Békés Megyei Hírlap, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-08 / 6. szám

1993. januar 8., pentek HÍREK àRF.KKS MEGYEI HÍRLAP Péntek Felháborodottan közölte a napokban egyik olvasónk, aki már évek óta társadalmi munkásként segíti az egyik vidéki egyesületet, hogy az év elején bement néhány dolgot elin­tézni, s kérte az ügyintézőket, hogy gyorsan járjanak el ebben az esetben, mivel fontos a határidő betartása. A fizetett alkalmazottak széttárt karral mondták: sajnos más megbízatást kaptak a főnöktől, így legkorábban csak egy hét múlva tudnak visszatérni az őproblémájára. A lelkes társadalmi munkás elkeseredetten és dühösen jött ki az irodából. ,Annyi más tennivalóm van a munkahelyemen, ennek ellenére éjszaka elvégeztem ezt a pluszmunkát az egyesület érdekében, ráadásul még jól meg is aláztak. Ezek után gondolkozom a lemondáson,pedig nagyon szeretem az egyesületben tevékenykedő gyerekeket”. y p Egyszerű szerzetesként voltakép­pen a tartomány lelki és politikai feje is volt. Arra törekedett, hogy a római birodalom összeomlása és a barbár törzsek előrenyomulása idején megtartsa a római kultúrát és a keresztény hitet. Hogy még halálában se kerüljön barbár ura­lom alá, úgy rendelkezett, hogy holttestét a tartomány kiürítésekor vigyék át Itáliába. 482. január 8-án halt meg, földi maradványai Ná­poly mellett nyugszanak. Az ortodox naptárban Hozevita ' Szent György, Szentéletű Domini­ka és Szent Emiliánosz hitvalló emlékezete. Kalendárium Napkelte: 7.31 — Napnyugta: 16.11 órakor Holdkelte: 16.27 — Holdnyugta: 7.10 órakor Névnapok: Anasztáz. Apollinár, Apollinária, Fóris, Gyöngyvér, Er­hard, Ince, Jukundusz, Jutas, Sze- vér, Szeverin, Szörény, Tas, Virág. A katolikus naptárban Szent Szeverin napja. Szent Szeverin szerzetes Noricum apostola volt, 453 után jött e területre (Bécs és Passau között), ahol nagy buzgó- sággal hirdette a keresztény vallást. Horoszkóp BAK (XII. 22—1. 20.). Érzékenységre számíthat. Az apró sikerek lelkesítik, használnak lelkiállapotának. Döntései kihatnak hosszú távú terveire. Lakása hangulato­sabbá, otthonosabbá tételére ne sajnálja a pénzt. VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Nagyon sok a feladata. Szívósan dolgozik. Rendkívül jó megfigyelőképességének köszönheti, hogy korán észre­veszi, ha gátolni akarják. Ma ünnepli születés­napját Szelezsán Já- nosné született Szabó Mária. Szeretettel kö­szöntjük! HALAK (II. 21— III. 20.). Ön tud bánni az emberekkel, s ami talán még fontosabb, átlát rajtuk. Ma erre a képessé­gére nagy szüksége lesz. Cso­dálatos az idő és örül, hogy levegőzhet, amíg dolga után jár. ^ KOS (III. 21—IV. 20.). Az Önre bízott )S)Sf 3® dologban ügyesen jár w el, diplomáciai érzé­ke nem hagyja el. Vidám ese­mény bekövetkeztére számít­hat, engedjen a csábításnak. BIKA (IV. 21—V. 20.). Különleges iz­galmakat tartogat a mai nap. Mozgalmas élete lesz, tele van várakozás­sal. Érzi, hogy olyan esemény történik, ami felkavarja. Le­gyen résen! IKREK (V. 21—VI. 21. ). Mások az Ön öt­leteiből élnek, és nem is rosszul. Gondolja át a dolgokat, meditáljon, helyez­ze előtérbe önös érdekeit. A sze­relemben szerencsés. RÁK (VI. 22—Vű. 22. ). Talán a szokott­nál is érzékenyebben reagál a külvilág ese­ményeire az új évben. Különö­sen az év első napjai ígérnek változásokat munkájában vagy közéleti szereplésében. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Mun­káját illetően elérke­zik az idő önálló tevé­kenység megkezdésére. Befo­lyása jelentősen megnöveke­dett. Pénzügyekben ez a befek­tetések, no meg a takarékosság időszaka. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23. ). Bővebben csurran-cseppen a fo­rint, mint korábban. Nagy tervek, nagy remények jellemzik a mai napját. Töltsön több időt baráti társaságban, ahol további segítséghez juthat. MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). Otthoni ügyei komolyabb kiadáso­kat jeleznek. Ráadá­sul — talán éppen ezek miatt — kiéleződnek a családi ellenté­tek. A mai nap elsősorban a Mérleg hölgyeknek kedvez. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Otthoni gondjainak megoldá­sával telhet el a mai nap jelentős része. Gyors ered­ményre ne számítson, de sike­resnek bizonyulhat egy családi vállalkozás. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Kisebb uta­zásokra, hivatalos ügyeinek elintézésére utalnak a jelek, de sajnos az ismerőseivel való vitákra, kel­lemetlenségekre is. Ez a hétvé­ge sem a szerelemben, sem anyagi téren nem ígér változást. Most olcsóbb! Ez itt az ingyenreklám helye! A békéscsabai Schnell Bt. az alábbi akciót hirdeti meg: liszt (2 kg-os kiszerelésben) 50 Ft. Mosóporok: Rambler (3 kg-os, fékezett habzású) 290 Ft helyett 263 Ft, Dexter (3 kg-os, féke­zett habzású) 298 Ft helyett 270 Ft, Favorit (3 kg-os, fékezett habzású) 298 Ft helyett 270 Ft. A termékek megvásárolhatók Békéscsabán, a Pásztor u. 105. számú (Fényes ABC mögött) boltban; Gyulán a Törökzugi lakótelep 51. számú (tízemele­tes alatt) boltban. iinfiie,raiiai Fekete, széles a vigyora, lazán és folyékonyan káromkodik, hiperaktív szexatléta, természe­tesen magabiztos és drasztikus a modora. Ki ő? Hát persze, hogy Eddie Murphy. Ez Eddie legújabb totális vígjátéka, amelyben végre ta­lán őt is megleckézteti valaki... Bumeráng, avagy az ágyhoz vezető út nőkkel van kiköz- vezve. Eddie Murphy szexkomédiája. Devlin, a trükkös zsaru Frank Devlin egy New York-i zsaru, aki nemré­gen épült fel nyomasztó alkoholizmusából. Vá­ratlanul ráterelődik egy gyilkosság gyanúja. Hogy ártatlanságát bizonyítsa, saját munkatár­saival is szembe kell szállnia. Devlin egy külö­nösen izgalmas, a szokványos krimi sablonok­tól eltérő thriller, a Trükkös halál és a Tövisma­darak című filmekből megismert Bryan Brown főszereplésével. Végül egy alaposan megkésett szenzáció a mozi­ban: David Bowie 1973-as koncertfilmje a Ziggy Stardust and the Spiders From the Mars. Igaz húsz év telt el azóta, de aki szereti David Bowie-t és vissza akar repülni a ’70-es évek hangulatába, annak felejthetetlen élményt ígér a rendező-ope­ratőr, D. A. Pennebaker „fésületlen” popfilmje. A békéscsabai szólótánc-fesztivál programja A békéscsabai XI. Országos Szólótánc-fesztivált a Békés Megyei Művelődési Központ rendezi. Támogatói a Műve­lődési és Közoktatási Minisz­térium, a Békés megyei és a békéscsabai önkormányzat, a békéscsabai ifjúsági ház, a Magyar Művelődési Intézet, a Néptáncosok Szakmai Háza. Védnökei a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége és a Balassi Táncegyüttes. A versenyzők pénteken pró­bálnak az ifjúsági házban. Szombaton délelőtt és délután a versenyprogramot láthatja a közönség, majd este a gála­műsort, melyet táncház követ. Vasárnap délelőtt a szakmai értékelés folyik majd. Hibaigazítás Január 7-ei lapszámunk 4. ol­dalán Kettévágták a mézes madzagot című cikkben téve­sen jelent meg Kopcsák Mi­hály beosztása. Helyesen: Kopcsák Mihály, a Békés Me­gyei Távközlési Üzem veze­tőhelyettese. Alapítványi felhívás a „Don menti magyar sírok gondozására” Született: februárban Köszöntjük születésnapján A II. világháborúban 1942—43- ban az oroszországi Don folyó tér­ségében hősi halált halt 2. magyar hadseregbeli honvédjeink, mun­kaszolgálatosaink egykori — ma már jeltelen — beazonosított te­metőinek, sírjainak kegyeleti hellyé alakítása — közel egyéves alapítványi működés mellett — eredményesen folyik. Ez idő alatt megszentelt kereszt áll Boldirevkában, Jablocsnojé- ben, Kolbinóban, Markiban, Szto- rozsevojében és kopjafa Repjevká- ban. 1993 tavaszától a tervek szerint magyar imádság és Himnusz hang­zik el Puhovon, Veretjén, Jekatye­GYULA Születések: Dr. Butt Zsolt József és Ceglédi Mária fia Péter Zsolt, Kiss Zoltán és Szabó Anita fia Zsolt, Szák György és Bajnai Zsuzsanna Márta fia Áron, Südy István Lóránt és Rácz Edit Ágnes leánya Re­náta Edit, Mátyási Mihály és Ficzere Edit leánya Andrea, Nagy József és Kádár Zsuzsanna leánya Ildikó Zsu­zsanna, Szűcs Zoltán Mátyás és Nagy Katalin Terézia fia Bence Mátyás (Bé­kés), Bidiga János András és Simónfi Irén fia Loránd (Sarkadkeresztúr), Un- gor Sándor és Mikó Zsófia leánya Ani­ta (Sarkad), Balogh Károly és Tóth Hona leánya Nikolett (Vésztő), Pál Fe­renc és Kócs Ilona fia Ferenc (Domb­egyház), Forgács Imre és Hegedűs Zsuzsanna Mária leánya Zsuzsanna rinovkán, Osztrogozsszkon, Ar- hangelszkojén, az Oszkol völgyé­ben, valamint az Uzmány hadifo­golytáborban (ma börtön). Az ala­pítványunk nem az 50 évvel ezelőt­ti katonapolitikai céloknak, hanem a „hullócsillag” sorsú embernek állít emléket. Az alapítvány to­vábblépéséit az alábbi számlaszá­mon lehet segíteni: „Don menti magyar sírok gondozására” Ala­pítvány. Kereskedelmi Bank Rt., Kisvárda. Devizaszámla: 401­601701443, forintszámla: 443­10855. Az alapítvány címe: H— 4621 Fényeslitke, Kossuth Lajos u. 177. Telex: 73-230, telefax: (42) 13-210, MÓL. Rt., Fényeslitke. (Újkígyós), Tóth Lajos Béla és Adam- csik Éva leánya Éva (Békéscsaba), Rozgonyi János és Szántó Edit leánya Edina (Kevermes), Kunstár János György és Szabó Erzsébet fia György (Medgyesegyháza). Halálesetek: Sebestény Istvánné Bencze Anna (1910), Kopasz Rozália (1897), Pet- roly Jánosné Gyulai Mária (1918), Nagy Imréné Biró Julianna (1904), Czerjak Pálné Czesznak Mária (1938, Szarvas), Szabó János (1934, Dombi­ratos), Szabó Imre (1923, Kétegyhá- za), Seres András (1925, Gyulavári), Erdei József (1949, Sarkadkeresztúr), Dósai Gyuláné Mezei Róza (1927, Mezőberény), Túrák Béla József (1938, Kevermes), Jepure Flóra (1910, Kétegyháza). Folytatódik horoszkópos aján­dékunk. Kedves olvasó, kö­szöntjük születésnapján. Csak annyi kell hozzá, hogy valaki figyelmünkbe ajánlja az ön ne­vét, fényképét és születési dá­tumát. Persze ön is ajánlhatja másokét, gyermekeiét, unoká­iét, szüleiét, más hozzátarto­zóiét vagy ismerőseiét. Esélye van arra, hogy fényképük a horoszkóp rovatunkban meg­jelenjen. Önnek nem kell mást tennie, mint egy levelezőlapon bekül­denie javaslatát: X. Y. született: év, hó, nap, lakcím. (Nőknél csak kérjük, de nem közöljük születésük évét!) A beérkezett jelentkezések közül sorsolással Sokan évszázadokon át ke­reszttel vagy a nyakuk köré font fokhagymafüzérrel véde­keztek a vámpírok ellen. Most viszont azok számára kapható nyakék, akik Drakula tisztelő­jének vallják magukat. A nyakéket a Drakula csa­lád címere díszíti — stilizált sárkány — és tartalmaz egy csipetnyi földet Erdélyből, ahol Vlad herceg született. A XV. században élt herceg ih­lette meg Bram Stoker írót, aki 1897-ben írt novellájában megalkotta Drakula grófot, a vérszomjas szörnyeteget. A nyakék Dán Filipovnak, egy Romániából hét évvel ez­előtt bevándorolt villanysze­relőnek és egy Salt Lake City-i üzletembernek, bizonyos Jo­seph Klamtnak a szüleménye. Romániában kedveltük ezt a fickót, Vladot, a karóba hú­zót — mondta az AP amerikai hírügynökség tudósítójának Filipov. — Minden amit hal­lottunk róla, nagyszerű volt. Bár hajlott arra, hogy ellensé­geit karóba húzássá, Drakulát mégis tisztelték bátorságáért döntjük el, kinek a fényképe kerül a lapba, természetesen díj­mentesen. A kihúzott levelező­lap feladóját a szerencséjéről január 20-áig levélben érte­sítjük és megkérjük: küldjön je­löltjéről egy fekete-fehér fény­képet. Ennyi az egész. Tekintettel arra, hogy az oda-vissza levelezések időt vesznek igénybe, ezért jó előre kérjük a jelentkezéseket. Már­is kezdődhet a játék! Január 15-éig küldhetik be a születés­napjukat februárban ünneplő jelöltjeik adatait. Tehát csak a februárban születettek nevét és születési adatait! Ne feledjék: Köszöntjük születésnapján. és azért, mert élenjárt az Euró­pát megtámadó törökök elleni harcban. Filipov 1990-ben visszauta­zott Romániába és engedélyt kapott Drakula városának, Se­gesvárnak a polgármesterétől, hogy 40 kilogramm földet vi­hessen magával a hajdani főúr szülőházából, egy szerény külsejű kastélyból, amely fél évezred után is áll még. Min­den Drakula-hívő tudja — mint Bram Stoker írta—, hogy a szörny csak úgy térhet nyu­galomra, ha otthonának föld­jével töltik meg koporsóját. A föld eredetét a segesvári polgármester által aláírt okirat és a romániai vámhivatal pe­csétje igazolja. A Drakula nyakék gyártásá­ra Klamt és Filipov vállalatot alapított. A Romániából ho­zott föld mintegy 400 000 füg­gő megtöltéséhez elegendő. Az ezüstből készült nyakék 39,95 dollárba, az aranyból készült 139,95 dollárba kerül. Klamt szerint a nyakék hozzá­segít ahhoz, hogy élvezhessük Drakula legendáját. Várható időjárás Eleinte a keleti országrészben még borult, csapadékos időlesz, hó, havas eső, ónos eső, eső egyaránt előfordul­hat, másutt csökken, felszakadozik a felhőzet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —2, —7, a legmagasabb nappali hőmérséklet —1, +4 fok körül alakul. Anyakönyvi hírek Hogyan kedveskedjünk Drakulának?

Next

/
Oldalképek
Tartalom