Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-05-06 / 287. szám

KÖRKÉP 1992. december 5-6., szombat-vasárnap Emléktábla a „vasminiszternek” Habsburg Ottó Európája Aranykapu-vásár A szarvasi polgármesteri hiva­tal az idén is megrendezi a karácsonyi Aranykapu-vásárt. A vásározók december 7-étől kezdődően a piactéren, vala­mint a Kossuth utca kijelölt területein állíthatják fel sátrai­kat, teljesen ingyenesen. Kakaó és Télapó Vasárnap délelőtt 10 órától Szeghalmon, a Ladányi-cuk- rászdában ismét Kakaó-bár lesz a 6—8 éves gyerekeknek, a mű­sor „sztárvendége” a Télapó. Csak nyugdíjasoknak A Békéscsabai Városi Nyugdí­jas Egyesület tagjainak és jogi tagságának ingyenes szolgálta­tásként jogi tanácsadást szerve­zett. Helyszíne: Medosz-szék- ház, Luther u. 6/1. Időpont: 1992. december 7-én 16-tól 18 óráig. Jogi tanácsadást ad dr. Juhász Mariann. Ettől kezdődő­en minden hónap első hétfőjén ezen a helyszínen tartják a jogi tanácsadást. Jelentkezett a gázoló Tegnapi lapunkban rendőrségi felhívás jelent meg, amelyben egy cserbenhagyó wartburgost keresett a rendőrség. A Békés­csabai Városi Rendőrkapi­tányság közlekedési osztályá­tól megtudtuk, hogy az újság­felhívás hatására jelentkezett az elkövető. K. S. 29 éves bé­késcsabai lakos — elmondása szerint — azért nem állt meg, mert ittas volt, ezenkívül nem volt jogosítványa, a gépkocsi nem volt átírva, mellesleg lé­járt két éve a műszaki vizsgája és a gépjármű kötelező bizto­sítása sincs megkötve. A térség vasúthálózatának meg­teremtőjére emlékeztek tegnap délután Békéscsabán. Baross Gábor halálának 100. évfordu­lóján emléktáblát avatott tiszte­letére a város önkormányzata, a Szilágyi Menyhért polgármes­ter a csorvási önkormányzat 1992. évi munkájáról és a ’93. évi költségvetés előirányzata­iról tájékoztatta közmeghall­gatás keretén belül a helyi la­kosságot. — Az önkormányzat a kitű­zött feladatokat a nehéz gazda­sági körülmények ellenére tel­jesítette. A lakosság rende- letünk értelmében kommunális adó fizetésével járult hozzá költségvetésünkhöz. Mintegy 2361-en tartoznak a kommuná­lis adót fizetők körébe, s ők 2 millió 832 ezer 550 forint adót kell hogy befizessenek év végé­ig. Örömmel jelenthetjük, hogy az adózási kötelezettségnek ez idáig, az első félév adatai alap­ján, mintegy 80 százalékban eleget tettek, s 1 millió 54 ezer 200 forint bevételünk szárma­zott a befizetésekből. Az elmúlt Békéscsabai Városvédő és Vá­rosszépítő Egyesület, a MÁV Békéscsabai Állomásfőnöksé­ge. Ünnepi beszédet Tóth Imre, a MÁV Szegedi Igazgatóságá­nak igazgatója, az 1992-ben esztendőben kommunális adó elengedésére — méltányossági alapon — 17 kérelem érkezett, melyből a jegyző hármat teljesí­tett. Ebben az évben ilyen kérés­sel nem fordultak hozzánk. A képviselő-testület legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy újabb helyi adót nem vet ki, a mostani mértékét pedig nem kívánja nö­velni, tehát jövőre is megmarad a havi 100 forint kommunális adó — mondta bevezetőjében a polgármester. Csorvás 150 éve tartozik az önálló adózó települések közé és büszke rá a nagyközség, hogy sohasem volt gondja az adó be­szedésével. A polgármester tá­jékoztatójában kitért a segélyek folyósítására, amely 4 millió 313 ezer forintot tett ki összeg­szerűen. Az idős emberek gon­dozását kiemelkedően látja el az öregek gondozási központja, alapított Baross Gábor-díj első birtokosa mondott. Baross Gábor, a „vasminisz­ter” a dualizmus korának ki­emelkedő gazdaságpolitikusa felismerte: „a posta, a telefon, az utak, a vasút, a vízi utak és tágabb értelemben az infra­struktúra, a pénzügyi- és a bank- rendszer, a szakoktatás fejlesz­tésétől, minőségétől függ az or­szág haladása”. Nevéhez fűző­dik többek között a Postataka­rékpénztár, a Vasúti Tisztikép­ző Tanfolyam létrehozása, a va­sút államosítása, a fiumei kikö­tő kiépítése, a dunai hajózás fej­lesztése, a Vaskapu szabályozá­sának megszervezése. 1888- ban látva, árvízveszély fenye­geti Békéscsabát, a gátak építési költségeit a kormányra vállalta, s ezzel megmentette a várost. Emléktábláját a vasútállo­más főbejáratánál, a vasutasok tisztelgése, a Békéscsabai Vas­utas Fúvószenekar zenéje mel­lett koszorúzták meg. Sz. M. pontosan 187 idős ember szer­vezett támogatását végzik vagy segítik elő. 50 rászoruló kapott például a múlt héten tüzelőutal­ványt. — Örülünk, ha jövőre az eddig megkezdett fejlesztési munkáinkat zökkenőmente­sen befejezzük, és a meglévő intézményeink működtetésé­hez szükséges pénzt előte­remtjük. Újabb beruházásra nem merünk gondolni, a fej­lesztés jövőre zsákutcába kerülhet. Talán annyi re­ményünk van, hogy amennyi­ben központi támogatást ka­punk vagy pályázat útján fej­lesztési bevételhez jut a köz­ség, akkor a közművelődési feladatokra, az óvoda, iskola fenntartására és a sport erő­sebb támogatására komolyab­ban gondolhatunk. P.J. (Folytatás az 1. oldalról) György éppúgy jelez egy-egy állomást, mint Tornai József csemegének számító fordítás­kötetéig. A történelmi munkák sorába illeszkedik a Bécsben élő Haas György intejúkötete, ezt (is) három ok miatt vállal­ták: a kiadó imázsa, a kultúra iránti őszinte elkötelezettség, s nem utolsósorban az érzelmi okok motiválják, hogy a nem­rég 80. születésnapját ünneplő főhercegnek, a Nemzetközi Páneurópai Unió elnökének is tiszteleghetnek a maguk esz­közeivel. Az Új Herkules Kft. terjesz­tésében, a Kner Nyomdában kilenc (!) nap alatt elkészült s az olvasók elé a napokban kerülő könyvről a szerző töb­bek közt elmondta: „1982- ben, az első beszélgetés idején természetesen nem gondol­tam, hogy ebből valaha kötet is születhet, de a hangszalag hű­séges, a történelem pedig iz­galmasan alakult. Ami a Te- vant illeti, a pesti kirakatban találkoztam velük, a míves- ségük ragadott meg.” Habs­burg Ottóról nálunk csak na­( F oly tatás az 1. oldalról) akció végéig — amíg lesz ér­deklődés — tartani kívánjuk. Azt a 6 százalékot, amelyet a Parlamentben fogyasztási adóként most megállapítottak, sajnos január 1 -jé.től érvénye­sítenünk kell. El ne felejtsem: a kolbásznak való apróhúst ki­lónként 200 forintért kínáljuk! Akciónk a fogyasztóknak egy hónap alatt 4 milliós megtaka­rítást eredményezhet. gyón kevesen tudják, hogy igen elismert és olvasott publi­cista — hangzott el a sajtótájé­koztatón. Az interjúk a legkülönbözőbb témákban és a legkülönbözőbb időkben készültek. Amikor Brandt ex- kancellár például azt mondta: nem hogy nem szabad, hanem egyenesen politikai felelőtlen­ség azt állítani, hogy az euró­pai kontinens szabadon egyesülhetne. (Nem volt egyedül ezzel a véleményé­vel!) Habsburg Ottóra azért is érdemes odafigyelni, mert amikor oly sok ember, oly so­kat tévedett a helyzetmegíté­lésben, akkor ő az életművével is bizonyította: helyesen látta a fejlődést. Végezetül a könyv kiadásá­ban szintén bábáskodó, a Bé­késből elszármazó Szőke Ist­ván elmondta: irodájuk, a Con Trade International elsősor­ban kereskedik ugyan, de szí­vesen vállalja fel az egész­ségügy és a kultúra támogatá­sát, s elképzelhető, hogy a mostanit mélyebb kapcsolat- felvétel is követi a Tevannal. (Fábián) — Úgy tudjuk, még nincs vége az exportstopnak, az ud­varon mégis külföldi kamio­nok for goi ódnak. — Az átmeneti tilalom csak a sertéshúsra terjed ki, sőt az abból készült főtt termékek is szállíthatók. Hozzánk csak egészséges állat kerülhet be, a feldolgozás pedig a legkénye­sebb igényeket is kielégíti. Ezért aztán visznek mindent, ami csak megengedett. K.A.J. Ünnepélyes keretek között avatták az egykori közlekedési miniszternek, a város védelmezőjének emléktábláját FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Zsákutcában a fejlesztés? „HIABA CSELEKSZIK NAGYSZERŰ DOLGOKAT AZ EMBER, ODA AZ EGÉSZ, HA ELTÖLTI NAGY- SZERŰSÉGÉNEK TUDATA.” AncselÉva Enged a húskombinát Számíthatnak a segítségükre A Szociális Alapítvány kuratóriumi ülése Békés Megye Szociális Alapít­ványa tegnap délután dr. Simon Imre, az alapítvány elnöke ve­zetésével megtartotta idei utol­só kuratóriumi ülését. A kurató­rium tagjai jóváhagyták az ala­pítvány pénzügyi helyzetéről készült beszámolót, majd Rich- weisz Ferenc kuratóriumi titkár előterjesztése alapján megvitat­ták és elfogadták az 1993-as év közhasznú munka pályázatá­nak tartalmát. A kuratóriumi tagok döntöt­tek a szociális megyei szövetsé­gek (hallássérültek, mozgás- korlátozottak, vakok és gyen- génlátók, értelmi fogyatéko­sok) karácsonyi ünnepek előtti anyagi támogatásáról, ugyan­akkor a Szociálpolitikai és In­formációs Iroda alapszabályá­nak tervezetét átdolgozásra ja­vasolták. A napirendi pontok között egy jogértelmezési téma is szerepelt, melynek értelmé­ben az alapítvány elnöke — mi­vel az alapító okirat értelmében egyben a megyei képviselő- testület elnöke is—nem képvi­selheti az alapítványt. Ezért képviselőnek megválasztották Ágostonné Nagy Zsuzsát, a kuratórium tagját. Az ülés segélyek kérelmének elbírálásával, bejelentésekről hozott döntésekkel ért véget. L.M. Hatodik forduló Fődíj: Zepter-edény! Az árusítás főleg bemutatókon való részvétel útján történik. Az edény garanciája egy életre szól. Minden étkezés ünnep lesz, ha ebben főz! A játék szabálya: a három csillag fölött naponta közölt vastagbetűs reklámszövegekből mindig a forduló számá­nak megfelelő sorrendű szó kezdőbetűjét kell felírni egy­más után. (A második forduló szövegéből a második szó kezdőbetűjét, a harmadik fordulóban a harmadik szó kezdőbetűjét és így tovább.) Végül egy hatbetűs szót kapnak, ezt kérjük beküldeni levelezőlapon szerkesztő­ségünk címére: 5600 Békéscsaba, Munkácsy utca 4. A megfejtéseket legkésőbb december 8-án, kedden éjfélig adják postára. A szerencsések december 14-én, hétfőn ünnepélyes keretek között vehetik át a nyereményeiket: 2,1 literes akkutermikus aljzattal ellátott sütő-serpenyőt, késkészletet, faliórát. A gyógyulás útja a privatizáció A Magyar Orvosi Kamara Bé­kés Megyei Szervezete tegnap este tartotta évi közgyűlését a békéscsabai városházán. Dr. Viski Anna, a megyei kamara elnöke beszámolójában szólt arról, hogy a megye polgár- mestereit megkeresték a 13. havi bér ügyében, de csak fele jelzett vissza, jó néhányan úgy, hogy nem tudják teljesíte­ni. Tervezték, de nem tudták megvalósítani a megye or­szággyűlési képviselőivel a ta­lálkozót, amelyen pártjaik egészségüggyel kapcsolatos álláspontjait vitatták volna meg. A kamarának 699 tagja van a megyében, de aki tagdí­jat is fizet, kevesebb mint fele. Megköszönték az etikai bi­zottság elnöki tisztéről lemon­dott dr. Pirityi Károly munká­ját, és nyílt szavazással négy új tagot választottak a bizottságba, akik a kamarai törvény meg­születéséig látják el feladatukat. Dr. Doktorits Béla, a MOK főtitkára ismertette az egész­ségügy jövő évi költségvetési gondjait, valamint a teljesít­ményarányos finanszírozás lé­nyegét. Az egészségügyi rend­szer hibáira rávilágítva mond­ta: az egészségügy gyógyulá­sának egyetlen útja van, a pri­vatizáció felgyorsítása. A kamara közgyűlése lap­zártunkkor még tartott. B.S.E. Alkalmasság és alkalmatlanság... A Békés Megyei Hírlap de­cember 4-ei számában Danes László, az SZDSZ volt megyei szervezője (alkalmazottja) tu­datta az olvasókkal, hogy munkaviszonyát a munkálta­tója (SZDSZ) megszüntette. Ezt a manapság — sajnos — gyakran előforduló esetet azonban arra is felhasználta, hogy korábbi munkáltatójáról olyanokat állítson, amelyek nem tényszerűek, és így alkal­masak az olvasók félrevezeté­sére. Olyan időben, amikor a sza­baddemokraták (is) a sikeres Magyarországért és SZDSZ- ért együtt kívánnak dolgozni, felelőtlenség és alkalmatlan­ságra utaló magatartás állan­dóan konfrontációt keresni és indulatok alapján véleményt nyilvánítani. Á többség véle­ményének a tudomásul vétele inkább erősíti az alkalmassá­got, mint annak elvetése. Bár a bizalom elvesztése ebben az esetben önmagában is elegen­dő a munkaviszony megszün­tetéséhez, ennek ellenére re­mélem (reméljük), hogy to­vábbra is a Szabad Demokra­ták Szövetségének tagja ma­rad. Bállá Béla, AZ SZDSZ BÉKÉSCSABAI SZERVEZETÉNEK TAGJA Róráté az ókígyósi kastélyban Az újkígyósi székhelyű Ipolyi Arnold Népfőiskola szervezé­sében december 11-étől 13-áig az ókígyósi Wenckheim-kas- télyban tartják az Örökség Nép­főiskola 14. országos találkozó­ját. A rendezvény programja az adventi ünnepek köré csoporto­sul. December 11-én este Mol­nár V. József néprajzkutató tart előadást a Luca-napi és az ad­venti szokásokról. A másnap egyik legérdekesebbnek ígér­kező programja Pap Gábor mű­vészettörténész és Molnár V. József néprajzkutató előadása, melynek során bemutatják és elemzik a békési, a bihari és az Arad megyei népviseleteket. Vasárnap délelőtt levetítik azo­kat a videofilmeket is, amelyek az Ipolyi Arnold Népfőiskola októberi csángó találkozóján készültek. A mostani ókígyósi találkozó mindkét reggelén ró- rátét (hajnali adventi szentmi­sét) tartanak a kastély kápolná­jában. Sa fai Ira szárítva Funar rex A kolozsvári Mátyás-szobornak volt egy eredeti felirata. Trianon után a hatalom új birtokosai ezt eltávolították, lecserélték. A bécsi döntést követően felkerült a talapzatra a harmadikfelirat, majd a megismételt impériumváltáskor a negyedik. Az összes közül ez utóbbi volt a leghosszabb életű, ugyanakkor — terjedelmét tekintve — a legrövi­debb. Mindössze ennyiből állott: Mathias rex. E két latin szó nem birizgálta egyik nép nemzeti érzékenységét sem. A deákos műveltségű magyar épp úgy megbékélt vele, mint az „őshonos" latinszármazék. Funar úrnak azonban egyáltalán nem volt ínyére ez a fene nagy békesség. Továbbra is szálka a szemében a „Mathias rex”, meg minden, ami a magyar múltra, a magyar jelenlétre emlékeztet. S az egészben az a legfélel­metesebb, hogy ez a mostani tragikomikus színjáték ját­szódhatna a Tiszántúl bármely helységében: Debrecen­ben,Békéscsabán, Orosházán... De mit is beszélek!? Hiszen Gyula és Magyarcsanád itt van a Tiszántúlon, ez világosabb a Napnál. Az viszont, hogy a Tiszántúl hol van, a történtek után vitatható. Funar rex pedig fölöttébb elégedett, röhög a markába és a... képünkbe. Ménesi György

Next

/
Oldalképek
Tartalom