Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-03 / 285. szám
© ÜÍKtS MEGYEI HÍRLAP EXKLUZÍV 1992. december 3., csütörtök Helyszíni tudósítás a Dunacsún—Bős frontvonalról „Tehetetlenül nézzük, mit művelnek odaát” lip. Félig felhúzott kapuik alatt az „eltévedt” Duna-víz csendesen folydogál. Sehol egy ember. Mintha holdbéli tájon két. Alattunk a vízben két hatalmas, többtonnás zsilipkapu. Dunacsúntól sodorta ide őket a felbőszült folyó. (Az — Mi lesz a Dunával, a Szigetközzel? — Kérdezze meg az okosokat! Ezt az egészet a magyar Belül, ahonnan a zsilipeket és a turbinákat irányítják már rend lehet, kinn még nem kormány tolta el. Hozza is helyre. Hol vannak most azok, akik tíz hónapon keresztül — amíg épült — papírtigrisnek nézték a dunacsúni gátat, s ezzel hagyták, hogy a „vízcsap” odaátra kerüljön. Üzembe kell helyezni a dunakiliti duzzasztót és csak a Szigetköz számára felesleges vizet engedni át Bősnek. Öt-hat év múlva aztán kiderül, okoz-e kárt a duzzasztás vagy sem. Addig mese az egész. — Bizony mondom én magának, hogy vissza kell térni Kilitihez — veszi át a szót egy szakállas fiatalember, majd mintegy nyomatékül még hozzáteszi: most se erőműnk, se áramunk, se erdőnk, se Dunánk, se munkánk. Ráadásul tehetetlenül nézhetjük, mit művelnek odaát. A zsilipkaput kinyitották, hadd zubogjon azon is a víz FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Bős, erőmű már rend lehet, kinn még nem. A felvízcsatoma tele van vízzel, alattunk járnak a turbinák, hogy minél több vizet átereszthessenek. Lenn, az erőmű alatti alvízcsatomán hajók tucatjai várnak arra, hogy keresztülhaladhassanak az erőműn. Az áradás alatt nehéz lenne, mert az egyik zsilipkaput kinyitották, hadd zubogjon a víz azon is, a másikat pedig épp javítják (a nagy sietség megbosszulta magát). Könyökölünk az erőmű korlátján és a lehetséges megoldáson töprengünk. Kísérőnk a felvízcsatorna 18 méteres vizére bök: „valamikor itt, a száraz mederfenéken tüntettünk az erőmű ellen, élőláncban”. Azóta Bős felépült és nem fogják lebontani. A környéken élők se nagyon akarják. Van lehetőség környezetkímélő megoldásra, amelybe Bős is belefér. Az előző szövetségi kormány környezetvédelmi minisztere egy ilyen javaslatot a szlovák zöldekkel egyeztetve ki is dolgozott, de a magyar kormány tárgyalni se volt hajlandó róla. A magyarok merevségén eddig minden kezdeményezés megbukott. Kísérőnk szerint a dunacsúni elzárást nem fogják megszüntetni, a megoldást a jelenlegi helyzetből kiindulva kell megkeresni. Azt már mi tesszük hozzá: ha lesz rá hajlandóság. A jelek szerint nem sok, hiszen mindkét fél a döntőbíróra vár. Patthelyzet, magyar tehetetlenséggel és szlovák előnyökkel. Hogy meddig? Ki tudja? Ár pasi Zoltán A határon túl újságíró barátaink fogadnak. Ä jelenlegi Du- na-elterelésről kiforrott véleményük, hogy a Csallóköz éltető elemeit, a vizet és a földet veszélyezteti, hiszen a dunacsúni műveletet követően az eredeti Duna-mederből majdnem, a mellékágakból pedig teljesen kifogyott a víz. Bősre egy magát zöldnek valló újságíró kísér el bennünket. Amíg odaérünk, előadást tart a vízlépcsőből. Nincs jó véleménye Julius Binderről, a szlovák építkezések irányítójáról, de Lipták Béláról sem, az amerikás magyar környezetvédőről. Azt mondja, ha a demagógia egysége egy binder, akkor Lipták Béla így jellemezhető: egy ökobinder. A bősi építkezés részleteiről is képet kapunk. Megtudjuk, hogy a felvízcsatoma bal töltését a szlovákok, a jobb oldalit pedig a magyarok építették. (Nincs tehát mit egymás szemére vetni.) A kivitelezés kifogástalannak tűnik. A töltésekbe érzékelőket építettek, az osztrák rendszer a legkisebb szivárgás esetén is azonnal jelez. Kinn az erőmű környéke csatatérre emlékeztet. A terület hemzseg a polgárőröktől. Ruházatuk az amerikai rendőrök szerelésére emlékeztet. (Fotósunknak többször is meggyűlik velük a baja. Jobban szeretnék, ha nem fényképezne.) Az erőműn lázasait építkeznek. Belül, ahonnan a zsilipeket és a turbinákat irányítják, (Folytatás az 1. oldalról) A dunakiliti duzzasztóhoz érve lejelentkezünk a portásnál. Mondjuk, hogy Békés megyéből jöttünk, a megyei laptól és az építményt szeretnénk megnézni. Semmi akadálya — mondja — menjenek nyugodtan, nézzenek körül — és felhúzza a sorompót. Dunakiliti —Rajka'* A hatalmas monstrum tetején szabadon járkálunk, itt-ott bokáig a tócsába gyűlt esővízben. Alattunk hét hatalmas zsimászkálnánk. Csak a duzzasztó korlátján üldögélő galambok rebbenése és a szemerkélő eső emlékeztet arra, hogy a Földön járunk. A duzzasztómű kész. Öt évig építették, alaposan. Kilitiről Rajkára megyünk, hogy megnézzük a másikat, a szlovák területen épített dunacsúni gátat. Állunk a Mosoni Duna partján, az egykori zsilip mellett. Ámióta elkezdődött az áradás, rajkaiak százai jönnek ídfe, hogy innen kémleljék a túloldalt. Most is három helybeli tárgyalja a történteitteniek tudni vélik, hogy a Ganzban gyártották és az éj leple alatt szállították őket Szlovákiába.) — Onnan érkeztek a kapuk —mutat egyikük a három ki lométerre lévő elzárásra. — Látják a zsilipeket? A múlt év decemberében kezdték őket építeni. Ezek azok a bizonyos papírtigrisek. Húszat építettek belőlük, árapasztók, árvíz idején a felesleges vizet engedik le rajtuk. De a „gombócosok- nak” nem volt még idejük berakni az összes zsilipkaput. A kinn lévőket sodorta el a víz. Bősi erőmű Dunacsúni elzárás Szap Dunakiliti duzzasztó mm Jelenlegi hajózó vonal crr Dunameder :----Tervezett tározó M iről is van szó? A tervezett bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer két meghatározó objektuma a dunakiliti duzzasztó és a bősi erőmű. (A harmadik építménynek, a nagymarosi vízerőműnek visszaduzzasztó, hajózási mélységet biztosító és energiatermelő funkciója lett volna.) A Dunakilitinél, magyar területen épített duzzasztómű elzárta volna a Duna jelenlegi folyását, hatalmas víztározóba duzzasztva a vizet. A tározóból Kilitinél kiágazott volna egy üzemvízcsatoma, amely a Duna vizét a bősi erőműhöz vezette volna. Ennek Bősig húzódó felvízcsatoma része 17 kilométer, Bőstől Szapig (ahol a csatorna visszatér az eredeti Duna-mederbe) vezető alvízcsator- na része pedig 8 kilométer. A vízmélység a csatorna legmélyebb pontján (közvetlenül az erőműnél) 18 méter. A dunakiliti duzzasztó üzembe helyezése után a hajók az üzemvízcsatomán közlekedtek volna. Fontos megjegyezni, hogy a kiliti duzzasztóval szabályozni lehetett volna a régi Duna-me- der vízszintjét, vagyis a szigetközi csap magyar kézben maradt volna. Mivel a magyar kormány nem volt hajlandó a dunakiliti duzzasztót üzembe helyezni, a szlovákok mintegy tíz kilométerrel feljebb — ahol a Duna szlovák területen hömpölyög, tehát még nem határfolyó — egyoldalúan elzárták a Dunát. (A munkálatokat — amelyeket múlt év decemberében kezdtek el — az itteni zöldek képviselője papírtigrisnek minősítette, a magyar kormány pedig ez év nyaráig csupán zsarolásnak tekintette.) A dunacsúni elzárással a szigetközi vízszabályozás csapja teljes egészében szlovák kézbe került. Az üzemvízcsatomát meghosszabbították Dunacsúnig, keresztülvágva a tervezett kiliti tározó területét. A hajók ma ezen a meghosszabbított csatornán közlekednek Dunacsún és Szap, illetve Szap és Dunacsún között (keresztül a bősi erőműn). A két ország közötti határvonal az elterelés után sem változott meg. A jellege azonban igen, mert eddig a Duna hajózó vonala képezte a határvonalat. Az elterelés óta azonban a hajózó vonal egy szakaszon az üzemvízcsatoma közepére került, miközben a határ maradt a korábbi hajózó vonalon, vagyis a régi Duna-meder közepén.
