Békés Megyei Hírlap, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-27 / 22. szám
BŰNBE(L)ESÉS 1993. január 27., szerda Gyulai bűnözők 22 éves életkorátlaggal Többségük iskolázott Nem tudom, mondanak-e valakinek valamit is ezek a monogramok: B. T., D. J., D. T., K. R., K. G., Sz. L., Sz. Z., meg egy másik Sz. L. Huszonéves gyulaiak bűnszövetkezetének alapító tagjai ok. Többségük iskolázott (azaz olyan bűncselekményeket követett el, amelyek kiindulási pontjául egy-egy általános vagy középiskolát használt fel). Gyanítható, hogy a múlt év februárja és júliusa között legalább 109 esetben kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Ebből 86 máris bizonyítottnak látszik. Tükör és reflektor • • Összefogás a közlekedés biztonságáért Tiszteletre méltó feladatra vállalkoztak azok a szakemberek, akik a Közlekedéstudományi Egyesület égisze alatt hivatásukból, intézményük profiljából eredően sokat tehetnek — és mint kiderült — tenni is akarnak a hovatovább tragikussá váló közúti közlekedés biztonságának javításáért. Az érintettek hétfőn délután léptek hivatalosan is „szövetségre”, és sajtótájékoztatón jelentették be, hogy havonta egy alkalommal valamennyien ismertetik saját szakterületük időszerű témáit. Autózni szerető emberekként körbejárták az országot. Előfordultak Hómezővásárhe- lyen, Törökszentmiklóson, Szolnokon, Orosházán, Székesfehérvárott, Dunaújvárosban, Budaörsön, Vácott, Egerben, Szentesen, Makón, Me- zőkovácsházán, Dorogon, Békéscsabán, Veszprémben, Nagykanizsán, Debrecenben és Győrött. Módszerük igen egyszerű volt: a tanítási nap kezdetén kényelmesen besétáltak egy iskolába. A folyosói fogasokon, szekrényekben lógó kabátokban lakáskulcsot kerestek — s többnyire találtak. Amely kabátban személyi, diák- vagy más, a gyerek lakcímét tartalmazó igazolványra bukkantak, azt is magukhoz vették. Abból indultak ki, hogy a kulcsot magával cipelő gyereket a tanítás végéig biztosan nem várja otthon senki. Óvatosságból azért becsengettek. Ha ilyenkor valaki ajtót nyitott, talpig becsületes megtalálóként átadták a szülőknek a „szeleburdi” gyerek által „elvesztett” igazolTiszteletet parancsolóan hangzik a 23 éves, Gyulán lakó H. F. Zs. neve. Ezen túlmenően vele kapcsolatban lapzártáig semmi más tisztelendőt nem sikerült felkutatnunk. Legutóbb a lökös- házi pékségben dolgozott, ám úgy látszik, hogy ezt a helyet nem tartotta alkalmasnak saját pecsenyéje sütögetésére. Ezért aztán január első napjának éjjelén egy estényi sörözge- tés, borozgatás után arra az elhatározásra jutott, hogy betér a lökösházi 70-es számú ABC- áruházba. Nem ő tehet róla, ványt. Ám ha a lakásban senki nem volt, a kulcs máris fordult a zárban... A gyakorlat teszi a mestert. A trükk továbbfejlesztett változataként kisfiús ábrázatú társuk — egy-két jó barát kíséretében — illedelmesen bekopogtatott a középiskola igazgatójának ajtaján. Megható előadással szívszorító történetet kanyarított arról, hogy sajnos abba kellett hagynia tanulmányait, s most szeretné pótolni a kényszerűségből elmulasztottakat. Ennek hogyanjáról, mikéntjéről kérte az igazgató urak kimerítő válaszát. A bátorításként vele jött, ugyancsak jól fésült barátok addig természetesen és illedelmesen a folyosón várakoztak rá. A nyolc fiú személyében azon keveseket tisztelhetjük, akik őszinte sajnálkozással vették tudomásul, hogy egy- szercsak véget ért a tanév. A vakációt igyekeztek hasznosan eltölteni. A kellemest összekötötték a hasznossal, pillanatok alatt a Balaton partján találták magukat. A kellehogy ez a bolt éjszaka nem várja nyitott ajtókkal a látogatókat, ezért a bejárati ajtó üvegét — testi épsége nem kis kockáztatásával — lábbal kellett berúgnia. Először hátulról próbálkozott, de az udvari kis ablakon egy rácsba ütközött. Ezért kellett új figurát választania. Odabenn keresett egy jókora dobozt, s telerakta ruhaneművel, cigarettával, csokoládéval és kolbásszal. Ha a pénztárgép működik, a számla végeredeménye 80 ezer forintot tett volna ki. Utóbb a betörést azzal magyamesről nincs mit mondanunk, hiszen hozzájuk hasonlóan bizonyára minden más magyar is nyáridőben kinéz magának egy-egy jobb szállodát, kempinget, zárt klubot, s kipiheni fáradalmait. Ók azonban még ekkor is a munkára gondoltak. Valamelyikük egy-egy éjszakára kivett egy szobát — például a füredi Ficc Rally Cam- pingben, a siófoki Aranypart Campingben, a földvári Fesztivál Szállóban, a keszthelyi Helikon Hotelben, a földvári Club Hotelben, mi több, a Magyar Aszfalt Panzióban. Váltott lovakkal — illetve kocsikkal — közlekedtek, úri kedvük szerint. A szoba leginkább arra kellett, hogy annak kulcsát lemásolják. A későbbiekben aztán — ügyelve arra, hogy ne zavarják meg a szoba új, a hűs habokba feledkező, immár külföldi lakóit — visszatértek oda. Ahogy a diákok igazolványai révén hatalmukba kerített lakásokból, a szállodai szobákból is mindent elvittek, ami pénz vagy pénzzé tehető volt. Itt kapcsolódnak be a tisztességükre amúgy igen büszke orgazdák. Az eddigi bűnlajstrom összegzéséből jó 4 millió forintos károkozás kerekedik ki, aranyban, kemény valutában, forintban, mono és sztereo műszaki cikkekben, értékpapírokban. Gyula eme iskolakerüléssel aligha vádolható „nevezetességei” most arra várnak, hogy a törvény szolgái végre kiállítsák jól megérdemelt bizonyítványukat. rázta, hogy elfogyott minden pénze, s családjára gondolva indult beszerezni ezt, azt. Még ezen az éjjelen Lökös- házán élő rokonai házának ablakát is betörte. Ezzel 4 ezer forint kárt okozott. Valószínűleg a lopott holmit akarta ott elrejteni. Állítása szerint mindebből semmire nem emlékszik. Január 8-án arendőrség körözést adott ki H. F. Zs. ellen. Várták, hogy vajon a megyében hol bukkan föl. Végül Tóth József rendőrzászlós, a lökösházi körzeti megbízott fogta el. Mostantól kezdve tehát gyakori vendége lesz oldalunknak dr. Szeherényi Andor, a Közlekedéstudományi Egyesület megyei szervezetének elnöke, a Békés Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatója, Balta János, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetője, a megyei balesetmegelőzési bizottság ügyvezető elnöke, Kárpáti Béla, a megyei balesetmegelőzési bizottság titkára, Máté András, a közúti igazgatóság vezetője, a KTE társelnöke, dr. Orosz István, a Körös Volán Autóbuszközlekedési Rt. igazgatója, a KTE társelnöke, dr. Horváth Ferenc, a Magyar Autóklub Békés Megyei Szervezetének elnöke, a MÁV képviseletében pedig Nagy Csaba, az állomásfőnök kereskedelmi és Botyánszki János közgazdasági helyettese. A hétfői sajtótájékoztatón egyébként részt vett dr. Bíró Mariann, a Gyulai Városi Bíróság bírája és dr. Fleischmann József, a megyei főügyészség ügyésze, mindketten közlekedési ügyekkel foglalkoznak. 1993 a közlekedésbiztonság éve, nem véletlen tehát, hogy az erők a közlekedők, a járművek és az utak, a pálya védelmében összefognak. Ahogyan Szeberényi Ándor fogalmazott, Magyarországon egy év alatt 50 milliárd forint kára keletkezik a nemzetgazdaságnak a közlekedési balesetekből. Amit pedig a közlekedési felügyelet tehet a maga frontján: a járművezetőképzés felügyeletével, hatósági munkával, utánképzéssel, illetve a járműhatósági tevékenységgel igyekszik szolgálni a közlekedés biztonságát. Balta János a tavalyi baleseti statisztikával vezette be mondanivalóját; 1992-ben tovább romlott a baleseti helyzet hazánkban és Békés megyében is. Aggasztó a közlekedési morál, a járművezetők türelmetlenek, agresszívek, durvák. Békéscsabán például hovatovább az a „szabály”, hogy az útkereszteződésben állnak meg az autósok, megsértik az előzési, sebességi szabályokat, nem veszik figyelembe a lámpák tilos jelzését, megrongálják a vasúti biztonsági berendezéseket. Idén a közrend- védelmi állomány munkája kiemelten az utakra koncentrálódik, felkészülve egyben a világkiállításra is. Ám mint Balta János hangsúlyozta: elsősorban az élet védelméért kell tenni valamit. Az év során a helyi kapitányságok havonta legalább egyszer, megyei szinten havi egy-két alkalommal szombaton és vasárnap tartanak közlekedési ellenőrzést, négyszer pedig országos akcióhoz kapcsolódnak a megye rendőrei. Máté András az idei tél eddigi tapasztalatait összegezte. — Szerencsés hónapok vannak mögöttünk, igaz, két hete az ónos eső kellemetlen inter- mezzóként lassította, néhol meg is bénította a közúti forgalmat — kezdte az igazgató, majd két számadattal illusztrálta a csapadékszegény telet. A megye 1500 kilométernyi útjára telente átlagosan 2500 tonna sót szórnak ki, eddig 500 tonnát juttattak az utakra, zömét egyetlen napon. A küszöbön álló KRESZ- módosításokkal összefüggésben elhangzott, hogy március elsejétől belterületen a járművek óránkénti sebességét 50 kilométeres tempóra mérsékelik, s ezzel összefüggésben megkezdték a forgalomirányító lámparendszerek átprogramozását, miközben folynak az egyeztetések a differenciált sebességkorlátozások kialakítására. Dr. Orosz István az általa vezetett közlekedési vállalat átalakulását vázolta. Két esztendeje a szaktárca vezetése elhatározta valamennyi Volán vállalatnál a profiltisztítást. Ez azt jelenti: a veszteséges belföldi és nemzetközi áruszállítást társasági formában üzemeltetik, miközben a vállalat tiszta profilú, támogatott személyszállítási céggé alakul. A teherfuvarozásra kft.-két szerveztek, de vannak olyan területek, ahol az áruszállítási igények csökkenése miatt elsorvadt ez az üzletág. A minisztérium célul tűzte azt is, hogy a Volán vállalat részvénytársasággá alakuljon, amihez a tárca hozzá is járult. A személyszállításról az újságírók megtudhatták: tavaly a Körös Volán a személyszállítási feladatait 218 autóbusszal oldotta meg, a helyközi és szabadáras járatain 14,6 millió, a helyi forgalomban 22,6 millió utast szállítottak. Új járművek vásárlására nincs anyagi lehetőségük, ezért a volt NDK területéről hoztak be jó állagú Ikarus buszokat. Dr. Horváth Ferenc tájékoztatójában kiemelte, hogy mind belföldön, mind pedig külföldön a mozgásban, az úton lévő autósoknak szeretnének segíteni. A hazai utakon 109 „sárga angyal” teljesít szolgálatot, közülük kettő megyénkben. A klub elnöke, aki egyben az országos szervezet alelnöke is, elmondta: a régi segélykocsikat fokozatosan váltják fel a korszerű Opel Corsa-k. A szolgáltatásaikról elhangzott, hogy több országgal igen szoros az együttműködésük, az útrakelőknek — ha igénylik — számítógépes, naprakész információkkal szolgálnak tan- kolási és szálláslehetőségekről, a műszaki segélyhelyekről, az autópálya- és egyéb díjakról. Nagy Csaba a közút—vasút kapcsolatáról, a kombinált — közút és vasút — fuvarozás előnyeiről szólt. A kamionok vasúton való továbbítása Nyu- gat-Európában már bevált, megszokott módszer, mert így is kímélik az utakat, ugyanakkor csökken a zsúfoltság, kisebb a balesetveszély, környezetkímélő szállítási mód és takarékosabb is. Példaként említette: Békéscsabáról Hamburgba negyvennyolc óra alatt eljuttatják az áruval rakott kamionokat, melyek szállítási díja járművenként mintegy kétezer márka. A csabai teherpályaudvar alkalmas a kombinált fuvarozásra. Botyánszki János a csabai vasútállomás munkájáról adott átfogó tájékoztatást. Szólt azokról az áldatlan állapotokról, visszatetsző látványról, amit a „határon túlról itt rekedtek” okoznak nap mint nap az állomás épületében, ahol „elszállásolják” magukat. Várják a vasúti rendőrség munkába állását, mert csak a segítségükkel tudnak a csabai állomáson naponta megforduló 9-10 ezer utasnak elfogadható színvonalú körülményeket biztosítani. Elhangzott az is: a vasúti kocsik tisztaságát illetően sokszor jogos az utasok kritikája, ugyanakkor az utazóközönség viselkedését is tükrözik a kocsik. A rongálásokról megtudtuk, hogy igen keresett portéka a fénysorompók energiaforrása és rézhu- zalkötege. A tolvajok nem csak anyagi károkat okoznak a MÁV-nak, hanem veszélyeztetik a közlekedés biztonságát is. L. E.—Sz. A. traffipax? Az adott napon első helyen jelzett mérési helyen 5.30—14.00 óráig, a második helyszti nen 14.30—22.00 óráig végeznek méréseket. A helyszínek és az időpontok szolgálatszervezési okokból kivételesen változhatnak. Január 27.: Békéscsaba (44-es út); Mezőko- vácsháza (4434-es út). Január 28.: Szarvas (44-es út); Békéscsaba (44- es út). Január 29.: Békéscsaba (44-es út); Békéscsaba (44-es út). Január 30.: Békéscsaba (44-es út); Békéscsaba (44-es út). Január 31.: Békéscsaba (44-es út); Békéscsaba (44-es út). Kiss A. János Egy gyulai, aki átment az üvegen Berúgott, aztán berúgta Akik a közlekedés biztonságáért „szövetkeztek”