve, hogy rengeteg benne a vitamin és kiszaladtam. Bejött az Ihos, aki először arról érdeklődött az elképedt vásárlótól, hogy miért olyan zaklatott. „Egy úr evett abból az akváriumból” — válaszolta a csodálkozó ve­vő, mire fokozásként Ihos is bekapott egy aranyhalat. Most már elárulhatom, hogy termé­szetesen nem nyers halat ettünk, hanem az ujjaink közé csíptetett sonkadarabokat. A jelenetet egy német úr sínylet­te meg legjobban. O ugyanis, látva tettemet, szája elé tett kézzel falfehéren rohant ki az üzletből. A másik kedvencem a szeletelős szám, amikoris hús- és kenyerespult mögött ténykedtem. Bárki bármit kért — négy pár virsli, kiló kenyér — szeleteltem. A döbbent vá­sárlók kérdésére elmondtam, hogy a minisztériumból, va­gyok és válaszoltam arra is, miért csinálom. Nagyobb gye­reknek jusson nagyobb szelet, kisebbnek kisebb, meg ugye a hűtőbe is jobban ki tudják így porciózni. Egy idős néni volt a legaranyosabb. 10 dkg télisza­lámit kért, én pedig elkezdtem szeletelni. Karikára, aztán le­fektetve csíkokra, majd gom­bostű vékonyságúra. A néni végignézte, majd ezt mondta: „Tudja mit, fiatalember? Eb­ből pástétomot készítek.” Ugyanebben a sztoriban egy nyugdíjas Köjál-ellenőrrel is összehozott a sors, aki tevé­kenységem láttán megkért, hogy igazoljam magam. Visszavágtam azzal, hogy ő igazolja magát, hiszen én a minisztériumi főnöke vagyok. Ez azonban nem hatott. Beug­rott a pult mögé és le akart kenni egy hatalmas pofont. A két gyártásvezető fogta le. A műsorba- ez a részlet nem került be, de az úrral elbeszél­gettünk. Elmondtam neki, hogy az övé volt a legtermé­szetesebb emberi reakció, hi­szen lassan már mindent meg­csinálhatnak velünk, senki nem kérdezi, kell-e, mit szólunk hozzá. Pökhendiek velünk a hivatalokban, sokan azt hiszik, hogy ők tojták a világot. Emiatt egyre könnyebb az emberekkel ját­szani — természetesen igyekszünk a jó ízlés határán belül maradni —, hogy aztán együtt nevethessünk. — Téged gitárral a kézben ismert meg a közönség. A fellé­pő hangszered viszont egy vé­cébeli ülőalkalmatosságra emlékeztet. — Nemcsak arra emlékez­tet, hanem az is. Vécéülőkéből képezte ki ugyanis egy bará­tom. —A zenénél maradva, kinek a nevéhez fűződik az Aladdin és a Skodalámpa? — Maksa Zoli, a Sóder duó, a Simli show, Boncz Géza, Ná­das Gyuri és jómagam hoztuk össze. Eredetileg a Szent Ist­ván tánczenekar nevet fontol­gattuk, később pedig valaki beszólt, hogy legyünk „Ej mi a kő, tyúkanyó kend, a szobában lakik itt Bend”. Ezt azonban kicsit hosszúnak találtuk, fő­leg ha tervezett hollywoodi fellépéseinken kellene kipla- kátolni. így nem maradt más, mint az Aladdin és a Skoda­lámpa. —Te belülről látod a humo­rista szakmát. Milyennek íté­led a jelenlegi helyzetet? — A közönség elkeseredett a saját gondjai miatt és sokszor humorizálni sincs kedve. A humoristát pedig a témátlan- ság fenyegeti, hiszen mindent szabad, semmi nincs tiltva. Sokkal izgalmasabbnak éreztük, amikor tabuk voltak, mert azokat jól lehetett rug­dosni alulról. Nyemcsok László Humorista extázisbán Hol szorít a cipó? Kovács Erzsébet képriportja

Next

/
Oldalképek
Tartalom