Békés Megyei Hírlap, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-09-10 / 7. szám
1993. január 9-10., szombat-vasárnap i/i¥ - KÉP A flSRÉKfe MEGYEI HÍRLAP hétvégi magazinja ► Búcsú a Naptól Halló! Beszélgessünk! Mondták... Én olvastam régen dr. Antall József írásait. Nagyon szerettem például az Európai orvos- tudomány és gyógyszerészet emlékei címűt. Jó könyv. De olvastam dr. Hankiss Elemér munkáit is. Ha bármelyiket összehasonlítjuk dr. Antall József bármelyik munkájával, és csak azt vizsgáljuk, melyik tett többet a szocializmusnak nevezett tévedés bomlasztá- sához, hát talán nem túlzók, hogy nincs is mit mérni. Ez az, amit nem lehet megbocsátani. Hogy Hankiss vagy Gombár bármikor azt mondhatja: uraim, önök egyáltalán hogy jönnek ehhez? Azt tudjuk, hogy önök most kicsodák, de hogy kik voltak? A többi már csak részletkérdés. (Andrassew Iván író, újságíró) Bennünket, kisebbségieket annak idején mélyen meghatott és föllelkesített Antall Józsefnek az a kijelentése, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének érzi magát. Csak az a baj, hogy a szomszédos országokbeli vezetés — bár gondolatmenete nem volt teljesen logikus — általában revíziós törekvést érzett ki belőle, s ez nem könnyített a mi helyzetünkön. (Bállá László, kárpátaljai magyar író) Legnagyobb öröm, hogy minden iszapbirkózás ellenére van jogállamiság, világszerte elismert, helyes kül- és belpolitikai ügyvitel, aminek következtében hiszem, hogy bekövetkezik az általános megnyugvás. (Bánffy György színművész, ország- gyűlési képviselő) —Halló, Kovács lakás, Mező- berény? Jó napot kívánok, Tóth Ibolya vagyok, a Békés Megyei Hírlap munkatársa. —Jó napot kívánok, tessék, itt Kovács Andrásné. —Ha nem tartom fel, szeretném egy rövid beszélgetésre kérni, mégpedig a télről, arról, hogy szereti-e a telet, mit jelent Önnek ez az évszak? — Szeretem, azaz szeretném a telet szép nagy hóval, tiszta hideggel, amikor lehet síelni, szánkózni, nagyokat sétálni. Sajnos, a munkám miatt — ugyanis gyógyszertárban dolgozom, és télen nem nagyon tudnék szabadságra menni — eddig nem volt módom kipróbálni a tél örömeit a hegyekben, csak nyáron láttam hegyeket. No, igaz, éppen most vasárnap készülünk Mátraházára, de csak egy napra. A keresztfiam kisfia ott van egy gyógyüdülőben, őt látogatjuk meg.-— Milyen téli emlékei vannak? — Úgy igazából gyerekkorom teleire emlékszem, óriási havakra, meg nagyszüleim nádtetős házán a hatalmas jégcsapokra. És persze a lovasszánra, ami már akkoriban is ritkaságszámba ment. Aztán a gyerekeimmel vívott hócsaták, szánkózások szépítették a teleket. Ma már nagyok, a fiam 25 éves, a lányom 17, de még mindig nagyokat hancúro- zunk, ha leesik az első hó. Olyankor muszáj kimenni, nem bírunk idebenn megmaradni. olyan szép. Sajnos, a férjemet négy éve elveszítettük, hirtelen meghalt, ezért maradtunk hármasban. — Melyik évszakot kedveli még? —Ó, a nyarat! Igazából talán jobban is a télnél. Szeretem a természetet, a vizet, a napot. Járunk a gyerekekkel le a Körösre, a múlt nyáron pedig a Tiszán voltam egy remek vízitúrán. — Említette, hogy gyógyszertárban dolgozik. Sok a munkájuk mostanában ? — Nagyon sok. Volt az áremelés, aztán az év végi leltár, még szilveszter napján is dolgoztunk, most meg a számító- gépes rendszerre való átállás adja fel a leckét, de bele kell tanulni, ez a jövő, sőt, a jelen. — Sok sikert hozzá, a vasárnapi kiránduláshoz pedig szép havas hegyeket! Békési tallózó Szeretek utazni, kikapcsolódni, együtt lenni a barátaimmal. Szívesen olvasok, és moziba is eljutok olykor. Ugyanakkor nem sok szabad percem van, hiszen reggel 8-tól este 10-ig, 11-ig dolgozom. (Remport Katalin országgyűlési képviselő— Pesti Hírlap) Fürkésző Vésztőn már a múlt század derekán ugyancsak sok kereskedő és iparos működött, 1858- ban szám szerint ötvenhét. Közülük a csizmadiák és a tímárok önálló helyi céhekbe tömörültek. Az előbbinek 33, a tímárok céhének viszont 7 tagja volt. (Csak összehasonlításként: Szeghalmon az idő tájt két céhben 91, Füzesgyarmaton pedig egy céhben 46 tag tömörült.) Azok az iparosok, akiknek nem volt helyben céhük, a megye más céhéhez tartoztak. „Köszönöm Gyula város pedagógusainak, vezetőinek, hogy az általam kidolgozott pedagógiai programoknak méltó helyet biztosítanak, és értően segítik a programok terjedését.” E sorok írója: Zsolnai József, az Országos Közoktatási Intézet főigazgatója, az országosan elterjedt személyiségfejlesztő oktatási program „atyja”. Százötvenöt éve született Gyó'ry Vilmos Orosházán tér viseli a nevét, a város, az evangélikus egyház őrzi, ápolja Győry Vilmos evangélikus lelkész, író, műfordító emlékét Győrben született 1838. január hetedikén, és Budapesten temették 1885. április tizennegyedikén. Orosházán volt lelkész 1862-től 1876-ig. A Békési Élet című folyóirat 1969 évi 2-es számában az orosházi Koszorús Oszkár tisztelgett írásával a pap-költő emléke élőtt Ebből idézünk a következőkben néhány gondolatot ...Tanulmányai befejezése után két fiatalember, Tihanyi Ferenc és Konkoly-Thege Miklós, mentoraiként Berlinbe utazott... 1861-ben Berlinben éri utol Székács József szuperintendens hazahívó levele, amelyben maga mellé rendeli szolgálatra, Pestre...Egy rövid évet töltött Pesten, amikor Székács József a lelkészt kereső orosházi gyülekezetnek Győry Vilmost ajánlja. A gyülekezet óriási szavazattöbbséggel választja meg... Irodalmi munkásságát két részre oszthatjuk: saját alkotásaira és műfordításokra. Irodalommal 16 éves korától kezdve egészen haláláig foglalkozott. Első írása a , JOián kegyence” a „Délibáb” című újságban jelent meg, amelynek a szerkesztője, Jókai dicsérő szavakkal fejezte ki elismerését... Győry Vilmos a legkitűnőbb műfordítóink közé tartozik, munkásságának ez a legfontosabb része, nevével még ma is számtalanszor találkozunk. Kitűnő nyelvérzéke, nagy nyelvtudása, nagyszerű kifejező készsége hivatottá tették a műfordításra. Tíz nyelven írt, beszélt, olvasott! Német, francia, olasz, spanyol, portugál, dán, svéd, latin, görög, héber, tanul szanszkritul és természtesen, mint csodás hangszerrel bánik a magyar nyelvvel... Életében új fejezet kezdődik 1862-ben, amikor megkezdődik orosházi szolgálata. Attól a naptól kezdve, hogy először átlépi „a legnagyobb magyar falu” határát, sorsa örökre összefonódik vele és elválaszthatatlanul beírja nevét történetébe, ragyogó betűkkel. Orosházán izmosodik igazán íróvá. Az annyira áhított boldogság is ráköszönt, midőn házasságra lép 1863-ban az általa nagyra becsült Székács József leányával: Etelkával. Lelkészi munkájának értékelése igen gazdag életének külön fejezetét képezi. Erről csupán annyit, hogy lefordította az Evangéliumokat, Luther: Kis-Kátéját. Ezenkívül rengeteg vallásos tárgyú írása is van. Egyházjogász is. Példa nélkül áll az a jogalkotó munka az egész országban, amelyet Torkos Károllyal együtt végez. Lelkes tanító, aki nem elégszik meg azzal, hogy ő maga sokat olvas és rengeteg ismeretet gyűjt, hanem olvasásra és tanulásra buzdít mindenkit... Életrajzírói kivétel nélkül azt állapították meg: „Igaz ember volt. Egy bűn volt benne; mindenkit szeretett, csak önmagát nem.” Székács József szuperintendens 1876-ban bekövetkezett halálakor a budapesti egyház egyhangúlag meghívta. Győry fájó szívvel gondolt arra, hogy el kell távoznia Orosházáról, hiszen olyan büszke volt arra, hogy a legnagyobb magyar falu és a legnagyobb magyar nyelvű evangélikus gyülekezet papja, de a budapesti egyház meghívását nem utasíthatta vissza, másrészt ez volt az utolsó kívánsága Székács Józsefnek is. 1876. október 25-én búcsúzott el az orosházi gyülekezettől, 14 esztendei orosházi szolgálat után... „Legyenek önök meggyőződve afelől, hogy bárha Orosházáról távozom is, lelkem gondolatban gyakran fel-felkeresi e drága helyet és szívem utolsó dobbanásáig nem szűnöm meg e nagy magyar gyülekezet java és felvirágzása iránt a legmelegebben érdeklődni” búcsúzott... fîlWB fehéren II Ott és akkor Az élet produkál néha bájos dolgokat. Az államférfiak sem kivételek ez alól. A köztársasági elnökkel történt, hogy az elmúlt napokban egy temetés végén odalépett hozzá két idős asszony. Tapintatosan, szinte suttogva szóltak: „Elnök úr! Ne fogadja el a Hankiss meg a Gombár lemondását.” Az asszonyokat egy harmadik követte. Az ismeretlen szintén tapintatosan és suttogva beszélt: „Elnök Úr! Szeresse egy kicsit Antall Józsefet!” Az arány tehát, ha pusztán matematikailag nézem a dolgot, kettő:egy. De lehet-e matematikailag nézni? Más megközelítésben: lehet-e szeretni Antall Józsefet? Vagy: kell-e szeretni Antall Józsefet? Min múlik és miből látszik, hogy ki kit szeret? Egyáltalán, meddig lehet szeretni valakit, mikor és miért érdemes barátságot feláldozni? Szabad-e vélt vagy valós pártérdekekért évek, évtizedek során szőtt szálakat széttépni? E sok kérdés a napokban jutott eszembe, amikor a televízió Aktuális című műsorában az életútja okán igen tiszteletre méltó Kulin Ferenc kijelentette, neki már nincs miről beszélgetnie Haraszti Miklóssal. Több évtizedes jó kapcsolatukat ugyanis a médiavitában viselt szerepük a szakadásig megterhelte. Mondhatnám, szokványtörténet, hiszen az utóbbi két-három évet nézve nem ez az első szakítás baráttal, haverral, ismerőssel a politikai másként gondolkodás miatt. Legfeljebb ez az első látványos! Csütörtökön Göncz Árpád amolyan újévköszöntőre találkozott a Parlamentben a sajtó képviselőivel. Amikor széles mosollyal bejött a Nándorfehérvári terembe kerek aktuálpolitikai pohárköszöntőt várt tőle mindenki. Ehelyett megállt a terem közepén s csak ennyit mondott: „Gyerekek! Azért hívtalak ide benneteket, a magyar sajtó vezető munkatársait, hogy együtt üdvözöljük az új évet. Pohárköszöntő helyett arra kérlek benneteket, most felejtsétek el egy órára a politikát, a pártokat, a médiavitát és szeressétek egymást. Érezzétek jól magatokat.” Akkor, ott a Parlamentben senki sem firtatta ki kit szeret. Utálni sem utálta senki a másikat. Kár, hogy csak ott és akkor... Árpási Zoltán
