Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-28 / 304. szám
ams MEGYEI HÍRI.APEXKLUZÍV 1992. december 28., hétfő £ O Ünnep a tengeren Karácsony előtt Velencében találkozott a Bacsa házaspár Hajózni pedig kell — tartja a latin mondás. Hazánk határait nem mossák tengerek, ennek ellenére a MAHART — Magyar Hajózási Részvénytársaság —tizenegy hajóból álló tengeri flottája járja a világ vizeit, a földrészeket elválasztó óceánokat. A tengerészélet romantikája, varázsa megyénkben is jóné- hány embert „megmételyezett”, s hajóra szállt. Közülük eggyel, a harminchárom esztendős békéscsabai Bacsa Ispánnal, az M/V Kapos kormányos matrózával, aki tizenkét éve járja a világot, sikerült telefonon kapcsolatot teremteni. A több mint nyolcvan méter hosszú, 16,5 méter széles és 5271 tonna hordképességű, színe miatt „Zöld Sakál” néven emlegetett — 1979-ben Szingapúrban készült, majd 1986-ban másik két, pontosan ilyen társával, a Balatonnal és a Sióval — acélóriás hat éve hajózik magyar lobogó alatt. — Hogyan lesz valakiből tengerész? — volt az első kérdésem. — Ez nálunk amolyan családi fertőzés, ugyanis édesapám a folyamhajózásnál dolgozott. Békéscsabán a Vízműben érettségiztem, s nyomban utána a dunai flottillához hívtak be sorkatonának. Leszerelésemet követően, egy éves várakozás után kerültem tengerjáró hajóra. — Mikor töltötte utoljára szárazföldön a karácsonyt? — Öt éve. Tavaly, miután feleségem Tunéziában behajózott, vagyis csatlakozott hozzám, félig-meddig családi körben telt az ünnep. Mi ketten együtt voltunk, kisfiúnk pedig sok ezer kilométerre távol tőlünk, otthon... — Milyen a karácsony a hajón, a tengeren? — Nem a legvidámabb. Mindenki haza gondol, lélekben szerettei között van. A mostani ünnepet, vagyis e karácsonyt az olasz partok közelében töltjük, hajózunk kifelé. Az olaszországi Porto Mar- ghera-i kikötőben javítottunk néhány napig, majd rakodunk. A szentestét tengeren köszöntöttük, mely számunkra is más, mint a többi nap: bensőséges hangulatú, díszesebb a terítés, jobb az étel, a kapitány és a tisztek díszegyenruhában, a matrózok ünneplőben ülnek asztalhoz, kivéve a gépészeket és a figyelő szolgálatban lévőket. Mert ünnep ide, ünnep oda, a hajón a szolgálat nagyon szigorú. A szalonban az otthonról hozott szaloncukorral, függőkkel feldíszítettük a műanyag fenyőt, majd körbeálltuk, s a kapitány itt köszöntötte a hajó legénységét. Ilyen jeles ünnepeken felbont egy-egy üveg töményt, a legmárkásabb whiskyből, konyakból vagy vodkából, s mindenkivel koccint, boldog ünnepet kíván, majd a matrózok köszöntik egymást. Tengerész szokás, hogy a poharat ilyenkor fenékig ki kell inni. Ezután asztalhoz ültünk, s pontosan nyolc órakor kezdődött a vacsora. — Mi volt a menü? — Az idén is azonos volt a tavalyival, mert az mindenkinek ízlett. Elmaradhatatlan az erőleves, a pontyból készült halétel, a gesztenyés pulyka, a bélszín, valamint a diós és mákos bejgli. — És semmi ajándék? — De van. Valami apróságot mindenki kapott. Ez nálunk úgy fest: a hajónak van egy bizonyos reprezentációs kerete, s ebből, még az ünnepek előtt valamelyik kikötőben vásárolunk ajándéktárgyakat, ügyelve arra, hogy két egyforma véletlenül se legyen. Ezeket az apróságokat becsomagoljuk, s ha a hajón valakinek van hozzátartozója akkor ő, ha nincs vendégünk, akkor valaki más húzza ki a neveket a tengerészsapkából. Szóval amolyan zsákbamacska ... A fehér asztal mellett elbeszélgettünk, természetesen leváltottuk a szolgálatban lévőket, hogy ők is ünnepelhessenek. — Hogyan telik tovább az ünnep? — Ugyanúgy, mint a többi hétköznap: munkával, mert az élet nem állhat meg. —Milyen a szilveszter és az új év a tengeren? — Annak is megvan a sajátos varázsa. A kapitánytól függ, hogy ad-e egy fél szabadnapot vagy sem. Ha kikötőben vagyunk, akkor a pihenésnek kicsi a valószínűsége, mert ott mindig van munka. A mostani szilvesztert menetben töltjük, valahol a nyílt vízen. Az évbúcsúztató vacsora hét órakor kezdődik, ugyancsak a szalonban. Ilyenkor is igen sok finomság kerül az asztalra, jobbára magyar ételek. Halk zene mellett ünneplőbe öltözve vacsorázunk, majd elbeszélgetünk, elpoha- razgatunk. Ha kikötőben vagy partközeiben dobunk horgonyt, akkor nézzük a televíziót is. A szilveszteri menüből nem hiányozhat a sült malac, melyre mindenki előre feni a fogát. A világon bárhol vagyunk, magyar idő szerint éjfélkor, miután vigyázz állásban elénekeltük a Himnuszt, koccintunk, s köszöntjük az új esztendőt. Természetesen, mert ezt úgy illik, a helyi idő szerint is pezsgővel köszöntjük az új évet. így aztán kétszer is koccintunk, minden jót kívánva egymásnak. Éjfélkor megszólalnak a hajókürtök, felvillannak a reflektorok, kigyulladnak a csillagszórók... Ha van a közelben magyar hajó, akkor rádión üdvözöljük, ha kikötőben vagyunk, átmegyünk egymáshoz. Persze a hajón a feszes szolgálat miatt nem lehet senkinek sem kilengése, nem lehet túlzásba vinni az ünneplést. — A tengerészek mit kívánnak egymásnak? — Jó szelet... Mi azt kívánjuk egymásnak, hogy továbbra is legyen magyar tengerhajózás, mert így nekünk is lesz munkánk, lesz munkahelyünk. A tengerészek igazándiból nem kívánnak egymásnak semmit, nálunk az a biztos, ami már elmúlt. — Mikor jön legközelebb haza, mikor ismerkedhetünk meg személyesen is? — Most úgy tűnik: április második felében. Addig is, a Kapos tizennyolc tagú személyzete nevében, ahol szolgálnak más békés megyeiek is, önnek és a Békés Megyi Hírlap minden olvasójának kellemes karácsonyi ünnepet és boldog új esztendőt kívánok — hallottam az éterből Bacsa Istvánt, az M/V Kapos kormányos matrózát. Javításon a Kapos iiiö/.tük Tavalyi karácsonyi emlékek a A Kapos tengerjáró, vagy ahogyan színe miatt becézik „Zöld Sakál” „Apu most itt hajózik...”