Békés Megyei Hírlap, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-25 / 20. szám

1993. január 25., hétfő © SPOtfl mixt^-Obérés met.yei hírlap Ötödik hely a kispályás tornán A halványnál is halványabb... Tegnap este adott először „életjelet” magáról a Németországban edzőtábo- \o rozó és előkészületi mérkőzéseket ját­szó Békéscsabai Előre FC. Mint kedden, az elutazás napján írtuk, a tervek szerint pénteken a RW Erfurttal vették fel a küzdelmet, szomba­ton a VfB Leipziggal, majd vasárnap egy nagy­szabású teremtornán léptek pályára. Azaz meg­lehetősen zsúfolt a lila-fehér csapat programja. Nos az eddigi hírek aszerint az első nagypályás mérkőzésen 2—0-ra nyert a házigazda, a folyta­tásban pedig 3—0-ra maradt alul a Békéscsaba a vendéglátóival szemben. Az eredeti program szerint tegnap egy négy­csapatos teremtornán léptek pályára, ám mivel itt ötödik helyezést értek el, vélhetően kibővült a mezőny. Hogy egészen pontosan hány gárda mérte össze tudását — a lila-fehérek telefonálá­si lehetőségének rövidesége miatt nem tudjuk. Egyet viszont még elmondott Pásztor József edző: rengeteget utazik a csapat az edzésekre és a mérkőzésekre, szinte minden nap hat-hét órát ülnek a buszon. A „finisben”, kedden még egy újabb nagypályás mérkőzést játszanak, neveze­tesen a Markleberg ellen, majd két nappal ké­sőbb, csütörtökön már itthon lesznek. Kikapcsolták az izzó Tungsramot Békéscsabai Előre KSE—Nagykanizsai Tungsram 25—22 (14—13) NB I-es férfikézilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 1800 néző. V.: Kliment, Papp. Békéscsaba: TYETYÁK — Arató 3, Szabó, Fekete, Dvurecsenszkij, MOHÁ­CSI 8 (1), Pocsai 2. Cs.: Dögé 4, MOLDOVÁN 8 (3). Edző: Szabó Károly. Nagykanizsa: Kálóczi — Radovics 3, KUZMICSOV 7 (1), KRICHENBAUM 8, Rodek, Becskei, Bjelov 2. Cs.: Mészáros (kapus), Hungler, Ojtó 2(1). Edző: Jéki Zoltán. Kiállítások: 2—2 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 5/2. Mohácsi lendületben: ezúttal is ellenállhatatlan volt a békés­csabaiak lövője, nyolcszor köszöntött be a nagykanizsai ka­puba, ezzel jelentősen hozzájárulva csapata győzelméhez FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER IA legutóbbi közön­ségcsalogató, Tisza I Volán elleni mérkó'- zés közönségszavazatát, ezzel a Hunor Kft. ajándékát Fekete László érdemelte ki, amit a ta­lálkozó eló'tt vehetett át. Most viszont alaposan fel­adta a leckét a Nagykanizsa, ugyanis a rendkívül gyors játé­kosai meglepték a lila-fehére­ket, az 5. percre 3—1-re elhúz­tak. De nemcsak villámgyor­sak voltak, hanem ötletesen és pergő ritmusban játszottak. Mohácsi segített a házigazdá­kon, amikor az amúgy védeke­zésben gyengébb teljesít­ményt nyújtó vendégcsapat kapuját kétszer is bevette, majd a folytatásban Arató és a román légiós, Moldován jeles­kedett (12. perc: 8—4). Ezzel mintha egy időre ellőtte volna puskaporát a viharsarki együt­tes, amit Krichenbaum ki is használt, négyszer elfutott, s valamennyi alkalommal ma­gabiztos kézzel lőtte ki Tye- tyák kapjának valamelyik sar­kát, ráadásuk Radies is ered­ményes volt (19. perc: 8—9). Moldován unta el a tétlensé­get, s tíz perc „gólcsend” után megtört a varázs. Ezután már nem adta ki a kezdeményezést a kezéből a hazai csapat, s hol egy, hol két góllal vezetett. A fordulás után ismét Mo­hácsi és Moldován jeleskedett, míg a vendégeknél továbbra is az irányító, Krichenbaum volt elemében. A 46. percben némi intermezzo szakította meg a játékot: Tyetyák óriási védése után egy lepattanót követően büntetőhöz jutottak a hazaiak, ám közben a kanizsai kispad- ról berepült egy hordó méretű kék ivópalack, amely ke­resztül gördült a felezővona­lon, s locsolóautóhoz hasonló­an „portalanította” a pályát. Rövid „szárogatás” után Mol­dován belőtte a hétméterest, s ezzel a második játékrészben először vezetett három góllal a Békéscsaba. Feljavult a ven­dégek védekezése, a kilence­sig kitolták a lila-fehér táma­dókat, Mohácsi pedig külön őrzőt kapott, miközben dará­lós játékuk meghozta az ered­ményt (56. perc: 22—21). Ezután Kuznyecov fegyelme­zetlensége miatt emberhát­rányba került a Tungsram, ezt Mohácsi és Dögé kihasználta, amivel el is dőlt a talákozó. Egy igencsak határozott, rettentően gyorslábú, a bé­késcsabaiak számára isme­retlen csapat érkezett a Vi­harsarokba. Kezdetben nem is tudott mit kezdeni velük a hazai együttes, amit ki is használtak a Tungsramosok. Csak nagyon kemény csatá­ban, a ritmust fölvéve tudott nyerni Szabó tanár úr le­génysége, s ezzel megállítot­ták az idén még veretlen ka­nizsaiakat. Persze ehhez kel­lett Tyetyák néhány nagy bravúrja, aki néhány ziccer mellett három büntetőt is há­rított. A Nagykanizsa igazol­ta hírnevét, ám most fejet kellett hajtaniuk a hazai pá­lyán jól menetelő, Mohácsi vezette gárda előtt. Jávor Péter Az NB I azért mégiscsak NB I Az NB I-es tatabányai­ak komplett, 12 játé­kosból álló csapatával szemben hősiesen küzdött a tar­talékos, nyolc emberből álló Békéscsabai Főiskola DSE női röplabdagárdája a Magyar Ku­pa 16 közé jutásért lejátszott találkozóján tegnap este Békés­csabán. A házigazdák együtte­séből hiányzott a sérült Széplaki és Kolarovszki, ami némileg befolyásolta a végső ered­ményt, de tény, ezúttal fejet kel­lett hajtanuk a házigazdáknak a nagyobb tudás előtt, 3:0 arány­ban (5,3,2) bizonyult jobbnak a Tatabánya, s jutott tovább a ku­paküzdelmekben. Az NB I-es csapat elsöprő sikert aratott fotó: lehoczky péter BSC Szarvas— UNIVER Kecskemét 68:71 (35:36) NB I-cs nó'i kosárlabda-mérkőzés Szarvas, 500 néző. V.: Szamos, Galambos G. Szarvas: Frankó A. (-), Veres (2), PARASCSENKO (21), Frankó K. (6), Kurucz (-). Cs.: Balogh (12), Berkó (13/9), Szavercsenko (10), Lévai (4). Edző: Novak Gábor. Kecskemét: Zsolnai (13), Gilyene (3), Sziick (11), FARKAS (30), Iványi (4). Cs.: Kosjár K.( 10), Ocsenás(-). Edző: Adamik Ferenc. Az eredmény alakulása: 5. perc 2:10,8. p.: 8:18,15. p.: 21:26,19. p.: 27:36,23. p.: 37:45,27. p.: 45:45,31. p.: 51:52,36. p.: 53:62,39. p.: 61:69. Kipontozódott: Gilyene a 28., Frankó K. a 40. percben. ^ Az már a mérkőzés előtt nyilvánvaló fr volt, hogy a kecske­métiek számára nagyobb a tét, hiszen csak győzelemmel ma­radhattak versenyben a biztos bennmaradást jelentő 8. he­lyért. A Szarvasnak csak az volt a kérdés, hogy a Diósgyőr vagy az MTK lesz-e ellenfele a bajnoki címért induló ráját­szásban. Novák Gábor vezető edző nem az elmúlt hetekben megszokott kezdő csapatát küldte pályára, Kurucz beállí­tásával próbálta ellensúlyozni a válogatott Farkas magassági fölényét. Mégis a kecskeméti játékos szerezte az első ponto­kat, ám arra senki sem gondolt, hogy az első hazai kosárra az 5. percig kell várni. Ekkor Fran­kó K. talált a kosárba, viszont az ellenfél már jelentős előnnyel vezetett. Csak tetézte a bajt, hogy a Szarvas legjobb­ja, Parascsenko a 7. percben már harmadik személyi hibá­ját gyűjtötte be, s ezért játéka visszafogottabb lett. Az első percekben megszerzett 6—8 pontos előnyét biztosan tartot­ta a Kecskemét, látszott, hogy bennük rtagyobb a harci tűz. A lepattanó labdákat is rendre ők szerezték meg, a támadások­ban pedig Farkast keresték a labdákkal, akit a szarvasi vé­dők képtelenek voltak tartani. Novák edző megpróbált gya­kori cserékkel és időkéréssel változtatni csapata akadozó játékán, de ez sem segített. A 14. percben Parascsenko ne­gyedik személyi hibáját vétet­te, ezért le kellett cserélni. A hajrá viszont egyértelműen a Körös-partiaké volt, Berkó ve­zérletével hátrányukat mini­málisra csökkentették. Fordulás után ismét a Kecskemét kezdett jobban, és újra elhúzott. A Szarvas ka­paszkodott az eredmény után, de a sok hiba miatt nem tudott fordítani. Berkó egy triplával ugyan egyenlített, de a követ­kező támadásból nem sikerült a vezetést megszereznie a ha­zaiaknak, míg a másik oldalon a rövid pihenő után visszatért Farkas a hírős város csapatát lendítette előre. Hétpontos vendégelőny maradt a mérkő­zés hajrájára, de Balogh és Pa­rascsenko kosarával csökkent a különbség. így a mérkőzés végén a kecskemétiek örülhet­tek. Örömüket a rivális BEAC győzelmének híre hamar lehű- tötte, ugyanis hiába nyertek, ez azt jelentette, hogy a ráját­szásban mégiscsak a kiesés el­len kell küzdeniük. A szarvasiak gyenge teljesít­ményt nyújtottak az alapbaj­nokság utolsó hazai mérkőzé­sén, játékukon látszott, hogy már a bajnoki címért folyó rá­játszásra készülnek. A vendé­gek viszont frissebbek, jobbak voltak. a A A világos mezes Frankó K. és klubtársa, a légiós Pertiscsenko ugrik fel egy labdáért — ám nem sokkal e jelenet után kiderült, mindhiába, ugyanis a kiesés ellen harcoló Kecske­mét, némi meglepetésre, alaposan helyben hagyta a szarvasi­akat FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Dortmundi vendég Pénteken este Békéscsabára érke­zett Klaus Henter, a dortmundi sportigazgatóság vezetője, a Német Uszószövetség elnöke. A vendég, aki korábban már járt megyénkben, el­látogatott a Békéscsabai Előre KSE—Lehel SC női kézilabda-mér­kőzésre, majd a női szakág vezetői­vel folytatott megbeszélést az esetle­ges kapcsolatfelvételről, edzőtábo­rok szervezéséről. Szombaton délelőtt a Kórház ut­cai tornacsarnokban megtekintette az olimpiai bajnok Ónodi Henrietta és társai edzését. Délután tárgyalá­sokat folytatott a két régió sportkap­csolatainak továbbfejlesztéséről, az együttműködés bővítéséről Szilágyi Menyhérttel, a megyei közgyűlés al- elnökével, az ifjúsági és sportbizott­ság vezetőjével és dr. Petróczy Gá­borral, a Békés Megyei Sportigazga­tóság igazgatójával. Ezt követően Mezőhegyesen a híres ménessel is­merkedett a dortmundi vendég, aki vasárnap utazott el hazánkból. Egyetemre, főiskolára készülőknek! Felvételi előkészítő levelező tanfolyamokat indít 17 tárgyból a TALENTUM STÚDIÓ. Részletes tájékoztató kérhető levélben a TALENTUM STÚDIÓ Kft. címén: 1339 Budapest, pf. 701/1090 vagy a 135-2061-es telefon­számon. Tóth Hajnalka a 32 közé jutott Szombaton a Nemzeti Sportcsarnokban 17 nemzet 108 versenyzője részvételével kezdődött meg a Martini­kupa női párbajtőr Világ-kupa-viadal első felvonása. Az előcsatározások során Tóth Hajnalka (Békéscsabai Elő­re Vívó Egyesület) remekül szerepelt, s a tavalyi döntős Horváth Katalin legyőzésével jutott a legjobb 32 közé. Vasárnap reggel már csak 32 vívónő, köztük hat magyar folytathatta a csatározást a Martini-kupáért. Tóth Hajnalka sze­replését nem kísérte szerencse, mivel a finn Minna Kaäaäriaäinen kényszerítette vigaszágra a csabai versenyzőt. A folytatásban Király Hajnalka győzött Tóth ellen, s így az előrés vívónő kiesett, ám dicséretet érdemel, hogy a felnőttek között is beverekedte magát a legjobbak közé. A döntőbe három magyar vívónő is bekerült, de a győzelmet a francia Topin szerezte meg. A Totó 4. heti eredményei 1. Atalanta—Ancona...............................2—1 1 2. Foggia—Fiorentina .............................1—0 1 3 . Lazio—Juventus.......................................... 1—1 x 4 . Milan—Genoa.................................................1—0 1 5 . Parma—Napoli................................................1—1 x 6 . Pescara—Cagliari...........................................0—1 2 7. Sampdoria—Brescia....”...................................1—0 1 8 . Torino—Internazionale................................ 1—2 2 9 . Udinese—Roma...................................1—2 2 1 0. Cosenza—Padova..................................0—1 2 1 1. Cremonese—Cesena.............................1—0 1 1 2. Lecce—Piacenza................................. 1—0 1 1 3. Verona—Reggiana........................................1—0 1 + 1. mérkőzés: 14. Venezia—Bolgona......................................... 1—0 1 rMs m egyei hírlap Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen ügyvezető igazgató és dr. Tóth Miklós kiadóvezető. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450: főszerkesztő: (66) 446-242; telefax: (66) 441-020; kiadó: (66) 441-545. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, egy évre 3388 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom