Békés Megyei Hírlap, 1993. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-25 / 20. szám
© 1993. január 25., hétfő SPOÍ^ fcgÉKÉS MEGYEI HlRUP Bemutatjuk Sáth Sándort, az Orosházi MTK női szakágvezetőjét / „Életem az asztalitenisz...” ^ Több mint két évtizeddel ezelőtt, 1971-ben valami megmozdult az asztalitenisz sportban egy 14 ezres dél-magyarországi településen, Tolnán. Az egykori játékosból, Sáth Sándorból edző lett, aki akadályt nem ismerve dolgozott azért, hogy bizonyítsa: a munka mindig meghozza gyümölcsét. Hamar felfigyeltek az országban a tolnai asztalitenisz bázisra, s az ország különböző részeiből áramlottak a tehetségek a sportkörbe. Békés megyéből, Vésztőről Balogh Ilona, a későbbi sokszoros magyar bajnok és válogatott versenyző került a Sáth-iskolába. A kis település női együttese pedig egyre feljebb lépett a hazai mezőnyben és a hetvenes évek végén — a nyolcvanas években sokszoros bajnok Statisztika mögött — többször az élbolyban zárta az NB I-es bajnokságot. Sáth Sándor Mindez azt jelentette — mivel a Statisztika volt a BEK védője —, hogy a tolnai együttes indulhatott az Európa-kupában a bajnokok vetélkedőjén. Ötször a döntőbe verekedte magát a tolnai csapat, ám a magyar házidöntőn, a Statisztikától mindig vereséget szenvedett. Tolna után Miskolc következett 1987-ben Sáth Sándor számára, ahol ötéves tevékenysége után elmondhatják, mindkét együttesük (Hejőcsa- bai CM — a szerk.) az NB I- ben szerepel. A ma már nyugdíjas szakembert az elmúlt nyáron hívta Orosházára női szakágvezetőnek Pintér Attila, az OMTK technikai igazgatója, s a mester némi gondolkodási idő után igent mondott. Vele beszélgettünk a minap. — Milyen eredményeket értek el tanítványai az elmúlt két évtizedben? — Tolnán öt alkalommal kerültem — a Balogh Ilona, Bolvári testvérek és Bátorfi Csilla összetételű — csapatommal a BEK-döntőbe. Sajnos az aranyérem nem sikerült Magosék ellen, akik abban az időben Európa legjobbjai voltak. Nálunk a kis tolnai teremben volt olyan BEK-döntő, hogy az emberek egy része be sem fért a találkozóra. Versenyzőim a világ- és Európa- bajnokságokról több mint harminc éremmel tértek haza. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy egykori játékosaim nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is helytálltak, így valamennyien főiskolát vagy egyetemet végeztek. A sport mellett az életre is felkészültek a tanítványaim. Cáfolták tehát azt a tévhitet és rossz magyar beidegződést, hogy a magas szintű sportevékenység nem fér össze a tanulással. —Hogyan került Orosházára ? — Én nagyon szeretem a vidéket, annak ellenére, hogy a fővárosban születtem. Korábbról már számos emlékem volt Orosházáról. Pintér Attilával több évtizede ismerjük egymást, jó barátságban vagyunk. Figyelemmel kísértem évekkel ezelőtt a városban feltűnt tehetség, Páli Mariann sorsát is, aki most hazatérve a BSE-ből az OMTK-t erősíti. Egykori játékosom, Mátyus Gizi is az én ajánlatomra került, még az NB II-ben játszó női csapatba, Orosházára. Aztán az is sokat nyomott a latba, hogy Tolnától Miskol- cig 320 km a távolság, s az utazás néha már fárasztó volt számomra. Izgatott az a feladat, amire az orosháziak felkértek és a távolság is száz kilométerrel kevesebb, mint a borsodi fővárosig. — Az utóbbi években a magyar asztaliteniszsport-—elsősorban férfwonalon — visszaesett. Ón miben látja ennek az okát? — Többen a hazai szakemberek közül más-más időpontokhoz kötik a hanyatlás kezdetét. Én a phenjani világbajnokság óta látom a visszaesést. Ekkor a Jónyer, Gergely, Klampár hármas világbajnok lett és a különböző nemzetközi ■ tornákon elvárták a rendezők, hogy a világbajnokok asztalhoz álljanak, így a többieknek nem maradt bizonyítási lehetőség. Pedig akkoriban a hazai második vonal — Takács, Kreisz, Molnár — Európa élvonalába tartozott. A sikerek fényében elhanyagoltuk az utánpótlás-nevelést. A külföld hamarabb ébredt, mi csak a pörgetésre törekedtünk, s így a svédek, a németek, a csehek megelőztek bennünket. Gyenge volt a fizikai felkészítés is nálunk. Mi nem engedtük be a külföldieket — elsősorban az ázsiaiakat—a hazai bajnokságunkba, míg a németek, a svédek ezt megtették, s így voltak példaképek a fiatalok előtt. Úgy látom, a zuhanórepülés 10 éve tart hazánkban és még nem vagyunk a mélyponton a férfiaknál. — Mintha az elektronikus média sem foglalkozna a világon oly módon az asztalitenisszel, mint más, nagy pénzeket megmozgató sportágakkal. Mi erről a véleménye? — Megítélésem szerint megfelelő arányban kap helyet a sportág a televízióban. Az olimpiáról például remek tudósításokat közöltek, igaz, itt világszínvonalú produkciókat is láthattunk. Ma már egyébként minden sportágban csak a legjobbra vevő az elektronikus sajtó, csak a világszínvonal adható el, mint áru. A hazai bajnokságot is próbálták eladhatóbbá tenni azáltal, hogy csak négytagú csapatok küzdenek egymással, így elméletileg rövidebb idő alatt fejeződnek be a mérkőzések. A gond csak ott van, míg korábban három, ma két asztalon folyik a küzdelem, így nincs időmegtakarítás, sőt... Jómagam, mint a szövetség edzőbizottságának tagja, már korábban javasoltam, hogy csak győzelemig tartsanak a hazai csb-találkozók, de eddig még nem kaptam választ a felvetésemre. —Mit gondol, lesznek újabb Páli Mariannok Orosházán? — Említettem már, hogy izgatott a feladat, amit a lelkes orosházi vezetők, az odaadó szülők és a tehetséges gyerekek kínáltak. Sajnos eddig még nem sikerült elérni, hogy egy állandó termünk legyen, ahol naponta öt-hat órán keresztül gyakorolhatnának a gyerekek. Ennek ellenére nem adom fel, s meggyőződésem, hogy erőfeszítéseinket siker koronázza majd. Nekem életem az asztalitenisz, ez a gyönyörű és rendkívül nehéz idegi és fizikai terhelést adó sportág. Ha összegyűjtjük a környék tehetségeit, szorgalmas, közös munkával elérhetjük, hogy új Páli Mariannok nevelkednek majd Orosházán. Egyébként Molnár Emese személyében nagy tehetség bontogatja szárnyait a szakosztályban — mondta befejezésül Sáth Sándor. Ver asztó Lajos Nem 216 ezer, ahogyan azt „mondogatják”... Valerij Lobanovszkij jelene és jövője körül sok a mendemonda. Az egykori szovjet labdarúgó- válogütott és a Dinamo Kijev volt mestere ugyanis Szaúd-Arábiában nem úgy fejezte be edzői tevékenységét, ahogyan azt ő szerette volna. Az ukrán „mágus” nem rejtette véka alá a fehérorosz „Presszboll” nevű lapnak adott interjújában, hogy igencsak rossz viszony alakult ki közte és néhány szaúdi futballista között. — A híresztelésekkel ellentétben szerződésem még érvényes — mondta. — Ez azt jelenti, hogy én vagyok a szövetségi kapitány, továbbá az én feladatom irányítani a szaúdi olimpiai, junior, ifjúsági és katonaválogatottat is. Mindössze annyi a változás, hogy Anton Piechniczek, volt lengyel kapitány dolgozik a helyemen május végégig. De az én edzéstervem alapján. —Akkor hát kapitány is, meg nem is! — Jogilag kapitány vagyok. Most folynak a tárgyalások arról, milyen módon veszíti érvényét a május végéig érvényes szerződés. —Tervei? — Ukrán csapatnál kívánok munkát vállalni. A lap munkatársa persze kérdezte, mekkora „lelépési” összegre számít Lobanovszkij? A válaszra hiába várt. Mindössze annyit jegyzett meg a szakember, hogy az kevesebb, mint amit a világ tud a hírügynökségi jelentésekből. Vagyis nem éri el a 216 ezer dollárt. Békésen összefogtak a cselgáncsbarátok / Életre kelt az egykor eredményes sportág húszéves sportpályafutását. Békéscsabán is eredményesen nevelte a fiatalokat, s remélhetjük, hogy az ő segítésével és a mi hozzáállásunkkal később egy ütőképes gárdát tudunk kialakítani -— fejezte ki reményét Pocsaji Gábor. Összevonni a küzdősportágakat megegyezni. A békésieknek azt ígértem, hogy ráérő időmben szívesen segítem felkészítésüket a minél jobb eredmények elérése érdekében. Meg- ítélésem szerint a fiatalok alap- képzettsége jó, s ha kitartóak lesznek, akkor szép sikereket érhetnek Edzéslesen a békési cselgáncsozók között. Szeretnék, ha mihamarabb előkelő el- szintre tornázná fel magát a szakosztály fotó: lehoczky péter Új alapítók A klub vezető edzői Pocsaji Gábor és Asós Pál Jenó', akik korábban maguk is versenyszerűen űzték a sportágat. Előbbivel váltottunk néhány szót megalakulásuk létrejöttéről, s további elképzelésükről: — Korábban a Békési SE égisze alatt működött a cselgáncsszakosztály, s az azóta eltelt időszak alatt sokszor töprengtünk azon, hogy s mint lehetne újjáéleszteni a sportágat a városban. Végül is többek akaratából létrejött újra a klub. Nagy segítséget nyújtanak ma is az alapítók, gondolok itt Vári Gézára, Asós Pál Jenó're, a segítőkre, Patai Fe- rencre, Rácz Attilára, a Kazamata P. R. Kft. társügyvezetőire, mint főszponzorokra. Takács János, a Békési SE elnöke és Süveges Jánosné járt közbe annak érdekében, hogy az iskolában kapjunk edzéslehetőséget. Természetesen kö- szönetünket fejezem ki az iskola igazgatójának, Dávid Mátyásnak, aki csekély bérleti díj ellenében biztosítja a termet. Úgy tűnik, s bízunk abban, hogy ősztől a Békési Református Gimnáziumban kulturáltabb körülmények között folytathatjuk tevékenységünket méltányos díj fejében. Örülök, hogy Belicza László is szerepet vállalt a munkánkban, hiszen jól ismerem őt és Patai Ferenc és Rácz Attila a Kazamata P. R. Kft. társügyvezetői nem csupán főszponzorai a klubnak, hanem tisztségviselői szerepet is betöltenek. Utóbbival elnöki minőségében beszélgetve derült ki, hogy kedvelik a sportot: — Egykor eredményes szakág volt a városban a cselgáncs, de a pénzügyi nadrágszíj szorításának idején „kiesett a kosárból”, s rövidesen fel is oszlatták. Ismertem korábbi eredményeiket, mi magunk is sportbarátok vagyunk, s anyagi lehetőségeinkhez mérten ezért segítünk szívesen úgy a felszerelések biztosítása, mint a versenyeztetés terén. Pillanatnyilag a klub a tagdíjak által önfenntartó, de reményeink szerint a későbbiekben is csur- ran-cseppen pénz a költségek fedezésére. Várjuk az újabb jelentkezőket, akik kedvet éreznek a sportág iránt. Szeretnénk, ha legalább négy-öt ju- dosunk eredményes lenne, s csak másodlagos elképzelésünk az, hogy a különböző rendezvényeken rendfenntartóként számíthassunk rájuk. Tervünkben szerepel más kallódó sportágak életre keltése is, sőt már tárgyalásokat is folytatunk ez ügyben. Szeretnénk összevonni a küzdősportokat, mert jelenleg még egynek sincs.igazán gazdája, s létük is bizonytalan. Egy kis összefogással, jó szándékkal mindegyiket életben lehetne tartani!... Gyurkó Mihály Az esti órákban már javában tartott az alapos átmozgató, pergő ritmusú edzés a kicsiny, ám élettel teli tornateremben. Az arcokat fürkészve ismerőst pillantottam meg a tatami szélén, a békéscsabai Belicza Lászlót, a kétdanos mestert, a Honvéd Szalvai SE egykori ifjúsági versenyzőinek sikeres edzőjét. Csodálkozásomat látva hamar reagált, s így magyarázza meg jelenlétét: Békéscsabán nem kellett — Pocsaji Gáborral történt véletlen találkozásunk következménye, hogy szerepet vállaltam a klubnál. Gábor régi ismerősöm, érdeklődtem tőle a békési cselgáncs felől, s beszélgetésünk végén abban állapodtunk meg, hogy szükség szerint segítem a szakmai munkát, ugyanakkor számomra is jó mozgási lehetőséget nyújt egy-egy ilyen alkalom. Miután Békéscsabán megszűnt a szakosztály (az időközben megalakult Békéscsabai Judo SC nem tartott igényt munkájára — A szerk.), próbáltam a megyeszékhelyen új alapokról megkezdeni a judot — például az iskolai testnevelésbe beiktatva vagy vállalkozásból önálló klubot létesítve — de hiányoztak a tárgyi feltételek. Pontosabban az egykori Szalvai vezető edzőjével, Román Zoltánnal nem tudtunk A Békés megyei cselgáncssport dicső fénye sokáig csillogott, s korszakonként tűntek fel kiválóságok, akik egyéni magyar bajnoki címeket, a csapatok pedig csb-ket nyertek. De jócskán vannak olyanok is, akik az új szelek tehetséges versenyzői, ám a sport drasztikus leépülése révén egyáltalán nem, vagy csak kevés lehetőséggel űzhetik választott sportágukat. Ezért is örvendetes, hogy immár Békésen is tovább folytatódhat a korábbi, illetve megkezdődhet egy új alapokra épülő cselgáncsélet. A városban a Békési 1. Számú Általános Iskolában működik a Kazamata Cselgáncs Szabadidősport Club, amelynek életével a napokban ismerkedtünk meg.
